HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

Női testről és lélekről

Két nőnek közös gyermeke születik. Egy lány egyik napról a másikra elhalványodik. Csengettyű szemű lányok kísértik az Esküdt ellenségek nyomozónőjét. Az ilyen furcsaságok teljesen normálisak Carmen Maria Machado világában. A női test és más összetevők könyvkritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Carmen Maria Machado debütálása nagyobb visszhangot nem is remélhetett volna annál, amit 2017-ben első kötetével, A női test és más összetevőkkel. A nőiség témáját körüljáró novellák a New York Times kritikusainak „The New Vanguard” listájára röpítették, vagyis a 15 legemlékezetesebb női szerző közé, akik  szerintük alakítják a 21. századi fikciót és azt, hogyan olvassunk szövegeket. 2018-ban a Fox bejelentette, hogy megvették a kötet jogait, és ha minden jól megy, sorozatként láthatjuk viszont a történeteket. Ezenfelül pedig számos szépirodalmi (például a neves National Book Awardra) és SFF irodalmi díjra is jelölték, melyek közül többet meg is nyert a könyv – köztük a Shirley Jacksonról (A Hill house szelleme) elnevezett díjat. Ha Jackson műveire gondolunk, az nagyjából előre is vetíti, mit várhatunk Machado írásaitól.

HIRDETÉS

Ahogy a magyar kiadás fülszövege ígéri, Machado látványosan lerombolja az

önkényesen felhúzott falakat a pszichológiai realizmus és a disztópia, a komédia és a horror, a fantasy és a fabulizmus között.

Karin Tidbeck vagy más weirdben utazó szerzőkhöz hasonlóan Machadónál is teljesen magától értetődő módon fér meg egymás mellett a hétköznapi tapasztalat és a megmagyarázhatatlan. Ezt mutatja meg például a Még egy öltés a férj kedvéért című írás, ahol minden a lehető legtermészetesebben történik: a fiatal lány találkozik élete szerelmével, akihez hozzámegy, születik egy szép gyermekük és boldogan élnek… kivéve egy zöld szalagot a nő hajában, amit a férj sosem érinthet meg. Hasonló természetességgel írja le a szerző, hogy egy lezbikus párnak – ami őket is nagyon meglepte – közös gyermeke született (Az Anyák); azt, hogy vannak nők, akik egyszerűen eltűnnek (Az igazi nőknek van testük), vagy hogy egy különleges műtétnek köszönhetően nyolc falatnál többet nem fogunk enni (Nyolc harapás).

Carmen Maria Machado

A női test és más összetevők persze  nem az abszurd szituációktól lesz érdekes. Ahogy azt már a cím is egyértelművé teszi, a kötet középpontjában a női test és a nők állnak, ennek megfelelően a feminista irodalom közkedvelt témái bontakoznak ki a könyv oldalain. Vannak hagyományosabb megközelítések, mint például a Még egy öltés a férj kedvéért: A zöld szalag, amihez a novellabeli feleség senkit se enged közel, személyének utolsó olyan darabkáját szimbolizálja, ami fölött ő maga szeretne rendelkezni. A férj viszont feleségének ezen részét is szeretné birtokolni, de minimum befurakodni oda. A kötetzáró Meghibásodott részek is a nő-férfi kapcsolatok milyenségét vizsgálja, egy remek,  A sárga tapéta-reflektálással (Charlotte Perkins Gilman híres novellája, ami a 19. századi nők mentális és pszichikai állapotáról igyekszik képet adni).

A lassan már szokásosnak mondható feminista témák közül némelyik újszerű, de minimum meglepő megközelítést kap itt.

Ebből a szempontból a kötet egyik legérdekesebb írása az Anyák című novella. A megmagyarázhatatlan esemény – két nő szerelme egy gyermek képében teljesül be – ahelyett hogy megerősítené a két nő amúgy viharos kapcsolatát, inkább elválásukat okozza. A rövid írás a párkapcsolati elnyomást és annak áldozatát járja körül szubjektív visszaemlékezésekre épülő elbeszélő móddal. Hasonlóan izgalmas feldolgozást kapott a nemi erőszak a Különleges ügyosztály: Esküdt ellenségek 272-szerben. A 90-es évek végén startolt amerikai tévésorozat forgatókönyvszerű leirataként indul a fanfictionnek is tekinthető kissé hosszú írás, amiben fokozatosan jelenik meg a természetfeletti. Stabler feleségén keresztül próbálja feldolgozni a nemi erőszakkal járó tabukat és nehézségeket, míg Bensont szellemek képében kísértik az esetek: csengettyű szemű lányok teszik tönkre a magánéletét.

A nők testét érhető erőszakon túl a társadalmi eredetű veszélyek is megjelennek, mint a testképzavar vagy a „Ki az igazi nő?”-problémakör. Ezt a két témát vesézi ki Az igazi nőknek van testük és a Nyolc harapás. Az első fizikai síkon világít rá a nők sorsuk fölötti irányításának hiányára, és persze arra is, hogy sokszor mennyit is számít a külső abban, hogy kit minősítenek igazi nőnek. Bár a másik történetben is megtörténik a fizikai átváltozás, annak mégis lelki vetületét vizsgálja Machado: Vajon jobban fogja magát érezni egy elhízott ember egy vékony testben? Megváltozik az életminősége tőle?

A női témák közül mindenen átívelő tematikaként jelenik meg az összes novellában, és így központi szerepet kap a női szexualitás. Machado írói tehetsége itt bontakozik ki igazán, ugyanis ezerféleképpen képes megjeleníteni az erotikát és a szexet. Leírásai mentesek a nevetséges megfogalmazásoktól vagy a nagyon kisujjeltartós óvatoskodásoktól.

Legyen szó egy pornófilm tárgyilagos leírásáról vagy egy megmagyarázhatatlan vágyról, a szex a lehető legtermészetesebben jelenik meg, mindenféle társadalmi elítéléstől mentes hangtól.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Persze a mesterien megkomponált erotikus leírásokon túl is van Machadónak mondanivalója a témában. Novellánként változik a szex jelentése: lehet a test fölötti uralom végső aktusa, a szeretet kifejezésének egy intimebb foka vagy az önmagunk megértésének eszköze. A téma szempontjából érdemes kiemelni a Leltár című írást, ahol az elbeszélő épp egy világjárvány közepén veszi leltárba addigi szeretőit. Az önkéntes magányba vonult narrátor számára az egykori és néha a karanténjához tévedő emberekkel való szex jelenti az emberi kapcsolatok egyetlen formáját, az érintkezést az őt felemésztő elzártságban.

A női test és más összetevők érdekes novelláskötet, ahol a valós és az abszurd kéz a kézben jár. Jól ismert témák kreatív keretbe csomagolva. Ha a weird vagy Karin Tidbeck olvasmányélményedet keresed, Carmen Maria Machadónál megtalálod.

8 /10 raptor

A női test és más összetevők

Her Body and Other Parties

Szerző: Carmen Maria Machado
Műfaj: weird
Kiadás: Agave Könyvek, 2020
Fordító: Ballai Mária és mások
Oldalszám: 285

Főszerkesztő
2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.