Képregény

Fanfiction pipa, világépítés kuka – Stranger Things – Hat képregénykritika

A Stranger Things – Hat című kötete jobbára hoz mindent, amit egy sorozat spin-offjától elvárnánk, de nagy Hawkins-rajongónak kell lennünk ahhoz, hogy úgy érezzük, ez a képregénysorozat kell nekünk.
Korábban a témában:

A 2018. nyarán megkötött Dark Horse-Netflix szerződésnek köszönhetően a Netflix elkezdte franchise-osítani az egyik legsikeresebb sorozatát, a Stranger Things-et. Attól eltekintve, hogy nyilván egy másik csatornán keresztül is szeretnék megfejni a közönségkedvenc tehenet, ez egy nagyszerű ötlet, hiszen a Stephen King munkássága előtt kalapemelő sorozat megérdemel némi világépítési ambíciót. Másrészt a széria már így is kezd eltávolodni az első évadban lefektetett horror-zsáner alapvetéseitől, így legalább, a Dark Horse „kanonizált fanfictionein” keresztül a sztori egy része megőrizheti az első évad hangulatát, igaz negyed olyan hatással, mintha mozgóképen látnánk ezeket az egyébként meglepően okos (okos, de erről majd később) „kiegészítőket”.

Ahogy azt írtuk már ennek a spin-off képregénysorozat első kiadványáról, a második, Hat alcímet viselő kötete is olyan, mintha egy Stranger Things-lore-bővítő ünnepi, több mint egyórás epizód művészi vázlata lenne.

Képi illusztrációk a forgatókönyvhöz, amibe a biztonság kedvéért implementálták a párbeszédeket is, és kiadták azokat képregényként, hogy a műfaj/médium rajongóitól kisajtoljanak némi plusz lóvét. Persze a kapitalizmus profitközpontú ideológiájának motivációs ereje nem feltétlen ront a dolgok minőségén, különösen, ha az előállítók szeretik azt, amit csinálnak, na meg a témát.

A Pókemberen, Star Warson és az Avengers: No More Bullyingen is dolgozó Jody Houser pedig ilyen. Szereti a Stranger Thingset, szerencsénkre pont annyira, hogy koncepció-őrző módon tudjon hozzáadni a világhoz, de ez már az előző, nálunk az A Túloldalon címmel megjelent előző Stranger Things-képregényből is kiderült.

Képregényből derül ki, mit csinált Will Byers a Tótágasban
Végre kiderül, hogy milyen percdíja van egy telefonálásnak a Tótágasból.

Ugyanakkor a szimpla hozzáadás/bővítés nem mindig építi azt a világot, amit éppen kibővít. És egy olyan világot, mint a Stranger Thingsé, franchise szinten csak építeni érdemes, másnak nincs túl sok értelme.

A szintén Houser tollával formált második kötet nem a hatodik darab – jobb ezt tisztázni arra az esetre, ha valaki az alcímből arra következtetne, hogy a magyar változatot disztrubutáló Szukits kiadó rögtön a hatodikkal folytatja a széria lokalizálását.  Helyette az alcím Tizenegy/Eleven (Tizi/El) egyik sorstársára, mégpedig a hatos számot viselő kísérleti alanyra, Francine-re utal. Az ifjú hölgy képessége a jövőbelátás, amit a leány nem képes kontrollálni. A történet jobbára a hawkinsi kísérleti bázison játszódik, és arról ad egy markánsabb képet, hogy a telepet irányító Dr. Brenner hogyan gyűjtötte be és kísérletezett a saját kis X-Men csapatával annak érdekében, hogy a különleges képességeik megfelelő szintre emelésével megnyerjék a hidegháborút.

Houser, mint az első kötetben, úgy itt is teljesen jól fogja meg és gondolja tovább a Strager Things keretezésének emberi kísérletezgetésről szóló alapkoncepcióját. Nem csupán képkockákat ad a bázis 1978-as működéséről egy alanyra fókuszálva, hanem sokkal inkább próbál egy sorsot és motivációkat elmesélni.

