Képregény

Ilyen volt a legkülönlegesebb átlagember élete

Lassan az összes klasszikus Alan Moore-történet megjelenik hazánkban: idén ősszel a Fumax a Britannia kapitány mellett kiadta a Halo Jones balladáját is, amely bár felvonultat egy fél galaxist, valójában az egyik legbensőségesebb sci-fi, amit valaha készítettek.
Korábban a témában:

Halo Jones egy 50. századi nyomortelepen, a külvilágtól elzárt Broncson éli eseménytelen és reménytelen életét. Munkára, kitörési lehetőségre elenyésző az esélye. Halo azonban szívós csaj, így egy nap sikerül állást szereznie egy gigászi csillagjáró hajón, amitől a szabadságot reméli.

A helyzet ismerős. Alan Moore univerzumában a kisember kilátástalanul tengeti életét, amit minden percben valamilyen önkényuralmi rendszer felügyel. A Pokolból viktoriánus, az elit élősködésétől szenvedő pöcegödrétől, a V mint vérbosszú fasizálódó Angliájától és a szép lassan diktatúrába züllő Watchmen világától csak a nagyon távoli jövő díszletei különböztetik meg a Halo Jones balladáját, ami kifejezetten sötét humorral mutatja be a broncslakó nyomorultak helyzetét. Ahogy azt a hosszú bevezetőben megtapasztaljuk, ezen a helyen egy pláza-látogatás is hosszú tervezést igényel, különben hamar holtan találja magát az ember, az öngyilkosoknak pedig saját kertet készítettek. Moore ezzel a korabeli angol kormányt, a szociális hálót leépitő Thatcher-rezsimet kívánta ostorozni, de kritikája ma is relevánsnak hat ott, ahol a szegényebb rétegekre lépnek.

A Halo Jones balladája a társadalmi kulisszát tekintve tehát nem különbözik a többi Moore-opusztól, a főhős terén azonban eltér a többségtől. Moore jó oldalon álló főszereplői sem éppen feddhetetlen vagy kellemes alakok, gondoljunk csak a Pokolból kiégett, iszákos-kurvázós Abberline felügyelőjére, az egyáltalán nem filantróp démonvadászra, Constantine-ra vagy éppen a tervének sikere érdekében ártatlanokat is feláldozó V-re. Ezzel szemben Halo Jones egy ártatlan, szuperképességek nélküli, átlagos lány, aki ugyanúgy rácsodálkozik és félve tekint a környezetére, mint ahogyan mi tennénk a helyében – éppen ezért válik Moore egyik legszimpatikusabb karakterévé. Leginkább a V mint vérbosszú Eve-jére hajaz, de Halo nem az egész világot akarja megváltani, csak a sajátját. Ebből eredeztethető egyetlen, de valószínűleg mindenki számára inspiráló különlegessége: noha ő is sokat gondolkodik saját életén, de mer lépni döntéshelyzetekben.

A Halo Jones balladája igazi régivágású sci-fi, hiszen nem a látványos csaták vagy a technikai innováció, hanem az ember áll a fókuszában.

Halo az űrhoszteszkedés után katonának áll, ám belátja, hogy hiába szabadult ki eddigi lakhelyéről, csak egy még nagyobb börtönben találta magát. Itt nem azon van a hangsúly, hogy az emberek megnyerik-e az értelmetlen, Vietnamot idéző háborút a galaxis túlfelén. A Halo saját békéje, önmegvalósítása felé vezető út az, ami számít, na meg a különféle helyzetekhez való viszonyulások és az útközben kötetett barátságok, amik nem mentesek a tragédiáktól. A képregény tele van Halo-hoz hasonló átlagjánosokkal, akit ugyanúgy probálnak evickélni az élet útvesztőjében, mint ahogyan azt mi tesszük – bennük igazán magunkra ismerhetünk. Ezért nagyon emberi és szerethető alkotás a Halo Jones balladája.

Persze a háttér is nagyon izgalmas, a képregény tobzódik a jobbnál jobb ötletekben. Ebben a világban hihetetlenül intelligens robotkutyák és patkányok mozognak, az űrhajókat csak a delfinek tudják vezetni, a katonaságban pedig egy hatalmas, speciális ruhát kell viselni, ha egy nagy gravitációs erejű bolygón mozog az ember. És ha már katonaság: a háborút és a parancsuralmi rendszereket mélyen megvető Moore a hadsereget is rendkívűl szórakoztatóan, szatírikus éllel ábrázolja – rögtön eszünkbe is juthat róla a Paul Verhoeven filmje, a Csillagközi invázió. De a Broncs lakóinak sajátos szlengje is zseniális, az ember simán elhiszi, hogy akár így is beszélhetnének a Földön a messzi jövőben.

A “broncsnyelv” megalkotásából alaposan kivette a részét a rajzoló, Ian Gibson is, akinek kissé eltúlzott, de részletgazdag rajzai tökéletesen illenek Moore fekete humorral átszőtt sci-fijéhez, ami bár nem örvend akkora népszerűségnek, mint a Watchmen vagy a V mint vérbosszú, de mindenképpen helyet érdemel a mester halhatatlan remekműveinek igencsak terebélyes listáján.

Alan Moore – Ian Gibson: Halo Jones balladája
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2019
Fordító: Kodaj Dániel
Eredeti megjelenés: 1984-1986 (2000AD #376-385, #405-415, #451-466)
Értékelés: 9 broncslakó raptor a 10-ből

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.