Sorozat

Az utóbbi évek legjobb Csillagok háborúja-filmje (most tényleg!)

Sokat kellett várnunk a Csillagok háborúja univerzumának legközkedveltebb kiterjesztésének tényleges lezárására, de megérte. A klónok háborúja hetedik szezonja nem pusztán méltó befejezése a sorozatnak, de meglepő bizonyítéka arról, hogy létezhet olyan Csillagok háborúja, ami egyszerre jó, okos és a legvérmesebb rajongók igényeit is kielégíti.
Korábban a témában:

Mióta 2012-ben a Disney felvásárolta a Lucasfilmet és vele a Csillagok háborúja jogait, kevés olyan dolog történt a franchise háza táján, amit a rajongói közösség egyöntetű elégedettséggel fogadott volna. Minden idők legnagyobb és legközkedveltebb film saga-ja az elmúlt években a toxikus, lélekromboló ellenségeskedés szinonimájává vált.  Mintha csak a Mickey Egér bőrbe bújt Palpatine fordította volna egymás ellen a rajongói közösség különböző csoportjait, akik Darth Maul vadságával képesek egymásnak esni a leglényegtelenebb apróságok miatt. Mégis, még ezekben a baljós időkben is olykor megtörténik a valódi csoda: A klónok háborúja hetedik, sorozatzáró évadja képes volt egyensúlyt hozni még ebbe a végletekig megosztott rajongó táborba is.

A Dave Filoni által rendezett, eredetileg olcsó bőrlehúzásként számon tartott animációs sorozat az évek során a Csillagok háborúja univerzumának egyik legközkedveltebb kiegészítésévé vált. Aztán megtörtént a felvásárlás és sorozat kényszerű véget ért. Noha megkaptuk a folytatásként is értelmezhető, és a végére kifejezetten izgalmassá váló Lázadókat, A klónok háborúja sokáig valódi lezárás nélkül maradt. Egészen addig, amíg Darth Mickey Egér 2019-ben kivételesen meghallotta a rajongók szavát, és berendelte a záróévadot. Filoni és gárdája pedig éltek a lehetőséggel, hogy méltó búcsút vegyenek a szériától. Ehhez pedig nem kellett tulajdonképpen semmi különöset vagy igazán meglepőt tennie. Legalábbis semmi olyat, amire a filmek készítőinek nem lett volna lehetősége. Filoni sikere ugyanis nagyon egyszerű dolgokban rejlik:

Ismeri és tudja, hogy mikor működik jól ez az univerzum, de a hangsúlyt nem a lagymatag fanservice-re vagy az öncélú szubverzíóra helyezi, hanem a karakterekre.

A klónok háborúja legnagyobb erénye, hogy képes volt árnyalni azokat a karaktereket, akik az előzménytrilógiában csak felskiccelt vázlatok, vagy jelentéktelen háttérfigurák voltak. Jól realizált karakterívek, na és persze elképesztően látványos fénykardpárbajok.  A hetedik évad pedig nem pusztán kellemes nosztalgiával idézi fel a kedvelt sorozatot, de egyben csúcsra járatja annak minden korábbi erényét is. Kezdve rögtön a látványvilággal. Sok év telt el az első epizód óta, és ez meg is látszik. A kezdeti baltával faragott figurák mára egészen letisztultak. A textúrák részletgazdagabbak, a vonások finomabbak, a figurák a stilizált megjelenésük ellenére is élőbbek és kifogástalan animációval mozognak.

A hetedik szezon a klónok háborúja végnapjait meséli el. A 12 epizód három történetszálra tagolódik: az első, négyrészes etapban megismerhetjük a Bad Batch kódnevű, defektes és ezáltal speciális képességekkel bíró klónokból álló osztagot. Az ő titkos küldetésük sztorija még eredetileg a hatodik évadhoz íródott, és ez kicsit érződik is. Az első négy epizód ugyanis egy jól összerakott, de alapvetően szimpla kommandós film, ami a sorozat bármelyik évadában készülhetett volna. Hiszen – leszámítva, hogy egy pillanatra megvillan benne Anakin sötét oldala – itt még semmi sem árulkodik arról, hogy egy sorozatzáró nyitányát néznénk. Ezzel együtt az évadnyitó sztori egy szórakoztató, és a műfaji szabályokat jól használó – ám azokat nem megcsavaró – „men on the mission” film. Sőt a szépen definiált karakterei és a jól funkcionáló forgatókönyvnek köszönhetően ez a pár rész tulajdonképpen jobb kommandós/háborús kalandfilm a Zsivány egyesnél. Az egyetlen probléma vele tényleg csak az, hogy az utolsó évadban kapott helyett, hiszen ezzel a speciális osztaggal szívesen megnéztünk volna még pár bevetést.

A klónkommandós kitérő után az évad végre felvette azt a fonalat, ami valószínűleg a legtöbb rajongót izgatta: mi történt Ahsokával, miután az ötödik évadban ott hagyta a Jediket. Ez a középső történetszál, amelyben a rendet elhagyó Ahsoka összeismerkedik egy, a Coruscant alsó, szegény részén élő testvérpárral, és a társaságukban keveredik bele egy csempészbalhéba, sokak szerint az évad gyengesége. Bár ez a sztori kissé lassan indul, és a Martez testvéreknek vannak idegesítő vonásaik, ám a szegmens valójában nagyon fontos állomása Ahsoka történetének. Hiszen ezekben a részekben szembesül igazán azzal, hogy egész eddigi élete egy burokban történt. Hogy a Köztársaság (és maga Coruscant sem) egy utópia és, hogy a Jediket nem mindenki látja hős megmentőnek. Ahsoka épp azért hiánypótló figura, mert bár csalódnia kell a rendben, ettől még képes a jóságát, és a Jedik eszméjét megőrizni. Ugyan formálisan kilép a kötelékükből, de a szívében örökre valódi Jedi marad. Útja tulajdonképpen Anakin bukásának és Vader felemelkedésének kontrasztja.

