HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Jean-Luc Picard, az utolsó Jedi

A legújabb Star Trek-sorozat, a Picard már nem egy utópikus társadalmat tár elénk, hanem az utóbbi évek politikai folyamataira reflektálva az idegenellenesség megjelenését és annak következményeit mutatja be

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sokévnyi szolgálat után Jean-Luc Picard otthagyta a Csillagflottát, és visszavonult családja franciaországi szőlőbirtokára, hogy a borászatnak szentelje az életét. De a múlt persze végül itt is utoléri: évekkel később megjelenik nála egy fiatal lány, aki egy csapat romulán elől menekül. A lány és titokzatos üldözőinek kiléte is rejtély Picard számára, de az hamar világossá válik, hogy komoly titkok vannak az ügy hátterében. Először hivatalos úton próbálná kideríteni az igazságot, de mivel a flottánál zárt ajtókat dönget, végül saját kezébe veszi a dolgokat, és egy hirtelen összeszedett legénység élén újra nekivág az űrnek.

A Picard a Discoveryhez hasonlóan nem a régi szériaformátumot követi, hanem egy folytatásos történetet mesél el, de a másik modern Star Trek-sorozattól eltérően ennek nem olyan nagyívű a sztorija, és nem annyira akciódús, ezért közelebb áll a franchise hagyományaihoz.

Az évad sztorija alapvetően jól felépített, ugyanakkor helyenként lehet azért némi írói lustaságot érezni rajta. A csapat összeverbuválása például nem túl eredeti: kétszer is ellövik azt a toposzt, hogy a főhős segítséget kér egy régi ismerőstől, aki előbb elutasítja, hogy utána hirtelen meggondolja magát, és mégis vele tartson. De olyan is előfordul, hogy mindössze egy odavetett félmondatos magyarázatot kapunk arra, hogyan bukkantak hőseink egy elég fontos nyomra a kutakodásuk közben. Ezeket a zavaró apróságokat leszámítva azonban elmondható, hogy ügyes a sorozat történetvezetése. Szépen adagolják az évad során az információkat, és amikor végre eljutunk a megoldáshoz, egy nagyon érdekes konfliktus bontakozik ki.

HIRDETÉS

Ugyanakkor az évad befejezése sajnálatos módon összecsapott lett. Az utolsó részben az addig epizódokon át ügyesen felvezetett, elég komoly konfliktust azonnal feloldják, hogy aztán minden menjen tovább, mintha mi se történt volna – az egyik karakter korábbi bűnéről például egyik pillanatról a másikra mindenki elfelejtkezik. Kicsit olyan volt ez a lezárás, mintha egy régebbi Star Trek-sorozat egyetlen rész epizódnyi hosszúságú kis sztorijának a vége lett volna. S ami működik, ha egyetlen epizód végére kell pontot tenni, az egy évadzárás esetében nem feltétlenül elég.

A történettel ellentétben a Picard mellé szegődő karakterek nincsenek igazán kidolgozva, egyelőre mind megmaradtak sablonos figuráknak.

Adva van egy ártatlan hősnő – aki nem tudja magáról, hogy kicsoda –, egy lecsúszott, drogproblémákkal küzdő extiszt, egy Han Solo-típusú pilóta, egy bőbeszédű kocka és egy nemes harcos. Egyikük személyisége sincs igazán árnyalva – bár azért egyik-másik esetben felvillantják, hogy több van az adott karakterben, mint elsőre látszik –, ami ugyanakkor ebben az esetben elnézhető, hiszen lesz még idő jobban megismerni őket a későbbiek során. Másrészt pedig egyébként is Picard karakterére fókuszál a sorozat.

Ami a címszereplőt illeti, ő ezúttal a tőle megszokottól eltérően egy tragikus hősként jelenik meg.

Nem az ünnepelt tehetséget látjuk viszont, hanem egy megtört öregembert, aki rég feladta optimizmusát és a Föderáció utópiájába vetett hitét. Ebből a szempontból Az utolsó Jedik idős Luke Skywalkerére emlékeztet – még az is közös bennük, hogy mindketten elvonultak a világ elől. A remeteként élő öreg Jedivel ellentétben azonban a Csillagflotta egykori tisztjén számon is kérik, miért hagyott hátra mindent, nem törődve azzal, hogy ennek milyen következményei lesznek azokra, akik addig számítottak rá. A sorozat tehát nem menti fel a főszereplőjét, nem egyszerűen a körülmények áldozatának ábrázolja, hanem a hibáira is rámutat. Patrick Stewart pedig zseniálisan játssza el azt a nagyon emberi figurát, akinek a makacssága egyszer tiszteletre méltó, máskor pedig szinte érthetetlenül önzőnek tűnik.

De nemcsak az változott, hogy az Új nemzedék egykori hőséből megkeseredett és csalódott öregember lett, hanem hogy ez a sorozat nem egy idilli társadalomnak ábrázolja a Bolygók Egyesült Föderációját.

Valószínűleg ez fogja a legtöbb vitát generálni a sorozattal kapcsolatban, hiszen a franchise hagyományosan egy optimista jövőképet képviselt. Maga Stewart ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy a Brexit és Trump megválasztása után ő már nem akart visszatérni az utópia ábrázolásához. Ezzel persze lehet vitatkozni, hiszen az eredeti Star Treket sem egy kifejezetten ideális világban alkották meg, és éppen annak rideg valóságából való menekülésként szolgált, mindenesetre egyéni hozzáállás kérdése, hogy el tudjuk-e ezt fogadni. Végső soron – akárcsak az új Star Wars-filmek esetében – az a kérdés, hogy ragaszkodunk-e a változatlansághoz: aki ugyanarra az élményre vágyik, amit egykor átélt az Új nemzedék nézése közben, az nyilván csalódni fog ebben az új sorozatban.

A Picard egyébként nemcsak az idealizmus feladásával, hanem a témaválasztásával is a világ mostani állapotára reflektál: az idegengyűlölet kérdését járja körül, méghozzá remekül.

Egyrészt bemutatja a sorozat, hogyan határozzák meg a másságtól, az idegentől való félelmet a babonás hitek és az ezekből fakadó sztereotípiák, másrészt az évad végén azt is láthatjuk, hogyan válhatnak az előítéletek önbeteljesítő jóslattá. S mindezt úgy, hogy közben egyáltalán nem válik szájbarágóssá vagy didaktikussá a történet. Ezt pedig elsősorban azzal érik el, hogy az egész konfliktusnak van egy személyes vonzata is: Picard nem egy akármilyen kirekesztett csoport mellett áll ki, hanem amellett, amelyhez egy néhai barátja is tartozott. Ennek ellenére persze az is egyértelmű végig, hogy a címszereplő részéről nem elfogultságról van szó, hiszen – ahogy ő maga is rámutat –, ő egyszerűen azokat az értékeket képviseli, amelyeken a Föderáció is nyugszik, csak valamiért mintha elfelejtődtek volna.

7 /10 raptor

Star Trek: Picard (1. évad)

Star Trek: Picard

sci-fi
10 epizód
Premier: 2020. január 13.
Csatorna: Amazon Prime

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.