HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film

Ezeket a geek filmeket várjuk 2020-ban

Sokan még az év végi, vagy évtizedösszegző listákat böngészik, keresve, miről is maradtak le, viszont most, hogy túl vagyunk a Golden Globe-on, és már egy hónap sincs az Oscar-gáláig, 2020 is tagadhatatlanul elkezdődött. Idén is jobbnál jobb filmek versengenek majd a nézők figyelméért, kegyeiért – Nolan újabb sci-fivel jelentkezik, három női szuperhős film is érkezik, ugyanakkor úriemberek hódítják meg a mozikat, élükön Bonddal, de nem fognak hiányozni a gigantikus szörnyek, szellemek, vagy boszorkányok sem. A Roboraptor szerkesztősége idén is összegyűjtötte, melyik filmekre lesz érdemes jegyet váltani 2020-ban. Lássuk!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

2020 nem akármilyen év, ugyanis nem csak Isaac Asimov született idén 100 éve, hanem Frank Herbert születésének is októberben lesz a 100. jubileuma. Úgy tűnik ez lesz az az év is, amelyben a Dűne Denis Villeneuve rendezésében végre olyan filmfeldolgozást kap decemberben, amilyet megérdemel. Tehát az év végén már lesz miért izgulnunk, viszont az év többi része is rengeteg izgalmas mozit tartogat: érkezik – többet között – még februárban A láthatatlan ember, két év után végre úgy tűnik, bemutatják az Új mutánsokat tavasszal, adaptációt kap a népszerű Artemis Fowl regény, nyár közepén valószínűleg Christopher Nolan új filmje, a Tenet miatt lesznek tömve a mozik. Novemberben jön a Godzilla vs. Kong és az MCU új dobása, az Örökkévalók, amelyet egyelőre jótékony homály fed. Ez viszont korántsem minden! Lássuk, melyik geek filmeket nem érdemes idén kihagyni.

Úriemberek

Várható premier: 2020. január 30.

Guy Ritchie a jelenkor legjobb filmkészítői közé tartozik, és még utolsó rendezésében is (Aladdin) meglepően jó filmet tudott kihozni ahhoz képest, hogy egy Disney klasszikus felesleges rebootja volt. A brit rendező ezzel a filmmel visszatér a gyökereihez, a trailer egyértelműen megidézi a filmkészítő korábbi munkáit, mint a Ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső, vagy éppen a Blöff. A történet látszólag egy droggal kapcsolatos bandaháborút tár majd fel, Matthew McConaghay és Hugh Grant játékára pedig külön kíváncsi leszek a filmben. Guy Ritchie-hez hűen adott a fekete humor is, az első nézők pedig kifejezetten jónak tartották a filmet. (Lányi Örs)

HIRDETÉS

A láthatatlan ember

Várható premier: 2020. február 27.

A múmia csúfos bukása után a filléres horrorfilmekre szakosodott Blumhouse veszi kezelésbe az Universal ikonikus rémségeit. A láthatatlan ember történetén alaposat csavarnak, ugyanis a hamarosan érkező remake-ben nem a tudós lesz a főszereplő, hanem annak felesége (Elisabeth Moss), aki azt hiszi, hogy férje csak eljátszotta a halálát, és most láthatatlan módon zaklatja őt. Noha az előzetesek sokat mutattak a filmből, a fantasztikus Upgrade-et is rendező Leigh Whannellnek hajlamosak vagyunk elhinni, hogy még nem láttunk mindent. Leginkább azonban abban reménykedünk, hogy az idei év metoo-horrorja jóval kifinomultabban és okosabban nyúlt majd a témához, mint a nőgyűlölő szektával felálló Fekete karácsony. (Szente Ádám)

Új mutánsok (The New Mutants)

Várható premier: 2020. április 2.

