Film

Egy sosem volt Hollywood emlékműve

Quentin Tarantino életmű-összegző filmjében visszasírja az álomgyár egy boldogabbnak és ártatlanabbnak tűnő korszakát. Elegáns, mégis a végletekig  menő mozija nem lesz mindenki kedvence: a rendező cselekmény-központúság helyett atmoszférát épít, panorámaképet ad, és pattogós párbeszédekből, erőszakból is jóval kisebb adagot prezentál, mint amit tőle megszokhattunk.
Korábban a témában:

A kritikus- és nézőkedvenc rendező mostanáig hármas egységekben gondolkodott: bemutatkozó mozifilmje, a Kutyaszorítóban után készített még két bűnözőkről szóló filmet a Ponyvaregénnyel és a Jackie Brownnal, hogy aztán a két Kill Billben és a Halálbiztosban konkrét műfajokat idézzen meg, utaljon erre meg arra, előre és hátra, exploitationre, westernre, és szinte minden percre jutott két önreflexív pillanat. A Becstelen Brigantyk volt az első filmje, ahol elkezdett történelmi sebekről értekezni, és ennek okán egy moziban, csodás bosszút állva kinyírta Hitlert. Ezután hazai terepre ért, és a Django elszabadulban kifejtette véleményét a rabszolgatartásról is, hogy aztán a kissé hosszúra nyújt Aljas nyolcasban western és kamaradarab köntösben értekezzen az Egyesült Államok mind a mai napig abszolút jelenlévő megosztottságáról. Minden filmje kicsit más volt, de mindegyikben jelen voltak szerzőisége alapvető elemei: a sok duma, a nevettető (és néhol elborzasztó) erőszak, az idővel való játék, az önreflexivitás, a játék a műfajokkal, a popkulturális utalások tömkelege. Ez így van a Volt egyszer egy… Hollywood esetében is, de azt nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ilyen filmet még soha nem csinált Tarantino. Megtalálható itt minden, ami eddig is jellemző volt rá, de ahogy már a Ponyvaregényben is értekezett róla, ott vannak azok a fontos kis különbségek is, amik képesek új ízt kölcsönözni valaminek. Például, hogy lehet sört inni a McDonaldsban.

Vagy éppen az, hogy – Tarantinónál először – nem a dialógusok játsszák a főszerepet, hanem a KÉPEK, illetve egy város, a filmvilág. A kamera elsuhan egy autósmozi bejárata felett. Látjuk a kigyulladó fényeket Los Angeles épületein. Együtt autózunk a karakterekkel az utcákon és a Playboy-villában ráérősen elidőzve figyelhetjük egy buli képeit. Ha a nézőt elkapja ez az atmoszféra, ez a feelin’, akkor jó eséllyel imádni fogja a filmet és örömmel fog együtt kocsikázni Brad Pitt kaszkadőr figurájával. Ha viszont kevéssé értékeli ezt a hangulatot, akkor vontatottnak tetszhet majd a film. Már csak azért is, mert a Volt egyszer egy… Hollywood első két órája abszolút nem történés-központú: amit látunk, az három karakter két napjának elmesélése. Rick Dalton (Leonardo DiCaprio), szebb napokat látott színész javarészt egy western-forgatásán időzik, kaszkadőr társa és jóbarátja, Cliff Booth (Brad Pitt) a városban autókázik, míg Sharon Tate (Margot Robbie) angyali mosollyal az arcán éli az amerikai álmot.  A filmben ő jelképezi Hollywood ártatlanságát, az ő szerepe adja meg az igazi tétjét az eseményeknek. És mindig, mindig amikor ránézünk Margot Robbie eszményien megjelenített Sharonjára, félünk, rohadtul rettegünk attól, hogy a végére holtan fogjuk látni. Érte szurkolunk.

A Volt egyszer egy… Hollywood nem igazán nézőbarát alkotás: kell hozzá nem kevés mozgóképes tudás, hogy az utalásoknak csak egy töredékét megértsük. Tisztában kell lenni azzal is, hogy ki volt Manson, és mit tett a követőivel.

Persze Tarantino nem felejti el felépíteni a karaktereket. Akinek egyről a kettőre kell lépnie, az végül megteszi: Rick Dalton kevésbé lesz sírós, depressziós ember és előre tud lépni leáldozóban lévő karrierjében. Cliff Boothnak megismerjük a múltját, személyiségét, illetve az erőszakhoz való hozzáállását is, ahogyan az ő figuráján keresztül nyerhetünk bepillantást a Manson család hétköznapjaiba is. Ennek pedig főleg a harmadik felvonásban lesz szerepe, amikor a filmben csak Charlie-ként emlegetett szektavezér kiadja az utasítást: meg kell ölni mindenkit a Polanski házaspár otthonában.

És a fináléra már egy másik fordulatszámon kezd el pörögni a cselekmény: Tarantino beveti a narrációt, hogy megsürgethesse az eseményeket, és a rá jellemző erőszak is utat tör magának. Ennyire kegyetlen azonban talán még sosem volt ennek bemutatása. Itt is oldja humorral az agressziót, és akik az első két órát eseménytelennek találták, azok itt megkapják az adagjukat a vadállat-Tarantinóból is, a korábbi érettebb, nyugodtabb gondolkodású után.

A Volt egyszer egy… Hollywood egy kicsit más, mint amiket eddig csinált Quentin mester. Emlékműve ez egy talán sosem létezett korszaknak: bőszen jelen van benne a nosztalgia, ahogy az az eddigi filmjeit is belengte, de az elmúlásról is több szinten regél, vagy éppen a régi és az új kapcsolatáról. És mindezen témák szépen összesimulnak egy sátáni éjszakai véres valóságában és meséjében. Ez volt az első filmje, aminek záróképe megérintett, elvarázsolt, és rohadtul jól éreztem magam tőle. Ha mégsem csinálná meg az utolsónak beharangozott tizedik moziját, az sem lenne probléma. Tökéletes utolsó jelenete lenne a mostani egy tökéletes-közeli karriernek.

(Szele Zoltán)

Volt egyszer egy… Hollywood. Amerikai thriller/vígjáték, 161 perc, 2019.  Értékelés: 9/10 raptor

A Volt egyszer egy… Hollywood teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.