A Borderlands 3 nem vesz komolyan minket, tegyünk mi is így

A texasi székhelyű Gearbox Software játéka már az első epizóddal pillanatok alatt belopta magát a rajongók szívébe roppant egyedi koncepciójával. Ugyanis a Borderlands-sorozat tulajdonképpen egy paródia, viszont ahelyett, hogy valaminek a paródiája lenne, ő szánt szándékkal önmaga paródiája. Csípős, pikírt, szókimondó humora pillanatok alatt megkedvelteti magát, az RPG-elemekre építő mechanika pedig hosszú órákra a játékban tartja az „áldozatot”.

A Borderlands teremtette meg a looter-shooter műfaját, amelynek lényege, hogy a játék folyamatosan jutalmaz, méghozzá különböző hatékonyságú zsákmánnyal, ami lehet lőfegyver, vagy éppenséggel pajzs. A Borderlands-sorozat esetében ez abban teljesedik ki, hogy gyakorlatilag végtelen számban újrakevert fegyver-, gránát- és pajzs-statisztikák bazillió mennyiségű eszközt biztosítanak a határvidéken, totálisan leolvadt elméjű banditák és különböző, agresszív szörnyecskék megdolgozásával töltött órákhoz. Ezt fűszerezi az a jóízű, önreflexív stíl, amivel olyan jókat röhög magán ez a játéksorozat, mi pedig vele együtt.

Amikor azt gondolnánk, hogy ugyanez a formula harmadszorra (a spin-off epizód miatt technikailag negyedszerre) biztos, hogy nem fog az első színre lépés hatásfokával működni, mert nem röhögünk harmadszorra is ugyanúgy egy viccen, tévedünk. A Gearbox csapata tudott csiszolni a már kimaximalizáltnak látszó koncepción, hangulaton, és ismét eladta ugyanazt a játékot, csupán azon részein módosítva, amik pont elegek ahhoz, hogy fokozzák az élményt.

Széf-szörfing szekta

A Borderlands 3 időben kicsivel később folytatódik a második rész nagy konklúziójánál: az egész galaxis tele van egy régen letűnt (vagy elvándorolt) földönkívüli faj hátrahagyott, jó nagy szörnyeket, hatalmat és kincset rejtő széfjeivel. A már kinyitott űrtrezorokban talált információs morzsák pedig egy még nagyobb, bazi nagy, fő széf felé mutatnak. Ezt a széfet keresi a galaxis legveszélyesebb, másodállásban interplanetáris közösségi média-influenszerként is dolgozó ikerpárja: Tyreen és Troy Calypso. Az ikreknek a család és a szeretet erejével (komolyan!) sikerül egy, a Széf Gyermekei (Children of the Vault) nevet viselő szektában egyesíteni a galaxis összes szellemi és dühkezelési problémával küzdő útonállóját, banditáját, bunyikját. Így haladnak szépen lassan a céljuk felé, amiben a játékos és az előző részekben megismert Lilith által vezette Crimson Raiders csoport megpróbálja gáncsolni őket.

Bár az elképzelés már elsőre is érdekes volt, azért a játék erőteljesen éreztette eddigi minden epizódjában, hogy ez csak azért van, hogy legyen gerince ennek a valóban őrült Mad Max-utóérzésű fergetegnek. Viszont a harmadik részben a történet minden eddigi epizódjánál hangsúlyosabbá válik és már kicsit több is lesz, mint egy vicces, érdekes trutymó, ami egyben tartja a kontextust. A narratív vázra hirtelen felkerültek a csavarok, a fordulatok, és a Gearbox írói elkezdték kibontani ezt az ismeretlen eredetű és hollétű földönkívüli civilizáció-legendát, amivel a korábbi részekben folyamatosan találkozhattunk. Emellett a sztori főgonoszai, a Calypso ikrek is jóval karizmatikusabb ördögök, még a közönségkedvenc második fejezet gonoszánál, Handsome Jacknél is. A nárcisztikus személyiségzavarban fürdőző Jacket szeretni lehetett, viszont a Calypsókat már egy-egy pontban képes voltam utálni is, és alig vártam, hogy nagyon sok muníciót pazaroljak rájuk.

