Képregény

A leghíresebb képregényes démonvadász belehamuzott a rák-történetek cukormázába

John Constantine már minden volt, csak akasztott ember nem. De egyszer ennek is ennek is eljön az ideje – gondolta Garth Ennis, és megírta a Káros szenvedélyek Hellblazer sztorit.
Korábban a témában:

Garth Ennis szerint a Hellblazer sorozat azért sikeres a kezdetektől fogva, mert ragaszkodott az életszagú figurákhoz és helyzetekhez, kiváltképp John Constantine személyében. Amikor átvette 1990-ben a sorozatot Delanótól, akkor állítása szerint számtalan lehetőség állt előtte, de ő végül egy merészet húzott: meg fogja ölni John Constantine-t. A történet ezzel a húzással bekerült a legjobbnak tartott Hellblazer képregények közé, és még a 2005-os, Keanu Reeves főszereplésével készült Constantine filmbe is megidézte. Így áll elénk a film noirok nyomozóival irodalmi rokonságot ápoló ismerős. A láncdohányos és alkoholista mágus/kalandor, aki gond nélkül veszi fel a harcot a mi világunk és a pokol leggennyóbb szörnyetegeivel. Egy ellenséggel azonban nem számolt: a testét felemésztő halálos rákkal. Johnnak mindössze két hónapja maradt. Halála időpontját pedig a pokol vérmes démonai és egykori sértett ellenségek is nagyon várják, hogy végre elégtételt vegyenek a férfi szemét húzásaiért.

Az okkultista Bruce Wayne – avagy kit rejt John Constantine ballonkabátja?
Ha a DC-világ legnagyszerűbb detektívje Bruce Wayne, a DC-túlvilág legjobb szimatú nyomozója nem lehet más, mint John Constantine.

Constantine szerethető seggfejsége és az okkultista miliő a többi Hellblazer-képregényhez hasonlóan itt is szerves része a történetnek, de a hangsúly vitathatatlanul a rákon van. Ennek megvan a maga veszélye: 2019-re a popkultúrában elcsépelt témává vált a rákos betegek kálváriája (bár üdítő kivételek akadnak, mint például a Breaking Bad című sorozat). Mindenki ismeri egy rákosról szóló film felépítését: valami cukormázzal leöntött hérosztörténetként jelenítik meg a betegséget, hogy aztán a precízen kiszámolt helyen megríkassa a nézőt/olvasót, és picsogjon magában, hogy ez mekkora harc, tényleg. Miközben a rák egy igenis kemény versenyfutás a halállal, ami alatt százszor feladja és újra felveszi a harcot a beteg az egészségügy bürokrata labirintusában, és az őt már előre temető környezetével. Az elhasznált sémákat viszont egy pillanatig sem szabad számon kérni a Káros szenvedélyeken, mivel első, 1993-as megjelenések idején még nem számított ilyen elkoptatott témának a rák a popkultúrában. Szerencsére az azóta eltelt 20 év sem kezdte ki a Garth Ennis-féle rák történetet. Másrészt Ennis ebben tartotta magát a Hellblazer szellemiségéhez: életszagú helyzetek és figurák.

Constantine-nál kialakul a tüdőrák a 0-24 órás dohányzása és alkoholizmusa miatt, ez pedig tökéletes kezdet lehetne dark fantasybe bújtatott tanmesének is, de Ennis ennél sokkal mélyebb jelentéstartalommal tölti meg a témát. Constantine úgy néz szembe a halállal, hogy az saját testén belül támad rá, vagyis egy teljesen váratlan helyről törnek rá az életére – ahogy egy rákkal diagnosztizált ember esetében is. Ismeretlen ellenfél, ami ellen nem működnek a trükkök és az okosan kigondolt alkuk. John most az egyszer tényleg feladja, és sajátosan kezdi felvenni az utolsó kenetet. Elutasítja a kemoterápiát, változatlanul dohányzik és iszik, majd végül szép sorban elbúcsúzik azoktól, akiket a barátainak érez.

A magabiztos, minden helyzetből jól kijövő ember képe egy pillanat alatt leomlik, és helyébe lép az a kétségbeesett lény, aki még a biztos halál pillanatában is értelmetlenül kapálózik az életéért.

