Képregény

A Dűne hamvaiból kelt életre Jodorowsky nagyívű képregénye

Alejandro Jodorowskyt szürrealista filmjeiről ismeri a nagyközönség, ám a nyolcvanas években Jean Moebius Giraud-val közösen készített képregényük, az Incal legalább annyira jelentős részét képezi életművének. Az Incal egy galaxisokon átívelő kalandban vegyíti a klasszikus űroperát a rendező avantgárd stílusával, hogy egy egészen egyedülálló és lenyűgöző világot tárjon olvasói elé, melyet végre magyarul is olvashatunk.
Korábban a témában:

A hetvenes évek közepén Alejandro Jodorowsky úgy döntött, hogy elkészíti Frank Herbert klasszikus sci-fi regénye, a Dűne filmadaptációját. Az avantgárd filmművészet legendás rendezőjének két előző filmje (El Topo, A szent hegy) hamar megtalálta saját közönségét, szinte azonnal kultfilmmé vált. Mivel végső soron sikernek bizonyultak, így a Dűnének már sokkal ambiciózusabb tervekkel futott neki a rendező. Jodorowsky szó szerint a valaha volt leglenyűgözőbb művészeti alkotást szerette volna leforgatni a könyvből, a mozgóképek 14 órás prófétáját. A főbb szerepekre olyan sztárokat szerzett meg, mint Orson Welles, Salvador Dali, Mick Jagger, de a stábban is hasonlóan impozáns nevek sorakoztak: a zenéért a Pink Floyd, a látványért H. R. Giger és Chris Foss (Alien), a storyboard megrajzolásáért pedig a világ egyik legismertebb képregényalkotója, Jean Moebius Giraaud felelt volna. A gigászi mű végül nem készülhetett el, több  mint két évnyi előkészület után a stúdió leállította a produkciót, de hagyatéka a mai napig jelen van: az Alientől kezdve a Star Warsig szinte minden klasszikus science-fiction moziban felsejlik Jodorowsky soha nem volt Dűnéjének hatása. Akit komolyabban érdekel az el nem készült mű, annak érdemes megnézni az arról készült 2013-as nagyszerű dokumentum filmet.

Ám ahogy Jodorowsky tartja, vereség nem létezik. Ezért Moebiussal közösen, a kettejük által készített, több ezer oldalas storyboardot szinte teljesen újragondolták, átdolgozták képregényes formába és végül 1981-ben kiadták az Incal első kötetét.

John Difool lecsúszott, R-besorolású detektív, aki egy egyszerűnek tűnő, de a lehető legrosszabbul elsült megbízásból menekülve belebotlik az Incalba. Csakhamar kiderül, hogy ez az ártalmatlannak tűnő, aprócska tárgy óriási hatalommal rendelkezik és a galaxis összes befolyásos nagykutyája, simlis gengsztere és fura figurája meg akarja szerezni magának. Difool élete azonban összeforrt az Incallal, így kénytelen menekülőre fogni, miközben a világ sorsa egyedül az ő kezébe került és még saját belső démonaival is kénytelen megküzdeni.

Annak ellenére, hogy az Incal születése egészen a gyökereitől fonódik egybe a Dűnével, a képregény hat kötetében szinte alig látható konkrét nyoma a regény hatásának – igaz, már az idén 90 éves Jodorowsky mozija is igen sajátos és szabad újraértelmezése lett volna az eredeti műnek.

Az Incal ötvözi a korabeli epikus űrkaland történetek alapvető zsánerelemeit a chilei rendezőre jellemző gazdag szimbolizmussal átitatott spirituális szellemiséggel, hogy végül egy őrült és lehengerlő metafizikai űropera kerekedjen belőle.

A képregényt kezdetekben főként az előbbi dominálja, az első két kötetet és így a cselekmény magját is igen erőteljesen szövi át a korai nyolcvanas évek cyberpunk ismerős atmoszférája. Ennek tökéletes átadásában kulcsszerepet játszik Moebius impozáns vizualizációja. Aki már olvasta a legendás alkotó munkáit, az valószínűleg itt is azonnal ráismer stílusára, mégis egészen egyedülálló hangulat lengi körül az Incal paneljeit. Az Vörös Gyűrű tömött, izzadságszagú klubjaitól indulva a Techno fővároson keresztül minden helyszín, amit végigjárunk a galaxisban, zsúfolva van az apró, futurisztikus vagy éppen lepusztult disztópikus részletekkel, amiken öröm elkalandozni, és amelyek élő entitássá emelik Jodorowsky univerzumát. Moebius a harsány színekkel remekül játszva adja át az egyes eseményeket jellemző érzelmek teljes skáláját. Az űrbéli akciókat éppúgy, mint a pszichikai megmérettetéseket, képes feszültséggel és sodró lendülettel megtölteni rajzai által. Moebius tehát egy, már önmaga jogán is lenyűgöző hátteret biztosít Jodorowsky meséjének.