A legújabb X-men spinoff-nak már csak azért is bérelt helye van a listán, mert még alig egy hónapja is azt gondoltuk, hogy ez lesz az első olyan film, amelynek gálavetítésén a főszereplők helyett már csak azok unokái tudják tiszteletüket tenni. A film első előzetese ugyanis már 2017-ben bemutatásra került, akkor még 2018 áprilisi premier dátumot ígérve. Ezt kétszer is eltolták 2019 elejére, majd nyarára, hogy azután szépen csendben próbálják meg elfeledtetni a létezését is a nagyérdeművel. A bemutató ilyen kivételesen hosszúra való elnyújtásának valós okairól csak találgathatunk, mindenesetre nem csoda, ha már mindenki eltemette az Új Mutánsokat fejben.

Ezért egészen meglepő, hogy jelenleg úgy tűnik valóban mozikba kerül a film, méghozzá szinte pontosan két évvel az eredeti premierdátum után. Ezt megerősítendő a napokban egy új előzetest is kiadott a filmhez az azóta már a Disney gondoskodó kezei alatt tevékenykedő 20th Century Fox. Már csak azért is kár lett volna elengedni az Új Mutánsokat, mert az eddig látottak alapján egészen friss koncepciónak tűnik az utóbbi időben kimerülni látszó X-men univerzumban. A mutánsok fiatal generációjával egy kórházban ismerkedhetünk meg, ahol hivatalosan az erejük kordában tartására igyekeznek megtanítani a főszereplőket, de nagyon úgy tűnik hogy az intézmény a valóságban börtönként szolgál számukra. Mindez ráadásul az eddigi filmektől eltérően horror filmes köntösbe bújtatva, ezért nagyon reméljük, hogy megérte ennyit várakozni erre a mozira. (Hartai Dávid)

Nincs idő meghalni

Várható premier: 2020. április 9.

Daniel Craig idén bújik utoljára őfelsége legjobb titkosügynökének bőrébe, hogy aztán átruházzák a 007-es kódszámot egy afro-amerikai nőre (Lashana Lynch) – nem akármilyen stafétaátadást láthatunk tehát a Nincs idő meghalniban. A produkció kemény hónapokon van túl: Danny Boyle kreatív nézeteltérések miatt otthagyta a filmet (így tett az utolsó pillanatban Dan Romer zeneszerző is, aki helyére Hans Zimmer került), amelynek forgatása Craig balesete miatt egy ideig szünetre kényszerült. Ugyanakkor mi hiszünk benne, hogy a Boyle helyére lépő, szintén nem éppen felejthető munkákat maga mögött tudó Cary Fukunaga méltó módon zárja le a Craig-éra és James Bond karakterének történetét. (Szente Ádám)

Fekete Özvegy (Black Widow)

Várható premier: 2020. április 30.

Az MCU első női szuperhőse meglehetősen méltatlan bánásmódban részesült: ahelyett, hogy kihasználták volna Scarlett Johansson színészi tehetségét és a sötét múltú karakterben rejlő lehetőségeket, az állandó frizuraváltáson és néhány felszínes monológon kívül semmi érdemleges nem történt vele – és még a halálát is beárnyékolta Vasember. Éppen ezért várjunk nagyon az önálló filmjét, amiben jó eséllyel végre megkapja azt a játékidőt és érzelmi mélységet, amit megérdemel.

A Fekete Özvegy nem egy klasszikus eredettörténet, mégis arra vállalkozik, hogy megértesse velünk, honnan jött ez a karakter. Az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Bosszúállók: Végtelen háború között játszódó filmben Natasha szembenéz a múltjával, és azon belül három régi „családtaggal” is, akiket a csodálatos David Harbour (Stranger Things), a fantasztikus Rachel Weisz és a lenyűgöző Florence Pugh (Fehér éjszakák) alakít. Szívből reméljük, hogy a jócskán elkésett Fekete Özvegy-film kárpótol minket a karakter korábbi mellőzéséért, és végre kiderül, hogy mégis mi történt Budapesten. (Rácz Viktória)

Artemis Fowl

Várható premier: 2020. május 28.