Francine önszántából lépett be Branner programjába, menekülve a telhetetlen, dühöngő, abúzív édesapja elől, aki a tini jövőbelátó képességéből próbálta kihozni a maximumot: az éppen aktuális lottószámokat, illetve egyéb ingyen pénz-eredményeket. A lány nem volt képes kiszolgálni az igényeit, amire a fater manipulatív lelkiterroral és egy ízben majdnem ököllel reagált. A lányt szomszédja és barátja (pasija) Ricky vigasztalta egy ideig, majd látva Francine kilátástalan helyzetet a srác szülei – megtudva a lány rejtett képességét – javasolják őt a hawkinsi-programba, mivel Ricky már régebb óta kooperál az ezüst hajú, atyáskodó kormányügynökkel. Branner természetesen ígéretet tesz arra, hogy megtanítják uralni a képességeit.

Houser átgondoltan és precízen vezeti Francine útját a bázison, hangsúlyt fektetve a tini életének tragikus párhuzamára, amit flashbackek segítségével vázol: az abúzív, követelőző, haszonleső és önző apát egy hasonlóan fojtogató, szintén manipulatív apafigura váltotta, aki maximum a stílusában elfogadhatóbb mint az, akitől ide menekült. A mérgező családi házat pedig egy mérgező „cellára” cserélte, elveszítve a maradék szabadságát is.

Stranger Things - Hat - Francine és Ricky

Francine több jelölttel találkozik és beszél a történetben, közöttük Tizivel is. Hamar felismeri, hogy Branner egy olyan fegyverként gondol rájuk, amit bevetés előtt konfigurálni kell, így többedmagával és Ricky-vel – aki egyfajta Jedi-elmemanipulációs képességgel rendelkezik – szökést terveznek, ami végül tragédiával zárul.

A lány története tökéletesen illik a Tizenegy-féle sorskoncepcióba, imigyen valid és érdekes adaléka a Stranger Thingsnek, ám a legnagyobb problémája, hogy ez így csak egy adalék. Egy szimpla, nagybetűs Spin-Off, ami ugyan bővít, de nem épít.

Magyarán Hat/Francine története – legyen bármennyire is okos és képbe illő – releváns dolgot nem ad a lore-hoz, a végkifejlete pedig még annak az élménynek a reményét is elveszi, hogy valahol a kötetben látottak és a sorozat találkozik.

Hogy egy kicsit jobban kibontsam a problémát: az anyasorozat keretezése, koncepciója számos olyan elemre épül, aminek maga a létezése is kíváncsiságot és kérdéseket generál a nézőben. Ilyen az alternatív Hawkins és az onnan a Földre “látogató” lény, na meg az amerikai kísérleti programban résztvevő, szuperképességekkel rendelkező gyerek(ek). Ezen “szentháromság” által generált kérdésekre adott magyarázatok mikro- és makrorészleteinek a kibontása lenne a feladata a képregénysorozatnak (vagy bármilyen más formátumú történetmesélésnek az eredeti mellett). Ez lenne “A Világépítés”, helyette azonban a Hat csupán elmesél egy történetet, de nem válaszol meg semmit. Igaz, azt megtudjuk, hogy a hawkinsi kísérleti programban az alanyok zöme önkéntes módon, családi zűrrel a hátuk mögött kerültek be; de ez egy, a narratíva jelenlegi állásának szempontjából harmadlagos információ. Nem világépítés.

A Hat-ból hiányzik a revelációs-hatás, az izgalmas kötés, ami a sorozathoz férceli a cselekményét. Egyáltalán nem beszél arról, ami valóban érdekelheti a könzöséget: Tótágas helye, eredete, a képességek mivolta. Francine története csupán egy karakterdráma a Stranger Things keretezésének óvó ölelésében.

Stranger Things - hat - hatos a tartályban

Míg az első – kiegészítve a sorozat cselekményét -, Will Byers Tótágasban töltött idejét elregélő kötet adott egy jól összerakott, elfogadható magyarázatot arra, hogyan élhette túl az a kissrác a rémálomvilágot, és azáltal kötve magát a cselekményhez, addig a második tényleg olyan, mint egy szimpla fanfiction egy rajongótól, aki az ötletével akar jelen lenni a kedvenc világában. Bár teljesen meglennénk nélküle, ugyanakkor szegényebbek sem vagyunk vele, és éppen ezért a Stranger ThingsHat című kötet csak azoknak ajánlott, aki nagy odaadással rajong a sorozatért és a világért, de még ők se várjanak egy olyan történetet, ami érdemben tágítja szeretett univerzumukat.

Jody Houser és Edgar Salazar: Stranger Things 2. – Hat
Kiadó: Szukits
Kiadási év: 2020
Eredeti megjelenés: 2019 (Dark Horse Comics)
Fordíó: Uray Márton

Értékelés: 6/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.