HIRDETÉS

HIRDETÉS

Képregény

A Konc-kuzinok kalandja az egész család számára remek szórakozás

A Ciceró Könyvstúdió kiadványai (Nimona, Egérőrség) után újabb kisebbeknek is szánt művel lett gazdagabb a hazai képregényes szcéna: a Jeff Smith által írt és rajzolt, a kaland- és fantasyregények elemeit remekül ötvöző Konc (Bone) tipikusan az a képregény, amiben mindenki megtalálhatja a számítását.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A 9 részes Konc kiadásának elkezdésével a Vad Virágok Könyvműhely egy olyan jelenséget hozott el hozzánk, amely itthon tulajdonképpen egyáltalán nem mond senkinek semmit, külföldön viszont óriási népszerűségnek örvend: a Koncból már számítógépes játék is született, de a 11 Harvey- és a 10 Eisner-díj is sokatmondó, ráadásul a Netflix 2019-ben bejelentette, hogy animációs szériát tervez készíteni belőle. Utóbbi nagyon is érthető,

a Konc ugyanis az a képregény, amibe nagyon hamar bele lehet esni.

Az első rész elején a történetbe esünk bele, szó szerint: három – meglehetősen rajzfilmes beütésű – kuzin (a Kacsamesék üdvözletét küldi) bandukol a sivatagban, mert elüldözték őket hazájukból, Koncfalváról. De hogy minek köszönhető a kiűzetés, azt csak később tudjuk meg. A legkisebb Konc, Füle egy sáskahad miatt elszakad a többiektől, és egy beszélő sárkánnyal, patkányszörnyekkel, rejtélyes alakokkal és középkorra emlékeztető társadalommal rendelkező világba csöppen. Elsődleges célja természetesen unokatesói megtalálása és a hazajutás, de emiatt aztán kénytelen bevonódni a fantasyvilág konfliktusaiba is.

HIRDETÉS

A Konc egyik legjobb tulajdonsága, hogy mindenki számára tartogat valamit.

A gyerekek elvannak a beszélő állatokkal és a különféle hasra esős gegekkel operáló helyzetkomikummal, a felnőttek pedig a kuzinok egymás közti szellemes élcelődéseit értékelhetik, miközben olyan komoly témák is megjelennek, mint a macsó férfikép kritikája, de Füle beszédes nevű kuzinja, Svindli révén a csalás és a hatalomvágy természetébe is betekintést enged a mű. Persze az alkotás ezen aspektusa a gyerekek számára is tanulságos lehet, egyfajta erkölcsi iránytűként is szolgálhat: így ne viselkedjetek, ha megnőttök!

Egy ilyen hosszan tartó sztoriban azonban a legfontosabb, hogy képesek legyünk együtt menni a karakterekkel, tudjunk szurkolni értük. Szerencsére ez sikerül: a sorozat főhősének szánt Konc Füle egyre bátrabb, ugyanakkor van egy egészséges aggodalma, frusztráltsága is küldetését illetően – éppen ezért válik igazán szimpatikussá. Jeff Smith legnagyobb bravúrja azonban abban rejlik, hogy még a már említett, mutyizós-ügyeskedős Svindli és a harmadik kuzin, a kissé együgyű, társait folyton folyvást bajba keverő Bazsaly szebbik oldalát is meg tudja villantani.

A képi világ és a magyar kiadás felépítése is kedvez a kisebb olvasóknak.

Az alapvetően egyszerű felépítésű, letisztult alakok és a panelek könnyedén követhető akciói, mozdulatsorai kedveznek a formátummal még csak ismerkedők számára. Bár a Fumax mellett a Vad Virágok Könyvműhelytől sem idegenek a vaskosabb, gyűjtői kiadványok, ilyesfajta kiadásra – legalábbis egyelőre – ne várjunk itt: a Konc esetében a kisebb, füzetekre szabdalt terjesztési formát választották, ezzel is a fiatalabb korosztályt célozva meg. Ugyanakkor nem az újabb, színes verzió, hanem az eredeti, fekete-fehér képregény mellett döntöttek, ami jó választásnak bizonyult; Jeff Smith rajzainak legfőbb erőssége ugyanis a vicces, máshol pedig szívet melengető arcok, arckifejezések, amiket a tarka képi világ csak háttérbe szorítana.

Noha a történet érezhetően egy nagyobb, szerteágazóbb mitológiát rejt magában, érthető, hogy az első részben még nem minden lapot fed fel Jeff Smith. A vírushelyzet által bekövetkezett piaci visszaesés miatt kérdéses, mikor érkeznek a folytatások, de a kezdet alapján mindenképpen érdemes várni Koncék további kalandjaira.

9 /10 svindlis kuzinraptor

Konc 1. - Távozás Koncfalváról

Bone: Out from Boneville

Szerző: Jeff Smith
Műfaj: vígjáték
Kiadás: Vad Virágok Könyvműhely, 2020
Rajzoló: Jeff Smith
Fordító: Oroszlány Balázs
Oldalszám: 144

editor
Régóta írok mindenféle geekségről, de főleg horrorfilmekről és képregényekről. Emellett a Raptor vizuális megjelenéséért is sokat teszek (más földtörténeti korokban grafikus vagyok), így ha valami menő grafikába botlasz az oldalon, azt valószínűleg én követtem el.