A Vizsgálat nem a másság, hanem az egyneműség propagandája

Gyerekek egy csoportján már születésük kezdetekor élethosszig tartó kísérletet hajt végre egy tehetős házaspár. A toronyszerű intézet, a Nevelde lesz az egyetlen hely, amit ezek a gyerekek ismerni fognak, és a Nevelde vezetője az egyetlen felnőtt, akire később szülőként tekinthetnek. Mindennek célja az, hogy kiküszöbölje a pubertáskori figyelemzavart, lelki instabilitást, és elérje az intellektus gyors ütemű fejlődését azáltal, hogy nem hagyja az erőtartalékokat és agyi kapacitást más, jelentéktelen dolgok felé fordulni.

A Vizsgálat témája egy nagyon érdekes gondolatfolyam lehetett volna, ha Malerman másként közelíti meg az alapkoncepciót. A kísérlet önmagában izgalmas téma, de rejtélyes, általunk nem ismert okokból ebben az egynemű mikrotársadalomban az író nem számol azzal, hogy másik nem híján, az ébredező szexualitásukkal a neveltek esetleg egymás iránt is vonzalmat érezhetnek majd. Így a Vizsgálat alapvetése eleve afféle heteroszexuális hibakeresés, melynek megoldását az egyneműsített mikrovilág kialakítása szolgáltatja csupán.

A kísérlet ebben a regényben már az Ábécé-fiúk és a Betűlányok születésétől fogva zajlik. A cél az, hogy a már részletezett eszközökkel a zseniképzőként funkcionáló Nevelde olyan koraérett gyerekeket képezzen, akik koruk legnagyobb tudósai, művészei, gondolkodói lehetnek, és így hasznos és példaképértékű tagjai a társadalomnak. A Nevelde viszont nem számolt azzal, hogy mégis miként magyarázza majd meg a fiúknak és lányoknak, hogy mi is az a társadalom, ha elzárva tartja őket tőle (és egymástól), az erdő mélyén.

A tiltásokra, félelmekre alapozott, szabálykövető magatartásra nevelő tanmenet sincs híján a félrevezető ötleteknek.

Kiiktatja a vallást, félremagyarázza a születést, rémképekkel, betegségekkel fenyegeti meg az engedetlenkedőket, a hazudósokat és a titkolózókat. Mind ezek mellett próbál meg teljesen aszexuális fiatalokat nevelni – már a hibás alapkoncepcióból kikövetkeztethetően is nyilvánvaló, hogy sikertelenül.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Josh Malerman szándéka, a kísérlet jellege érthető ugyan, de nem vesz figyelembe egy sor, logikus kérdést, ezért a Vizsgálat olvasásakor már a történet elején meg kell alkudnia az olvasónak:

Csak akkor válik élvezhetővé a regény, ha elvonatkoztatsz a realitástól, és nem törődsz a felmerülő kérdésekkel. Csak a Nevelde saját szabályaira figyelj, semmi más nem számít!

Ez súlyos hiba. Ha a kísérlet vezetőinek kifejezetten az lett volna a célja, hogy semmiféle szexuális vonzalmat soha ne tapasztaljanak meg a tizenkét éves gyerekeik, miért nem oldották meg például kémiai úton a kérdést? Ezekre a Vizsgálatban semmiféle utalás nem történik, így olyan logikai rést hagy, amelyen az olvasónak csak nagy jóindulattal sikerül átlendülnie.

