Film
Project power drog

A Netflix terített már jobb anyagot is – Project Power kritika

A Project Power a Netflixnek már sokadik olyan ötlete, amiben „nyakhajlásig” volt potenciál, de a ambícióktól mentes, tessék-lásséknak ható írás és az ügyeskedni próbáló rendezés miatt miatt ez is befarolt a középszer alá. Project Power - A por ereje kritika.
Korábban a témában:

Egy jó ötlet sohasem garancia arra, hogy a megvalósítás is jó lesz. A jó ötletet további jó kreatív gondolatokkal kell támogatni annak érdekében, hogy a végeredmény valóban jó legyen. Ez valóban egy Coelho-Oravecz tengelyen mozgó banalitás, ám ez a legpontosabb behatárolása annak, hol cseszi el a Netflix az egyedi alapanyagait és adaptációit. Még pontosabban: a streaming mogul kézműves munkáin nagyon sok esetben inkább az ipari gyártás mintsem a kreatív alkotói izzadtság érződik. Ezeket a félgőzzel megírt matériákat aztán megtámogatják egy-két ismert figurával, annak reményében, hogy a nevek majd eladják a terméket, mert ha a színészek meg az alapötlet jó, akkor a néző úgy is nézni fogja. Ennek a tempónak az eredménye pedig inkább rosszabb minőségű, de minimum megosztó művek sora, amelyek tényleg inkább termékek mint maradandó alkotások. Sajnos ilyen például a The Old Guard (magyarul: A halhatatlan gárda) is, vagy aktuálisan a Project Power – A por ereje.

Ezt hívom én a Netflix-csapdának: ígéretes alapötletekkel, hívónevekkel csalogat, a néző meg végül ott találja magát az átgondolatlanság és az impotens megvalósítás gödrében. De mit lehet tenni, mindig bedőlünk, hiszen annyira (annyi pénzzel) próbálkozik a streaming csatorna. Udvarol, mi meg reménykedünk, hátha most jó lesz.

Meghaltak, mégis túlélték, de minek? - The Old Guard bébikritika
A Netflix The Old Guard című szuperhős eredetsztorija egy jó alapötlet elherdált megvalósítása.

Szuperkábszi a New Orleans-i éjszakában

A sztori szerint New Orleans utcáin felüti a fejét egy új típusú drog, amit nagyon kreatívan Powernek hívnak. Az anyag kaleidoszkópban forgó hallucinációk helyett szuperképességgel (Powerrel) ajándékozza meg a használóit. A hatás öt percig tart csak és mindenkinek a saját genetikai felépítése szerint ad erőt, azaz használó nem válogathat. A cucc tolása nem kockázatmentes, hiszen megeshet, hogy a szer erővel ajándékozás helyett hurkatöltelékké degradálja a használóját. De ugye kit érdekelnek a marginális kockázatok, ha egy kapszulától kocsikat tudsz a fejed felé emelni, golyóállóvá válhatsz, láthatatlan lehet, vagy tüskés mint egy sündisznó. Szóval a droggal az alvilág és az utca bűnelkövetési módszerei egy teljesen új színt kapnak, az erőviszonyok felborulnak, ez pedig megnehezíti a rendőrség hétköznapjait. A drognak logikusan mennie kell, merthát az zsernyákok nem bírják az iramot a megannyi egzisztenciális válságban is szenvedő szupergonoszkával és street gangstával.

A cselekmény három személyre koncetrálva vezet végig minket a drog útján. Az egyik az elhivatott nyomozó és karaktere szerint wannabe Clint Eastwood Frank (Joseph Gordon-Levitt), aki annyira meg akarja tisztítani az utcákat, hogy nem restel belekóstolni a cuccba. Vele párhuzamosan és tőle függetlenül tevékenykedik a város utcáit rovó, eposzi nevén Őrnagy, civilként és haveroknak csak Art (Jamie Foxx), aki a drog forrása mellett elrabolt lányát is keresi. Kettőjük között él a sorstalanság állapotában forgolódó kényszer-díler és wannabe-rapper, a 17 éves Robin (Dominique Fishback), aki az édesanyja műtétjére próbálja összegrundolni a pénzt az anyag terítésével. A cselekmény lineárisan halad, a sorsok összefonódnak, a nagy összeesküvés lelepleződik, mi meg forgatjuk a szemünk, hogy filmet vártunk, aztán ez a Power Project gyütt.

