Film

Ha nem Joker lenne a címe, nem érdekelne senkit, de ettől még jó

A Joker szerkezetében és stílusában is a Taxisofőr újragondolása, Todd Philips rendezése mégsem egy agyatlan másolás, sokkal inkább a képregényfilmek megváltója.

Korábban a témában:

A Warnernél valami nagyon félrement az utóbbi néhány év képregényfilmes felhozatalát tekintve, és a Sötét Lovag-trilógia óta alig akadt nézhető filmjük. Kétségbeesetten igyekeztek megfelelni a Christopher Nolan által lefektetett alapoknak, ezek eredménye pedig általában fantáziátlan, identitás nélküli mozik lettek. Ezeket a stigmákat igyekszik mostanában levakarni magáról a stúdió, amikor olyan rizikós projekteknek ad lehetőséget, mint amilyen a Joker is. Nagyra értékelem, hogy nem nyugodtak bele az örök második szerepbe – már ami a Marvellel való rivalizálásukat illeti -, hanem megrázták magukat, és egy olyan művészfilmes alapokra építő szociodrámát raktak le nekünk, amit már évek óta hiányoltunk a kínálatból.

A Joker egy tipikusan a ’80-as évek hangulatára és látásmódjára építő mozi, ahol az emberi érzelmek és az akkurátus karakterrajzok prioritást élveznek a látvánnyal szemben. Egy szókimondó mozi, ami felrúgja a tabukat, és bírálja, vagy legalább is megkérdőjelezi a napjaink gazdaságát és társadalmát is rövid pórázon tartó kapitalizmus koncepcióját. Néhány jelenetében, és az alapvető struktúrájában is megidézi a műfaj egyik legkiválóbb rendezőjének, Martin Scorsese-nek korábbi munkáit, a Taxisofőrt, vagy éppen A komédia királyát. Olyan hatással voltak ezek a filmek Todd Phillips rendezőre, hogy az fent említett filmek főszereplőit alakító Robert De Niro-nak is szántak egy szerepet a filmben. Tisztelettel nyúl a fent említett filmekhez, de nem vesz át konkrétan semmit belőlük, a Jokernek ugyanis nincs szüksége erre, borzasztóan erős atmoszférával és saját stílussal bír.

A címszereplő Arthur Fleck-re (Joaquin Phoenix) a mélypontján találunk rá a film elején, egy társadalomból kitaszított, fóbiákkal és pszichikai zavarokkal küzdő páriaként. Egy gyermek érzelmi szintjén maradt, sérült karakterként ismerjük meg Jokert, aki édesanyját egyedül gondozza, és nem éri semmiféle sikerélmény a magánéletében. A rendező általános bizonytalanságban tartja a nézőt a képzelgések és a valóság határát illetően, a főszereplő társadalommal való kapcsolata pedig abszolút ellenséges. A Joker egy monodráma, ami nem fél olyan komoly kérdésekkel foglalkozni, mint a kapitalizmus által előidézett társadalmi szétszakadás, és az ebből következő társadalmi frusztráció. Ezek mellett feltárja a pszichopaták lelki állapotát is, legalább olyan jól, mint a tavalyi A ház, amit Jack épített. A politikai elit hibáit sem fél bemutatni a film, méghozzá Gotham vezetésén keresztül. A városi vagyonosok ugyanis elitista jövőképet mutatnak a polgároknak, felszítják a konfliktust a társadalmi osztályok között. A szegénységben, akár nyomorban élő emberektől pedig mindenféle támogatást és segítséget megvonnak, azon érv mentén, hogy ‘aki nem tett semmit a jómód eléréséért, az annyit is ér’.

A Joker egy fontos film napjainkban, ugyanis  társadalmi érzékenységre sarkall. Nem tesz állásfoglalást sem a gazdag elit, sem a nincstelen polgárság pártján, csupán tudatja velünk, hogy habár a film a ’80-as években játszódik, az akkori problémák mind a mai napig ugyanúgy jelen vannak. A címszereplő fejlődése sem biztos, hogy sikernek tekinthető, ennek megítélése csakis a nézőn múlik. Arthur szemszögéből a korlátainak leküzdése, és érdekeinek érvényesítése egy hatalmas előrelépés, míg a társadalom számára az agresszív fellépése sokkal inkább hat demoralizálóan. Arthur kibékíthetetlen viszonyban van az emberekkel, de még ő is megfogalmazza magában a kérdést, hogy mégis meddig okolhatjuk a társadalmat a saját hibáinkért. A Joker egy önazonos, elgondolkodtató film.

Phoenix játékára mondhatnánk, hogy simán hozza azt a szintet, amit elvártunk tőle, de ez a teljesítmény ennél nagyobb elismerést érdemel.

Látszik, hogy egészen sajátosan fogta meg Joker szerepét, és nem fél előhozni kaotikus érzelmeinek teljes tárházát, emellett pedig testi átalakulását sem lehet figyelmen kívül hagyni. Csontsoványra fogyott a szerep kedvéért, ahogy azt egy jó method-acting meg is kívánja, de ez nem csak egy plusz árnyalatot ad a karakterhez, a konstans dohányzással egyetemben a frusztrációk manifesztációja is ez. Alakítását fölösleges lenne Heath Ledger, Jack Nicholson vagy Jared Leto alakításához mérni, ugyanis mind stílusában, mind célját tekintve teljesen más az irány. Korábban egy bármikor előhúzható, aduász főgonosz volt – zseniális megformálásokban -, most viszont a karakter eredete és motivációja került a középpontba.

A Joker teljesen kilóg napjaink Hollywood-i filmjei közül. Felhasználja a nyolcvanas évek filmes megközelítését, és bátran vegyíti ezt napjaink képregényes őrületével. Viszont abba elég szomorú belegondolni, hogy ha ugyanez a film egy másik, hasonló karakterrel került volna a mozikba, képregényes háttér nélkül, valószínűleg a kutya nem lett volna rá kíváncsi. De felesleges is mellébeszélni: a Joker az idei év messze-messze legjobb filmje, de nem az a mozi, amiért mindenki oda lesz. Nem köntörfalaz, és valósághűen mutatja be az agressziót.Todd Phillipsnek megérte váltani az olcsó vígjátékok világáról, és ha engem kérdez, nem is nagyon kéne már visszatérnie oda.

Joker – amerikai dráma, thriller, krimi, 121 perc, 2019.
Rendezte: Todd Phillips
Értékelés: 10/10 raptor

A Joker teljes adatlapja a Mafab (MagyarFilmalapbázis) oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.