Magyarországon sajnos nem kapott akkora figyelmet Eoin Colfer ír szerző Artemis Fowl-könyvsorozata, amely kicsit olyan, mintha a young adult fantasy-k Deadpoolja lenne: noha a műfaj keretein belül marad, hiszen a főszereplő fejlődéstörténete áll a középpontban, mégis alapvetően inkább paródiának tűnik. Központi karaktere, Artemis lényegében egy anti-Harry Potter, aki gazdag családból származik és jólétben nő fel, hogy aztán zseniális tehetségét a família hagyományainak megfelelően bűnözőként kamatoztassa. A fiú mindent feltesz arra, hogy megszerezze a tündék aranyát – hogy aztán a későbbiekben vérbeli antihősként inkább őket segítse.

Az első két kötet Disney-féle adaptációjában első pillantásra minden benne van, amit a rajongók utálni szoktak a hollywoodi feldolgozásokban: az egyik főszereplőből feketét csináltak, a másikból nőt, míg egy harmadikat megfiatalítottak. Az Artemist alakító Ferdia Shaw legalább hasonlít a könyvekből megismert karakterre, viszont újonc gyerekszínészről van szó, így nem tudhatjuk, hogyan teljesít majd a szerepben. Az előzetesből nem derül ki, mennyire próbálták átvenni Colfer zseniális humorát, a látványra viszont a trailer alapján nem lesz panasz. S ha a könyvek rajongói többé-kevésbé csalódni is fognak, abban azért bízhatunk, hogy egy szórakoztató filmet hoztak össze, hiszen a forgatáson Kenneth Branagh vezényelt. (Barna Benedek)

Lelki ismeretek

Várható premier: 2020. június 18.

Idén lesz 25 éve, hogy a Pixar töretlenül szállítja a jobbnál jobb animációs filmeket, az idei évben pedig két filmet is láthatunk a stúdiótól. Előbb a március 5-től látható Előre (Onward) két kamaszodó elf próbálja felkutatni, maradt-e még varázslat a világban, míg a nyár elején érkező Lelki ismeretek (Soul) egyenesen az emberi létezés értelmét feszegeti. Megszokhattuk a Pixartól, hogy nem fél komoly témákat feszegetni, mindezt olyan dramaturgiai eszköztár, látvány- és fantáziaelemek segítségével, hogy minden korosztályt képes megszólítani. A Soul rendezője pedig nem más, mint a kétszeres Oscar-díjas Pete Docter, akinek a Szörny Rt.-t, a Felt, és az Agymanókat is köszönhetjük. A történet főhőse egy zenetanár, aki szíve mélyén mindig arra vágyott, hogy nagy dzsessz-zenész legyen. Azonban amikor megkapja élete nagy lehetőségét, egy baleset következtében a teste elhagyja a lelkét. Nincs más választása: össze kell fognia egy másik lélekkel, hogy ne kerüljön új testbe, hanem vissza tudjon térni és megvalósítsa az álmait. A Soul pontosan olyan inspiráló, könnyed, ugyanakkor megindító filmnek ígérkezik, ami a Pixar és Pete Docter specialitása! (Koós Anna)

Tenet

Várható premier: 2020. július 17.

Korunk talán legnépszerűbb rendezője, Christopher Nolan a Dunkirk után visszatér ahhoz a zsánerhez, ahol a leginkább elemében van: a csavaros, mindfuck sci-fihez (Csillagok között, Eredet, A tökéletes trükk). A Tenetben titkosügynökök kívánják megmenteni a világot, méghozzá úgy tűnik, hogy az idő manipulálásának segítségével. Az érdekes koncepció mellé Nolan ismét parádés színészgárdát hozott össze: az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezettje, John David Washington (BlacKkKlansman) játssza a főszerepet, mellette pedig feltűnik Elizabeth Debicki, Robert Pattinson, Aaron Taylor-Johnson, Kenneth Branagh, valamint Nolan leghűségesebb harcostársa, Michael Caine is. Nem kérdés, hogy ez a mozi lesz a nyár legnagyobb durranása! (Szente Ádám)

King’s Man: A kezdetek

Várható premier: 2020. szeptember 17.

