HIRDETÉS

HIRDETÉS

Képregény

Quentin Tarantino, a képregényíró bemutatja: Django/Zorro

A Django/Zorro nem csupán Quentin Tarantino első próbálkozása a képregények terén, illetve az első hivatalos folytatása egy Tarantino filmnek (ha a Kill Billt egy filmnek számítjuk), de önmagában is egy igen szórakoztató alkotás. Még ha nem is olyan formabontó, mint amilyenre tőle számítanánk. KÉPREGÉNYKRITIKA

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A rajongók minden újabb Tarantino-film bemutatója előtt lélegzet visszafojtva, már-már elemi rettegéssel olvassák azokat a híreket és interjúkat, amelyek szerint kedvenc rendezőjük hamarosan visszavonul. Az Aljas nyolcas idején Tarantino azt mondta, hogy a tizedik filmje lesz az utolsó, kijelentését pedig a Volt egyszer egy… Hollywood premierje előtt sem cáfolta meg. Tarantino lehetséges visszavonulása nem pusztán azért hangzik furának, mert ritka az olyan tudatos rendező, aki a karrierje tetőpontján képes azt mondani, hogy neki ennyi elég volt, hanem azért is, mert jelenleg ő az egyik utolsó olyan szerzői filmes, aki bármit megtehet Hollywoodban. Ám ha így is dönt, az nem jelenti azt, hogy teljesen felhagyna a kreatív munkával. Terve szerint többek közt (kép)regényeket, filmes könyveket írna, és esetleg a színházban is kipróbálná magát. A Kutyaszoritóbant és az Aljas nyolcast látva utóbbi nem is hangzik olyan elképzelhetetlennek. Hogy miként állna helyt (nem forgatókönyv) íróként? Nos, abba talán eddigi egyetlen nem filmes rendezése, a 2015-ös, hétfüzetes Django/Zorro képregény enged betekintést.

A Django elszabadul nem feltétlenül a legnépszerűbb, de az egyik legesszenciálisabban „tarantinós” Tarantino-film. A korai filmjeihez hasonlóan hemzseg a rendező kedvenc western és blaxploitation filmjeire tett utalásokkal, abszurdba hajlóan erőszakos, szabad szájú. Emellett azonban már elég erősen érződik benne a rendező politikai állásfoglalása is. Django már nem csak a saját sérelmeiért áll bosszút – mint a Jackie Brown, a Kill Bill vagy a Halálbiztos hősnői –, hanem kvázi minden rabszolga nevében (hasonlóan, mint a Becstelen Brigantyk Shosannája). Ami azonban ezeknél is fontosabb most, hogy Tarantino összes filmje közül a Django elszabadul a legalkalmasabb a folytatásra, hiszen nemcsak, hogy a főszereplője túlélte a filmet, de karakteréből adódóan teljesen elképzelhető, hogy a stáblista után további véres kalandok várnak rá. Ezt Tarantino is érezte, és többször is felmerült a Django folytatása. Az Aljas nyolcas forgatókönyvét eredetileg egy Django folytatásregénynek szánta, és nyilatkozta is, hogy szívesen írna egy, a fekete fejvadász karakterére fókuszáló könyvsorozatot.  A folytatás végül képregényformában született meg, amikor a Dynamite Entertainment megkereste Tarantinót, hogy mit szólna egy crossoverhez az ő Djangója, és a kiadó Zorro képregényei között. Ennek a megkeresésnek nyomán született meg Tarantino első saját képregénye, amelynek a megírásába besegített a Dynamite Zorro sorozatát is jegyző, veterán képregényíró, Matt Wagner is. Ugyan nem ez az első képregény, ami egy Tarantino-filmen alapult, hiszen a Django elszabadulból anno készült képregény-adaptáció, ám azt nem Tarantino írta.

HIRDETÉS

A történet szerint néhány évvel a Django elszabadul eseményei után járunk. Django Freeman fejvadászként tengeti a napjait, amikor egy szerencsés véletlen összehozza az idős Don Diego De La Vega-val. Az öreg Dont annyira meggyőzi Django talpraesettsége, karaktere és pisztolyforgató képessége, hogy felbéreli a személyes testőrének az Arizónába – mely ekkor még nem része az USA-nak – tartó útjára, ahol a térség kétes hírű „főhercegével” van üzleti találkozója. Persze az öreget a vasútba való befektetésnél sokkal inkább azon hírek valóságtartalma érdekli, amelyek szerint a főherceg barbár kegyetlenséggel viseltetik a helyiek iránt. Django megfelelő fizetségért cserébe úgy dönt, vállalja a munkát nem is sejtve még, hogy a habókos, piperkőc öregember csak egy maskara, és hogy újdonsült megbízója nem más, mint a szegények legendás védelmezője: El Zorro!

