Az Esernyő Akadémiában őrült ötletekből továbbra sincs hiány

Az Esernyő Akadémia szuperhőscsaládja ismét szanaszét tevékenykedik a világban: Ötös bérgyilkos küldetéseket teljesít, Kraken titokban nyomoz, Rágalom a házasságát próbálja megmenteni, Asztrosrác Tokió utcáin lófrál, Vanya épp fizikoterápián igyekszik összeszedni magát, Szeánsz pedig épp valahol delíriumban úszik. Tökéletes alkalom ez, hogy a gonosz ismét felüsse a fejét a világban.

A Feledés Hotel eseményei a diszfunkcionális szuperhős család épp aktuális széthúzásával rezonálnak. Rövid, néhol inkább gageket idéző oldalakon keresztül kapunk rálátást egy-egy szereplő élethelyzetéről. Gerard Way és Gabriel Bá megértéssel nyúl ezekhez a momentumokhoz: akár 2-3 panel is rengeteg érzelmet képes közvetíteni: legyen szó drogfüggőségről, válásról vagy traumafeldolgozásról. A cselekmény fontosabb szálai is lassan kibontakoznak a karakterek aktuális problémái mellett, bár ez a folyamat lassú, néhol pedig káoszosnak érződik. Az 5. fejezetig ugyanis különösebb összefonódás vagy kapcsolódási pontok nélkül haladnak egymástól függetlenül a különböző történetszálak, és nem látni, hova tartanak. Way és Bá nem hagyja ezt annyiban, a furcsa, sokszor céltalan kalandozásra egy hihetetlen nagy cliffhangerrel teszik fel a pontot az őrült trip i-jére.

Olvasói oldalról egyszerre fantasztikus és irritáló is ez a lezárás. Egyrészt teljesen új távlatokat nyit az Esernyő Akadémia eddigi univerzumában.

Tovább sűríti Sir Hargreeves körüli rejtélyeket, ezzel egyre több izgalmas, megválaszolásra váró kérdést feltéve. Másrészt, ezzel a lezárással a Feledés hotel egy egyszerű kalanddal indult felvezetéssé vált, hogy  valami sokkal nagyobb, grandiózusabb eseményeknek ágyazzon meg.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A néhol túlságosan széttördeltnek érezhető történetet remekül ellensúlyozzák Gábriel Bá rajzai. A képregény lapjain jön át leginkább, hogy a szerzőpáros még bőven sziporkázik. Ott vannak például az ezeregy szupergonoszt felsorakoztató fejezetek, ahol minden egyes figura részletes kidolgozást kap, és olyan vonásokat, amelyeket nem látunk mindennap. Van itt mindent felemésztő gonosz, a mitológiai Perszeusz nevével felvevő esendő rosszfiú, állati jegyekkel rendelkező rosszarcok, de még egy Chuthullu-t idéző alak is felbukkan a képkockák között.

Közülük kiemelkedik egy-egy figura, mint a Tudós, vagy Obscura, de sajnos annál több, hogy bosszút akarnak állni az Esernyő Akadémián, nem derül ki. Akinél pedig felsejlik valami mélyebb karakterizálás (például Gerard X, aki felmenői hagyományaival és saját identásával küzd), ott keveset kapunk a jóból.

Az ötletes, nem szokványos karakterek mellett a panelek elrendezése és a színek érdemelnek még elismerést. Meg merem kockáztatni, hogy ez az addigi legszínesebb és legmozgékonyabb kötet.

Tartja az eddig megszokott Gabriel Bá szintet, de számos újdonságot is észrevenni.

Szinte minden képkockán történik valami: egy űrhajóval történő gyorsulás, vagy épp egy hiperszónikus balhorog általi kiütődés. A színek sokkal intenzívebbek a korábbi kötetekhez viszonyítva – ami részben az új, extra helyszíneknek is köszönhető, mint a világűr vagy a címadó furcsa börtönszerű képződmény, a Feledés Hotel. Emellett számos – főleg a fejezetnyitányoknál – nagyszabású képen ámulhatunk, elveszhetünk azok részletgazdag kidolgozásában – mint a lenti képnél, ahol a háttérben látható festmény, amely az absztrakt expresszionizmust és a Minotaurusz labirintusát idézi meg egyszerre.

A Feledés Hotel egy izgalmas nyitánya valami újnak az Esernyő Akadémia világán belül, amire minden rajongó tűkön ülve várhatja a válaszokat. És reméljük, hamarosan ki is derül a folytatásban, az idénre ígért The Sparrow Academyben (egyelőre angol nyelven).

Emellett továbbra is abban a legerősebb, amiért meg lehetett szeretni ezt a sorozatot: az esendő, szeretetre és elismerésre vágyó szuperhős gyerekek mindennapjaiért.