Game

Star Wars: Jedi Fallen Order teszt – Egy ébredő új remény

Réges régen, egy messzi messzi galaxisban készült utoljára olyan jól eltalált, kifejezetten érdekes és izgalmas, történet központú Star Wars-játék, mint amilyen a november közepén megjelent Star Wars Jedi: Fallen Order. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy még a rajongókat sem osztja meg úgy, mint például az újabb mozifilmek. Elképzelhető, hogy lehet ebben a franchise-ban olyat alkotni, ami (majd’) mindenkinek jó? Star Wars Jedi: Fallen Order teszt.
Korábban a témában:

A Skywalker-család tulajdonképpeni tragédia-operáját lezáró kilencedik epizód előtt megjelenő Fallen Order egy valódi meglepetés lehet azok számára, akik annyira kiábrándultak az egész űrcirkuszból, mint ahogy én is. Viszont a Respawn saját Star Wars-története pillanatok alatt magába szippantott. A kontextus, a karakterek, a cselekmény – azt éreztem, végre valami, ami mögött érzek egy szívből jövő koncepciót. Órák múlva már azon kaptam magam, hogy újra kialakul a románc köztem és az idő közben egyre messzebbre sodródó galaxis között. Pedig tombolt bennem a szkepticizmus, mivel esetemben az elmúlt évek filmes élményei fokozatosan elvettek a nagyívű űropera bájából és már nem láttam mást, mint egy terméket, amit filmkészítői szempontból menő lehet elkészíteni, mert ha jól sikerül, fincsin mutat a rezümében, üzleti szempontból pedig jövedelmező eladni. De olyan célokat, mint a történetmesélés, a világteremtő alkotói szeretet, a befogadó más univerzumba kalauzolása már nem éreztem rajta.

Ezzel a gondolatommal sokan nem értenek egyet és sokan egyetértenek. Mert lássuk be, az új trilógia jobban megosztja a magukat Csillagok Háborúja rajongóként számon tartó embereket, mint Mózes a Vörös-tengert. Annyira kiegyensúlyozott mennyiségben gyűlölik egymást a két oldalon károgó fanok, hogyha feltöltenénk velük a Puskás Arénát egy velősebb ustawka alkalmából, abszolút kiegyenlített eséllyel indulna a két csapat a népi cipőzésen.

Mert a franchise jelenleg nem boldog, moziból kisétáló filmnézőket ad a világnak, hanem Star Wars-ultrákat.

Ez pedig még a sorozat fénykorszakának hibáihoz mérten is egy erősebb minőségromlásra mutat azaz: a Star Wars rosszabbul teljesít, mint 20 éve. Igaz, hogy az előző epizódokat is ekézték ezért, vagy azért, de ez ma már lényegesebben radikális formát öltött. Megjelenés előtt és után a színészektől érkező szabadkozás, az alkotóktól és a folyamatokban résztvevő személyektől érkező kritikák, az „xy elmondja, hogy mit, miért, kinek, hogyan, mikor” jellegű sztoritovábbképző információk felpuffasztó halma – Ilyen ma egy Star Wars-mozi. Talán az internet a hibás. Vagy érthetően nehéz dolguk van. A LucasFilm feje, Kathleen Kennedy szerint az a baj, hogy nincs alapanyag. Nem léteznek nyolcszáz oldalas könyvek, vagy más műfajban alkotott művek, amelyekből ihletett lehetne meríteni. A csokornyi (Marveles) képregénykötet, könyv, vagy az olyan videojátékok, mint a Knights of the Old Republic, vagy a Jedi Knight-széria nem létezik. Csak az olyan fejlesztők számára, mint például a Respawn, akik a Fallen Ordert mint saját „fanfictionüket” képesek voltak konzekvensen beemelni a franchise univerzumába és amit furcsamód a rajongó játékosok egy fórumon belül ugyan nem reprezentatívan, de inkább szeretnek.

