HIRDETÉS

HIRDETÉS

Képregény

Milyen képregényekből készülnek az új Marvel-filmek és -sorozatok?

A Marvel bejelentette filmes univerzumának negyedik fázisát, ami rengeteg meglepetést, de talán még több korábbi híresztelés beigazolódását hozta magával. Minden bizonnyal az eddigi legzsúfoltabb két év vár ránk képregényfilmes/sorozatos szempontból, ugyanis ez idő alatt nem kevesebb, mint öt film és nyolc sorozat lát majd napvilágot. Az alábbiakban arról olvashattok, hogy a képregények alapján mire számíthatunk ezektől a produkcióktól.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sólyom és a Tél Katonája

Az már kristálytisztán látható, hogy a történet a Végjáték után fogja elkapni a fonalat, így az egykori Sólyom itt fog elsőként Amerika Kapitányként bemutatkozni a nagyközönségnek. A képregényektől sem idegen Amerika Kapitány címének öröklődése, többek között Sólyom és Bucky is viselte már az ikonikus kezeslábast. A történetről annyit már biztosan lehet tudni, hogy főgonosza Helmut Zemo (Daniel Brühl) lesz a Polgárháborúból. A karakter először az Amerika Kapitány 168. számában jelent meg, ekkor fedte fel a fogságba esett Amerika Kapitánynak – Steve Rogersnek -, ő Baron Heinrich Zemo gyermeke, aki a kapitány II. világháborús ellensége volt. Sólyom a kapitány segítségére siet, így mindketten túlélik a bevetést. A képregényekben a Zemo dinasztia rengetegszer keresztezi Steve Rogers útját, ám most több mint valószínű, hogy Sam Wilson életét fogja megkeseríteni Helmut Zemo, méghozzá hosszú távon. Zemo családja a filmes univerzumban elhunyt a sokoviai harcok során, így a dinasztikus visszatérés valószínűleg kiesik a hosszútávú tervek közül. Az viszont biztos, hogy lila maszkját, amely a képregényes kinézetét is kölcsönözte, visszakapja. Helmut, apjához hasonlóan egy igazi technikai géniusz, így a fegyverei komoly fenyegetést fognak jelenteni a későbbiekben, főleg úgy, hogy alapvető törekvései között szerepel a náci ideológia felélesztése, és az önkényuralom megteremtése. De mindez csak a képregényekben van így, a filmes univerzumban még nem volt erre utalás.

Fekete Özvegy

Natasha Romanoff története a második világháború során veszi kezdetét, amikor is Ivan Petrovich szovjet ügynök megmenti a fiatal gyermek életét. Komoly kiképzéseken vesz részt, ezek közül is kiemelkedik a Vörös Szoba, ahol több, hozzá hasonló szuperkémet képeznek ki. Ilyen Yelena Belova (Florence Pugh) és Melina (Rachel Weisz) is, utóbbit a képregényekben Iron Maiden néven ismerhetjük. Meghatározó karakter még Red Guardian (David Harbour), aki a szovjetek válasza volt Amerika Kapitányra, és a későbbiekben Romanoff férje is lett.

HIRDETÉS

A film főgonosza furcsa választás, ugyanis a képregényes kánonban Romanoff nem igazán találkozik Taskmasterrel, sokkal inkább Deadpool és a Hangya nemeziseként szokott feltűnni a karakter. Először 1980-ban mutatkozott be, az Avengers 195. számában, és mint később kiderült, képességei egy olyan szuperszérumnak voltak köszönhetőek, amiket Steve Rogers is kapott a második világháború során. Nem hős, de nem is kifejezetten ellenség, dolgozott már a náciknak és a SHIELD-nek is, a szuperképessége pedig az, hogy ellenfelei harctechnikáját pillanatok alatt tudja elsajátítani.

A képregényekben Budapest nem számít olyan misztikus helyszínnek, mint a filmekben, mégis Fekete Özvegynek van a városhoz kötődése. A Bosszúállók összecsapása után ugyanis ide menekül, ahol régi ellenfele, Yelena fogadja, akit később le is győz. T’Challa közbenjárásának köszönhetően kitudódik, hogy a harcok során Romanoff árulást hajtott végre, – épp, mint a Polgárháborúban – ezért kellett elmenekülnie. Konfliktusforrás lesz a karakter szovjet múltja is, ugyanis Romanoff az amerikaiktól amnesztiát kapott, később pedig teljes értékű tagjává vált a Bosszúállóknak, amit régi társai nem néztek jó szemmel.

