Film
Tom Holland stoppol

Egyszerre semmi és valami – The Devil All the Time kritika

Donald Ray Pollock azonos című regénye alapján készült The Devil All The Time (Mindig az ördöggel) egyetlen, de nagy problémája az, hogy impulzus-szerény, de egyáltalán nem rossz film. Spoilermentes kritika.
Korábban a témában:

Antonio Campos rendezői képességei és a depresszív érzelmi világ megragadása utáni érdeklődése már megmutatkoztak a The Punisher és a The Sinner epizódjaiban is, és akkor még nem beszéltünk a 2016-ban megjelent filmjéről, a Christine-ről, amiben a címszereplő élő adásban öli meg magát. Pollock 1950-65 között játszódó, 2011-ben megjelent története pedig több, mint kiváló táptalajt biztosít a direktornak, aki ezt ugyan nem tudta teljes fényében (sötétségében) visszaadni, de így is komolyabban vehető darab, mint a Netflix kézműves-filmek kínálatának a zöme.

Campos filmje egy sorstragédia, ami a 18 éves Arvinra fókuszál. A fiatal srác egy amolyan igazi, a sztereotípiáknak megfelelő déli településen születik. Knockemstiff az a hely, ahol mindenki mindenkinek a vérrokona, de ez a közösséget abszolút nem zavarja. Arvin apját, Willardot sem, aki PTSD-vel  hazatérve a második világháborúból  újra megtalálva a szerelmet igyekszik rendezett életet élni. A háború horrorja után újra rátalál Istenre, de annyira, hogy oltárt állít az erdőben, ahol rendszeresen imádkozik és erre kényszeríti a fiát is. Annyira rátalál a mindenhatóra, hogy áldozatként itt feszíti keresztre Arvin kutyáját áldozatként az Úrnak, hogy szabadítsa meg a feleségét a ráktól. Itt áldozza fel önmagát is, árván hagyva Arvint, aki kénytelen nagyanyjához, édesapja szülővárosába, Coal Creekbe költözni. A fiú személyiségét nagyban meghatározzák édesapja tanításai és édesapja életének nagy, kilépő „fináléja”. És ahogy azt sejteni lehet, az élete lesz szebb beteg édesapja nélkül, mert Arvin arcába fújja a söpredéket a szél.

The Devil All the time-ban willard és arvin imádkozik

A The Devil All the Time Amerika déli részére kalauzol minket. Kívüleső, izolált, vidéki települések lakóinak nyomorult sorsairól beszél cinikus, ugyanakkor szánakozó hangvételben. Olyan vidék ez, ahol a bigott, már-már fanatizmusba elhajló vallási megrögzöttség és fixációk abszolút nem ritkák. Egyes prédikátorok úgy tesznek tanúbizonyságot, hogy pókokat öntenek az arcukra, majd pókmarás miatt elhiszik, hogy képesek feltámasztani a holtakat. Mások kihasználva piperkőc sármjukat és manipulációs készségeiket szimplán fiatal lányokat rontanak meg úgy téve, mintha az Úr akarata lenne. Itt az erkölcsi dekadencia kéz a kézben jár a keresztény hittel. Olyan vidék ez, ami könnyedén kineveli a sorozatgyilkost, aki az áldozatát dugásra kényszeríti a feleségével, majd feldarabolja azt, a folyamatot pedig fotókkal dokumentálja.

Furcsa, mert a főszereplői egyszerre feláldozók és feláldozottak, nyomoruk hagyatékként szál gyermekeikre, de minimum megrontja a hozzátartozóik életét ilyen, vagy olyan formában. Furcsa, tanulság nélküli történet ez, ami több karaktert mozgatva, időben lineáris és nem lineáris történetvezetésen keresztül bontakozik ki, ám valós érzelmi hatások nélkül. A cselekményt maga Pollock narrálja végig keserédesen, szánakozással bemutatva ezeket az erkölcsileg züllött népeket, akiket ilyen, vagy olyan módon, de Arvin útjába kerülnek.A préldikátor magára önti a pókokat

Pollock és Campos a kissé absztrakt, sorsfolyamokat bemutató cselekménnyel egy öntisztító folyamatot szeretne ábrázolni, ami az Isten implicit igazságtalan igazságosságát prezentálja a véletlen nyelvén keresztül. Ezzel párhozamban mesél egyfajta lelki posványosról, amit sokszor vallás mögé bújtatnak. A történet ugrál az időben. Ennek segítségével pedig megismerjük azokat a folyamatokat, amelyek végül a helyükre rakják a cselekményben a karaktereket. A narratív-koncepció kiválló, ám a probléma az, hogy részlethiányos.

