Mi érdekes lehet abban, hogy valaki egy ismerősére vár a Ferenciek terén? Vagy egy, az éjszakai buszon látott kabát redőben? Oravecz Gergely, most már kétszeres Alfabéta-díjas képregény-rajzoló Minden belefér kötete megmutatja, hogy az ilyen apró, hétköznapi dolgok is lehetnek egy szépirodalmi témákat vegyítő képregény tökéletes alapjai. Minden belefér képregénykritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Vízitündér Alfabéta-győztes képregény mellett egy másik kötetet is ünnepelhették azok, akik figyelemmel kísérik a magyar képregények sorsát. Az idei Alfabéta-díj új kategóriájában, az Alfabéta Extrában Oravecz Gergely Minden belefér című kötetét díjazta a zsűri. (Az Extrában olyan kiemelkedő képregények versenyeznek, amelyek az előző naptári évben nyomtatásban vagy elektronikusan jelentek meg, és nem illenek bele a főkategóriá(k)ba.)
HIRDETÉS
A kötet Oravecz elmúlt kilenc évének munkásságát gyűjti össze: a SZIF-en és a Műút-ön közölt webcomicokat, kiegészítve néhány új, csak a Minden beleférben olvasható sztorival. A 90 oldalas könyvecskét főleg az önéletrajzi ihletésű képregények uralják, de például a címadó Minden belefér sor inkább jól ismert, bárki baráti körében megtalálható figurákat kelt életre. Oravecz saját bevallása szerint sokat gondolkodott, hogy mi legyen a kötet rendező elve, de végül a Minden belefér célkitűzése adta meg a kézenfekvő vezérfonalat: egy korszak lezárása és a továbblépés ideje.
A képregények történeti szempontból nem függnek össze, és a művek keletkezési idejének sorrendjét se várjuk itt. Azonban az Előszóban meghatározott vezérmotívum miatt nagyon is ajánlott sorban olvasni a képregényeket, nem pedig itt-ott felcsapni a könyvet. A hol rövidebb, hol pedig hosszabb terjedelmű történetek együtteséből egy képregényrajongó jelleme bontakozik ki, aki keresi a hangját és a képregény művészeti értékeit szeretné bizonyítani. Legyen olyan, mint Alan Moore vagy Eddie Campbell? Esetleg maradjon a rövidebb dolgoknál, amihez amúgy is ért?
A filozofikusabb képsorok vagy épp a rövid, csattanóra kifutó darabok mind közös célt szolgálnak: megtalálni az új alkotói célkitűzést.
Oravecz elmúlt kilenc évének termése persze külön-külön is nagyon sok izgalmas és érdekes dolgot rejt egy képregényolvasó számára. Ilyen például a Még alakul című fejezet több egyoldalas képregénye is. Az Éjjeli részegségben például egy, az éjszakai buszon látott kabát redő válik központi témává, a Holtidőben pedig egy teljesen hétköznapi tevékenység – egy barátra való várakozás – válik irodalmi témává Oravecz keze alatt; az Egy hangulat körülrajzolása pedig szavak nélkül mutatja be néhány tipikus városi tereptárgyak hangulatait, néhány képkockába zárva.
A négy mini képregényből álló Dolgokhoz hasonló hétköznapi szituációk megragadása a kötet egyik legnagyobb erénye. Azoknak, akik korábban olvastak már Oravecztől, ez nem meglepő, hisz már a Blosszában is a hétköznapi ember tapasztalatait ültette át a képregény nyelvére. Stripjei hiába táplálkoznak főleg saját életéből vett részletekkel, képes úgy megragadni ezeket a momentumokat, hogy az átélhetővé váljon egy idegen számára is. A már említett Dolgok például hétköznapi, apróbb bűnökről szól, mint például 300 Ft-os értékű vásárlást egy 20 ezressel fizette ki a képregény hőse, vagy hogy leégett a társasház teteje, a képregénybeli Oravecz ezt pedig észre se vette, mert úgy belemerült a munkájába. Hasonló hétköznapi élményből táplálkozik a Holtidő is, ami körbejárja két barát találkozásának összes létező végkimenetelét úgy, hogy a képregény maga csak a találkahelyen megforduló embertömeg mozgását mutatja be.
A hétköznapi tapasztalatok vagy Oravecz életének eseményei nem lennének olyan izgalmasak, ha nem kísérletezne folyamatosan a képregény formai nyelvével. Képkockáit gyakran hosszú szövegrészletek kísérik, ami egy átlagos képregényben szokatlan lenne, de Oravecznél ezek a hosszabb kommentárok teljesen összhangban állnak a megrajzoltakkal, sőt a rövidebb szövegek pont hogy elvennének a képek üzenetéből. Ebből a megközelítésből az Egy figura vázlata (melodráma) a kötet legérdekesebb darabja. Az alapszituáció – feltűnik az Egzisztenciális Bizonytalanság – mellett érdemes jobban szemügyre venni a látszólag levegőben lógó képeket és hosszú szövegek alakulását, ugyanis Oravecz még azt is bebizonyítja itt, hogy egy üres folt is rengeteg jelentéssel bírhat.
Oravecz Gergely a Minden beleférrel lezárt egy korszakot, azt, amiért eddig is lehetett szeretni munkásságát. Egyszerre mutatja be a hétköznapi kisember mindennapjait és kísérletezik nagyon is bátran a képregény nyelvével.
A Minden belefér a te köteted, ha érdekel, hol van a képregény formátum határa, mit képes elbírni egyetlen egy panel, és ha szeretnéd látni, hogy a képregény-rajongásból hogyan lesz ars poetica.