Örökkévalók

Az Örökkévalók eredete mind képregényes időszámítását, mind pedig kiadásának dátumát tekintve régre nyúlik vissza. A csapat első említése 1980-ban, a Thor 301. számában történik meg utalás formájában, ezután több füzetben is szerepeltek, viszont sokáig csak említés szintjén maradtak. Később, 1985-ben jelent meg az első, tizenkét számos, önálló sorozatuk, ahol is a humanoid szuperhősök eredetét részletekbe menően megmagyarázzák.

A képregényes univerzum későbbi szakaszában fontos szerepet töltöttek be, többek közt mint az Inhumans létrejöttét is ők tették lehetővé. Történetük több millió évre – a filmes kontinuitásban 35.000 évre – nyúlik vissza, amikor is Az Égiek, akiket már a filmes univerzumban is láthattunk a Galaxis Őrzőiben, elkezdtek kísérleteket folytatni a földi előembereken. Ennek eredményeképpen szinte halhatatlan, biológiailag fejlett szuperhumánok jöttek létre. Őket két csoportra osztották, a hibátlan genetikájú Örökkévalókra és a deformációkat elszenvedő Deviánsokra. Az Örökkévalóknak több generációja – egészen pontosan öt – volt, ám a filmes szereposztás szerint nem lehet megmondani egyértelműen, hogy mégis melyik járja majd meg a filmvásznakat. Ugyanis jelenlegi ismereteink szerint a filmben Thena (Angelina Jolie), Ikaris (Richard Madden), Kingo (Kumail Nanjiani), Ajak (Salma Hayek), Phastos (Brian Tyree Henry), Gilgamesh (Dong-seok Ma), Sprite (Lia McHugh), Makkari (Lauren Midloff) jelenik majd meg. Ám ezzel a képregények szerint egyező generáció nem létezik, bár az effajta átszervezés már megszokottnak számít a filmes univerzumtól.

A D23-as expón pedig további szereplőket is bejelentettek a filmhez, Kit Harrington Black Knight szerepében debütál az MCU-ban, mellette pedig Gemma Chan és Barry Keoghan is csatlakozik a filmhez, előbbi Sersi, utóbbi pedig Druig szerepében. Külön érdekesség az Örökkévalók esetében, hogy Thanos is közéjük tartozott, egészen pontosan a harmadik generációjukhoz, így erre is érkezhet majd néhány kiszólás. A film a két létrejött faj konfliktusát fogja feldolgozni, és minden bizonnyal eredetüket is fel fogják térképezni.

Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája

A filmes univerzum első ázsiai főhőseként mutatkozik majd be 2021-ben Shang-Chi, akit a kanadai színész, Simu Liu fog alakítani. A karakter képregényekben való feltűnéséhez 1973-ig kell visszamennünk, ugyanis a keleti kultúrákat és harcművészeteket bemutató TV-sorozatok is ez idő tájt jelentek meg Amerikában. Ezek a műsorok inspirálták a két alkotót, Steve Englehartot és Jim Starlint, amikor is a Special Marvel Edition 15. számába először elhelyezték Shang-Chi-t, a kung-fu mesterét. Szuperereje ugyan hivatalosan nincs, de képes a Chi energiájával harcolni, valamint minden harcművészetet áthatóan ismer. Napjainkra egészen kerek ívet járt be képregényes szempontból, ugyanis volt már remete, harcolt Steve Rogers-szel de még duplikálni is megtanulta magát, maga mögött hagyva emberi korlátait. A képregényes világot, amiben Shang-Chi megjelenik, eredetileg Sax Rohmertől vették meg, akinek a ponyvaregényeiben már több karakter is szerepelt, többek közt Fu Manchu, főgonosz is. Shang-Chi apja, egyben pedig legfőbb ellensége is, akinek komoly világuralmi törekvései vannak a jövőre nézve.