A The Devil All The Time betegsége az, hogy a forgatókönyv úgy építkezik, mintha sorozatepizódok fontosabb pillanatait pakolná egymás után, ami miatt a kibontatlanság érzetét kelti. Leginkább állapotokat rögzít ívek helyett, ami ugyan rosszá nem, de impulzusmentessé teszi a filmélményt. A szereplők kifejtetlensége miatt pedig a katarzis elmarad.

Mivel több karaktert mozgat, így a cselekmény abszolút nem lassú, ám zömében nem is izgalmas. Egyedül Arvin és a sorozatgyilkos pár találkozása érdekfeszítő, de ez egy kettő és negyedórás játékidővel és sorozatgyilkosokkal dolgozó, magát krimiként azonosító filmben kevés.

Igaz, közelebből nézve Campos műve nem is akar feszültséget kelteni, inkább a vallási buborék belsejében vígan élő, felháborítónak szánt nihillel tartja fenn az érdeklődést és a figyelmet. Arra épít, hogy a néző majd várja, hogy a szaralakok végre megkapják, amit érdemelnek, na meg arra, hogy történjen már valami jó is Arvinnal, mert így hamar az apja nyomdokaiba lép.

Ám a Devil All the Time nem hangsúlyoz és nem részletez megfelelően, így felháborodni sem tudunk rendesen. Elmulaszt többet mutatni a szereplők lelki mocsaráról, inkább csak expozíciókkal dolgozik és emiatt üresnek érződik. És mivel nem látjuk teljes egészében Arvint, nem igazán világos, hogy mitől több ez a történet a sokadik sorstalan, traumatizált fiúról szóló sztorinál, akinek az útjába egyszerű emberi hulladékot fúj a szél, akik ráadásul keresztényeknek mondják magukat, szóval ennyit a vallás mellé automatikus járó morális fölényről.

Hiányzik a filmből a címadó szimbolikus ördög, ami űzi a fiút és kísérti a rosszakat.

A film egyszerűen képtelen súlyt adni Arvin sorsának, nem érzékelteti jól a sorsszerű igazságszolgáltatást. A rosszak pedig csak rosszak, romlottak, nem többek. S mivel nincs egyfajta narratív struktúra, olyan, mintha véletlenek halmazát néznénk végig – aminek szánta a cselekményét a film, azonban hiányzik a jól megfogható művészi szándék, az, ami egy jól felfogható tanulsággá formálja a végkifejletet.

Ennek a filmnek egyszercsak vége van, bólintunk, majd elfelejtjük, mert nem mozgat meg bennünk semmit. S ez egyszerre hibája a rendezőnek és a forgatókönyvnek, meg nem is. Pollock műve egyszerűen nem fér bele két órába, viszont egy pár részes minisorozatként Campos csodákat művelt volna vele. Mert a direktor munkája, atmoszféra teremtése remek.  Kár, hogy nem fogja meg jobban a déli településeknek képmutató vallásosságának besavanyodott létét. A direktor munkáját pedig természetesen a sztárparádé támogatja. Tom Holland Arvinként és Robert Pattinson a liliomtipró prédikátor Prestonként bár kevés játékidőt kap elképesztőt alakít (nemhiába gondolják őt generációja egyik legjobb színészének). Bill Skarsgard PTSD-ben szenvedő és vallási fanatizmusba áthajló édesapaként kitűnő, Jason Clarke perverz sorozatgyilkosként nagyon erős. Ha valamiért, akkor a színészi munkáért érdemes megnézni a filmet.

Verdiktként elmondható, hogy a The Devil All The Time legnagyobb problémája az, hogy egy illó melankolikus, kicsit szentimentális élmény. Egy olyan film, ami szeretne szólni valamiről, csak nem tud, mert nincs ideje rá. De ettől függetlenül sem lehet rá rossz filmként emlékezni, mert a koncepció, a színészi munka, a rendezés és a hangulat fúziója magával ragad. Ez az ami egyszerre semmi és valami.

The Devil All the Time (Mindig az Ördöggel) – amerikai krimi. Csatorna: Netflix. Játékidő: 2 óra 15 perc. Értékelés 6,5/nihillista álkeresztény raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.