Ő pedig nem okoz csalódást: a filmjei szürrealista közegéből fékezhetetlen kreativitással emeli át elbeszélésmódját ebbe az impozáns díszletbe. Óriási fegyvertényt jelent számára, hogy a zsánerbe még abszolút újonnan belépve képes teljesen szabadon értelmezni és felrúgni olyan strukturális szabályokat, melyeket egy gyakorlott zsánerszerző már standardként kezelne. Persze ebben nagy szerepet játszik az is, hogy általában véve is rugalmasan kezeli a kereteket, bármilyen formában alkosson éppen. Ennek köszönhetően az Incal világa teli van fura, sokszor groteszk és bizarr figurákkal, melyekhez hasonlóakkal csak igen ritkán találkozhatunk a korabeli sci-fi irodalom széles palettáján. Mint például a félelem hatására egyre nagyobbá növő pszichopatkányok, a galaktikus birodalom felett uralkodó androgün Császár-nő, vagy a technokrata rendet képező, mégis földöntúli hatalmat szolgáló Technopapok.

Ezek mindegyikét mélyen körüljárja a spiritualizmus, létezésük már önmagában megannyi filozófiai eszmerendszer és probléma megtestesülése. Ahogy pedig ezek  a különböző figurák, kasztok egymásba fonódnak, egy egészen összetett és grandiózus történet bontakozik ki, melyben rendre feltűnnek a szerző kedvelt kérdéskörei, mint a messianizmus, profétizmus, egzisztenciális válság vagy a tarot. Ezt a nagyívű spirituális utazásra hívó narratívát helyezi Jodorowsky egy klasszikus sci-fi toposzra épülő rendszerbe: egy hanyatló, keményen hierarchizált, disztópikus társadalmi szerkezetbe, ahol a rendszer legalján vergődő tömegek felett basáskodó arisztokrácia különböző kasztjai is folytonos politikai harcot vívnak egymással a hatalomért. Feltűnésükkor talán nem teljesen érthető a karakterek, agyamentnek tűnő lények szimbolikája és sokszor öncélú őrületnek tűnnek. Ám ahogy a cselekmény során egyre inkább kinyílik az olvasó előtt a világ és épül fel az igencsak összetett univerzum, úgy nyer értelmet rendre a sok apróság és épül bele sajátos, de jól értelmezhető logika szerint a galaxis működési mechanizmusaiba. Végül pedig egy teljesen egyedülálló élményt nyújtó sci-fi olvasmánnyá áll össze.

Noha a sokszínű univerzum és szerteágazó metafizikai jelentéstartamai teszik leginkább megkapóvá a képregényt, mégis pont ez jelenti Achilles-sarkát is. Az író óriási ambíciókkal esik neki a történet elmesélésének és érezhetően igyekszik minden ötletét belesűríteni új kozmoszába. Ettől a világ tényleg szinte végig folyamatosan csak bővül, azonban több ponton érezhető az is, hogy Jodorowsky már-már belegabalyodik a rengeteg elmesélésre szánt apró részletbe. Ezért néhol huszárvágással vet véget egy-egy elindított cselekményszálnak, vagy nagy ugrással oldja meg, hogy összeérjen központi hősei útjával. Nem egyszer okoz fejtörést visszaemlékezni, hogy az aktuálisan fontosabb szerepet betöltő karakter hol és milyen státuszban tűnt fel korábban még jelentéktelen alakként a háttérben. A rengeteg szál kissé kapkodó mozgatását a kiemelt mellékszereplők történetívei is jól tükrözik. Ahogy az egyes karakterek belépnek a főhős életébe, még egyértelmű jelentéstartalommal bírnak. Mindegyikük jól kidolgozott, érthető motivációval és felfogással áll a problémákhoz, melyekkel szembenéz. Ám ahogy halad előre, a szerző egyre kevésbé tud mit kezdeni a díszes kompániával és egy idő után gyakorlatilag már egy homogén csoportként baktatnak a hős mellett.