A Marvelhez híven ismét csak egy „apakomplexusos” főhőssel felturbózott királydráma vár ránk a képregények alapján, ám ezen a film remélhetőleg csavar már egy kicsit. A címben szereplő tíz gyűrű Mandarin feltűnésére utal, mely karakter most képregényhűbb elbánásban részesülhet, mint a Vasember 2-ben. A tíz gyűrű, eddigi ismereteink szerint kétféleképpen értelmezhető: a képregényekben egy olyan fegyver, mint a Végtelen Kesztyű, a különbség annyi, hogy ezek egy fejlettebb faj hátrahagyott kellékei, és minden egyes gyűrű külön személyiséggel bír. A másik értelmezésben, mely a filmes univerzumon belül tűnt fel, a Tíz Gyűrű egy terrorszervezet, akik Tony Stark elrablásáért is felelnek. Hogy melyik történetvonal igazolódik be, az 2021. február 21-én derül majd ki.

WandaVision és Doctor Strange az őrület multiverzumában

Hogy miről fog szólni a WandaVision pontosan, egyelőre képtelenség megmondani, ám a hírek szerint a Disney+-os sorozat és a Doctor Strange folytatása egy alternatív idővonalon fog játszódni – épp, mint a House of M című képregény– és összefüggenek majd. Ennek előzményeként fontos nagy vonalakban megismerni az Avengers: Dissemble történetet, ahol Fátum Doktor megfertőzi Skarlát Boszorkány gondolatait. She-Hulk ennek hatására őrjöngésbe kezd, ami Vízió halálát eredményezi, és a Kree hadsereg is megtámdja Manhattant. Egyedül csak Doctor Strange képes megállítani a tomboló Wandát, aki egy időre sikerrel is jár.

A House of M történetvonala nem hozható egyszerűen összefüggésbe a mostani filmes vonallal, mégis sok apró hasonlóság látszik. Kezdve azzal, hogy a képregényekben Wanda Maximoff éppen legmélyebb gyászának időszakát éli, gyermeke elvesztése után. A hatalmas erővel bíró mutánst dühkitörések gyötrik, és még Xavier és Doctor Strange közös ereje sem elég ahhoz, hogy hatalmát kordában tarthassák. Így hát az X-Men és a Bosszúállók tanácskozást tartanak, mit tegyenek Magneto lányával, viszont mire döntésre jutnának a világ egy szempillantás alatt teljesen megváltozik. Peter Parkerből híresség lesz, Steve Rogers már idős veterán, Magneto pedig a mutánsok uralma alá vonta a Föld lakóit. Egyedül Rozsomák emlékszik korábbi életére, így sorra felkeresi régi társait, hogy leszámolhassanak Magneto seregével annak érdekében, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba. Wanda kijózanodásával, és ikonikussá vált ’No more mutants’ mondatával pedig látszólag mindent vissza is állít. Doctor Strange jelzi, hogy mindez nem csak egy alternatív síkon történt meg, komoly hatása van a valóságra: például a mutánsok száma a milliós nagyságrendről néhányszázra csökkent. Charles Xaviernek és rengeteg mutánsnak pedig nyoma veszett. A két szuperhősökből álló csapat – X-Men és a Bosszúállók – között sosem látott konfliktus alakul ki, ez pedig előrevetíti a Polgárháborúhoz hasonlatos belviszály, az Avengers vs. X-Men sztorivonal kezdetét. A Doctor Strange által birtokolt Agamoto szemének van egyedül olyan ereje, hogy az ilyesféle időbeli zűrzavarokat is meg tudja oldani, és nagy valószínűséggel valami hasonló képezi majd a film történetét.

Loki

Loki a Marvel Univerzum egyik legnagyobb visszatérője, ugyanis a képregényekben már többször is kiírták a karakterét, néhány számmal később azonban már újra élt és virult a csínytevés istene. A filmekben sincs ez másképp, ugyanis a Végjátékban a Tesseracttal meglépő Loki saját sorozatot kap, ami több idősíkban fog játszódni. Az ötlet minden bizonnyal teljesen új, hiszen hasonló képregényes történettel még nem találkoztunk.

What If…?

A What If sorozat a méltán híressé vált What If képregénysorozatot veszi majd alapul, legalábbis annak koncepcióját: a régi történeteket újragondolják egy-egy kardinális pont megváltoztatásával. A széria első száma 1977-ben jelent meg, amikor is a készítők azon tűnődtek el, mi lett volna, ha Pókember csatlakozott volna a Fantasztikus Négyeshez? Ez a történet az 1963-as Pókember első számának az alaptörténetén csavart egyet. Az egyik legnépszerűbb képregény a sorozatból az 1980-as ’Mi lett volna, ha Pókember megmenti Gwen Stacy-t’ darab lett, ennek során ugyanis Peter identitása nyilvánossá válik. A Marvel Univerzum szinte összes tagja szerepelt már a What If sorozat hasábjain, a sorozat pedig a mai napig is fut, ezzel pedig a Marvel egyik legrégebbi állandó sorozatának számít.

