Game

A Mafia Definitive Edition hithű élmény a rajongóknak, de mindenki másnak kevés

A Mafia Definitive Edition egy kult-klasszikus videojáték teliszívből készített újraalkotása, ami bár tökéletes nosztalgiataxi az eredeti verzió rajongói számára, de ma, a történettel most ismerkedő játékosoknak ez csupán egy szimpla, közepes mafia sztori lehet. Mafia Definitive Edition teszt.
Korábban a témában:

Az Illusion Softworks 2002-ben megjelent Mafia című játéka nem véletlenül vált nagyon gyorsan kult-klasszikussá. Az eredetileg a 1999-es Driver vetélytársának szánt külső nézetes akció-kalandjáték elkészültére már egy GTA permutációvá vált, nem véletlenül hasonlították az egy évvel korábban, a 2001-ben megjelenő GTA III-hoz. De míg az akkori GTA inkább volt egy gengszter geg, addig a Mafiát mind technikai mind pedig narratíva szinten is jóval komolyabban vette a fejlesztőcsapat. Hatalmas térkép, az akkori technológiai lehetőségekhez képest élő, reszponzív világ, na meg persze az akkori videojátékokhoz képest koncepciózus, jól megírt, átgondolt és emocionálisan is érett narratíva, ami interaktív környezetbe helyezett egy olyan sztorit, amit eddig csak a mozivásznon láthattunk. Végre a játékos is része lehetett egy maffiacsaládnak. Végre cselekvő szintjén érezhette maga körül a maffiózó élet romantikájának légkörét.

S ezért, talán kis túlzással fogalmazhatunk úgy, hogy míg a GTA III volt a hülyegyerek, aki a homokozóban sarat evett, addig a Mafia volt az a srác/csaj, akik verseskötettel a kezében elmélkedett a padon.

Mondhatjuk, hogy a Mafia a videójátékok Keresztapája.

Az első rész sikerét az amerikai kiadó 2K Games cseh részlege, a 2K Czech próbálta megismételni a második epizóddal, azonban ez nem sikerült neki. Vito Scaletta kicsit szentimentális sztorija gyakorlatilag ugyanazt a történetmesélő struktúrát követte, mint az első, csak nyolc évvel később. S bár a fanservice működött, nem volt más, mint egy kielégítő klónja az első résznek. Így a trónbitorló élmény még váratott magára. A második részt követően a franchise-t a 2K Games átadta Hangar 13 csapatának, akik 2016-ban elkészítették a harmadik epizódot. A 60-as években játszódó Mafia III ugyan történetében profin megírt és megrendezett volt, viszont játékként repetitív és unalmas, így a trón üres maradt. Azóta eltelt a négy év, a Hangar 13 pedig úgy döntött, ha már a saját ötletükkel megbuktak, az alapoktól felújítják az első részt – Így kért tizenkilencre lapot a 2K Games kedves kis fejlesztőcsapat. Szinte felesleges firtatni, hogy mekkora elvárástömbbel találták szemben magukat.

Az amerikai fejlesztőcsapat amúgy sem élt szeretett plüssállatként a játékosok szívében. A már említett Mafia III technikai problémái és repetitív játékmenete ugyanis instant sértéssé vált az első rész vérgőzös rajongói számára, még annak ellenére is, hogy egyébként a harmadik epizód narratívájának a színvonala nem csak hozza az első részét, de bizonyos szempontból jobban megírt, megrendezett és összeszedettebb is, mint a Mafia 1 régi és új változata(de ezt nagyon nehéz észrevenni, ha az elfogult nosztalgia szemüvegén keresztül vizsgálunk valamit). A rajongók féltek, hogy a címeres-korszakos kedvencüket modernizálva, de ótvaros bugosan, akadozva játszhatják újra, már ha hajlandók kifizetni érte a pénzt. Mindezt ráadásul úgy, hogy tudják, a Hangar 13 módosította az eredeti forgatókönyvet, a szinkronhangokat, az arcokat és még hozzá is írt ezt-azt a sztorihoz

Nos, szeptember 25-én kiderült, hogy nem volt mitől tartani. A Mafia Definitve Edition ott szerepel a közel tökéletes újrázások panteonjában, azonban ez a játék tényleg csak azok számára tökéletes, akik ismét át akarták élni azt, amit 18 évvel ezelőtt. Könnyen elképzelhető, hogy azok számára, akik 2020-ban ismerkednek meg a történettel, nem csak hogy kevés, de néhol kicsit buta is.