Ennél jóval zavaróbb, hogy az író sokszor karakterei szájába adva meséli el mi is történik éppen, vagy mit hivatott jelképezni adott eseménysor. Ez nemcsak, hogy nem túl elegáns megoldás, hanem olykor bugyutává is képes tenni a párbeszédeket és egyszerűen kizökkent az események sodrásából. Ráadásul többször teljesen indokolatlanul, mert anélkül is könnyen értelmezhető a szituáció jelentéstartama, miközben más jeleneteknél teljesen elengedi az olvasó kezét és komolyabb gondolkodást igényel kihámozni, mi is látható a paneleken. Ha valaki ismeri Jodorowsky munkásságát, annak ez nem lehet teljesen új: filmjeiben is előszeretettel áldozza fel az elegáns történetmesélést a didaktikus szájbarágás oltárán, mikor számára fontos üzenetet igyekszik közölni nézőivel. Ezek a gyermekbetegségek szerencsére nem jelentenek komolyabb problémát a 6 kötet egészének élvezhetőségére nézve.

Ebben komoly szerepet játszik John Difool és az Incal nevű misztikus tárgy pazarul felépített narratívája.

Mikor Difoolhoz kerül, az Incal még csak egy apró, de nagy hatalmú és igen értékes tárgynak tűnik, mintha csak az Egy Gyűrű űrbéli kistestvére lenne. Ahogy a detektív felnyitja, egyértelművé válik, hogy nincs visszaút, végleg összefonódott kettejük sorsa. Végig kell harcolnia hosszú, veszélyes útját végzetéig. Difool viszont teljesen alkalmatlan erre a feladatra. Egyszerű, önző, a drogokért és homeoprostikért élő nihilista. Ahogy kelletlenül elindul – vagyis gyakorlatilag menekülni kezd – az Incal vezetésével, úgy egyre jobban kibontakozik, hogy nem egy rejtélyes tárgyat, sokkal inkább egy természetfeletti entitást tart a kezében. Az Incal egy minden felett álló pszichikai teremtmény, mely Jodorowsky olvasatában a világ központi mozgatórugója, mondhatni a lét értelmét hivatott szimbolizálni, mely célját elérve elhozhatja az utópikus egyensúlyt és az élet szingularitást az univerzumban, de rossz kezekbe kerülve sötétségbe és káoszba borít mindent. Egészen érdekes ötlet, hogy a kalandot kiváltó eszköz aktívan részt vesz a kalandban is, mert az Incal végig irányítja, tanácsokkal látja el hőseinket, mintegy isteni létformaként előre látva a szükséges eseményeket a végső cél eléréséhez. John személye attól lesz elképesztően izgalmas, hogy nem a tipikus karakterívet járja be az alkalmatlan kisembertől az epikus hősig. Az Incal irányításával és hatalmával felvértezve képes túllépni önön kisstílűségén és emberfeletti hőstetteket véghez vinni a sorsfordító pillanatokban. Ám képtelen elfogadni új, jobb önmagát és átszellemülni, ezért minden egyes alkalommal visszazuhan kicsinyes természetébe és igyekszik elmenekülni a felelősség elől. Ettől pedig nagyon mélyen emberi figurává válik.

A főszereplő kálváriára gyönyörűen képezi le az olyan egzisztenciális válságok átélését, amin mindenki átesik valamikor élete során. Ennek köszönhetően Difool a fantasztikumon túl, a hétköznapi emberek hősévé válik.

Természetesen Difool végül – egy zseniális csavar segítségével – szembesül szörnyű természetével és megtalálja szebb és jobb önmagát (elvégre ez Jodorowsky egyik legkedveltebb témája), de amikor egyszer s mindenkorra elfogadja egyesülését az Incallal, az olvasóval együtt kell rádöbbennie, hogy útja egyáltalán nem ott ér véget, amire számított, és hogy az Incal egyáltalán nem az ember által felfogható távlatokban gondolkodik. Végül az Incalban egyesül mindaz a spirituális  aspektus, ami végigkíséri a képregény hat kötetét, hogy egy lehengerlően katartikus és egyben gyönyörűen zavarba ejtő csúcsponttal nyilatkoztassa ki mindazt, ahogy Jodorowsky a világ működéséről és a létezéséről gondolkodik. Minden gyermekbetegsége és botladozása ellenére az egész történet jól átgondolt és igen mély gondolatokat megfogalmazó művé áll össze.

Az Incal egy galaxisokon átívelő, elképesztően összetett spirituális utazás amiben egyszerre megvan minden amiért imádjuk Alejandro Jodorowsky munkásságát és az űroperákat. Aki kicsit is fogékony a mélylélektani témákat boncolgató történetekére, vagy csak szimplán a különleges koncepcióval bíró sci-fiket kedveli, annak kihagyhatatlan élményt nyújt ez a méltán híres képregény.

Alejandro Jodorowsky & Moebius: Incal 1-6. rész
Kiadó: Pesti Könyv Kiadó
Kiadási év: 2018-2019
Eredeti megjelenés: 1981-1988 (Les Humanoïdes Associés)
Fordította: Nagy Krisztián

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.