Ha eleged van a valóságból – VR-szabadulószobát tetszteltünk

Még 10 év sem telt el azóta, hogy Budapestet – és a legtöbb magyar nagyvárost – meghódították a szabadulószobák, amelyeknek azóta már a „harmadik generációja” csalogatja nagy erőkkel azokat, akik próbára tennék magukat egy ilyen játékban. A poros, sötét, nagymama-bútorokkal berendezett, főként a szoba áttúrására, lakatok reménytelen nyitogatására és kevés koncepcióra épülő szobák után az aprólékosan megtervezett, koncepcióvezérelt, sokszor erősen tematikus – lásd a Star Wars szabadulószobás élményeinket – és igazán az agymunkára, találékonyságra építő helyek nyíltak városszerte. Ez azt jelenti, hogy itt az élményt már nem csak magunkból kell megteremtenünk, miszerint milyen ügyesen rájöttem, hogy azok a sípolások Morze-jelek, vagy milyen jól együtt tudtunk működni, amikor a fogantyúkat kellett egyszerre tekergetni… hanem sok esetben már maga a szoba is lenyűgöző, miután kijut az ember, szeretne még visszamenni, csinálni egy fotót ahogy a Vastrónon ül, vagy ahogy a Szent Grált markolja, esetleg ahogy a pretoriánus gárda egyik tagjával pózol:

Most pedig megérkezett a VR, vagyis a virtuális valóság a szabaduló szobák piacára. Valahol ez most már a teljes ellentéte annak, ahonnan indultunk: a játék maga onnan indul, hogy belépünk egy teljesen kivilágított szobába, ahol a parkettán és a csupasz falakon kívül szinte semmi nincs (de sokat már nem kell várni a látványorgiára).

A Démonblokk koordinátorai megpróbálták elmagyarázni nekünk, mi vár ránk. Elég nehéz feladat, de tapasztalataink szerint, amennyire elképzelhetetlennek és bonyolultnak is hangzanak szóban az első lépések, abszolút VR-szűz játékosként is egyből a játékba belépve hamarosan érthetővé és élvezetessé válik a virtuális valóság-élmény.

Figyelem! A jelen írásban szereplő Démonblokk VR-szabadulószoba nem tévesztendő össze a körúton nemrégiben nyílt VR-vidámparkkal, az egy teljesen másik történet.

Miután pedig ránk került a VR-szemüveg, a fülhallgatók, és megkaptuk a két joysticket, amely gyakorlatilag a kezünkként funkcionál a játékban, feltöltöttek minket a mátrixba. Amikor négy fős kis csapatunkkal megérkeztünk a karakterválasztó platformra, totálisan át tudtuk érezni, mit éltek át a kölykök, akiket beszippantott a Jumanji videójáték. Totál káosz, mindenki próbálja felidézni, mit is mondtak el az elején, hogy kell használni a joystickot, de valójában csak kiabál és kapálózik össze vissza.  Az első esetlen lépések megtételében és a kezdeti elveszettség érzésének feloldásában óriási segítség a játék betanuló fázisa, ahol még tét nélkül probálgathatjuk képességeinket, kiválaszthatjuk karakterünk kinézetét és felszerelését, és nem utolsó sorban nagyon jókat röhöghetünk egymás botladozásán játékostársainkkal.

Aztán ha a csapat készen áll, indulhat a szabadulás. Mi a Szabadulás az elveszett piramisból pályát próbáltuk ki a démonblokkosok ajánlásának megfelelően, mert az tényleg mindenféle VR-tapasztalatot nélkülözve is játszható és élvezhető belépőszintű pálya. Azért kihívás itt is akadt bőven.

