Film

Tényleg tömeggyilkos leszel, ha megnézed a Jokert?

A Joker úgy váltott ki heves vitákat, hogy valójában nem tesz látványos állításokat. Vagyis éppen azzal állít valamit, hogy nem állít semmit. SPOILERES írás következik.
Korábban a témában:

Todd Phillips alkotásának még el sem kellett jutnia a mozikba ahhoz, hogy internetezők ezrei tömeggyilkos-neveldének kiáltsák ki, ezzel párhuzamosan pedig vérmes rajongótábort teremtsen, akik a pc-cenzúra újabb túlkapását látták bele ezekbe a prekoncepciókba. Ezen nem segített az sem, hogy később maga a rendező is kőkeményen beleállt ebbe a kultúrharcba, kijelentve, hogy azért nem készít vígjátékokat, mert a “woke” korhangulat megölte a humort. Teljesen értelmetlen azt feszegetni, hogy ezek a prekoncepciók hogyan buktak meg prekoncepció-voltukból fakadóan, vagy hogy Phillipsnek annyira van igaza, hogy Dave Chapelle egy Netflix-műsorban viccelődhet Michael Jackson áldozatain, ugyanis a Joker önmagában a lehető legalkalmatlanabb alkotás arra, hogy a műalkotásokat egyre jobban átpolitizáló internetes véleményformálás csatatere legyen.

De előtte muszáj kitérnünk arra, hogy egyáltalán miért pont a népszerű Batman-gonosz eredettörténete vert ekkora hullámokat, ehhez pedig tisztában kell lennünk egy az amerikai kritikákban menetrendszerűen előkerülő, hazánkban viszont annál kevésbé emlegetett szó, az incel jelentésével. Az “incel” az “involuntary celibates”, azaz az “önkéntelen” cölibátusban élők rövidítése: ezt a címkét olyan fiatal férfiak használják magukra, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak szexuális viszonyt létesíteni nőkkel. Az Egyesült Államokban a különböző internetes fórumokon komplett világmagyarázatot építettek ki az érintettek erre a helyzetre, “áldozatai” pedig egymás öngyilkosságra buzdításától kezdve a szexet igazságosan elosztó államról fantáziáláson át a konkrét terrorcselekményekig számos aggasztó tevékenységbe fojtják frusztrációjukat. Mert bizony amióta Alex Minassian másfél éve az incelek nevében 10 embert megölt, 16-ot pedig megsebesített Torontóban egy furgonnal, az incel-mozgalom gyakorlatilag tökéletesen kimeríti a terrorszervezet definícióját.

Előzetesen tehát joggal lehetett attól félni, hogy Joker legújabb mozgóképes változata azonosulási pont lehet a társadalom egy jelentős (és veszélyes) rétege számára. Arthur Fleck az anyjával él, nővel csak a képzeletében jön össze (már amennyire szexuális életével képben vagyunk), egyébként meg az egész világ ellene van, de ő jól revansot vesz – nem nehéz meglátni ebben a receptet. De fenntartva, hogy nem lehet minden mozizó mellé rendőrt állítani, és mindenki pontosan olyan következtetést von le egy filmből, amilyet szeretne, valóban ezt szerette volna Todd Phillips üzenni a Jokerrel?

Erre a kérdésre első körben azért is nehéz válaszolni, mert maga a karakter gyakorlatilag nem foglal állást. Emlékezetes pillanata a filmnek, amikor Murray Franklin kérdésére lazán kihátrál abból az ügyből, aminek a reklámarcává vált. Hiába érintett személyesen is, Arthur Flecket nem érdekli a szegények és gazdagok ellentéte – ami, ha úgy vesszük, súlyos fricska az akkor éppen tomboló Occupy-mozgalmat meglovagoló A sötét lovag: Felemelkedés felé. De mit is várunk egy olyan figurától, aki eredendően nihilista, a káosz élteti, vagy ahogyan Nolan megfogalmazta, csak azt akarja látni, ahogyan lángba borul a világ?

A főszereplő egy dolgot mégis megfogalmaz: kiáltványként harsogja Murray Franklin talkshowjában, hogy őt a környező világ gyűlölete tette azzá, aki. Ugyanakkor a rendező nem győz minket emlékeztetni arra, hogy egy patologikusan őrült figuráról van szó, akiből egyáltalán nem (csak) a külső benyomások váltják ki az erőszakot. Arthur Fleck már azelőtt megjárja az elmegyógyintézetet, hogy az elsőt belerúgná a nagy T-betűs, arctalan Társadalom, igazán pedig akkor durvul be, amikor mellékesen megjegyzi, hogy már nem szedi hétféle gyógyszerét. De ha ezt el is felejtenénk, kóros nevetése minduntalan emlékeztet arra, hogy ne tekintsünk rá átlagemberként és azonosulási pontként. Ha ezt vesszük, a hétköznapi frusztrációinkat szabadon engedő Összeomlás ezerszer problematikusabb, a Harcosok klubjáról már nem is beszélve. (Már ugye, ha nem értjük, miről szól a Harcosok klubja.)

De Phillipset eleve mintha saját igazsága sem érdekelné. Az első felvonásban helyet kapó talkshow-álmodozástól kezdve előszeretettel mossa össze a valóságot és Joker fantáziáját. Zazie Beetz karaktere csak fantázia, a főszereplő származásáról kiderül, hogy hazugság, hogy aztán egy Thomas Wayne által aláírt fotón mégis bizonyítékot kapjunk valamiféle viszonyra közte és Penny Fleck között. Ezek után a végére már nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy valójában az utolsó jeleneten kívül semmi nem történt meg.

Ez a nihilizmus nemcsak a karakter természetével van tökéletes összhangban, hanem a film műfajával is. Hiszen amit Phillips művel, az hamisítatlan dekonstrukció, csak éppen a magukat ekként felcímkéző szuperhősmozik garmadája miatt ez nem látszik egyértelműen. Hiszen a zsánert nem a Deadpool állítja a feje tetejére, ami tulajdonképpen azt csinálja, mint a többi szuperhőstörténet, csak közben egy kicsit röhög magán, de még nem is feltétlenül a The Boys, amelyben minden klasszikus hősnek vaj van a füle mögött, hanem ez a sztori, amely a képregényfilmek lehető legközhelyesebb eszközeivel meséli el egy gonosz felemelkedését. Arthur Fleck pont ugyanazon recept mentén ébred rá saját erejére, szembesül kihívásokkal, kap rá az önbíráskodás ízére, majd teremti meg Bruce Wayne személyében saját nemezisét, mint Batman vagy Pókember. A film pedig azt a kérdést teszi fel, hogy vajon látjuk-e a különbséget, ha az eszközök ugyanazok, csak a cél más? Ha az a három fickó esetleg erőszakoskodni kezdett volna azzal a lánnyal a metrón, inkább megérdemelték volna a halált, mint oly sok szuperhős-történetben? És vajon lesz-e érdemi különbség Joker és az így létrejött Denevérember között, ha őt sem elsősorban igazságérzete, hanem a bohócmaszk ellen vezetett bosszú vezérli majd?

A Joker zsenialitása tehát éppen abban áll, hogy sarkos bölcsességek pufogtatása helyett mélyen hallgat, és ránk bízza a döntést. Todd Phillips nem akarja eldönteni helyettünk, hogy érhet-e valakit annyi sérelem élete során, hogy gyilkolni kezdjen, hogy az egyéni torzulásokat tekinthetjük-e egy monolitként értelmezett Társadalom vagy éppen a mentális betegségek termékeinek – ezekre a kérdésekre nekünk magunknak kell megtalálni a választ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.