A The Mandalorian egy hús-vér szereplőkkel leforgatott Clone Wars

A Galaktikus Birodalomnak már vége, de a bukott diktatúra seregének maradványai még mindig folytatják az utóvédharcot a galaxis peremvidékén, ahová a nemrég megalapított Új Köztársaság keze egyelőre nem ér el. Ezt a farkastörvények uralta vidéket járja a sorozat főhőse, a mandalóriak páncélját viselő, és mindenki által csak „Mando”-ként ismert fejvadász. A titokzatos férfit a térség legjobbjának tartják a szakmán belül – aztán a sors úgy hozza, hogy végül ő maga is célponttá válik.

A The Mandalorian nem a ma favorizált sorozatformulát követi: noha van egy keretsztorija, mégsem egy nagy összefüggő történet az egész, hanem egymástól független epizódok láncolata.

Aki tehát a folytatásos történeteket kedveli, annak csalódás lesz ez a sorozat, amely inkább az olyan típusú szériák kedvelőnek való, mint a Star Trek, a Csillagkapu vagy a Csillagközi szökevények, amelyeknek főhősei az űrt bejárva különféle helyekre jutnak el. A The Mandalorian űrwesternként pusztán arra vállalkozik, hogy megmutassa, milyen egy fejvadász élete, amely a különféle megbízások teljesítéséből, illetve – tekintve, hogy a galaxis kevésbé szerencsés részén járunk – a túlélésért való küzdelemből áll.

Viszont aki kedveli a klasszikus, epizodikus sorozatokat, az attól függetlenül is élvezni tudja a The Mandaloriant, hogy látott-e korábban Star Wars-filmet vagy -sorozatot. Ez pedig egyértelműen a nagyszerű világépítésnek köszönhető.

Jon Favreau-ék elképesztően ügyesen szőtték bele a messzi-messzi galaxissal kapcsolatos háttérinformációkat a karakterek párbeszédeibe, így aztán az évad végére teljesen egyértelművé válik, hogy egy olyan világban járunk, amelyet korábban egy katonai diktatúra uralt, amíg azt egy forradalom során meg nem döntötték. Emellett a mandalóri kultúrát is részletesen bemutatják azok számára, akik nincsenek tisztában vele. Mindeközben persze azokra is gondolnak, akik régóta követik a franchise-t, és új részletekkel is szolgálnak a galaxis történelmének alakulásáról, kiegészítve a korábban látottakat és olvasottakat.

Ami a Star Wars-univerzumhoz való kapcsolódást illeti, a felszínen talán úgy tűnhet, hogy a klasszikus George Lucas-féle trilógia inspirálta ezt a szériát, de az évad előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy sokkal több köze van a franchise animációs sorozataihoz.

Persze az új Star Wars-filmekhez hasonlóan a The Mandalorianben is nagyon erősen jelen van a nosztalgiafaktor. Látványvilágában, elemeiben gyakran idézi a Skywalker-saga IV-V.-VI. epizódjait és a régi tévés különkiadásokat (pl. a hírhedt Holiday Specialt és az ewokokról szóló tévéfilmeket), de egy lényeges dologban eltér azoktól: a főszereplő nem egyedi megjelenésű fejvadászként, hanem egy harcos kultúra képviselőjeként jelenik meg. Annak idején az ikonikus megjelenésével rajongókedvenccé váló Boba Fett még magányos, titokzatos figura volt, akiről semmit nem lehetett tudni, még az arcát sem láttuk – sőt a filmekből az sem derült ki, hogy a mandalóri. Aztán éppen Fett népszerűsége miatt kezdték el az évek során egyre jobban kidolgozni és bemutatni a mandalóriak civilizációját, amelyet mozgóképen sokáig nem is mutattak be, csak a 2000-es években, a Clone Wars és a Star Wars: Rebels című animációs sorozatokban jelent meg. Amit pedig a The Mandalorianben láthatunk belőle, az nagyon szorosan kapcsolódik az előző szériákhoz – tulajdonképpen a Mandalore bolygó ott elkezdett sztoriszála folytatódik most.

Ha pedig figyelembe vesszük a történetmesélés stílusában és az egész alapkoncepcióban rejlő hasonlóságot, akkor kijelenthető, hogy a The Mandalorian lényegében olyan, mintha megcsinálták volna az élőszereplős Clone Warst.

Ahogyan a Clone Wars-nak, úgy ennek is olyan kerettörténete van, ami lehetővé teszi egymáshoz csak lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódó, a galaxis különböző pontjain játszódó sztorik elmesélését – az előbbi széria esetében ez egy polgárháború, az utóbbinak pedig a főszereplő menekülése. Ahogyan a Clone Wars be tudta mutatni a háború különböző aspektusait – azt, mit élnek át a Jedik és a klónok a frontokon; hogy az egyes világok miként sínylik meg a harcokat; valamint azt, mit csinálnak eközben a politikusok –, úgy az élőszereplős sorozat főhőse a menekülése során többféle világba is eljut, amelyeken más és más kalandok várják. Egyaránt beleférnek tehát a fantasyket, horrorokat és szamurájfilmeket idéző sztorik is.

A másik hasonlóság, hogy mindkét sorozatnak nagyon rövidek az epizódjai, és éppen ezért elég sok minden történik egy-egy részben. Tulajdonképpen éppen ebből fakad a The Mandalorian egyetlen problémája:

több rész is összecsapottnak érződik, mert nagyon sok dolgot igyekeznek belesűríteni a félórás játékidőbe, és a sok akciójelenet mellett elemek háttérbe szorulnak.

Ennek következtében a központi karaktert leszámítva a főbb szereplőket csak elég felületesen ismerjük meg, egyes fontos párbeszédek pedig esetlenek tudnak lenni. Az például nem egyszer előfordul az évad során, hogy valakit gyakorlatilag egyetlen mondattal sikerül meggyőzni arról, hogy tegye meg, amit az előző pillanatban még nem akart. A sokszor kapkodó cselekményért azonban szerencsére végig kárpótolni tudnak a történet az érdekes fordulatai.

A nem mindig jól megírt, de érdekes és szórakoztató sztorihoz pedig remek megvalósítás társul. A látvány szinte hibátlan – csak a sorozatban feltűnő hüllők esetében nem az igazi a CGI –, a nagyszerű zene különös, egyedi hangulatot ad a szériának, a humorral pedig szerencsére nem estek túlzásba, és a fanservice is igazából csak egyetlen epizódban tűnhet hangsúlyosabbnak a kelleténél.

Az első epizód alapján azt írtam, hogy ez olyan sorozatnak tűnik, amit a sok utalás miatt a Star Wars-fanok imádni fognak, ennek ellenére nem csak a franchise-ot ismerők tudják élvezni – és szerintem ez be is igazolódott az évad során. Azt viszont nem hittem volna az elején, hogy most ezt a gondolatomat ki kell egészítenem annyival, hogy a The Mandalorian legnagyobb rajongói valószínűleg a Clone Wars kedvelői közül kerülnek majd ki.