Fallen Order – végre egy jó Star Wars történet

A Star Wars Jedi: Fallen Order öt évvel játszódik a 66-os parancs végrehajtása után. Főszereplője a Cameron Monaghan (Gotham) által alakított Cal Kestis egykori padawan, akinek sikerült megmenekülnie a Jedi-holokauszt elől. Életét igyekszik a lehető legegyszerűbben, feltűnésmentesen élni az újonnan született Birodalom rá mindenképpen fenyegetést jelentő árnyékában. Munkája a klónháborúból maradt ócskavasak és hulladékok begyűjtése, amit társával és barátjával Prauffal (JB Blanc) végez. Egy balul elsült ócskavasazás miatt azonban Cal kénytelen az Erőt használni, aminek egy spicli droid lesz a tanúja, így hamar megjelennek a birodalmi inkvizítorok: a második és a harmadik nővér. Darth Vader tanítványai leleplezik bujkáló hősünket, aki menekülésre kényszerül. Az ifjú padawan Cere Junda (Debra Wilson) és Greeze Dritus (Daniel Roebuck) segítségével tud csak meglógni a nővérek elől, ám a színvonaltalan, céltalan, de legalább biztonságos életének így is befellegzett. Erre rákontrázva Cere nem kisebb feladatot ad a srácnak, mint hogy állítsa helyre a megsemmisített Jedi-rendet. Cal-nak pedig ehhez nem csupán be kell fejeznie a kiképzését, de meg kell szereznie az Eno Cordova Jedi mester által elrejtett holocron-t is, ami a galaxis erőérzékeny fiataljainak kilétét és lokációját rejti. Azonban ahhoz, hogy ez az értékes tárgy a tulajdonába kerüljön, Calnak ki kell állnia Cordova nagy próbáját: meg kell ismernie egy réges-régen eltűnt erőhasználó civilizációt, a Zeffot.

Meglehetősen jóleső érzés, hogy a Respawn fejlesztőbrigád tagjai, akik eleddig csak Call of Duty-kon, a két Titanfall-epizódon, illetve az EA háztáji battle royale-ján, az Apex Legends-en dolgoztak, képesek voltak egy igazi, szinte már makulátlan Star Wars spin off-ot alkotni. Bár a Titanfall 2 esetében a srácok már bebizonyították, hogy tudnak történetet mesélni, a Fallen Orderrel azt is bemutatták, hogy már létező alapanyagokkal is nagyszerűen bánnak.

Cal Kestis kalandjának minden momentumán érződik, hogy a Respawn nem csak szereti a háborúzó csillagok franchise-át, de örömmel helyezték el a saját kis sztorijukat az idővonalon, bővítve a Star Wars így is hatalmas univerzumát.

Kifejezetten üdítő, hogy a 15-25 óra alatt végigjátszható történetben, a dialógusokban minimális a manír, a giccs. Nem akar pátoszos lenni. Könnyen befogadható, egyszerű, ám mégis működő karakterívekkel dolgozik. Cameron Monaghan, Debra Wilson és Daniel Roebuck élvezi, hogy egy Star Wars-tartalomban szerepel, nagyszerűen alakítják a karaktereiket. Cameoként pedig a Forest Whitaker alakította Saw Garrera is beugrik, akit a Rogue One (Zsivány Egyes)-ból ismerhetünk.

A játék kitűnően használja a már jól ismert és meglehetősen nosztalgikus töltetű Star-Wars-formulákat (mind dizájn, mind zene, mind történetvezetés tekintetében), viszont nem él velük vissza, nem használja ki őket. A jellemző elemeket a Respawn írói beleszövik saját elképzeléseikbe, így a Fallen Order egyszerre lesz a gyerekkorom és 2019 Star Wars-a.  Emellett pedig végre elmozdul az űropera azon irányába, amerre eleddig csak kevés kánonnak számító mű tette meg. Kicsit boncolgatja a kerettörténet fantasy-mivoltát is. A kaland során találkozunk a The Clone Wars-ból is ismert, az Erőt mágiaként használó Éjnővérek (Nightsisters) utolsó élő tagjával, de a történet morális tanulsága a Zeffo nép sorsa köré épül és ami módfelett izgalmas, tulajdonképpeni kritikája a Jedi rendnek. Az Elizabeth Grullon alakította Második Nővér mint főgonosz bár nem kap sok „játékidőt”, a sztori során hibátlanul körvonalazódik az, hogy miért vált belőle inkvizítor, miért adta be a derekát a sötét oldalnak, így a játék végére sem válik sablonos töltelékelemmé, ezzel is bizonyítva azt, hogy a Respawn írói meglepően jól tudnak kevés szövegeléssel árnyalt karaktereket alkotni.