Az első tapasztalat maga a virtuális valóságban való működésünknek a felfedezése volt, mire vagyunk képesek, mit tudunk megfogni, milyen részletekre kell figyelni. Azután a látvány mindannyiunkat lenyűgözte: bár nem olyan, mint amikor egy 4K-s mozit néz az ember, mégis mintha bekerült volna a Tomb Raider játékba, ahol már csak mászkálni is élmény. Persze a kijutáshoz haladni kell.
A második tapasztalat, amire külön felhívták a figyelmünket, hogy négyfős csapatunk bizony csak egymást segítve tud előre jutni. Itt tényleg nem történhet meg az, hogy egy önjelölt zsenivel a csapatban a kijutós játék puszta megfigyelésbe torkollik. Itt tényleg kommunikálni kell: meddig tekerjem a fogantyút, mit vegyek fel a padlóról, mit lát a másik a túloldalon. Különben nem fog menni. Ilyen tekintetben ez a „szoba” néha talán jobban is hasonlít egy ügyességi kalandjátékra, mint klasszikus szabadulószobára, de pont ez jelenti azt a pluszt, amit a VR-élmény képes hozzáadni a klasszikus koncepcióhoz.

Természetesen ennek is megvannak a maga hibái, ahogy minden szabadulószobának, és minden PC- vagy konzoljátéknak. Meg kell szokni a látványt, az irányítást, és magát a helyzetet, hogy hiába vagyok én éppen egy ókori sírkamra belsejében fejben, a testem valahol egy Hős utcai épület kis szobájában lépeget 2 négyzetméteren, és néha, ha túlságosan beleélem magam, nekimegyek a falnak, vagy magamra hurkolom a kábeleket. Maga a játék sok szempontból rém szórakoztató, sokkal viccesebb volt, mint egy klasszikus szabadulószoba, ahol sokszor egyetlen hangos kacaj nélkül tölt el az ember egy órát, itt nem ez a helyzet. Persze rá lehet erre a fajta játékra is görcsölni, de egyáltalán nem érdekes. A komikum sokszor abból fakad, hogy amíg az ember nem szokja meg az irányítást, önhibáján kívül bénázik, de szerencsés esetben a társai lelkesen szurkolnak neki, hogy sikerüljön végre felvennie a földről egy tárgyat, vagy meghúzni egy kart.

Az is meglehetősen komikussá teszi a szabadulószobáknak ezt az új, VR alműfaját, hogy míg akivel mész, a valóságban lehet, hogy egy 150 centis vékony kiscsaj, a játékban egy Indiana Jones-hasonmásként jelenik meg, azonban a hangja és a reakciói valósághűek, tehát amikor hirtelen 5 emeletnyi magasságba emelkedik alatta a piramis padlója, bizonyára össze fog rezzenni, de valószínűleg még lányosan fel is sikolt.

Ahogy a helyszínen megtudtuk, a piramisos kihívásnál sokkal többet is tartogat a virtuális valóság: a Démonblokk tavaly decemberben nyitotta meg kapuit, jelenleg 10 különböző VR „szobával” várja vendégeit. Míg az általunk kipróbált játékban kevesebb agyalás és több fizikai mozgás (nagyrészt bénázás) árán jutottunk el a végéig, addig más szobákban már több speciális „képességgel” és nehezebb feladatokkal találkozhatunk, de akad köztük a klasszikus szabadulószoba-koncepcióhoz közelebb álló változat is.

Összességében, akinek megmozgatta a fantáziáját, milyen lehet, ha beszippant a Jumanji, vagy szívesen belépne a Ready Player Oneból ismert Oasisbe, annak kötelező élmény a VR-szabadulószoba is. Viszont nem csak annak érdemes kipróbálnia, akit vonz a VR, hanem azoknak is, akik egy új, családdal/barátokkal közös kalandot, kihívást, élményt keresnek Budapesten, és jól akarnak szórakozni. Mert hiába is olvassa az ember az ajánlókat – mint amilyen ez is – ezt nem lehet elképzelni, hanem látni kell és átélni. Szóval, ha a haverokkal már meguntatátok a kvízeket, társasokat, a kézzelfogható szabadulószobákat és friss élményre vágytok, semmiképp se hagyjátok ki, irány a virtuális valóság!