Képregény

Történelmi vérengzések – 300 és Xerxes képregénykritika

Frank Miller történelmi alapokon nyugvó alkotása, a 300 két évtized alatt semmit sem kopott: a spártaiak és a perzsák kegyetlen harcát megörökítő mű még ma is nagyszerű élmény. A tavaly megjelent folytatásra, a Xerxesre azonban semmi szükség nem volt.
Korábban a témában:

Megannyi fantasztikus képregény megalkotója, Frank Miller (Sin City, Ronin, Batman: Az első év, A sötét lovag visszatér) még gyerekkorában látta a 300 spártai című 1962-es filmet, amely az ókor egyik legnagyobb csatájának állít emléket. A Thermopülai-szorosnál a spártai harcosok feltartották a görög vidékekre benyomuló, erősen túlerőben lévő perzsa hadsereget. Az a 300 spártai, aki kiállt ellenük, mind odaveszett, de a poliszok legalább időt nyertek a Xerxész király elleni háborúra való felkészülésre. Millert teljesen lenyűgözte a hősies cselekedet, és eltökélte, hogy egyszer képregényt csinál az ütközetből. A 300 végül 1998-ban jelent meg, ma pedig már igazi klasszikusként ünnepeljük.

Az összecsapást a történelemtudomány képviselői nevezték már a Nyugat és a Kelet, a szabadság és az autokrácia párharcának is, és bár ez a civilizációs-ideológiai vonulat jelen van a 300-ban is, érzésem szerint Miller nem igazán akart politizálni. A 300 inkább egy terepasztalnál előadott játékra emlékeztett. Olyan, mintha Miller visszatért volna a gyermekkorába, amikor először halott a spártaiak történetéről. Jönnek a gaz, betolakodó perzsák, hogy mindent bekebelezzenek, a kicsiny létszámú, de annál bátrabb, hazafias spártaiak pedig felveszik velük a harcot.

Miller zsenije abban áll, hogy a faék egyszerű sztorit hihetetlen kreativitással adja elő.

A képregényben csak úgy sorjáznak a túltolt ötletek: a spártiaiak a halott perzsákból emelnek falat a védelemhez, az ellenség elit hadosztálya, a Halhatatlanok – igazodva a nevükhöz – valóban emberfelettinek tűnnek, az istenkirály Xerxész pedig ki sem látszik az arany testékszerek közül, annyira igyekszik reprezentálni hatalmát és gazdagságát. Ha eddig még nem lett volna egyértelmű: a 300 történelmileg nem hiteles, de pont az alapanyaghoz való szélsőséges hozzáállása a legnagyobb ütőkártyája.

Miller a képi világ terén is remekel. Talán közhelyes kifejezés, de a 300-ra tényleg csak azt lehet mondani, hogy egy vizuális orgia. Legyen szó akár a kissé vázlatszerű seregszemléről vagy közelről ábrázolt arcokról, Miller minden esetben brillírozik. A csata minden egyes mozzanatának olyan grandiózus töltetet ad, hogy percekig leragadunk egy-egy panelnél, és bár a fény-árnyék hatásokat a Sin Cityben járatja csúcsra, azért itt is akadnak zseniális húzásai.

A képregény hatalmas népszerűsége okán filmadaptációt kapott, amit Zack Snyder vezényelhetett le. Noha Snyder stilizált látványvilága sokkal jobban áll a 300-nak, mint a Watchmennek, a hátországban játszódó, teljesen feleslegesen beiktatott mellékszál és a néhol túltolt érzelgősség miatt a film nem ér fel az eredeti alkotáshoz. A 300 természetesen nem követelt semmilyen továbbgondolást, folytatást, azonban ezt pont a képregény szerzője, Frank Miller nem gondolta így, aki műve befejezése után rögtön neki is állt a folytatásnak, aminek megjelenésére azonban csak tavaly került sor. Pár évvel előtte került a mozikba a 300 folytatása, A birodalom hajnala, amely sokat merített Miller készülő projektjéből, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az adaptáció előbb jelent meg, mint maga az alapmű.

A sokáig húzott-halasztott Xerxes nemcsak folytatása, hanem előzménye is Miller történetének. 10 évvel a thermopülai önfeláldozás előtt kezdődik a történet, a marathóni csatában járunk, ahol ezúttal az athéniak mutatják meg, hogy mennyire kemények – ezzel mintha Miller korrigálni akarná a 300-at, amelyben nem volt túl jó véleménnyel róluk. Előkerül az athéni vezér Themisztoklész, majd a gőgös Xerxész birodalomépítéséből és későbbi életéből is kapunk részleteket, valamint a későbbi fejezetekben megjelenik egy újabb hódító, a Perzsa Birodalom felszámolója, Nagy Sándor is – ám az ő gondolataira sem jut sok idő a nagy rohanásban.

Noha érezhető, hogy van egy központi motívuma (a már-már isteni hatalommal bíró hadvezérek sorsa), a széttördelt narratíva miatt a Xerxes messze nem tud olyan erős lenni, mint a 300, amely annyira egyben volt, mint egy spártai phalanx.

Sajnálatos módon azonban nemcsak a sztorival akadnak gondok, hanem a vizualitással is. Miller rajzai darabosnak, félkésznek érződnek, néhol azt sem tudni, éppen mit látunk magunk előtt, emlékezetes beállításokat pedig egyáltalán nem találni a képregényben. Ami pedig a színezést illeti: a Xerxes túlságosan tarka és egyáltalán nem egységes elképzelések mentén jött létre – nem lehet egy lapon említeni a 300 kissé fakó, piros-sárga, rendkívűl hatásos színvilágával.

Így aztán azt tanácsolom, hogy a gyenge Xerxes helyett érdemes inkább újra elmélyedni a 300-ban, amely a Szukits Kiadónak köszönhetően legalább olyan minőségi formában jelent meg idén, mint az első itthoni kiadás alkalmával.

Frank Miller: 300 és Xerxes
Kiadó: Szukits Könyvkiadó
Kiadási év: 2019
Eredeti megjelenés: 1998 és 2018
Értékelés: előbbi 10/10, utóbbi 3/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.