A hetedik évad első kétharmada kifejezetten szórakoztató élmény, amely során a sorozat többnyire a lehető legjobb formáját hozza. Ám az új évad valódi létjogosultságát mégis a záró etap adja meg.

Filoni ugyanis mesterien fésüli össze a sorozat záróakkordjait A Sith-ek bosszúja eseményeivel. A végjáték egészét áthatja egy tragikus sorsszerűség. Az események hátterében végig ott lebegő 66-os parancs egy egyre fokozódó, torokszorító feszültséget kölcsönöz. Ám Filoni ennek ellenére is képes elhinteni a remény magjait. A klónok háborúja végjátéka azért válik igazán tragikussá, mert vannak pillanatai, amikor képesek vagyunk elhinni, hogy talán most máshogy alakulnak a dolgok. Talán Ahsokának sikerül még időben kiderítenie, hogy ki áll az események hátterében. Talán Maullal együtt elég erősek lesznek, hogy megváltoztassák a galaxis sorsát. Persze tudjuk, hogy az igazán fontos események a filmekben történnek, de ennek ellenére sem érződik, hogy jelentéktelen eseményeknek vagyunk szemtanúi.

A finálé másik kulcsfigurája Maul, akinek évadokkal korábbi visszatérését még könnyen lehetett erőltetett fanservice-ként értelmezni, ám mostanra egyértelművé vált, hogy az ő feltámasztása A klónok háborúja egyik legjobb húzásának bizonyult. Filoni és gárdája kezei között végre azzá a komplex antagonistává válhatott, amire a filmekben sosem volt lehetősége. Maul egy eszköz volt, amit megsebeztek és félredobtak. Ám „haláltól” dühösebb és elszántabb lett – tulajdonképpen el kellett buknia ahhoz, hogy élő-fegyverből valódi cselekvővé váljon, és saját útjára léphessen.

Az, hogy a fináléban Ahsokával kerül szembe, és nem Obi-Wannal, nemcsak azért remek húzás, mert utóbbival való konfliktusa a kánon szerint majd csak a Lázadókban zárul le, hanem mert Ahsoka és Maul tragédiája ugyan arról a tőről fakad. Két erőhasználó, akik csalódni kényszerültek a mesterükben/hitükben, ám ez a csalódás teljesen más utakra vitte őket. A legvégén így a féktelen és őrült düh száll szembe a reménnyel. És végső soron erről is szól a Csillagok háborúja. Bár a kettőjük párbajának bérelt helye van a saga leglátványosabb fénykard összecsapásai között, a valódi izgalmat mégsem ez adja, hanem az abból fakadó ellentét, hogy bár a céljaik ugyanazok, a jellemük és módszereik szöges különbözősége miatt képtelenek összefogni. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy az évad előre haladtával a vizuális megoldások (fényképezés, világítás, színvilág) is egyre inkább kezdenek idomulni A Sith-ek bosszúja képi világához.

A szívfájdító záróképek után nem meglepő, hogy a Star Wars rajongók legszívesebben Dave Filonit látnák nem csak az animációs sorozatok, de a Disney összes filmes Star Wars-projektjének az élén. Persze az talán túlzás, hogy a rajongók egy része már attól teljesen eldobta az agyát, hogy Filoni egy kézenfekvő – de a filmekben nem megfelelően kommunikált – értelmezést adott A baljós árnyak végi párbajra (“ami alapjaiban változtatja meg, azt ahogy az előzményekre gondolunk!444!!”), de tényleg nehezen találnánk nála alkalmasabb embert, akire a saga átfogó felügyeletét bíznánk.

Ugyan A klónok háborújának is megvoltak a gyengébb részei és (alapvetően gyerekeknek szánt természetéből fakadóan) gyermeteg megoldásai, ám a zárórészekben ezekből már semmi sem maradt.  A finálét látva egyértelmű, hogy Filoni nemcsak szereti, de érti is a Csillagok háborúját. Ismeri és tiszteli a lore-t, de nem rendel mindent alá ennek. Mer bátor lenni, de a fordulatai többnyire nem esnek az öncélúság hibájába. A hangsúlyt nem a felszínes apróságokra, hanem a jól realizált, kielégítő és tartalmas karakterívekre helyezi. Ennek köszönhetően személyiséget és drámát adott a filmek eldobható CGI-látványelemeinek szánt klónoknak, a közkedvelt, de felszínes mellékkaraktereknek, és hiánypótló, új és izgalmas karakterekkel népesítette be a galaxist. Ezek a történetek és sorsok pedig egy minden szempontból kielégítő fináléban csúcsosodtak ki.  Aki pedig ezek után azon képes pörögni, hogy az utolsó részek ellentmondanak egy korábbi, fiataloknak írt Ahsoka-regénynek, az tényleg menthetetlen.

Mindennek köszönhetően A klónok háborúja utolsó évada nem pusztán Csillagok háborújaként, mint de lezárásként és filmként is messze jobban sikerült, mint a Skywalker kora.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.