Persze, a történet még mindig inkább egy történetecske, de a Borderlands 3 cselekmény szempontjából is egy sokkal érdekfeszítőbb darab, mint az elődjei. És amit nagyon jól csinál a játék, hogy egy pillanatra sem engedi el az önparodizálást.

Ahhoz képest, hogy ebben a játékban semmi nem tűnik átgondoltnak, minden totálisan véletlenszerűnek hat, a kisebb-nagyobb részletekben felsejlik a professzionális melóval megteremtett koncepciózusság.

A Borderlands 3 már végre nem csak magán röhög az implicit cikiző és nagyrészt szó- és nyelvi játékokra épülő poénokkal, hanem ki-ki szólogat a játékosoknak. Már majdnem véleményt formál. Az írók nagyon ügyesen szőtték bele az utalásokat például abba a boss-harcba, amiben a női ellenfelünk jegből készült falakka-lövedékekkel próbál minket eltenni láb alól. A hatalmas hangzavarban simán elcsíphető, hogy a piruettezése és a pózolása közben fejhangon üvölti, hogy Let it go, ezzel is némi Jégvarázst csempészve az összecsapásba (őszintén bocsánatot kérek a mondat poénjáért). De a játék beszól a filmeseknek, az e-sportolóknak, de még a kriptovaluta bányászainak és persze ügyesen csinált viccet az influenszerkedésből is. – Egyszerűen roppant szerethető, ahogy az őrületben, ugyan rejtőzve, de ott van az intelligencia is.

Pandorán túl

A fejlesztők Pandora töltőképernyővel elválasztott területeit kibővítették. Sanctuary, a rejtekhelyünk átkerül egy űrhajóra. A játékban már nem csupán az első részben megismert, sivatagos, vagy mocsaras területein bóklászunk, hanem ellátogatunk más bolygókra is. Szám szerint még három bolygóra Pandorán kívül: tiszteletünket tesszük Prometheán, Athenason és Eden-6-en. Mindegyik planétának különálló területei vannak, amiket szintén töltőképernyő választ el egymástól, viszont szerencsére nem kell annyit kacsáznunk közöttük, mint amennyit például az első Borderlandsben kellett. A bolygók területei is másak, Promethea egy hatalmas, neonban úszó, felhőkarcolókkal tüskézett metropolis, itt egy militáns tettlegességig elfajuló vállalati háborúba csöppenünk bele. Athenas egy hegyes-völgyes vidék, Eden-6 pedig egy erdős-mocsaras terület. Természetesen ezeken a pályákon gépjárművel közlekedünk (vagy gyalog, ha úgy tetszik) majd, így egy-két autós üldözéses összezördülésbe is belekeveredünk majd.  Minden bolygó sajátos élővilággal rendelkezik, így lesz lehetőségünk fegyveres oroszlánmajmokat, kicsi és nagy T-Rex-szerű dínókat, méretesre nőtt csótkányokat (csótány és patkány kereszteződés) irtani.

Nem kevés, nem sok, pont jó

A Borderlands 3-ban pont annyi tartalom van, ami még nem kezdi el fárasztani például a perfekcionista játékosokat. Viszont a tartalom tartalmas. A mellékküldetések kicsi sztorik a sztoriban és egyes esetekben egy mellékküldetéshez képest hosszú és eseménydúsak is. Alig akadnak ún. fetch-questek, csak tömény, kifelé irányuló szarkazmussal és önreflexióval felvértezett alkalandok, amiben általában ugyanazt csináljuk: halomra lövünk mindenkit, viszont a narratíva (az önironikus és céltalan, de mégis vicces pofázás) ennek is ad némi értelmet, persze a Borderlands-féle háborodott keretek között.

A főküldetések viszont valóban parádésak. A Borderlands 3 az elődeihez képes jóval színesebb, harsányabb. A fejlesztők nem kímélik a szemet a fényeffektekkel, a robbanásokkal, amik a főellenségeknél a leglátványosabbak. Gyakorlatilag majdnem minden fő fejezet egy izgalmas összecsapásban teljesedik ki, a főellenfelek pedig kreatív külsővel és képességekkel rendelkeznek és élvezet szétlőni a seggüket, miközben röhögünk rajtuk

Ebből a szempontból a Borderlands 3 köröket ver a látványos összecsapásokban és a főellenfelek számában az elődjeire.