Hawkeye

Fekete Özvegy mellett Sólyomszem volt az, aki az eredeti Bosszúállók közül egyedül nem kapott önálló filmet, ám ez most némileg meg fog változni, ugyanis egy sorozatban bontakozhat ki majd a karakter. Habár nem épp olyan formában, ahogy azt korábban vártuk. Clint Barton helyett ugyanis most Kate Bishop kerül előtérbe, aki Clint leköszönése után veszi át Sólyomszem szerepét a ’Young Avengers’ tagjaként. Kate egy sajtómágnás lányaként látta meg a napvilágot, és családja pénzétől elszigetelve magát, mindig is másokon igyekezett segíteni. Apja titkait felgöngyölítve sötét titkokra bukkant, ennek nyomán pedig egy főgonosz, El Matador fogságába esett, ahonnan csak a Bosszúállók segítségével tudott megszökni. Lenyűgözte a csapat átható ereje, különösen Sólyomszemé, akinek ugyan nincs szuperképessége, mégis komoly kihívást jelentett az ellenségek számára. Nővére esküvőjén találkozott először a Young Avengers tagjaival, akik nem tudták megmenteni a vendégeket a közelgő veszélytől, sőt ők maguk is tússzá váltak. Kate segítségével végül sikerült diadalmaskodniuk, így rögtön felvételt nyert a Young Avengers tagjai közé, épp úgy, mint Cassie Lang, a Hangya lánya. A Polgárháború eseményei során Clint és Kate találkoznak, majd hosszas ellenszenv után végül Kate meggyőzi az eredeti Sólyomszemet, hogy a hagyatéka igenis jó kezekben van, így hivatalosan is ő viszi tovább a címet.

Thor: Szerelem és mennydörgés

Sosem állt messze a Marveltől, hogy egy karakter szuperhős alteregőja férfiról nőre szálljon. Történt már hasonló Vasemberrel, Pókemberrel és Thor-ral is, ám a filmes univerzumban ez a lehetőség edidg váratott magára, 2021-ben ugyanis a Thor negyedik részében megtörténik az első szuperhős-nemváltás. Információk szerint Jane Foster (Natalie Portman) veszi át a Mjölnirt Thortól (Chris Hemsworth).

Jane Foster elsőként 1962-ben tűnt fel a képregényekben, méghozzá a Journey into Mystery 84. számában. Alapvetően is ő volt Thor legfontosabb szerelmi kötődése, ám sokkal kalandosabb életet kapott, mint amit a filmekben láthattunk ebből. Megjárt néhány zsebuniverzumot, fizikussá képezte magát, és amikor Thor nem volt méltó a Mjölnir megemelésére, ő vette át az északi isten szerepét. Ez idő alatt Jane-t mellrákkal diagnosztizálták, és mint kiderült, szuperereje lassan megölte őt, ami be is következett. Az életét Odin mentette meg, de többé nem használhatta Thor erejét, gyógyulása utána Valkűrnek állt. A filmhez egy képregényt vesznek majd alapul a forgatókönyvírásnál, méghozzá a The Mighty Thor címet viselő darabot.

She-Hulk

A karakter a képregényes univerzum meghatározó alakja, és régre visszanyúló történettel rendelkezik, ugyanis 1980-ban tűnt fel először, a Savage She-Hulk első számában. Tagja volt a Bosszúállóknak, a Fantasztikus Négyesnek, a Defendersnek, és még a S.H.I.E.L.D.-nek is. Jennifer Walters kezdetben egy teljesen átlagos ügyvéd volt, szuperképességek nélkül, mígnem egy baleset után vérátömlesztésre volt szüksége, amit unokatestvére, Bruce Banner el is vállalt. A Banner vérében lévő Hulk-komponens viszont a nőt is megváltoztatta, így jött létre a Hulk egy kevésbé erős, női változata, akit She-Hulkként ismertünk meg. A két karakter között képességekben és kinézetre is nagy volt az eltérés, ugyanis Jennifer egy kevésbé szörnyszerű, amazon formát öltött magára átváltozásakor, ami viszont képességeit is behatárolta. Tudata She-Hulkként is változatlan maradt, ez talán a legnagyobb különbség a két karakter között. A legnagyobb szerepet saját történetei mellett a Titkos Háborúban töltötte be, amikor is a képességeitől megfosztott Lényt helyettesítette a Fantasztikus Négyes tagjaként.

