HIRDETÉS

HIRDETÉS

Képregény

A nagy erő a szép, új cyberpunk világban is nagy felelősséggel jár

Az első Pókember 2099 sorozat az 1990-es évek túltolt szuperhős képregényeinek egy üdítő kivétele. Bár le sem tagadhatná, hogy melyik évtized gyermeke, mellőzi a korszak legtöbb mára már kínossá és megmosolyogtatóvá váló sajátosságát. Egy meglepően keveset öregedett, mai szemmel is kifejezetten szórakoztató, és részleteiben aktuális olvasnivaló.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A 90-es években nem csak mindenki táncolt, de mindenki elképesztően extrém is volt. Extrém volt a divat, extrémek voltak a deszkások, de leginkább extrémek voltak az amerikai szuperhős képregények is. Vagy legalább is minden áron igyekeztek azok lenni, hogy sikerrel szólítsák meg az egyre idősödő olvasótábort. Ez a felszínes, legtöbbször tartalmatlan, morózus antihősökkel és tetőtől-talpig felfegyverzett, kolosszális izomzattal bíró halálosztókkal övezett, mai szemmel kínos komolykodás pedig nem csak Supermant ölte meg, de kis híján a teljes képregény piacot is.

Az évtized, ami majdnem tönkretette a képregényipart

HIRDETÉS

Szinte vég nélkül lehetne sorolni a nagy kiadók ez idő alatt elkövetett közízlés elleni rémtetteit. Míg a Bronz-korszak többek között Alan Moore és Frank Miller neveivel fémjelezett revizionista szuperhős történetei a szó valódi értelmében voltak érettek, addig egy évtizeddel később a két nagy kiadó (Marvel, DC) komolyságra és „felnőttes” képregényekre tett próbálkozásai általában kimerültek a felszínes erőszakosságban, a valódi tartalom nélküli komolykodásban és az akkori trendek után történő, mai szemmel különösen megmosolyogtatónak ható loholásban. Az 1992-ben induló Marvel 2099 univerzum, amely a Marvel világának egy lehetséges jövőjét vázolja fel, látszólag tökéletesen illeszkedik ebbe a korszellembe. Hiszen az itt felvázolt 21. század koránt sem nevezhető utópiának. Ennek megfelelően pedig az ismert Marvel hősök és gonosztevők jövőbéli alteregói is sokkal komolyabbak és erőszakosabbak, mint az eredeti változataik. A 2099 univerzum a Marvel veteráníró Peter David és Rick Leonardi által jegyzett Pókember 2099-el vette kezdetét, amelynek szinte minden pórusából árad a 90-es évekesség, legalábbis első ránézésre. A sorozatot nálunk a Kingpin kiadó kezdte el kiadni 2019-ben a Hihetetlen Pókember különszámaként, eddig négy szám jött ki, és még kettő várható, amellyel teljes is lesz a 46 füzetes etap.

A magyar kiadás első füzete pedig már a küllemében is rájátszik egy lapáttal erre a 90-es évek hangulatra: a metálozott, fényvisszaverős címfelirat egy tökön rúgás erejével juttatja eszünkbe gyermekkorunk hasonló felületű, limitált Pokémon kártyáit . Ám dacára mind ennek a hátborzongató nosztalgiának a Pókember 2099 mai szemmel is egy meglepően szórakoztató, és irónia mentesen jó képregény.

Sőt kis túlzással élve tulajdonképpen szótári példája annak, hogy miként érdemes valamit feldolgozni (kvázi-remakelni).  A Pókember 2099 ugyanis nem Peter Parker ismert történetének átkozmetikázott variációja, hanem egy teljesen új, az önmaga jogán érdekes sztori.

Pókfej megszemélyesítője ezúttal Miguel O’Hara, az Alchemax nevű mega-konszern tudósa, aki egy, részben önmaga által (kényszerből) előidézett laborbalesetben szert tesz az eredeti Pókember minden képességére. O’Hara pedig nem csak nevében és életkorában, de alapvető jellemében is különbözik Parkertől. Sokkal arrogánsabb, önzőbb, makacsabb és dühösebb. Ráadásul neki gondoskodó és bölcs Ben bácsi sem jutott, így pedig elődjénél sokkal lassabban is lép a hős útjára.

Ez alapján a 2099-es év Pókemeberét nagyon könnyen el lehetett volna vinni egy pókruhás, kvázi-Megtorlóba, aki lelkiismeret-furdalás nélkül mészárolja le ellenfeleit. Ez már csak a kor trendjeiből is következhetett volna, hiszen arról az évtizedről beszélünk, ami olyan „hősöket” adott a képregényvilágnak, mint Spawn, Deadpool vagy éppen a pszichopata pszeudo-Batman Azrael. David nagy bravúrja azonban az, hogy mégsem ragadtatja el magát. Pontosan tudja, hogy valaki, aki halomra öli az ellenfeleit akkor sem lehet Pókember, ha történetesen pókruhát hord. O’Hara ugyan vadabb, mint Peter Parker valaha is volt: vannak sötét gondolatai, és az is előfordul, hogy olykor – önvédelemből – végez egy-egy ellenfelével. Nem egy tipikus hős, sőt igazán nem is akar hőssé válni. Ám nem is egy kíméletlen halálosztó.