Tehát aki – csak úgy, mint én – hiányolta a legyőzendő kisebb főgonoszkák nagyobb számát a sorozatból, azon most a Gearbox segített egy egészségeset.

A játékban egy jó 50 órányi kontent van, amiből a történet egy gyorsan haladó, csak erre fókuszáló játékos számára 20 órányi szórakozást kínál. Akinek pedig nincs kedve a sztori után bezárni és uninstallálni a Borderlands 3-at, az foglalkozhat tovább vele, mert a fejlesztők gondoltak az end-game tartalmak kedvelőire is.

Finomított mechanikák

A harmadik epizód számos mechanikai finomításon esett át, a Gearbox még reszponzívabbá, még rugalmasabbá csiszolta a más meglévő, működő alapanyagot. A számban tényleg a bazillió felé hajló fegyverek zöme jóval használhatóbb, mint az előző epizódban. Nagyobb eséllyel találunk egy olyan flintát a rengetegben (vagy egy félnótás holttestéből kihullani), amihez hűségesek maradunk, mint az előző részekben. A fegyverek tulajdonságai is módosításra kerültek, de megmaradtak a speciális „készülékek”, amelyek tűz, jég, vagy esetleg korrózív sebzést is adnak, amolyan extraként. Egyes daraboknak külön pajzsa, vagy éppen alternatív tüzelési módja, esetleg váltható irányzéka, sebzés típusa van (válthatunk például tűz és korrózív turha között). Aggathatunk rájuk kis mütyüröket, kozmetikázhatjuk őket. Természetesen ismét vásárolhatunk Marcustól és még csak a pénz miatt sem kell aggódnunk, mert a játékban gyakorlatilag dől a lé.

A karakterünk végre képes széleken felkapaszkodni, sprintelés közben guggolásra kiosztott billentyűt megnyomására becsúszik, ami tök menő, de túl sok manőverezési opciót nem ad a tűzharchoz, ami enélkül is tökéletesen szórakoztató. A különböző helyszíneken a kilőhető hordók mellett már célba vehetünk csöveket, transzformátorokat. Míg az előbbiből meggyújtható olaj, savas oldat ömölhet a rosszfickók nyakába, addig a másikból erőteljes és halálos áramcsapás csiklandozza meg az áldozatot. Átdolgozták a hátizsákunkat is, jóval átláthatóbb lett a böngészése.

A küldetések között a menübe lépés nélkül válthatunk. Egyes küldetések esetén végre nem kell visszamennünk a küldetést adó karakterhez, vagy fejvadász táblához a jutalmunk beváltásáért.  Ezeknek az apróságoknak a segítségével jóval gyorsabb tempóban haladhatunk a játékban, ezzel elkerülve az unalomba fulladást.

Mert hát az időfaló A-ból B-pontba baktatás a gaming erekció halála.

A Borderlands 3-ban jóval több járgányt kapunk, amiket már tuningolhatunk is, igaz meglehetősen szűk keretek között. Aggathatunk rájuk strapabíró páncélt, más gépfegyvert, más tulajdonságú abroncsokat és persze módosíthatjuk a külsejét is. Viszont sajnálattal tapasztaltam, hogy a gépjárművezetés mechanikája még mindig ugyanaz, így a vezetés sokszor igencsak kényelmetlen.

Az új Vault Haunterek

Mint minden epizódban, ebben is új választható karaktereket kapunk. Maze a fegyveres harcra specializálódik, Amara Siren pszichés képességekkel tuningolja a lövöldözést, Zane kütyükkel lehetetleníti el az ellenséget, és végül FL4K, a szintetikus szörnymester, akinek háziállata van. Én az utóbbival indultam a nagy kalandnak. Az egyik legszerethetőbb újítása a játéknak, hogy végre a hősöknek van hangjuk, aktív személyként vesznek részt a történetben. Válaszolnak, beszélnek, van interakciójuk a külvilággal.