A harmadik Kingman-filmben a Taron Egerton és Colin Firth páros, átadja a helyét Ralph Fiennesnek és Harris Dickinsonnak, ugyanis nem folytatás, hanem, ahogy erre a cím is utal, előzményfilm. Az anti-Valentin napi filmnek is nevezhető Kings’s Man visszavisz a különleges úriemberkémek kezdeteire. Az előzetes alapján Matthew Vaughn gond nélkül illeszti be a világháborús és politikai játszmák uralta közegbe az előző két filmből jól ismert titkosügynök szervezetet és az előző két film ikonikus stílusjegyeit. Azonban egy valamiben nem változik a Kingsman-recept: nem kisebb a tét, mint az egész világ sorsa, amit természetesen stílusosan, tökéletesre vasalt ingben és zakóban kell megmenteni. (Scheirich Zsófia)

Örökkévalók

Várható premier: 2020. november 5.

A Marvel Cinematic Universe negyedik fázisa a Pókember: Idegenbennel elkezdődött. Bár halvány lila szellentésünk sincs arról, hogy minek a Sagaja veszi (vette) kezdetét, de az biztos, hogyha az MCU-ban megjelennek az istenszerű hősök, ott az ellenfél sem lesz túrósbukta. Az Örökkévalók a megszellőztetett szinopszis alapján hatalmas, kozmikus erejű lények, akik a földön rejtőzködve, radar alatt tengetik hétköznapjaikat, míg nem valami egetrengető, őket is érintő tragédia arra nem kényszeríti őket, hogy aktívan részt vegyenek a Föld védelmében és szembeszálljanak a ősellenségeikkel, a Deviánsokkal (Hogy mi lehet a porrápittyenés mellett még egetrengetőbben tragikusabb, azt meg sem merem kérdezni, de biztos nagyon drámai lesz).Az MCU továbbra sem egyenes képregényadaptációt készít, tehát az idén megjelenő Örökkévalók nem a Jack Kirby, vagy  Neil Gaiman sztoriját ülteti át a mozgóképes műfajba. Annyi biztos, hogy a karakterek megjelenésével élhetünk a gyanúperrel, a következő Marvel-mozi-évtized mélyebbre hatol a kozmoszban, mint az Infinity Saga. A novemberi szupermozi az új karakterekkel olyan új sztárnevek is belépnek a franchise-ba, mint Angelina Jolie, Kit Harington, Kumail Nanjiani és Salma Hayek. (Szaniszló Róbert)

Godzilla vs. Kong

Várható premier: 2020. november 19.

Godzilla vs. Kong. Mármint: Godzilla vs. Kong! Kell ennél többet mondani, hogy miért várjuk Legendary stúdió SzörnyVerzumának negyedik filmjét? A SzörnyVerzum talán nem a legjobban felépített, vagy legtöbb „komolyan vehető filmművészeti értékkel” bíró franchise, de egy meglepően szórakoztató jó értelemben vett „bűnös élvezet” sorozattá nőtt ki. Noha – a váltakozó rendezőknek köszönhetően – a film megközelítése és minősége közel sem nevezhető egységesnek, egy valami mindegyikről elmondható: brutális alapossággal elégítik ki a lelkünkben lakozó tizenéves szörnyrajongó vágyait. Lehet, hogy sok helyen buta filmek (különösen a legutóbbi), de elképesztően látványos, és ami még fontosabb: stílusos szörnypankrációk, ahol a főszereplők nem csak pixelhalmok, hanem szinte valódi karakterek.