Az alapötlet ismerős lehet a filmként indult, majd azóta elkaszált sorozatként folytatódott Limitlessből. Az utóbbiban a drog nagyon magas intelligenciát adott, míg az előbbiben szupererővel ajándékozza meg a használóját. Ebből a szempontból valóban nem egyedi, viszont a szupererőbirtoklás aspektusából, annak sorban a sokadik permutációjaként a Netflix produkciója mégis újnak hathat.

Szuperhősfilm-e a Power Project?

A filmet sokan a szuperhőmozi kategóriába sorolják, azonban én nem érzem szuperhősfilmnek, hiszen nincsenek benne sem hősök, sem szupergonoszok, csak a zsánerre jellemző természetfeletti erő, amit egy módosított formulába csomagoltak. Eleve helytelen mindenre ráaggatni a “szuperhős” címkét csak azért, mert különleges képességek vannak benne, bár itt nyilván csak arról van szó, hogy a szuperhős fogalma egy erős marketing buzzworddé vált, de ez egy másik cikk témája.

Porject Power Gordon Lewitt mint Frank

Az elképzelés tényleg izgalmas és érdekes, a karakterek pozicionálása megfelelő, azonban a film nem csupán ambíciótlan és lusta.

Tényleg csak egy ötlet, amit elfelejtettek fejleszteni, tovább gondolni. Csak dolgoztak vele.

S csak hogy adjanak neki némi értelmet (értsd, üzenetjellegű metatartalmat), megpróbálnak haladni a „szociális-egzisztenciális” tengelyen. Megpróbálják a karakterek közötti kapcsolatot megfűszerezni némi Power-tehetség allegóriával, ami felhúzza magát egy rossz fekete-sztereotípiára: mert hát egy fiatal afroamerikai lánynak csak is az lehet az álma, hogy rapper legyen és mások arcába belemászva mondja el az igazságot. – Így kap egy indokolatlan, mérsékelten giccses és maníros szűrőt, ami végül annyira üressé válik, hogy ennél Michael Bay is bölcsebben robbantja az épületeket. Közben olyan témákat hagy a levegőben elszállni, mint a szer jó célt szolgáló, de törvénytelen felhasználásának dilemmája,  vagy a szociális helyzete miatt drogkereskedéssel foglalkozó tinédzser kliséje. Minden ilyen belógatott értelmes kérdésfelvetés üres, és kivágható narratív adalék a filmben.

Ezen többet kellett volna ülni

A film legrosszabb tulajdonsága az az abszolút felelőtlen elnagyoltság és a következetlen, ad-hoc cselekmény -és történetvezetés, amiben nincs egy emlékezetes jelenet vagy gondolat, vagy szituáció sem. Példaként itt van rögtön a drog forrása: A Power drogot a világ legostobább katonai vállalata teríti az utcákon azzal a céllal, hogy tesztelje és stabilizálja a szert.  A hatalmas vállalat vezetői nem igazán érzik, hogy ezzel a masszív emberkísérlettel gyakorlatilag tálcán kínálják a legfrissebb katonai fejlesztésüket a konkurenciának széles evilágon. A konkurens vállalatoknak elég csak vásárolni a cuccból, aztán nem reverse engineeringgel már helyzetben is vannak. Ebből is látszik, az írók láthatóan nem gondolkoztak nagy távlatokban. Helyette inkább a kreatív áramlatokat az itt-és-most-ebben-a-képkockában logikára fókuszálták.

Project power Jamie Foxx mint Art

A filmben nincs egy olyan konzisztens szabályrendszer a droghasználatot illetőleg, ami azt érzékelteti velünk, hogy bárki is komolyan gondolta volna a beletett kreatív fejlesztés munkaidejét. Abszolút inkonzisztens a képességek működése és hatása a szervezetre. Egyeseknél maradandó sérüléseket okoz, másoknál furcsamód nem. A készítők nem törekednek arra, hogy bármit megértsen a néző az egészből. Ugyan a kapszulákban rejlő szupererőnek az eredetéről kapunk egy alapszintű “bemondásos” magyarázatot, de hiányzik a logikai struktúra. Minden csupán egy eszköze annak, hogy haladjon a cselekmény, holott világot is kellene építenie a történet köré.

Egyszerűen ordít a filmről, hogy koncepciók helyett hirtelen impulzusokkal dolgoztak a készítők. Hogy minden pontja az „ez jól néz ki, tegyük bele”-elv mentén született meg, s így minden momentum feltűnően véletlenszerűnek hat. Viszont az már csak további probléma, hogy a film nagyon ritkán néz ki jól.