Taxisból családtag

A Mafia története a „Nagy Depresszió” azaz a nagy gazdasági világválság idején játszódik 1930 és 1938 között. A keretként szolgáló nyitányban a főszereplőt, Tommy Angelot látjuk, aki nyúzottan, cigarettával vár a helyszínként szolgáló fiktív amerikai nagyváros, Lost Heaven egyik gyorséttermében. Hamarosan leül mellé egy detektív, majd Tommy – egy jó, életet mentő alku reményében – elkezdi elmesélni az elmúlt nyolc évét, amit a város egyik híres, olasz maffiacsaládjában töltött el, mint maffiózó. Itt 1930-ra ugrunk. A nyolc évvel fiatalabb Tommy taxisként próbálja megkeresni a napi betevőt, míg egy nap két üldözött alak fegyvert fog rá és határozottan megkéri őt, hogy gyors tempóban hajtson a megadott címre. Tommy teljesíti a feladatot és amikor azt várná az ember, hogy cserébe főbelövik, hiszen szemtanú, helyette busásan megjutalmazzák. Tommy aznap éjszaka Lost Heavan egyik legnagyobb maffia szervezete, a szesztilalom idején (1920-1933) szeszcsempészettel és egyébbel, de droggal soha nem foglalkozó Salieri család verőembereit, Paulie-t és Samet segítette ki, akik másik nagy hatalmú bűnszervezet, a Morello család pribékjei elől menekültek. S mint tudjuk, ezek az olasz maffiózóknak számítanak az olyan dolgok, mint az adósság meg becsület.

Tommy és Paulie először találkoznak a Mafia Definitive editionben

Morello emberei már másnap megtalálják az egyszerre szerencsés és szerencsétlen taxist, akinek rommá verik az autóját, majd megpróbálják ugyanezt tenni Tommyval is, ám hősünk tudatosan a Salieri főhadiszállásra lohol, ahol nem csak megvédik, de maga a Don, azaz Salieri tesz neki egy visszautasíthatatlan ajánlatot, amit Tommy nem utasít vissza. Így válik a taxisból kemény családtag, aki elvégzi a piszkos munkát: bérgyilkol, rabol, fenyeget, védelmi pénzt szed és háborúzik a másik családdal, és még (nem maffia)családot alapítani is van ideje.

A történetmesélés lineáris mind narratív, mind pedig játékmenet szinten. Azaz nem GTA módjára kocsikázva vesszük fel a küldetéseket, hanem a játék a fejezeteivel belehelyez a következő “családi projektbe”. S bár a Mafia DE egy nagyon profin megrendezett, jó dialógusokkal dolgozó sztori a legnagyobb bakot ott lövi, hogy felületes, kapkod és átugor szükséges és érdekes részleteket, közben túlromantizál.

Tommy-t túl gyorsan és túl könnyen, szinte idilli módon választják családtagnak mindenféle szükséges pátosz nélkül, elértéktelenítve a belső bizalmi körbe tartozást. A család sem tűnik igazából egy olyan igazi, velős olasz maffiacsaládnak, sem erős bűnszövetkezetnek, még azután sem, hogy a történet szerint elkezdik leuralni a várost.

Sokkal inkább éreztem a sztori alatt egy öltönyös, sefteléssel foglalkozó gittegyletnek, aminek a tagjai egy kocsma hátsó szobájában népgyűlnek és próbálnak nagyoknak látszani, csak éppen nincs sehol az az olaszos big dick energy, meg a valódi elegancia.

Don Salieri és többiek

Nem érződik rajtuk a grandiózus alvilági hatalom, a tekintély, mert ehhez jóval több kell, mint egy őszülő öregúr (Salieri), kezében szivarral, körülvéve három csicskással, meg a mindig komor könyvelővel. De nem is ez a legnagyobb probléma. A sztori az 1938-as Tommy és a detektív között lezajló beszélgetés segítségével éveket ugrik az időben és pont azokat az időszakokat hagyja ki, ami leginkább érdekesek lehetnek egy interaktív történet szempontjából. Egy nagy visszaemlékezés az egész. Tommy csak mesél arról, hogy mennyire elkezd jól menni a biznisz, mennyire törnek előre, ám a játékos ebből semmit nem lát. A nagyjából 12-16 órás kampány alatt csak elvégezzük azokat a melókat, amik sorsfordítók, csak nem igazán érezzük a súlyát az eseményeknek. Abszolút kimaradnak azok az időszakok, amik alatt interaktívan közreműködhetnénk a Salieri család fejlődésében. Amik alatt felépítjük ezt az olasz maffia-hálózatot mint széles sprektummal operáló bűnszervezetet.