Királyok gigászi csatája az ostoba alattvalók körében

Ez a széria a „hullámvasút filmek” Steel Dragon 2000-je. A Godzilla vs. Kong rendezői székében ülő Adam Wingardnak (The Guest) tehát nem lesz egyszerű dolga, hiszen – úgy hogy eddig még nem rendezett blockbustert – egy elképesztő látványelemekben hemzsegő sorozat leglátványosabb darabját kell megalkotnia. A királyok második csatáját (hiszen 1962-ben egyszer már megmérkőztek), nem lehet elmismásolni! Hogy mi lesz a konfliktus, azt még nem tudjuk, ám tekintve azt, hogy az eredettörténetében mind a két címszereplőt védelmezőként mutatták be, így fogadni mernénk rá, hogy a kezdeti pofonváltások után összeállnak majd egy közös ellenfél ellen. Mondjuk egy Mecha-King Ghidorah-val kiegészülő hármas egyáltalán nem hangzana rosszul…. Legszívesebben már most vennénk a popcornt! (Pongrácz Máté)

Dűne

Várható premier: 2020. december 18.

Ha valakinek elhisszük, hogy képes lehet épkézláb, mi több, klasszikus filmet összehozni Frank Herberg hírhedten adaptálhatatlan regényfolyamából, az Denis Villeneuve. A kanadai rendező az elmúlt évek során minduntalan bizonyította, hogy nemcsak műfajok újraforgalmazáshoz van tökéletes érzéke, de olyan meghatározó filmek örökségét is hibátlanul gördíti tovább, mint a Szárnyas fejvadász. Fogalmunk sincs, hogy a film mennyiben lesz hű a könyvekhez, milyen újdonságokra számíthatunk és egyáltalán milyen formába önti majd a Dűnét, de így is jó esélyt látunk arra, hogy ebből a produkcióból is a korábbi Villeneuve-rendezésekhez hasonló modern klasszikus váljék. (Becságh Dániel)

Bár talán nem akkora lelkesedéssel, mint a Fekete özvegyet, de kíváncsian várjuk idén a másik két női szuperhős filmjeit. Azt, mit tud mutatni nekünk a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása),  vagy a Wonder Woman 1984. Őszintén reméljük, hogy a Szellemirtók: Az örökség valóban visszanyúl a kultikus Szellemirtók örökségéhez, és elfeledteti velünk azt a borzalmat pár évvel ezelőttről.

Örömmel hallottuk, hogy Roald Dahl népszerű boszorkánytörténete ismét adaptációt kap, és még az idén Robert Zemeckis rendezésében jön a The Witches. Folytatást kap továbbá a Hang nélkül, amelyben már nem csak a hangérzékeny szörnyekkel kell megküzdenie az első részből megismert családnak. Tovább színesíti az idei filmkínálatot az Árok című óceánkutatós horror, vagy az ezúttal a poszt-apokaliptikus jövőbe számkivetett Tom Hanks-mozi, a BIOS. 

Újabb Marvel Comics hős lép be a filmes univerzumba (ezúttal egy Jared Leto által megformált vámpír) a Morbiusban. Akinek bejött a Dwayne Johson és Jumanji kombó, annak érdemes várnia a Dzsungeltúra című kalandfilmet, jön még az elmaradhatatlan élőszereplős Disney is: idén a Mulan. Vin Diesel ismét feltűnik szuperhős szerepben, ezúttal a Bloodshot címszerepében. Az animációs filmek kedvelői sem fognak unatkozni, hiszen jön a 3D animált Sonic, a sündisznó elvileg még februárban, aztán a Pixar márciusban hozza az elfekről szóló filmjét (Előre), májusban pedig a Scooby! érkezik, és még sok más izgalmas film. Egy biztos: mindenkinek lesz mit néznie 2020-ban, nem csak a geekeknek.