A Project Powernek ugyan vannak izgalmas pillanatai (ezeknek a nagy többségét le is lőtték az előzetesben), de jó akciófilmnek nem mondható és a közepest is csak alulról súrolja. Kapkodó összecsapások halmaza, ami egyrészt spórol a CGI-jal, másrészt nincsenek jól koreografálva a harcok. Aki arra számítana, hogy autókat fognak dobálni, aszfaltot gyűrni szilánkosra és annyi kitartott lassítás lesz, hogy egy-egy jelenet alatt akár pisálni is kimehetünk, mert úgysem maradunk le semmiről, az nagyot fog csalódni. Helyette inkább ígéretesen kezdődő akciószekvenciákat kapunk, amelyek hamar leülnek és nem tudnak érdekesek maradni. Bár mindkét központi szereplő használja a drogot a filmben, de amit tesznek vele, és ahogy teszik ezt, az egyszerűen vérszegény, impulzusmentes és unalmas. A Power Project egyszerűen sehol sem használja ki a benne rejlő potenciált.

Az élményt tovább rontja az inkonzisztens operatőri munka is, ami teljesen random módon próbál „különlegeskedő” beállításokkal – feleslegesen kitartott közelik és indokolatlan gyors közelítések – érzékeltetni valamit. A próbálkozás viszont sikertelen, és ezt érezvén a film egy idő után el is hagyja ezeket az fényképezői allűröket.

Project power jelentet, amiben lángralobban egy férfi

A forgatókönyv nem csak a történetet és a keretezést kezeli hanyagul, hanem a szereplőket is, így a filmet sem Jamie Foxx, sem Gordon-Levitt nem képes megmenteni. Karaktereik szörnyen kevés dimenziót kaptak, sőt, ebben a filmben még csak teljesíteni sem tudnak, mert nem állnak rendelkezésre a megfelelő szituációk.  Szögegyszerű motivációkkal megírt szereplők ők. Sótlanok, és ezt a tényt a meglehetősen kevés és gyenge, klisékben tobzódó párbeszédek csak megerősítenek. Ennek a hanyagságnak azonban nem a „nagyok” az igazi áldozatai, hanem a Robint játszó Dominique Fishback. S itt el is érkeztünk az említett szupererő-tehetség allegóriájához, aminek Robin karaktere a katalizátora. Azonban a “ne félj használni a belső, veled született szupererődet”-üzenet kimerül egy szörnyen kínos képzelgésben és egy teljesen felületes párbeszédben, ami egy gagyi freestyle rapben kulminálódik.

Pedig a filmben bemutatott drog tökéletes szimbóluma lehetett volna tálentumnak, mint belső szupererőnek.  Vagy éppen – egy kritikai szemüvegen keresztül – célba vehette volna a választott, magunkra erőltetett “tehetséget”. Mert ha már nincs büdzsé egy abszolút látványfilmre, akkor létezik megannyi társadalmi-politikai kérdés, amit ezen a koncepción keresztül tökéletesen meg lehetett volna rágni. A szupererő, mint drog kérdése számos aktuális társadalmi micro- vagy macrojelenségre reflektálhattak volna, de a készítők ezzel sem óhajtottak mélyebben foglalkozni, inkább megmaradtak egy slendrián, kötelező “ál-értéknövelő bölcsességeskedésnél”.

Project Power Robin az iskolában

Pedig a Project Powernek tényleg van egy jó alapötlete, viszont hiányzik belőle minden egyediség, minden kreativitás, ami ebből az elképzelésből egy nagyszerű filmet csinálhatott volna. Az alkotók – némi gúnnyal élve -mertek kicsiben gondolkodni: minden olyan történeti és világépítési pontról elkapták a tekintetüket, amik azt üzenték, hogy ezen azért ennél tovább kellene örlődni.

Egy jókora kihagyott ziccer, ami mind forgatókönyvben, mind rendezésben kínosat zakózik. A Netflix ezzel a filmjével csupán meg akar lovagolni egy trendet, a szupererők és szuperhősök trendjét úgy, hogy megpróbál nem toposzokban gondolkodni. Azonban mint megannyiszor, a jó ötletet most is elherdálja. Akciófilmnek nem elég jó, máshogyan se működik. A legnagyobb pozitívuma az, hogy egyszer majd valaki felhasználja az alapötletát és csinál belőle egy jó filmet.

Project Power – szinkronizált amerikai fantasztikus akciófilm. Csatorna: Netflix; Játékidő: 1 óra 54 perc. Értékelés: 5/10 kábsziszűz raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.