A Disney+-ra érkező sorozatban minden bizonnyal egy eredettörténetet kapunk majd. Most, hogy egyre több meghatározó karakter csatlakozik az MCU-hoz, valószínűleg egy új konfliktust készülnek megalapozni, ami a Skrullok bemutatásával akár a Titkos Invázió is lehetne. Ebben a történetben She-Hulknak fontos szerepe van, ám ha egy másik meghatározó történetszál, a Titkos Háború kerülne a középpontba, az előbb említett Fantasztikus Négyes-szál miatt szintén érdekes lenne az amazon története.

Moon Knight

Moon Knight a Marvel Univerzum egyik, ha nem legösszetettebb karaktere. A képregényes megjelenéseiben és személyiségében egy közös pont van, az inkonzisztencia. Elsőként ugyanis 1975 augusztusában találkozhattunk vele, a Werewolf by Night 32. számában, mint a lap főhősének, Jack Russel egyik ellensége. A karakter ezután annyira népszerűvé vált, hogy 1980-ban – Bill Sienkiewicz munkája nyomán – megkapta első saját sorozatát is, ahol lelepleződött emberi mivolta, és ellenlábasként való bemutatkozásának háttere is.

Az eredetileg Marc Specterként megismert tengerészgyalogos egy egyiptomi zsoldosbevetés során szerez kis híján halálos sebeket, ám társai az egyiptomi Khonshu isten (a bosszú istene, az éjjeli utazók védelmezője) szobra elé viszik, ahol a férfi paktumot köt az istenséggel: feléledhet, amennyiben Khonshu földi avatárja lesz, és megbosszulja az éjjeli utazók sérelmeit. Holdlovag elsőre akár egy egyszerű Batman kópiának is tűnhetne, de ez koránt sincs így. Két személyisége mellett ugyanis további kettőt ölt magára: a taxisofőr Jake Lockey-ét, valamint a milliomos Stephen Grantét, akik segítségével a társadalom minden szintjét meg tudja figyelni a későbbiekben. A karakter úgynevezett disszociatív személyiségzavarral küzd, személyiségei és kalandjai pedig éppen ettől lesznek izgalmasak és újítóak. A képregényes világnak meghatározó alakja, volt tagja a Bosszúállóknak és a Marvel Lovagoknak is, valamint elég sűrűn találkozott a Megtorlóval és Pókemberrel.

Ms. Marvel

Kamala Khan a Marvel Univerzum első muszlim szuperhőse, akivel először 2013-ban találkozhattunk a Marvel Kapitány 14. számában, mint egy hardcore szuperhős rajongó, középiskolás lány. Alig egy évvel később már saját sorozata is útjára indult, később pedig a Marvel Rising csapat meghatározó alakja lett, ahol több, fiatal szuperhőssel együtt védelmezték a Földet. A karakter mindenképpen friss és újító a Marvel számára, ugyanis egy muszlim, női szuperhős kalandjait követi végig, akit hőssé válása során Carol Denvers, ismertebb nevén Marvel Kapitány inspirált.

Ms Marvel az Inhumanity sztorivonalban megjelenő “Terrigen Mist” hatására szerzett szupererőt. Ez ugyanis a szuperképességekkel nem rendelkező, átlag emberek sejtjeiben is változásokat hozott, lappangó Inhuman-génjeik aktiválódtak. Ennek eredményeképpen Kamala képessé vált testrészei méretének változtatására, míg sok mutáns éppen ennek hatására vesztette el szupererejét. A karakter történetének legmeghatározóbb pontja a képregényes Polgárháború második felvonása, ekkor dönt úgy, hogy példaképeitől elszakadva új csapathoz szegődik, a Champions-höz. A csapat jól ismert karakterek, új generációs tagjaiból áll, vagyis Pókemberből (Miles Morales), Novából (Sam Alexander), Hulkból (Amadeus Cho), Viv Visionből és a fiatal Küklopszból.

editor
Kiskorom óta feketeöves Star Wars-fanatikus vagyok, újabban pedig kiábrándult Marvel-rajongó. Élek-halok a háromórás eposzokért, Scorsesetől Nolanig bármi jöhet, mégis a felnőtt animációs sorozatok műfajában érzem magam a leginkább otthonosan.