A cselekmény a Zeffok nyomainak felkutatásán keresztül építi a főszereplőket. Az út során természetesen visszakacsintanak a Star Warsos archetípusok. Cal találkozik ezzel, beszél azzal, a bölcsességek, majd a kihívások a padawanból Jedit faragnak. Közben lenyomja a benne lévő sötétséget, megküzd az ellentétével (Második nővér) Társául egy nagyszerű kis droid, BD-1 szegődik (ami számomra a legcukibb és leghatékonyabb Star Wars-droid a galaxis történelmében), amivel rendszeresen beszélget.

Többször is bejárunk számos bolygót: a Zeffot, a Dathomirt, a Kashyyykot, a Boganot és egy ízben még Vader nagyúrral is összefutunk, akit rég nem láttam már olyan irgalmatlanul fenyegetőnek, mint a Fallen Orderben. Darth Vader nagy antréja méltóságteljes, és tökéletesen foganatosítja azt, hogy az elmúlt négy évtizedben miért ő a legismertebb rosszfiú széles e világon.

Nehéz Padawannak lenni

A Respawn játékának érdeme, hogy valóban egy padawannal kezdünk, aki a végére ugyan névlegesen, a narratíva által lovaggá válik, viszont rajtunk múlik, hogy a gyakorlatban ez mit is jelent. A szintén megosztóra sikerült Force Unleashed-játékkal ellentétben ugyanis itt nem egy szuperhős-szerű Jedivel vágunk a kalandnak, hanem egy kiképzetlen tanonccal. Bár a végigjátszás során le kell győznünk az ellenfeleinket, az átvezetőkből kiderül, hogy a győzelem a szerencsének vagy a segítségnek tudható be, nem pedig annak, hogy Cal karaktertere mester nélkül is úgy tanul, mint egy gép, vagy éppen, mint Rey: autodidakta módon, csak úgy eltalálva a csínját a Jedi-dolgoknak. A történet folyamatosan a földön tartja a karaktert és az erejét, nem hagyja elszállni, viszont nem sorjázza ki a receptből a tanuláson keresztüli fejlődés folyamatát, amitől még konzekvensebbé válik a Fallen Order sztorija. Ez utóbbit a játék flashbackekkel oldja meg. Cal számos esetben az emlékein keresztül tanul meg fogásokat. Ilyenkor a játék áthelyez minket a gyermek Cal testébe, aki a mesterétől, Jaro Tapaltól tanul éppen. Ezek amolyan a játékosoknak is készített oktatópályák.

A „kezdő Jediskedést” a játékmechanika támogatja, amivel a Respawn egyszerre játszott biztonsági játékot, de kockáztatott is. A fejlesztők igyekeztek több sikeres játék megoldásait kölcsön venni, gyúrni belőle egy saját koncepciót. Így lett a Fallen Orderből egy soulsborne műfajban fogant Tomb Raider/Prince of Persia (a méltán sikeres trilógia) hibrid.  Kockázatot leginkább a soulsborne műfajú játékstílussal vállalt: Cal kalandja csupán a legkönnyebb fokozaton lehet könnyű egy átlagos játékos számára, a többi nehézségi szint már kihívást jelenthet azoknak, akik nem erőltették az idegrendszerüket keresztül legalább egy Souls-állagú játékon. Mint ahogy a ezekben a címekben, úgy a Fallen Orderben is fokozottan kell figyelnünk a védekezésre, a kitérésre, és a megfelelően időzített csapásokra a hárításra (parry). Agilitásunk véges, tehát nem csapkodhatunk a neoncsővel annyit, amennyit a kedvünk tartja, illetve a minket ostromló csapásokat sem viseljük a végtelenségig.

Gyakorlatilag valóban minden az időzítésen múlik, ezek nyitnak ablakot az ellenség és magunk végzetére, legyen szó közelharci küzdelemről, vagy a lézernyaláb visszaküldéséről a feladónak. Egy rossz ütemű támadás vagy védekezés egyes esetekben instant halállal végződhet.

