Képregény

Önként vonult a művészet száműzetésébe, most képregény készült róla

Ha Csontváry Kosztka Tivadar festő napjainkban, az önjelölt online kritikusok virágkorában élne, és egy blogbejegyzésben vagy videóban beszélne lekicsinylően és csípősen a nagy Raffaello művészetéről, valószínűleg kommentelők százaitól kapná meg, hogy "csinálj jobbat, paraszt!" Csontváry azt válaszolná: "Oks".
Korábban a témában:

Nem azért mondaná ezt, mert szétveti a tehetség, sőt, sem családi, sem anyagi háttérrel nem rendelkezik ahhoz, hogy a festészetnek szentelje az életét. Az egyszerű művészi adottságoknál sokkal erősebb motivációk hajtják. Hallgat belső és túlviláginak vélt hangokra, amelyek szeszélyes fellángolását halálig tartó eltökéltséggé változtatják. 40 éves koráig spórol, hogy élete közepén, a gyógyszerészszakmát hátrahagyva, nekivágjon a világnak, és megfesse azokat jeleneteket, amelyeket a bolygón szerte megszülető emberi örömök és tragédiák teremtenek.

Kálmán Áron képregénye nem szolgál párbeszéd-buborékokkal, a narrátor is csupán mellékszereplő. A Csontváry elsősorban vizuális kaland. A szerző rajzaival nem a földhözragadt, reális ábrázolásra törekszik, inkább hajaz régimódi rajzfilmre, és ezt a hatást a meleg, élénk színhasználat is erősíti. A Csontváry képei szépségükből és mögöttes tartalmukból adódóan egyaránt arra ösztönzik az olvasót, hogy akár perceket is elidőzzön egy-egy oldalon. Ehhez hozzájárul Kálmán Áron fantáziadús panelelrendezési módszere is. Műve bevezetőjében képkockák formájában jeleníti meg a festőművészet történelmi idővonalát, egészen a barlangrajzoktól kezdve, a címszereplő bolygó körüli kalandjait pedig kisebb képegységekből összeálló, montázsszerű oldalakkal mutatja be. Legyen szó tűzvészről, viharos hajóútról vagy a természetben játszó gyerekekről, a szerző az adott jelenet hangulatát színekkel és formákkal megjelenítve hiteles kísérletet tesz Kosztka Tivadar világlátásának rekonstruálására.

A Csontváry rendkívül megható képregény, ám pont ebből adódóan hagy némi hiányérzetet is maga után. A mű mindössze 68 oldalas, vékony kötet, ráadásul kis alakú, amiért az elegáns, kemény borító kárpótol. Hiába időzünk el a hatásos rajzokon, egyszer csak azt vesszük észre, hogy a kiadvány utolsó oldalára értünk. Pedig szeretnénk jobban megismerni Csontváry személyiségét. A két-három soros szövegdobozokban mesélő narrátor prózai, érzelmes betekintést enged a festő életébe, akit épp ezért szívesen látnánk többféle helyzetben megjelenni. Csontváry olyan ember volt, akit nem az alkotói véna, hanem annak hiánya fűtött, és habár kortársai körberöhögték, lenézték műveit, ő önként vállalt magányban, a festészet jegyében élte le életét. Kálmán leginkább spiritualitására, egészséges mértékű nagyképűségére és cinizmusára, valamint alkotói szemléletmódjára helyezi a hangsúlyt, holott ez a karakter van annyira érdekes, hogy a művészvilágban megélt konfliktusai részletesebb kibontásával és dinamikus párbeszédes jelenetekkel akár több száz oldalt is elvigyen a hátán az olvasó untatása nélkül. Ám ezek hiányában a képregény gyakran olyan hatást kelt, mintha egy nagyobb mű előzetese vagy kivonata volna.

A cselekményvezetés sokrétű bemutatása ugyan elmarad, ám az utolsó lapokon így is magához ölel bennünket a katarzis.

A képregény fináléjában Csontváry egyszerre tesz fizikai és metaforikus utazást élete fő műve, a karrierjét megkoronázó utolsó motívum felé. Ekkorra véglegesen elfogynak a szavak, az a kevés is eltűnik a lapokról, ami eddig narrációként kísérte az olvasót. Ezek azok az oldalak, amikor a több szöveges tartalomra formált igényünk is megszűnik, hiszen a lépcsőzetesen egyre több érzelmet közvetítő panelek mögül már csak a felemelő háttérzene hiányzik. A szimbolikus képeken Csontváry átformálódik valami egészen mássá, alkotás közben eggyé válik művével, így a záróoldalakra a szerző teljes mértékben megragadja azt az esszenciát, amely az előző ötven lapon csak részben teljesedett ki: Csontváryt, a festőművészt, aki nem azért készíti képeit, mert ért hozzá, hanem azért, mert ezt akarja csinálni. Jobban szereti mindennél: a családalapításnál, a baráti kapcsolatoknál, a társadalmi ranglétrán történő előrejutásnál. Ennek pedig egyenes következménye a címszereplő tragédiája, hiszen ő is olyan művész, akit csak halála után kezdett értékelni a közönség.

Az elmúlt években felgyorsuló, egyre nagyobbra törő magyarországi képregénykiadás azonban egyáltalán nem tragédia, sokkal inkább sikertörténet, amely szép fokozatosan több teret enged a magyar szerzői képregényeknek is. Remélhetőleg ezek sorát a jövőben is gyakran fogják ékesíteni olyan lelkes és elhivatott munkák, mint Kálmán Áron Csontváryja. Minél több hazai alkotás jelenik meg, a szerzőknek annál több összehasonlítási lehetőség áll majd rendelkezésére, és egymás motívumaiból, valamint módszereiből tanulva idővel a magyar képregényalkotás levetkőzhetné néhány gyerekbetegségét és apró szépséghibáját – a felületes történetvezetést és a túlzott leegyszerűsítést -, amelyek ha enyhén is, de a azért a Csontváry lapjain is jelentkeznek.

Kálmán Áron – Csontváry
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadási év: 2019
Értékelés: 7/10

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.