A másik különbség, hogy O’Harának nincsen Ben bácsi halálához hasonló, lelkiismeret-furdalásból eredő belső-motivációja. Ő kezdetben semmi mást sem szeretne csak nyugodtan élni, aztán pedig egész egyszerűen túlélni (és esetleg bosszút állni azokon, akik tönkre tették az életét). A körülmények azonban nem engedik meg neki, hogy csak és kizárólag önmagával foglalkozzon, így bármekkora sablon is, hamarosan rá kell jönnie, hogy

a nagy erő bizony nagy felelősséggel jár.

A 2099-es év Nueva Yorkjában pedig kifejezetten szükség van a nagy erejű hősökre, ugyanis egy kifejezetten szar hely. Ami miatt határozottan érdekes a Pókember 2099 az az, ahogyan David beemeli a történetben a 90-es évek legemblematikusabb műfajának, a cyberpunknak a jellemzőit. A cyberpunkkal pedig az a büdös nagy helyzet, hogy nem, hogy nem avult el, hanem talán aktuálisabb is, mint valaha. A sci-fibe hajló technológia, az emögött álló kapzsi, és az élet minden területének irányítására törő vállaltok és a folyamatosan szélesebbé nyíló társadalmi olló sajnos nem csak a fantasztikus irodalom lapjain léteznek. A Pókember 2099 pedig így már a téma és a környezet megválasztása miatt is sokkal kevésbé öregedett, mint a korának más „a modernizáció igényével” született szuperhős történetei.

Egy dühös pókruhás fazon a cyberpunk metropoliszban. Oké, ez jól hangzik, de mitől lesz ez Pókember?

Amikor Stan Lee és Steve Ditko a 60-as években kitalálta Pókfejet (és a többi korai Marvel hőst) a legnagyobb újítás az volt, hogy ezek a figurák nem csak legendás hősökként, de emberként is funkcionáltak. Azaz a magánéletük és a kisszerű problémáik is ugyanolyan szerepet kaptak, mint az elmebeteg ellenfeleikkel történő csatározásaik. Ezzel pedig nyilván David is tisztában volt. (Miért is ne lett volna? Hiszen a Marvel egyik legsikeresebb/legfontosabb írójáról beszélünk). Szerelmi négyszögek, családi titkok és a múlt árnyai. O’Hara történetében épp olyan fontosak ezek a drámák, mint Parkerében. Noha hősünk roham tempóban kerül cseberből vederbe, egyik gonosztevő markából a másikba, ám a magán életi problémák épp úgy megviselik, mint bárki mást.

Persze a Pókember 2099 messze nem egy revizionista, formabontó alkotás. Klasszikus értelemben vett szuperhőstörténet, amelyben remek arányban keveredik a kaland, a humor, a Marvel-féle szappanopera és olykor a cyberpunkra jellemző társadalomkritika. Hiszen dacára a hősünk életét sokféleképpen megkeserítő szörnyszülötteknek az igazi főgonosz mind végig a várost elnyomó Alchemax és annak aljas vezetője marad.

Talán éppen az a sorozat egyetlen nagyobb hátránya, hogy – különösen a második felében – a fősztori túl gyakran kerül háttérbe a „heti gonosztevős” részek kedvéért. Noha az ellenfelek és a szcenáriók változatosak. A Mad Max, a Tron vagy A harcosok filmek megidézése mellett egy alkalommal még a Westworld harmadik évadának sztoriját is előrevetíti. Ám sajnos az új mellékkarakterek sokszor kidolgozatlanok. Több olyan ellenfele is van pókinak, aki minimális háttérrel felbukkan, majd ugyanolyan hirtelenséggel örökre el is tűnik. Persze ennek részben az is az oka, hogy a Marvel 90-es évekbeli csődközeli állapota miatti vezetői döntések miatt David otthagyta a kiadót, így pedig ez a sorozat is idő előtt ért véget. Az pedig határozottan dicséretes, hogy nem csak a klasszikus gonosztevők felmelegített változatait kapjuk meg. Legyen szó egy „felújított” ellenfélről, vagy a klasszikus sztorik megidézéséről: David kifejezetten jó érzékkel szövi bele a klasszikus Marvel világ felé intézet kikacsintásokat a sztoriba. Egészen zseniális húzás például, hogy a 21. század végén sokan istenként kezelik, és áhítattal várják a régi idő hőseinek visszatértét.

Értelemszerűen ez az epizodikusabb felépítés nyilván kevésbé lenne zavaró, ha eredeti – füzetes, havi megjelenésű – formájában olvasnák a kötetet. A magyar kiadásnak azonban csak egy nagyobb hiányossága van: hogy az első, több Marvel 2099-es címet összefogó crossover esemény nagy része kimaradt, így annak csak a Pókember 2099-ben lévő legelejét látjuk. Noha a fősztori szempontjából talán kevés jelentősége van, de csak jó lett volna látni, ahogy a 2099-es év pókemberre összeáll a jövő Megtorlójával, X-Menjével és Doktor Doomal, hogy legyőzzék a hamis asgardiakat.

A Pókember 2099 a mainstream szuperhősképregények egy megosztó és sok szempontból nem túl sikeres korának meglepően szórakoztató és időtálló sorozata. Sikerül egy legendás karaktert értő módón, tisztelettel és újszerűen újragondolnia, miközben jó érzékkel vegyíti a Marvel legjobb hagyományait a cyberpunk legjobb elemeivel.

8 /10 raptor

Pókember 2099 1.

Spider-Man 2099 #1-8

Szerző: Peter David
Műfaj: szuperhős
Kiadás: Kingpin, 2019
Rajzoló: Rick Leonardi
Fordító: Bögre Miklós
Oldalszám: 188

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.