Ez azért probléma, mert ebben az alműfajban fogant játékok lényege az lenne, hogy a játékos egyrészt megkapja a megfelelő narratív körítést és impulzust, hogy szeresse a családtagoknak számító társakat, lojális akarjon lenni és hogy tevőlegesen részese legyen a maffiabirodalom felépítésének.

Ezek közül a legrosszabb pedig az, hogy pont ott ér véget a történet, ahol elkezdődhetett volna a cselekmény legérdekesebb, legizgalmasabb része.

A Hangar 13-nak minden lehetősége megvolt arra, hogy kiegészítse a történetet, monumentálisabbá tegye az 2002-es monumentális kontentet, de helyette csupán csak finomra hangolt. Rajongói szívvel-lélekkel újra tollba mondta a klasszikust.

Az amerikai fejlesztőcsapat nem adott jelentőset a történethez. Ahhoz túlságosan félt a rajongóktól. Helyette itt-ott módosított rajta, pedig ez ennyi év után többet érdemelt volna,a Mafia III alapján pedig a Hangar 13 írói bőven hozzá tudtak volna tenni. Főleg ma, amikor az ambiciózus fejlesztőcsapatoknak majd szétreped a töke, hogy történetmesélésben is komplexet, érzelemdúsat, emlékezeteset alkossanak.

Ezzel szemben a Mafia DE-ben a legtöbb narratív alkotóelem bemondásra létezik. Ilyen a karakterek közötti kapcsolat. Nem tudom sajnálni a társamat, akit az árulása miatt le kell lőnöm, mert a sztori csak szól arról, hogy Tommy nagyon jóban van a karakterrel, de elfelejti ezt a kapcsolatot kiépíteni velem, a játékossal. Ugyanez a helyzet a romantikus szállal, ami tényleg csak van benne, de annyira lényegtelen, hogy akár ki is vágható.

Tommy öleli kedvesét

És ez rendkívül fájó pontja a történetnek, mert Mafia alapkoncepciója kifejezetten olyan elképzelés, aminek szüksége van az igényesen megírt filler mellék- és fő szálakra, mert így tud kibontakozni a katarzis emocionálisan. Szüksége van rá, mert ez adja a karaktere íveit. Ha ez nincs, akkor csak egy művi, szofisztikált olvasónapló marad, ami miatt a Mafia például a meghatónak szánt végkifejlete is csak giccs, de nem több.

És sajnos a játékban nincsenek érdemi ívek, helyett  rögzített, de legalább átgondolt jellemállapotok vannak. Tommy kemény, de azért emberséges, így nem szereti az ártatlanokat járulékos károkként látni. Paulie nagyszájú, komolytalan, de emiatt szerethető fazon, aki csak szeretne kitörni, Sam az érdek-lojális fapofa – de pár jól komponált párbeszéden kívül nincs bennük több egyetemben a sztori „főgonoszaival”. Ezek a karaterek nem haladnak a narratívában a kijelölt helyük felé, hanem hirtelen ott teremnek. Nincsenek emocionális kapcsok, fonalak, szálak, csak a meghatóság szándékával megírt karakterek és egy összevágott, hiányos történet, ami sokszor logikátlan. Példaként: A játékban sokszor mintha nem működnének az alvilági törvények. Egy küldetés során likvidálnunk kell a Morello család egyik alvezérét és a sztori még mindig úgy kezeli a szervezett bűnözést, mintha az nem lenne szervezett. Ha levágjuk a fejet, megszűnik működni a rendszer, amiért felelt a fej. Nincsenek helyettesek, akik marakodnának a koncon, vagy valaki, aki instant helyettesíti a több éven keresztül működő bevételi forrást. Nem, ha meghal a krapek, hirtelen mindenki szétszéled, a szállítmányokat meg elkezdi belepni a por, Morello meg zokog a zuhanyzóban. – Az ilyen egyszerű, két mondattal feloldható logikai bukfencek miatt lehet részint csalódás a Mafiával most ismerkedő játékosoknak ez a klasszikus. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a Mafia DE története egy büdös petákot nem ér, inkább azt, hogy ma ez egy középszerű sztori, amiből jóval többet, emlékezetesebbet lehetett volna kihozni, mint egy tizenórás “végigjátszom, utána elfelejtem”-et.Azért érdemes hozzátenni, hogy bár a történet alulírtnak érződhet, azt hozzá kell tenni, hogy a karakterek új külseje, új szinkronhangjai működnek, a szereplőket megformáló színészek rendkívül jó játszanak. A Hangar 13 abszolút jól végezte a munkáját a szereplőválogatás során.  A Tommyt alakító Andrew Bongiorno orgánuma kifejezetten hiteles és kellemes hallgatni.