Minden karakterhez – ahogy az előző részekben nem – több egyedi képesség tartozik. FL4K esetében ez egy választható háziállat, valamint egy specifikus tulajdonság, ami lehet a kezünkből kiröppenő szárnyas raj, vagy láthatatlanná válás, vagy rövid időre sebzésfokozás. Minden ilyen képességhez és háziállathoz képességfa tartozik, amin a saját tulajdonságaink mellett fejleszthetjük, tuningolhatjuk azokat pluszokkal. A háziállatokat emellett – mint egy pokémont – evolúcionálhatjuk, helyesebben a fán kiválaszthatjuk a formáját, amihez új tulajdonságok is kerülnek. Tehát Fl4K napszemüveges oroszlánmajma rohangálhat revolverrel, sörétessel, de akár SMG-vel is. Amennyiben nem tetszik az oroszlánmajom, választhatunk páncélos pókot is, ami nagyon aranyosan, néha-néha egy kis lőszert, vagy egy teljes fegyvert okád a lábunk elé csak úgy. Ezek a kis jószágok a csata közben újraéleszthetnek, viszont őket is eltehetik láb alól. De nem kell aggódni, egy idő után újra megjelennek mellettünk.

A képességeket megfelelően összeválogatva igen hatékonyak lehetünk a harctéren, viszont továbbra sem érdemes a mi szintünknél nagyobb szintűekre ész nélkül tüzelni. Rengeteg ellenfél van egy helyen a játékban, és előfordult, hogy akkora a túlerő, pillanatok alatt ledaráltak és még csak azt sem tudtam, hogy kit lőjek a túlélésért. Az MI továbbra is céltábla szinten mozog, de előfordul, hogy úgy rohangálnak a terepen, mint egy bemindenezett punk, aki megtudta, hogy apa lesz. Ettől függetlenül a játék mindent megtesz azért, hogy a játékos legyen a lőporos hordó királya, így nem kell attól tartanunk, hogy nem lesz sikerélményünk.

Szebb, és még a fülnek is kellemes

A játék Unreal 4-es motorra épülő, cell shaded stílusú grafikája és az egyedi, karikatúra-szerű művészi stílusa már önmagában kellemes, rajzfilmes szépséggel ruházta fel a sorozatot, viszont a készítőknek sikerült ezt még jobban feltupírozni. Részletesebb textúrák, éles, tarka fények, harsány árnyékolás, kellemes részecske használat jellemzi a játékot. A rajzfilmes stílus pedig tökéletes hangulatot biztosít. Egyetlen bökkenője van csak: az pedig a teljesítmény. A játék dx11-es módban stabilan fut, ám egy közép-felsőkategóriás videokártyán, részletességi beállítástól függetlenül is képes produkálni alacsony képkockaszámát, ami a külső tulajdonságai abszolút nem indokolnának ideális esetben. Dx12-es módban ugyan a teljesítmény jobb lesz (+15 fps mértékkel), de ekkor már megjelennek a grafikai hibák, illetve a stabilitási problémák. Viszont a rossz teljesítményt ugyan nem küszöböli ki, de mindenképpen hatalmas pozitívum a játék zenei betétjei. A laza Jazztől kezdve a szaxofonos dance-ig, minden felcsendül a játékban és igen csak fokozzák a játék amúgy is kiváló hangulatát.

Tehát a Borderlands 3 a teljesítménybeli problémáitól eltekintve egy nagyszerű folytatása lett az amúgy megérdemelten közkedvelt sorozatnak. Roppant szabadszájú, színes, dinamikus és pörgős játék ez, amin nagyon jókat lehet mosolyogni és még ráadásul izgalmas is. Nem veszi komolyan megát, és egy pillanatra sem várja el, hogy mi komolyan vegyük. Aki szerette, vagy csak kedvelte az első kettő részt, akkor ezt biztos, hogy imádni fogja.

A Borderlands 3 a fegyvereivel és hőseivel egy tökéletesen könnyed, szórakoztató 50 órát kínál minden olyan játékos számára, aki gyakorolná a fejlövéseket, robbantgatna egy kicsit, és nem veti meg az ezt a tevékenységet kultiváló rengeteg zsákmányt.

MINIMUM rendszerkövetelmény 1080p felbontáshoz:

OS – Windows 7/8/10
Processzor – AMD FX-8350 (Intel i5-3570)
RAM – 6GB RAM
Videokártya– AMD Radeon™ HD 7970 (NVIDIA GeForce GTX 680 2GB)
HDD – 75 GB