Idős, jó modorú európai származású ember a vadnyugaton, akit nem érdekel, hogy kinek milyen a bőrszíne, összeáll egy forrófejű fekete pisztolyhőssel, hogy megdöntsék egy kegyetlen földesúr uralmát. Nem csoda, ha ez sokaknak ismerősen hangzik. A Django/Zorro ugyanis egy jó műfaji érzékkel megírt, sodró lendületű, kellően véres és szabad szájú western, ami Django karakterének útját is szépen folytatja. Méltó folytatása Tarantino filmjének, ám aki azt várja, hogy a rendező képregényes debütálása épp annyira formabontó és újszerű lesz, mint amikor a Ponyvaregénnyel berobbant Hollywoodba, az csalódni fog.

A képregény történetével csupán egyetlen nagyobb probléma van: túlságosan is ismerős. Az öreg Zorro ugyan remek karakter, akinek pojáca maskarája mögött egy hidegfejű stratéga, és egy ádáz harcos bújik meg, csak éppen túlságosan is hasonlít a Christoph Waltz által játszott Schultzra. A két címszereplő ugyan remek párost alkot, és a közös jeleneteik mentor-tanítvány dinamikája is remek, csak éppen nem lehet szabadulni attól a gondolattól, hogy kicsit olyan ez a sztori, mintha a Django elszabadul forgatókönyvéből egyszerűen kihúzták volna Schultz nevét, és átírták volna Zorróra. Mondhatni ez a hét füzet kissé olyan, mintha Tarantino filmjét keresztezték volna az 1998-as Zorro álarcával, amelyben az idős Zorrót játszó Anthony Hopkins átadta a stafétát Antonio Banderasnak. Nemrég felmerült a lehetősége, hogy megfilmesítik a képregényt, noha a projektről csupán annyit tudni, hogy Tarantino felkérte a komikus Jerrod Carmichael-t, hogy írja meg a forgatókönyvet. Izgalmas eljátszani a gondolattal, hogy a lehetséges filmváltozatban Banderas játszhatná az idős rókát.

A történet másik kisebb gyengesége: a főgonosz. Az ambiciózus, eltökélt főherceg remek karakter lenne, csak éppen túl kevés szerepet kap, és így nem igazán tud túllépni a western filmek tipikus „gonosz kapitalista” antagonistáján. Pedig, az eredet sztorijában lenne ennél több potenciál.

A Django/Zorro semmilyen szinten nem reformálja meg a western képregények műfaját, ám ha nem várjuk el ezt tőle, akkor nincs is vele probléma. Egy élvezetesen megírt, hangulatos történet, ami helyenként remekül idézi Tarantino filmjeinek stílusát, a film fenti jellemzői a képregényről is elmondhatók, de jópofa plusz az is, hogy minden füzet végén kapunk egy zenei playlistet. Önismétlőnek ható elemei ellenére folytatásként is jól funkciónál a kötet, hiszen remekül viszi tovább Django karakterét, aki Zorro hatására válik opportunista fejvadászból egyfajta proto-polgárjogi harcossá. A legrosszabb dolog tulajdonképpen, amit el tudok mondani a Django/Zorro képregényről, hogy egy tipikus folytatás: egyáltalán nem rossz, de igazán érdemben nem ad hozzá túl sok újdonságot a film világához, karaktereihez. Ezen túl azonban egy remek karakterekkel és minimális társadalmi reflexióval tűzdelt ponyva-kaland.

Amibe viszont semmiképpen sem lehet belekötni az a képregény vizualitása. Az Esteve Polls által rajzolt és Brennan Wagner által színezett vöröses-narancsos színvilágú oldalak tökéletesen adják vissza a vadnyugat, illetve a 60-as évek westernjeinek hangulatát. A panelek stílusos elrendezése sokszor valóban eszünkbe juttathatja a Tarantino filmekre jellemző dinamikus vágásokat. A páros fény-árnyék kezelése pedig elképesztően káprázatos, a gyertyafénnyel bevilágított jeleneteknél szinte látható a tűz vibrálása a szereplők arcán. De hasonlóan hangulatosak a lilás színezetű éjszakai, és a vérnarancs színben úszó hajnali szegmensek is.

Django/Zorro nem egy forradalmi vagy kihagyhatatlan alkotás, ám a Tarantino-maximalisták mellett így is jó szívvel tudom ajánlani a western(-képregény) és Zorro-rajongóknak. Első képregényként egyáltalán nem rossz, még úgysem, hogy sokkal kevésbé képes felülemelkedni a műfaji/B-kategóriás gyökerein, mint a rendező poszt-modern filmjei. A saját ligájában azonban egy remek darab, ami azt is megmutatja, hogy ha a Tarantino a közeljövőben tényleg abbahagyja a filmezést, akkor akár még jó képregényes is válhat belőle. Reméljük, visszatér még a műfajhoz, és azt is, hogy legközelebb egy eredeti, nem folytatás sztorival rukkol elő.

7 /10 raptor

Django/Zorro

Szerző: Quentin Tarantino és Matt Wagner
Műfaj: western
Kiadás: Dynamite/Vertigo , 2014-2015
Rajzoló: Esteve Polls

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.