Emellett a zenei aláfestések is kiválók. Néha ugyan elütnek a jelenet hangulatától, de a legtöbb esetben nagyszerű score-ral büszkélkedhet a Mafia DE.

Tommy fegyvert tart egy kölyökre

Pörlekedés a gengszterekkel, akik szivacsból vannak

Nem mondok meglepőt azzal, hogy a játékidő alatt rengeteget kocsikázunk és lövöldözünk a Mafiában. Lopunk teherautót, vadászunk bandatagokra, orvgyilkolunk politikai szereplőket és autósüldözünk. A játékmenet része tökéletes lenne, ám ide is sikerült beoktrojálni valamit, ami megbontja az immerziót. A Definitive Edition számos nehézségi fokozatot és játékélményt finomra hangoló beállítást kapott. Azok, akik az eredeti verzió nehézségén szeretnék játszani, azok beállíthatják a „Classic” nehézséget, hozzákalibrálják a szimulátor-autóvezetést, na meg azt, hogy a rendőr éber őrei éberebbek legyenek. Ezek a pontok nagyszerűen működnek, hiszen meggondoljuk, hogy hogyan szaladjuk csatába. A játék így igényel némi gondolkodást is, ha tűzharcról, meg közlekedésről van szó, hiszen a rendőrök a veszélyes vezetésre és a sebességkorlátozás átlépésére is harapnak. Azonban a tűzharc nem ott válik frusztrálóvá, hogy pár lövéstől elpatkolunk, vagy hogy nehéz fokozaton minden ellenségünk mesterlövész, hanem ott, hogy az ellenfelünkbe sokszor a tár 75-80 százalékát bele kell üríteni ahhoz, hogy kiiktassuk. Nem kicsit illúzióromboló, ahogy öltönyös ellenlábasunk úgy sziporkázik a sörétessel 4-5 találat után, mintha most ugrott volna ki az ágyból frissen és üdén. Érthető, hogy ez a fajta ólomellenállóság hozzájárul a nehézséghez, ám egy ilyen típusú játékban ezt okosabb AI-jal és szimplán nagyobb beérkező sebzéssel kellene megoldani, nem azzal, hogy a paraszt nyeli a lövedéket, mint a szivacs a vizet.

Jelenet a templomi lövöldözés

Ettől eltekintve azonban a gunplay és a tűzharc izgalmas, cselekmény szinten lendületes és szórakoztató (ha túllendülünk a találatbírás szürrealitásán), a helyszínek pedig isteniek (például templomban temetés alatt, a koporsó mögé rejtőzve lövöldözni csodálatos). Tommy keze nem mindig pontos, de ez csak hozzáad az értékhez, hiszen egy volt taxis – bár a történet szerint roppant tehetséges lövész – ne legyen szakavatott sznájper. A lelőtt ellenfél vérzik, a halálos lőtt seb mozgásanimációját pedig sikerült közel autentikusra fejleszteni.

Amikor eleget kapott az ellenfél, tényleg úgy érezzük, hogy most Tommy lelőtt valakit.

A játékban szerepet kap a közelharc is. Súlyos horgokat és gyomrosokat oszthatunk ki azok számára, akik ökölpárbajra hívnak minket. Igaz, PC-n a billentyűzeten az ökölharc inkább kényelmetlen. A Q-ra osztott ütés és az Alt-ra osztott hárítás átgondolatlan. A vezetés szintén kitűnő, főleg a szimulációs beállításokkal. Az eredeti verzió sokat emlegetett autóversenyének frusztrációja itt nyomokban sem észlelhető, helyette egy nagyon élvezetes versenyen veszünk részt. Az autós üldözések pedig szintén remekek.