A tiltások és elvárások sokaságán túl pszichológiai szempontból is kérdéses, hogy a gyakorlatban miként valósulna meg egy ilyen évtizedekig tartó emberkísérlet. A Neveldében nincs helye különcködésnek, lázadó időszaknak. Ennek kiváló példája az a fajta semlegesítés, amely az egyéniségeket megpróbálja elkenni, annak ellenére is, hogy többször hangsúlyozva van, mennyire fontos a kreativitás, az egyéni látásmód. A pusztán betűjelekkel elnevezett, csupa feketébe öltöztetett gyerekek egyedisége legfeljebb abban nyilvánulhat meg, ahogyan a hajukat viselik, vagy hogy mennyire ügyesen tudják a Csónakoknak nevezett, hazugságvizsgálatra épülő játékban elleplezni az érzelmeiket. Az is a teljes kontrollt szolgálja, hogy a kalandra szomjazó fiatalok igényeit bértollnokokkal íratott, nevelő célzatú, és a Nevelde (valamit a körülötte elterülő Kert) szűk világára szabott regényekkel próbálják meg elcsitítani, kielégíteni. De nem következne-e ebből automatikusan a kíváncsi kérdés, hogy mégis mi van a Kerten és az erdők fáin túl? Hogy akarhat a Nevelde zseniket képezni anélkül, hogy válasszal szolgálhatna az ehhez hasonló kérdésekre? Nos, megint csak a regény saját szabályai lépnek életbe akkor, amikor az életszerűséget nélkülözve Malerman hősei inkább fel sem teszik ezt a kérdést, hogy az írónak ne kelljen rá választ kreálnia. Ami így egy hanyag, de kényelmes megoldás arra, hogy ne kelljen a neveltek világának beilleszkednie a reális világba.

A logika ott is megbukik, hogy a pusztán betűneveket viselő gyerekeket nemcsak APU (és ANYU), hanem család- és személynevekkel ellátott vizsgálóbiztosok, írók, tanítók veszik körül. Még a kalandregények szereplői is valós személyneveket kapnak. Mégsem merül fel egy fél sor erejéig sem az Ábécé-fiúk vagy a Betűlányok egyikében, hogy ők miért pusztán egyetlen betűt tudhatnak saját nevüknek, ha ez még a kalandregényekben sem általános szokás? Illetve honnan jönnek a regények szereplői, ha a világon nincs más, csak a Nevelde, és annak lakói? A zseniképzés már az oktatott tananyag cenzúrája miatt is veszélybe kerülhet. Mégis csak érintőlegesen, és csak egy szereplő foglalkozik azzal a gondolattal, hogy ha a szaporodáshoz két különböző nemre van szükség az állat- és növényvilágban, akkor az emberekében talán szintén ez a törvényszerűség lenne érvényes?

A világ tehát elbukik a józan logika mentén, a szereplők számára mégis lassú folyamattá válik a hazugságok felismerése.

Amiben viszont jó a regény, az a pszichológiai ráhatás, nyomás alatt tartás ábrázolása. Már rögtön, az első oldalakon belengeti Malerman a félelmetes és rémisztő helyet, amit a Sarok néven ismerünk meg, de csak a 350. oldal környékén árulja el, hogy mi is az tulajdonképpen.Addig csupán fenyegető árnyékként lebeg, állandóan emlékeztetve rá, hogy az engedetlenekkel rémséges dolgok is történhetnek. Szintén sokkoló, bár sajnálatos módon túltolt és feleslegesen horrorisztikus az utolsó 20 oldal is, amiben az addig felépített, saját szabályrendszerében mozgó világ összeomlik, a szöveg pedig átcsap valami teljesen másba, valamibe, ami nem illik az alapkoncepcióhoz, a karakterekhez, és felvet egy sor válasz nélkül hagyott újabb kérdést.

A Vizsgálat éppen ezért egy kockánként felépített, majd egy dühös kisgyerek hisztirohama közepette indokolatlanul szétrúgott, gondolatébresztő történet. A kidolgozatlanul maradt koncepció nem képes megfelelően visszaadni az író fejében lezajlott gondolatfolyamot, megbicsaklik a logikai buktatókon. Vajon mit érdemel egy ilyen könyv, aminek alapja nemhogy a másság vagy a különbözőség, de sokkal inkább az egyneműség előnyeit taglaló, sőt, dicsőítő „propaganda” gondolata? Nyilván nem félreértést.

Az író szándéka a hibák ellenére is teljesen világos: nemek egymás nélkül, gyerekek szeretetet adó szülők nélkül nem élhetnek teljes és egész, kiegyensúlyozott életet. A homogén világ pedig nem életszerű.