Könyv

Az Éhezők Viadala-trilógia főgonoszát még az előzménykönyv se teszi szimpatikusabbá

Az Énekesmadarak és kígyók balladájában Suzanne Collins az Éhezők Viadala-trilógiában megismert zsarnok, Coriolanus Snow történetén keresztül mutatja be az általa kreált fiktív állam, Panem múltját.
Korábban a témában:

Coriolanus Snow családja ismert és gazdag volt, csakhogy amikor a körzetek fellázadtak a Kapitólium ellen, a família elvesztette a vagyonát megalapozó érdekeltségeket. Így a háborút követő években a dinasztia utolsó életben maradt tagjai már azért küzdenek, hogy a felszínen maradhassanak, és közben még valahogy fenntartsák a jómódúság látszatát is. Ebben a helyzetben az utolsó szalmaszálat jelenti nekik, hogy az Éhezők Viadalának lebonyolításába bevonják a kapitóliumi akadémia legjobb diákjait, köztük Coriolanust. Így esélye nyílik rá, hogy elismerést és komoly pénzzel is járó díjat nyerjen. Csakhogy Coriolanus az egyik legesélytelenebb versenyző mentora lesz – és a bonyodalmak még csak ekkor kezdődnek.

Az Éhezők Viadala rajongóinak két oka is volt félni ettől a könyvtől. Egyrészt egy olyan előzménysztoriról van szó, amit elmesélni alapvetően nem tűnt szükségesnek, éppen ezért joggal lehetett tartani attól, hogy erőltetett lesz. Másrészt az írónő ezúttal a trilógiája főgonoszából csinált főszereplőt, ez pedig szintén olyasmi, amit valószínűleg nem sok fan kívánt, hiszen Snow sztorijának elmesélése magában hordozta a karakter túlzott humanizálásának veszélyét, ami az időskori tetteinek ismeretében nem lett volna szerencsés.

A fiatal Coriolanus az Entertainment Weekly illusztrációján.

Ami az előzménytörténet szükségességének kérdését illeti, Collins egy ügyes húzással gyakorlatilag megkerüli a problémát: úgy írta meg a könyvet, hogy ne maga a sztori legyen érdekes benne, hanem az, ami annak kibontakozása közben kiderül Panem világáról.

Gyakorlatilag az egész cselekmény úgy van felépítve, hogy lehetőséget adjon bemutatni a Kapitóliumot, a körzeteket, a békeőrséget és a Viadalt. Sőt, még az első lázadás idejéből is kapunk némi ízelítőt. Nem arról van szó, hogy ne lenne érdekes a történet – végül is egy intrikákkal átszőtt, fordulatos és érdekes karaktereket felvonultató sztoriról van szó –, egyszerűen az a helyzet, hogy a fiatal Snow-val történtek ismerete önmagában még nem adna hozzá semmi lényegeset az eredeti könyvtrilógiához. Ellenben közben rengeteg fontos háttérinfót csepegtet el az írónő, amik sokat segítenek abban, hogy jobban megértsük az általa kitalált fiktív univerzumot. Még arra is kapunk egy érdekes magyarázatot, hogy honnan jött az Éhezők Viadala ötlete, és miért is tartották fontosnak valójában.

Donald Sutherland az idős Snow elnökként regények a filmadaptációjában.

Tulajdonképpen azt lehet érezni, hogy ez a regény inkább szól Panemről, mint Snow előéletéről.

Coriolanus karaktere igazából csak egy eszköz, a vele történtek jó ürügyet szolgáltatnak arra, hogy Collins bizonyos közegeket, helyzeteket, embertípusokat leírjon. A fiatal Coriolanust követve bejárjuk egész Panemet, így ízelítőt kapunk a Kapitólium intrikákkal teli világából és a körzetek nyomorából egyaránt. Egyes esetekben azért kissé már erőltetettnek hat, hogy Snow-nak mindenhez köze van, de azért többnyire jól bele tudta szőni a karakter sztorijába a regényfolyam szempontjából fontos helyszíneket és eseményeket.

Amellett, hogy sikerül igazolnia a regény létjogosultságát, a szerző láthatóan arra is figyelt, hogy ne lehessen főszereplője heroizálásával vádolni.

Suzanne Collins

Noha az alapszituáció az, hogy a fiatal férfi és családja nehéz helyzetben vannak, Snow-t még akkor se igazán lehet sajnálni, ha eltekintünk attól, mivé fog válni. A karaktert ugyanis kezdettől fogva borzasztó ellenszenvessé teszi az, hogy egy olyan világban, amelyben az elitnek kivágott nyelvű rabszolgái vannak, amelyben gyerekeket kényszerítenek élet-halál harcra egy arénában, ő lecsúszott nemesként úgy tesz, mintha nála jobban senkivel nem babrált volna ki a sors. Na és persze a körzetekben élőkhöz való hozzáállásával sem tudja belopni magát az olvasó szívébe. Tény, hogy új oldaláról ismerjük meg Snow-t, de azért már a fiatalemberben is ott vannak a későbbi diktátor jellemének csírái.

Az Énekesmadarak és kígyók balladája tehát sok érdekességgel szolgál az Éhezők Viadala-rajongók számára és közben nem akarja velük megszerettetni az eredeti trilógia gonosztevőjét. Így ha története nem is olyan erős, mint Collins korábbi regényeié, bőven találni benne olyasmit, ami miatt a fanoknak érdemes elolvasniuk.

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája
Eredeti cím: The Ballad Of Songbirds And Snakes
Fordító: Farkas Veronika
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 448
Értékelés: 8/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.