Constantine utolsó hónapjaiban a rákbetegek kálváriája ismerhet rá az, aki foglalkozott ilyen betegekkel. Az idő rövidsége hirtelen felfoghatatlanná válik, a megváltoztathatatlan diagnózist nem lehet elfogadni, a „kell lennie valami megoldásnak” folyamatosan ott kattog a beteg fejében. Dohányfüstös vagy épp alkoholmámoros pillanatokból zuhanva megy át ezeken a stációkon John úgy, mint bármely valódi rákbeteg. A képregény ebben teljesíti is az életszagú helyzet kitételt.

A rákbeteg úton érdekes betoldás a Matt nevű szereplő, akit Constantine rendszeresen meglátogat utolsó hónapjaiban a kórház rákosztályán. Az idős úr John jövőjének manifesztációjaként is értelmezhető, de a végkifejlet tekintetében inkább a félelmeinek kivetülését látjuk benne. A lassan magatehetetlenné váló és vért felköpő beteg képe riasztja John-t, de pont ebben a nyomorúságban marad Matt mellett, hisz tudja, ő is ugyanígy egyedül maradna. Így a betegség elején és a végén járó beteg egyszerre kerülnek közel és távol egymástól. Habár a két férfi egyre inkább beavatják egymást életük bizalmas részleteibe, és látszólag képesek átérezni egymás helyzetét, de mivel más felállásból szemlélik a rák lefolyását, ezért mindig marad kettejük között egy kis távolság.

John legbelül viszolyog Matt állapotától, hiszen tudja, ő is így fogja végezni, Matt viszont már csak úgy tekint a fiatal férfire váró dolgokra, mintha azok csak a nagybetűs életbe való belépés menetéhez tartoznának:

így vagy úgy, de át kell esni rajta, ő a maga részéről már mindent letargikus beletörődéssel fogad. Ennek az egésznek a hangulatához nagyon sokat ad William Simpson pasztelles, minimalista színvilága. A főleg fehérre és feketére hagyatkozó képsorok egy félig álomszerű, a világtól teljesen elzárt atmoszférát teremtenek, ahol még a rák szüntelen terjedése is lelassul egy kicsit.

Ezt az időből kiesett, néhol idillikus világot pont egy szín töri meg a történet előrehaladtával.

A Matt-tel töltött órák, vagy a delíriumban való megmártózás színtelen pillanatait a vörös szín megjelenése rázza meg. Simpson tehetségét dicséri, hogy ilyen minimalista módon képes Ennisnek a már Prédikátorból is ismert brutalitását megjeleníteni. A falra kenődő vérfoltok és bélsár, vagy a felköhögött véres nyál azok az apró momentumok, amelyek emlékeztetik az olvasót a rák valódi veszélyére: egy aljas rohadék, ami apránként robbantja szét a testedet. Ezt a hatást fokozza a nem fényes papírra nyomott oldalak, amelyek visszaadják Simpson és csapatának pasztell színeit.

A nehéz téma mellett erősen jelen vannak a Hellblazer képregények jellemzői és John Constantine jól ismert alakja, röviden: a Hellblazer életérzés. Színre lépnek a túlvilági démonok és szellemek, akik tenyerüket dörzsölve várják, hogy Constantine kilehelje végre a lelkét, de közben John beugrik egy-két régi cimborához, mint például az öreg Brendanhoz. A barátok utolsó meglátogatása mellett kibontakozik az a szál is, amiért szeretjük a Hellblazert:  hogy hogyan fog John elbánni az alvilág legdurvább arcaival. A mostani trükközés tétjét pedig csak emeli az eddig bemutatott haldoklás és a tény, hogy ezúttal a mágus élete és túlvilági üdve a tét.

Mindez azonban inkább  érződik egy izgalmas kerettörténetnek a rák realista ábrázolása mellett. Garth Ennis a megfelelő arányokat eltalálta, nem válik az okkultista szál a rák bemutatásának rovására, se vica versa. Így válik a Káros szenvedélyek maradandó Hellblazer de elsősorban ráktörténetté.

Garth Ennis – William Simpson: Hellblazer: Káros szenvedélyek (Hellblazer #41-46.)
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2019
Fordító: Sepsi László
Eredeti megjelenés: 1994 (Vertigo Comics)
Értékelés: 8/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.