Képregény

Félünk Dredd bírótól, de ajánlani így is merjük

Végre hazánkban is bemutatkozott minden idők legkeményebb törvényszolgája eredeti formájában. Természetesen most sem ismer megalkuvást. Sem a mutánsok, sem a vadföldi martalócok, sem korrupt bírák, sem birodalmak közötti összeesküvések, de még a halál sem tántoríthatja el attól, hogy mindenkire kiszabja az őt megillető ítéletet. Dredd bíró képregénykritika.
Korábban a témában:

Az Egyesült Királyság legismertebb és legnépszerűbb képregény karaktere, aki idestova már 50 éve tartja fenn a rendet az egykori Egyesült Államok keleti partján elterülő Mega-City 1 kaotikus utcáin. A szigetország egyik legnagyobb popkulturális ikonja, akinek hatása nem korlátozódik néhány sikeres képregény sorozatra. Nem, csupán azért, mert személye köré az évtizedek során a szép méretű multimédiás franchise alakult ki, de hazájában a politikai diskurzus részét is képezi. Illetve olyan alkotókat ihletett meg, mint Paul Verhoeven vagy az Anthrax. Noha a 90-es évek elején a pár számot megélt, ma már szinte beszerezhetetlen Rock Power magazin oldalain (Frász bíró néven) megjelent egy maroknyi Dredd sztori, a bíró hazánkban a legtöbbeknek mégsem jelent többet, annál a Stallone-nél, aki azt harsogja, hogy „Én vagyok a törvény”.

Szóval, hogy ha lajstromban akarnánk szedni a magyar képregénykiadók kollektív bűneit, akkor a posztapokaliptikus Piszkos Harry hiánya mindenképpen a lista élén lenne.

Ám 2019-ben – sok más hiányossága mellett – végre ezt a mulasztását törlesztette a hazai képregénykiadás. Sőt, a legkeményebb állú törvényszolga rögtön két változatban robbant be a hazai képregénygyűjtők polcaira. A Holdkelte az amerikai IDW Publishing 2012-ben indult reboot sorozatának kiadásába fogott bele, addig a Fumax impozáns méretben és keményborítós kötésben elhozta nekünk a 2000AD eredeti igazságosztóját.

Ami a történetválasztást illeti utóbbinak kétségtelenül nehezebb dolga volt, hiszen míg az amerikai változatot gond nélkül el lehetett kezdeni a legelejétől, addig a közel félévszázados múltra visszatekintő eredeti sorozatra ez már nem feltétlenül igaz. Ellentétben a DC vagy a Marvel szuperhős-univerzumaival Joseph Dredd kalandjai egy bő negyven éve, megszakítás nélkül zajló történetfolyamot képeznek. Azaz: nincsenek utólagos átírások (retconok), és olyan világot átformáló eventek, amelyek után tiszta lappal indulna újra a sztori. Mindennek következményei vannak a történet későbbi alakulására nézve, a karakterek pedig valós időben öregednek. Ebből kifolyólag a legtöbb sztori erőteljesen igényli, hogy az olvasó tisztában legyen a sorozat korábbi eseményeivel.

Aki esetleg valamilyen okból kifolyólag még soha, semmilyen formában sem találkozott volna a törvény marcona, kényszeredetten lekonyuló szájú őrével, annak íme a legalapvetőbb tudnivalók. A Dredd bíró képregények a huszonkettedik században játszódnak. Ekkorra – atomháború következtében – a Föld nagy része egy kíméletlen, élhetetlen, mutánsok és fosztogató martalócok által uralt atomsivataggá, az Átokfölddé vált. Így az emberiség maradéka a nagyjából féltucatnyi energia pajzzsal védett megavárosba tömörül. Ezek közül a legnagyobb az egykori Egyesült Államok keleti partját magába foglaló Mega City 1. A megavárosok között itt került elsőként bevezetésre a bírói rendszer. A bírák egy személyben végzik el a rendőrök, bírók, esküdtszékek és olykor hóhérok feladatait. A bírói rendszert megalkotó Fargo főbíró DNS-ből klónozott Joseph Dredd is egyike a Mega-City 1 rendjét feltartó utcai bíráknak. Pontosabban: ő maga a bíró. A legkeményebb, a legtapasztaltabb. Megalkuvást nem ismerő igazságosztó, akit csak az éltet, hogy teljesítse a kötelességét és helyre állítsa a rendet a város gyakran kaotikus utcáin  – noha tapasztalat és eredményei lehetővé tennék, hogy magasabb pozíciót töltsön be a városvezetésben.

Ennél többet pedig nem pusztán azért sem érdemes leírnom, mert a kötet előszavában Kóbor Róbert (Kilencedik.hu) remekül és tömören összefoglalja, hogy mik történtek a Dredd univerzumban a Minden Birodalom elbukik cselekménye előtt. Hanem mert Micheal Caroll 2012-es minisorozata alapvetően ideális beugró lehet az újonc olvasók számára is. A történet első, …Holtig tanul című epizódja kifejezetten olyan érzést nyújt, mintha eleve azoknak szánták volna, akik most kezdenek el ismerkedni a Dredd bíró képregényekkel. A nyitó fejezetben Dredd egy csapat kadét betanítását és kiértékelését végzi, az egyik kezdő bíró pedig naplóbejegyzések formájában narrálja az akciót. Tehát rögtön egy hozzánk hasonló újonc szemével ismerjük meg a címszereplőt és városát. Noha a szóban forgó narrátor (és így a kommentárja) a későbbi fejezetekben már nem szerepel, a kötet megőrzi ezt a „Dredd bíró kezdőknek” jelleget.

Mintha egy körutazáson vennénk részt, amelynek keretében gyors és tömör betekintést nyerhetünk a 2000AD-féle Dredd bíró világának legfontosabb részleteibe.