Verekedés a Mafia Definitive Editionben

Szép új kabát, szép új New Heaven

A Hangar 13 teljesen átdolgozta New Heaven térképet annak érdekében, hogy abszolút hasonlítson a helyszín az 1920-30-as évek világháború utáni amerikai városaira. Bár a tömegközlekedést nem lehet igénybe venni, gépkocsik számos típusa áll a rendelkezésünkre, amiket feltörhetünk és ellophatunk. Igaz, ez utóbbira abszolút nincs szükség, mivel a lineáris történetvezetés mindig a popsink alá tolja a megfelelő négykerekűt kitűnő változatossággal, már ami a modelleket illeti. De ha esetleg nem tetszene a verda, a banda garázsából kiválaszthatjuk a számunkra jobban testhezálló modellt.

kép a garázsról a Mafia Definitive Editionben

A város gyönyörű, a hitelesen modellezett negyedek egyediek. Ugyan lehetőségünk van teljesen bejárni New Heavent közben jó zenét, vagy éppen egy baseball meccs közvetítést, vagy éppen Hoover elnök beszédét hallgatva (ez kétséget kizáróan zseniális)nem igaz van miért. Mellékküldetések és egyéb tevékenységek hiányában a Mafia DE inkább egy sandbox játék, mint egy nyílt világú akció-kaland. Egyéb tevékenységek egyedül a főmenüből elérhető Free Ride módban élnek, de ebben is inkább csak gyűjtögetünk, mint “maffiózóskodunk”. Free Ride alatt bármikor módosíthatjuk a ruhánkat és persze nyugudtan elkezdhetjük kiélni a GTA-beidegződéseinket a kocsilopással (ezt ugyan meglehet tenni sztori módban is, csak éppen nem érdemes a rendőrök miatt, illetve a kapott járművek miatt).

A külsőségekre azonban nem igazán lehet panasz. A Mafia III-ban debütált grafikus motor továbbfejlesztett változata kiváló, árnyékolása és fényeffektjei kiemelkedő minőségűek. A Hangar 13 saját sugárkövetés-minőséget biztosító global illumination technológiája valós időben szimulálja például a visszatükröződéseket, így a fényhatások abszolút életszerűvé teszik a játékot, bár a textúrák nem mindenhol hozzák a várt minőséget. Leginkább az NPC-k tekintetében hasal el grafikailag a Mafia DE, mivel ezek az AI irányította járókelők egyrészt nem változatosak, másrészt sok esetben úgy néznek ki, mintha nem töltötte volna be a textúrájukat teljesen.

A látvány mellé megfelelő teljesítményt is kapunk, amit hangolhatunk a széleskörű beállítások segítségével.

Üldözés a Mafia Definitive Edition-ben

Verdikt

A Mafia Definitive Edition az eredeti verzió tekintetében egy csodálatos és szívvel készített újrázás, azonban ma Tommy Angelo balladája csupán egy egészséges közepes, amiből rengeteg minden hiányzik ahhoz, hogy egy olyan izgalmas és megérintő történetté váljon, mint amilyennek az szánva van. Nagyszerű rendezés, jól megírt dialógusok, csak éppen valódi emocionális kapcsolatot nem tud kiépíteni a játékossal, így a karaktereiért nem tudunk izgulni, a rosszfiúkat pedig nem tudjuk szeretni. Bár a 2002-es verzió hagyatéka és hatása elvitathatlan, popkulturális értéke megkérdőjelezhetetlen, ma már ez a verzió csupán időutazás és nosztalgia szempontjából fenséges, történetmesélés szempontjából kevés. Játékmenete technikai oldalról ugyan rendben van, de egy-két hibája szörnyen illúzióromboló, mellette pedig frusztráló. Szép munka a Hangar 13-tól, azonban ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni.

Mafia Definitive Edition – külső nézetes akció-kalandjáték. Fejlesztő: Hangar 13; Kiadó: 2K Games. Megjelenés: 2020. szeptember 25. Platform: PC, PlayStation 4, Xbox One/X. Értékelés: 6,5/10 maffiózó raptor

Rendszerkövetelmények a Steam szerint:

MINIMUM:
64 bites processzor és operációs rendszer szükséges

Op. rendszer: Windows 10 64-bit

Processzor: Intel Core-i5 2550K 3.4GHz / AMD FX 8120 3.1 GHz

Memória: 6 GB RAM

Grafika: NVIDIA GeForce GTX 660 / AMD Radeon HD 7870

DirectX: Verzió: 11

Tárhely: 50 GB szabad hely

Hangkártya: DirectX kompatibilis

AJÁNLOTT:
64 bites processzor és operációs rendszer szükséges

Op. rendszer: Windows 10 64-bit

Processzor: Intel Core-i7 3770 3.4GHz / AMD FX-8350 4.2GHz

Memória: 16 GB RAM

Grafika: NVIDIA GeForce GTX 1080 / AMD Radeon RX 5700

DirectX: Verzió: 11

Tárhely: 50 GB szabad hely

Hangkártya: DirectX kompatibilis

Címkék: játéktesztgame

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.