Könyv

Idegenek járnak a Naprendszerben, mégsem vívunk űrcsatát velük

Év végére általában megkapjuk a könyvkiadóktól a kötelező military SF-adagunkat, ezért várható volt, hogy a nagy sikerű Frontvonalak-széria újabb kötetét is ízekre fogják elemezni a zsánerért rajongó olvasók. Idegen hódítók a Naprendszerben? Saját fajukat eláruló nemzetvezetők? Hightech fegyverek? A Renegátok tipikus és tisztességes iparosmunka.
Korábban a témában:

A hosszúra nyúló könyvsorozatoknál általában elérkezik egy pont, ahol az egymás után következő köteteknek felül kell múlniuk a széria korábbi darabjait, különben hamar unalomba és ellaposodott történetszálakba fulladhat a szövegeket összetartó cselekmény. Írástechnikai fórumok és előadások gyakori témája, hogy a sorozatokat, jellemzően trilógiáknak nem csak egyben, hanem önálló kötetenként is helyt kell állnia ahhoz, hogy a szórakoztatásra fókuszáló irodalmi szegmens vásárlóköre stabilan befektessen az adott terméktípusba. Vagyis: ha egy jól induló, érdekes, izgalmas, vásárlóbarát méretű kötet hasonló paramétereket tud fenntartani a széria zárókötetéig, akkor sikeres és nyereséges lesz. Más esetekben minimum a hullámzó fogadtatás és a változó kritikai visszhang a szerző és a kiadó jussa.

Ebbe a trendbe illeszkedik be a John Scalzin (és az elődein, Heinlein-en és Haldemanon) nevelkedett generáció új kedvence, Marko Kloos Frontvonalak-szériája is. A katonai múlttal is rendelkező szerző jó érzékkel elegyített military szakzsargonja és idegen inváziós témája szerencsés és nyerő egyveleg volt, mely a szerzőt a self-publishing sorából kiemelte, és nemzetközi hírűvé tette. Az itthon 2016-ban útjára indított könyvsorozat negyedik kötete, a Renegátok továbbra is követi a katonai szleng és az életből merített könyvbéli szabályrendszer motívumait, épp csak az idegen invázió okozta izgalom kezd kiveszni a történetekből. A Renegátok bár tartja a korábbi kötetek szintjét, és érthető, szórakoztató formában tálalja a háborús helyzet fordulatait, egy dologban mégis hiányt szenved: ez pedig a földönkívüli, túlerőben lévő ellenség.

Míg a korábbi könyvekben feldolgozott eseménysor azért bőven tartogatott érdekes részleteket a nyurgáknak elnevezett, huszonöt méter magas, széles törzsű, szinte megsemmisíthetetlen páncélzatú élőlényekről, addig a Renegátok egy lépéssel sem visz közelebb az ellenség megismeréséhez, ellenben külön kötetként funkcionáló példázatot tár elénk emberiség elleni bűntettről, árulásról, elvtelenségről és gyávaságról. Saját árnyképeinkkel küzdünk meg, mint humánok, mindezt egy édenszerű, paradicsomi állapotokban viruló gyarmatvilág területén, ami ismét csak furcsa áthallást ad az egész történetnek.A kötetben tulajdonképpen nem a nyilvánvaló ellenség kerül szembe a Földet védő nemzetközösségi katonákkal, hanem saját hazájuk menekülő, áruló rétege, akiket büntetésképp ki kell űzetni a Paradicsomból, hiszen nem méltóak a túlélésre.Ami meglehetősen nyomasztó, morális válságot szülő helyzet, hiszen nem csupán az áruló politikai elitről, és a nekik engedelmeskedő katonai rétegről van szó, hanem civil családtagokról és jelentős anyagi utánpótlásról is. Mindez egy belengetett marsi háború előszobájaként vázolva, vagyis az olvasó számára előzetesen ígéretet téve róla, hogy a xenomorf ellenség is sorra kerül, miután az emberiség rendezte a számlát saját renegátjaival szemben.

Góliát a spájzban, küszöbön a világvége!
A Tengerészek egy újabb fejezete annak a háromfrontos háborús helyzetnek, amelyet Marko Kloos a Frontvonalak címet viselő könyvsorozatában megteremtett.

Az egész kötet hangulatát meghatározza egyfajta felkészülés. A szerző a korábbi történetekben annyira nagy előnyt adott az ellenségnek, hogy most már mintha ő is érezné, mennyire kiszolgáltatott és elkeseredett helyzetbe hozta saját faját, ezért igyekezett volna megteremteni annak lehetőségét, hogy a fekete-fehérként ábrázolt ellenség-barát viszonyt tekintve végre visszavághassanak a jók, és ez némileg felszabadító érzés. Már ha hihetünk annak az ígéretnek, amely a kötet végére nem érkezett meg, mint a cselekménysort lezáró pont. Emiatt a Renegátokat én sajnos félbehagyottnak, lezáratlannak érzem, és nem a szokásos függővég miatt, hanem a nehézkesen, értékes oldalakon keresztül túltolt felvezetés, majd a rákészülési folyamat, és a végül elmaradt finálé miatt. Úgy is mondhatnám, hogy igen, érdekes és fontos dolog saját magunkról megtudni minden valamikori polgárháború tanulságát, kontrasztba állítani a hazafiasságot (mely ez esetben az egész Föld bolygóhoz tartozást jelenti) a gyávák menekülésével, de joggal kérdezheti bármely olvasó, aki a negyedik kötetre most már kicsit kíváncsivá vált a végkifejletre, hogyhol vannak mindeközben a nagy és erős, levakarhatatlan nyurgák?

Kloos ugyanazt a hibát követi el, mint a másik népszerű kortárs military SF sorozat, Jack Campbell Az elveszett flotta című ciklusa, vagy a James S. A. Corey szerzőpáros-féle A Térség: belengeti a külső ellenséget, de kötetről kötetre haladva nem sok újdonságot árul el róla. Ennek ellenére ez az írói fogás működik, hiszen az emberi kíváncsiságra apellálni kissé számító stratégia ugyan, de működő folyamat. Nyilván nem lehet jó szívvel félbehagyni ilyen futó sorozatokat a zárókötet elolvasása nélkül. Csak kár, hogy jellemzően egy évet kell két élmény között várni.

Marko Kloos: Renegátok
Eredeti cím: Chains of Command
Fordító: Farkas István
Kiadó: Agave Kiadó
Oldalszám: 391
Kiadás éve: 2019
Értékelés: 8/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.