A könnyed belerázódást Paul Davidson vizualitása is segíti. Stílusa sokkal letisztultabb, visszafogottabb és realisztikusabb, mint a klasszikus Dredd sztorik gyakran karikatúraszerűen expresszív és groteszkbe hajló képi világa.

A Minden birodalom elbukik nem pusztán a széria posztapokaliptikus világát ismerteti meg velünk, szépen sorban bemutatva annak főbb elemeit (pl.: a bírói rendszer működése, vagy a mutánsoktól hemzsegő Átokföld), hanem egyben prezentálja a sorozatban rejlő számtalan lehetőséget is. Dredd fekete humorú, olykor szatirikus társadalomkritikával átitatott disztópiája ugyanis számtalan különböző műfaj számára szolgálhat ideális környezetként. Csak ebben a kötetben találunk hagyományosabb akcióképregényt, Mad Max filmeket idéző posztapokaliptikus hajszát és menekülős, paranoia thrillert. Hasonlóan sokszínű a kötet képi világa is. Davidsont először Colin MacNeil váltja, akinek stilizáltabb, rajzfilmes beütésű stílusa talán kissé túlságosan könnyed és fiatalos Dredd világához, ám a szemnek így is nagyon kellemes. A kötet vizuális fénypontja egyértelműen Henry Flint narancssárgában, és sokszor vérvörösben izzó, részletgazdag, retro beütésű fejezete, ami tökéletesen replikálja a Mad Max típusú filmek esztétikáját. De hasonlóan jó PJ Holden ezt követő, rikítóan színes, punk esztétikát alkalmazó, kifejezetten plasztikusan megrajzolt epizódja. A két közvetlenül egymás után következő rész vizuálisan ugyan markánsan elkülönül, ez mégsem zavaró, hiszen remekül megragadják a Dredd világ két teljesen eltérő szegmensének (Átokföldnek és Britvárosnak) a hangulatát. Az epilógust nem mellesleg Dredd egyik társalkotója, Carlos Ezquerra rajzolta a maga karcosabb, a korábbiaknál leharcoltabb világot megjelenítő stílusában.

A fenti sokszínűségnek azonban van egy olyan hátránya is, hogy a cselekmény kezdetben valamelyest szétesőnek érződik, ennek köszönhetően pedig kissé lassan is indul be. Ám az elsőre különállónak tűnő epizódokból felépülő történet fokozatosan egy nagy egésszé áll össze. Talán kissé fura lehet egy ilyen „bevezető” Dredd sztoritól, hogy a címszereplő a cselekmény nagy részében inkább mellékszereplő (sőt egy ponton parkolópályára is kerül), ám ennek két előnye is van. Hiszen remekül megmutatja, hogy ebben a sorozatban sokszor nem is feltétlenül ő az igazán érdekes, hanem az őt körülvevő, hihetetlenül sokrétű világ. Illetve: amikor a fináléban, elemi erővel tomboló, megállíthatatlan büntetőként visszatér, az tökéletesen megmutatja, hogy ki is valójában ez a karakter. Nem hős, hanem maga a törvény és az igazság spártai ökle. Ahogyan lassan összeáll a háttérben megbúvó, Mega-City 1 független jövőjét fenyegető összeesküvés, úgy válik a cselekmény is egyre feszesebbé. Noha Caroll történetében nincsenek igazán újszerű megoldások, a képregény így is egy jó érzékkel összerakott, akciódús, feszes tempójú összeesküvés thriller.

Bár a Minden birodalom elbukik nem rendelkezik az ikonikus, klasszikus Dredd történetek abszurdba hajló, tabudöntögető élével. Így sem marad társadalomkritikai vonzat nélkül. Sőt igazán meglepő, hogy bár 2012-es történetről van szó, a Texas-városi női főbíró terve és nem egy megszólalása egészen olyan, mintha Donald Trump kampányának paródiáját olvasnánk. Ahogyan maga Texas-város is a republikánus déli államok karikatúrája.

Az első Dredd bíró kötet talán nem az a pofánvágóan zseniális bemutatkozás, amire vártunk. És nincs is ott az acélállú bíró legmarkánsabb, legelborultabb vagy legnagyobb szabású kalandja között, ám ideális bevezetés lehet mindazoknak, akik mindig is el akartak merülni Mega-City 1 világában, csak nem tudták, hol kezdjék. Persze ez azt is jelenti, hogy azoknak, akik behatóan ismerik Dredd bíró történeteit talán nem ez lesz a legérdekesebb vagy emlékezetesebb olvasmány, de a Minden birodalom elbukik így is egy szépen összerakott és szórakoztató posztapokaliptikus akció-thriller.

Mindenesetre reméljük, hogy a Fumax kiadványának hatására megnövekszik a törvénytisztelő polgárok száma, és így magyarul is olvashatjuk majd az ütősebb és kevésbé mainstream ízlésre szabott Dredd kalandokat is.

Micheal Caroll  – Paul Davidson – Colin MacNeil – Henry Flint – PJ Holden – Carlos Ezquerra: Judge Dredd – Dredd bíró: Minden birodalom elbukik
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2019
Fordította: Lunczer Gábor
Eredeti megjelenés: 2000 AD prog 1850-1854, 1934-1939, 1973-1990, Judge Dredd  Megazine 371-374
Értékelés: 7,5 /10 átokföldi mutánsraptor

A depressziós robot a múlté, megszületett a szuicid hajóelme!

A Nagy Futás néven ismert kivándorlás során számos bolygót gyarmatosító emberiség társadalmi különbségeiről, emlékezetkiesésben szenvedő, öngyilkosságra készülő mesterséges intelligenciáról, és egy titkos küldetés utáni nyomozásról szól a Mindig egyre több.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.