Fénykardunk szerencsére jó, megbízható partner, ami elérhető szimpla, vagy rögtön dupla energianyalábos kiszerelésben, ezek között pedig kedvünkre válthatunk az ütközetekben. Míg az előbbi a nyersebb, erősebb csapások barátja, az utóbbi a gyorsabb, de gyengébb, több ellenfelet is szórakoztatni tudó céleszköz. A nehéz helyzetekből BD-1 jelentheti a kiutat, aki kérésre megdob minket egy véges számú életerő fecskendővel, vagy ha felkészítettük rá, az ellen ellen fordítja a droidjait.

Erőt is csak akkor használhatjuk, ha az „erőméterünkben” van annyi kraft, amennyit a trükk kíván, viszont nem kapunk meg minden képességet az elején. A történet előrehaladtával sajátítjuk el az olyan jól ismert és népszerű Jedi-trükköket, mint a lökés, vagy húzás (push és pull), egyedül az ellenfél vagy pályaelem lassítása az, ami alapból a rendelkezésünkre áll. Cal emellett pszichometrikus Erő-képességgel is rendelkezik, ami lehetővé teszi számára, hogy tárgyak megérintésével múltbeli eseményeket lásson. Ez a játékban leginkább lore-bővítő funkciót tölt be.

A Fallen Orderben is tapasztalati pontokat gyűjtünk. Egy bizonyos szint után megkapjuk az elkölthető fejlődési pontunkat, amit kedvünk szerint szórhatunk szét a képességfán olyan képességekre, mint a fénykard eldobása, majd visszahívása, vagy az erősebb csapás. Azonban a képességfát csak a meditációs helyekről érünk el. Ez utóbbi egy igen fontos pontja a játéknak, ugyanis ez jelenti a mentési és pihenési pontot is. Egyetlen hátránya van, ha az életerő visszatöltő pihenést választjuk, a játék automatikusan visszarakja az ellenségeket is. Tehát ha úgy esik az utunk, újra meg kell küzdenünk azokkal, akik miatt meglátogattuk a meditációs helyet. Arra viszont ügyelnünk kell, hogyha meghalunk, a tapasztalati pontok ugranak, csak úgy, mint a souls-játékokban. Ilyenkor a legközelebbi meditációs helyen ébredünk újra, és ha vissza akarjuk kapni az elvesztett tapasztalatunkat, bizony meg kell küzdenünk érte azzal, aki, vagy ami elvette. Ez a valaki vagy valami legtöbbször az éppen aktuális főellenségünk lesz, amik sorában éppúgy ott lesznek Vader nagyúr inkvizítorai, mint a hatalmas szörnyek, AT-ST-k, a Purge Trooperek, vagy éppen egy eszét vesztett, félig meddig a Sötét oldalon imbolygó ex-Jedi mester, sőt még egy birodalmi lépegetőt is elkötünk.

Purge Trooper

A harcrendszernek csupán kettő problémája van. Megörökölte a soulsborne-játékok gyermekbetegségeit: ha beszorítanak a sarokba, nincs menekvés. Még a karaktert sem látjuk, csak várjuk a feliratot: vége. Emellett az ellenfelek MI-je hirtelen oszt nagyon pontos csapásokat olyan szögekből, amikből nem szabadna, emiatt sokszor érezhetjük azt, hogy a játék csalással válik nehézzé. Másik problémája, hogy ez a stílus nem igazán látványos, sőt néhol látványosan esetlen, amit még a célzottan kakaskodó kivégzés-animációk sem tudnak ellensúlyozni. Leginkább azért, mert ezekből keveset modellezett le a Respawn csapata.

Bolygóról bolygóra, térképről térképre

A harc mellett másik hangsúlyos oldala a játékmenetnek, az a Prince of Persia/Tomb Raider- vagy éppen Uncharted-jellegű falmászásra és logikai feladatok megoldására épülő felfedezés. A Fallen Orderben rengeteget fogunk falon futni, szegélyeken csimpaszkodni és Erő segítségével fejtörőket megoldani. Néha le kell lassítanunk egy ventillátort, néha jó irányba kell Erő-lökni egy nagyobb szikladarabot, vagy éppen egy fénysugarat továbbító kristályt. Ezek a feladatok nem túl acélosak, és sok esetben csak a megoldásukkal tudunk továbbjutni a játékban.

Már említettem, hogy a végigjátszás során több bolygóra ellátogatunk, viszont mi döntjük el, hogy mikor és melyikre. Mivel a Fallen Order tulajdonképpen egy ún. metroidvania típusú kalandjáték, ezért a bolygók helyszínei számos bebarangolható mellékösvényt rejtenek, amelyek csak egy bizonyos Erőképesség megszerzésével és használatával válnak elérhetővé. (tulajdonképpen ez a metroidvánia zsánerének a rövid definíciója). Tehát mindenképpen érdemes a játék narratíva által kijelölt ösvényét követni, máskülönben azon kapjuk magunkat, hogy egy olyan helyszínre keressük az utat, ahová még nincs meg a „belépőkártyánk”. Viszont, ha már rendelkezésre áll a megfelelő trükk, nem csupán extra információkat kapunk a helyszínektől, hanem rejtett főellenségeket, extra életerő- és az erőmétert bővítő fiolákat is.

A pályatervezés hibátlan. Összefüggő folyosók okos szövete, ami egyszerre támogatja a felfedezést és a hozzáférhetőséget. A navigálásban is a kis droidunk lesz segítségünkre, akinek a térképrendszere roppant szokatlanra sikerült, de ha már kiismertük, meglepően hatékony segítség a tájékozódásban. A területeken elhagyatott műhelyek is a rendelkezésünkre állnak arra az esetre, ha nem tetszene Cal ruházata vagy BD-1 festése, esetleg kék helyett zöld vagy mondjuk lila fénykardot szeretnénk. Ezek ugyanis módosíthatók. Babrálhatunk a fénykard markolatával, megváltoztathatjuk a színét, a ruha típusát és droidunkat is ízlés szerint csinosíthatjuk.

Ugyan nem szép, de legalább nem csúnya

A Fallen Order legnagyobb gyengesége a vizualitásában van. Míg a színészek arcát, mimikáját tökéletesen rögzíti az Unreal Engine 4-gyel dolgozó játék, addig bolygók külcsínje meglehetősen avíttas. Ez az idejétmúltság leginkább a wookie-k otthonán, a Kashyyykon látszik a legjobban. A wookie-k egyszerűen csúnyák, a növényzet és az árnyékolás pedig mintha visszavezetne minket a 2000-es évek második felébe. Persze emiatt nem válik a játék rondává, sőt, viszont azt is érdemes megjegyezni, hogy esztétikai szempontból a bejárható bolygók fantáziátlanok, és ezen nem segítenek a klónháborúból megmaradt rozsdálló járművek holttestei sem. Ennek ellenére számos helyszín dizájnja tökéletesen idézi az első trilógia hangulatát, a zenével egyetemben. Stephen Barton és Gordy Haab majdhogy tökéletesen használják John Williams témáit: Formálják őket, vagy éppen újat alkotnak belőlük.

A Respawn saját Star Wars-története képes arra, hogy az olyan hitevesztett alakok számára, mint én is vagyok, visszaadja az űreposz baját. Mert a Fallen Order tulajdonképpen az Új Remény a franchise videojáték szegmensében. Cal Kestis, Cere Junda és Greeze Dritus története nem csupán szórakoztató, de kiváló kiegészítője az Galaxisnak. S bár nem tökéletes alkotás, egyértelműen a 2019-es év egyik legszerethetőbb és legjobban sikerült videojátéka, amit bátran tudok ajánlani minden olyan játékosnak, akik bírják a fénykarddal hadonászó Erős fazonokat.

(Egyébiránt: A Star Wars: Jedi Fallan Order előzményt is kapott szintén képregény formájában, amit persze, hogy a Marvel adott ki.)

Star Wars: Jedi Fallen Order – megjelenés: 2019. november 15. Fejlesztő: Respawn Entertainment. Kiadó: Electronic Arts. Platform: PC, PlayStation 4, Xbox One. Értékelés: 8.5/10 Erőérzékeny raptor.

Minimális Rendszer követelmények:

64 bites processzor és operációs rendszer szükséges

Op. rendszer: 64-bit Windows 7/8.1/10

Processzor: AMD FX-6100/Intel i3-3220 or Equivalent

Memória: 8 GB RAM

Grafika: AMD Radeon HD 7750, NVIDIA GeForce GTX 650 or Equivalent

DirectX: Verzió: 11

Tárhely: 55 GB szabad hely

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.