Sorozat

Lovecraft Countryra kitehetjük az ötletektől megtelt táblát

Befejeződött a Lovecraft Country első évada. Láttunk szörnyeket, átokszórást, időutazást, véráldozatot, és mindezt súlyos karakterdrámák koronázták meg. Nagyon sok mindent. Erre viszont, minden igyekezet ellenére nem volt elég 10x60 perc. Kissé spoileres évadkritika.
Korábban a témában:

Az 5. rész után Atticus, Letitia és Monstrose felfedezik, hogy le tudják győzni Christina Braithwhite-ot, meg kell szerezniük a Nevek könyvét. A könyv egykor a Freeman család tulajdonában volt, ám nem tudni, hova lett. Az idő vészesen fogy, és a tét nem kevesebb, mint Atticus élete. Christina ugyanis a veterán férfi életenergiájára játszik, hogy őáltala elnyerje a halhatatlanságot.

A Lovecraft Country első öt epizódja egy antológiasorozat felépítésű, de izgalmasnak ígérkező sorozatot vetített előre. Bár a mystery box narratívából nem lett semmi, időutazást, dimenziókapukat és gigantikus áldozati rituálét kaptunk dögivel, kiegészítve egy csavaros lezárással. Emellett a sorozat adaptációként pont annyira képes elszakadni a könyves alaptól, hogy megmutassa annak számos aspektusát a sajátos újításai által. Egy szó mint száz, profi a kivitelezés, azonban nem lehetünk teljesen boldogok a végeredménnyel.

A Lovecraft Country tényleg az HBO nagy nyári dobása
Spoilermentes Lovecraft Country-kritika az első öt epizódról.

A könyv ismeretével a hátam mögött már ki tudom mondani, hogy a Lovecraft Country hű adaptációja Matt Ruff könyvének – abban az értelemben mindenképp, hogy teljes egészében megőrizte annak lényegét. Nagyjából ugyanazok a történetek köszönnek vissza a képernyőn, mint a regény lapjain. A showrunner, Misha Green követi az alapot annak ellenére is, hogy saját bevallása szerint a Lovecraft földjén alappilléreiből akart teljesen saját sorozatot írni, vagyis interpretációs adaptációt készíteni. Green végtelen tisztelete és szakértelme, amellyel Ruff könyvét kezeli leginkább a tudatos változtatásain érhető tetten. Ilyen például mindjárt a sorozat főgonosza és intrikusa, Christina Braithwhite. A könyvbéli Calebnek a genderbend (ellenkező nemű) változata ő, akit bár hasonló motivációk mozgatnak, mint könyvbéli megfelelőjét (jobbnak tartja magát a kultista szekta többi tagjánál), ám ez némi plusz réteggel egészül ki.

A férfi központű Braitwhite családból akar kitűnni Christina, közösségén belüli handicapjével akarja megmutatni, hogy mesteri természettudós és jobb mindenkinél.

Nem puszta hatalomvágya és az örök élet hajszolása teszi őt félelmetes ellenféllé, hanem az a színtiszta, leplezetlen számítóság, amivel célja felé igyekszik. Az őszintének, emberinek tűnő megmozdulásai felvértezik őt némi manipulátori képességgel is, amellyel szinte az összes szereplőre képes hatni. Viszont egy-egy epizódban kevés játékidő jut neki, így ezen képességét csak ritkán tudja játékidőben megcsillogtatni. Pedig Abbey Lee otthonosan mozog a mágusnő szerepében, jó lett volna többször látni őt.

Braithwhite mellett a főszereplő karakterek is kaptak bőven pluszt a könyvhöz képest. Atticus apja, Monstrose (Michael Kenneth Williams) zsörtölődő mivolta mögött egy önmagát elnyomó meleg áll. Greenék nem hagyják ezt a szálat ennyiben, hanem a 9. epizódra megkoronázzák egy igazán súlyos és megrázó karakterívvel; egy olyannal, ami túlmutat a Hollywoodban látott valódi identitás elnyomás-narratívákon. Izgalmas árnyalást Ruby (Wunmi Mosaku) karaktere kapja. A könyvhöz hasonlóan itt is fehér nővé változik egy bájitaltól, ám minél többször ölti magára Hillary alakját, annál jobban él vissza kiváltságos helyzetével. De attól, hogy új bőrszínt kap, nem képes teljesen feladni önmagát az új életért cserébe; és ez a kettősség a végsőkig szétveti őt. Még érdemes megemlíteni Hippolyta (Aunjanue Ellis) dimenzióutazását, ami a sorozatban nem csak egy egyszerű utazás számára, hanem önmaga újradefiniálása. Különböző sci-fi vagy fantasy toposzokon keresztül próbál rájönni, ki lehet ő a férje, George nélkül.

A szereplők tágabb értelmezése mellett számos új esemény is bekerült, mint például a Watchmen sorozatból már ismert Tulsai mészárlás (1921) vagy a koreai háború (1950-1953). És bár ezek az események sosem jelentek meg a regényben, úgy illeszkednek be a Lovecraft Country világába, hogy nem érezni tájidegennek őket. Funkciójukat ellátják, miközben színesítik a már felépített mágia univerzumot.

Bizonyos tekintetben viszont túlságosan ragaszkodik az eredeti alapanyaghoz az adaptáció. Ott van mindjárt a novellaszerű szerkezet, amit Misha Greenék egy az egyben képernyőre emeltek.

Az Ádám fiai szektára építő első két rész után éles váltást jelentett Letitia kísértetház-vásárlása és a kísértet kiűzése. Az ehhez hasonló sokk csak fokozódik az évad második felében. A 6. epizód koreai flashbackje szinte teljes elszakadást jelentett a főcselekménytől. És bár önmagában egy remek epizód volt Atticus koreai szerelmének, Ji-ah története, az évad végéhez közeledve nagyon nehezen tudott felcsatlakozni a könyv alapból felépített átívelő szálra. A finálé tekintetében hasonlóan kilóg Hippolyta utazásának hozadéka is, a földön túli tudás, amit az utolsó pillanatokban igyekszik átadni lányának, Dianának (Jade Harris). Ezeket a plusz szálakat és a fő történetet igyekszik a 10. rész teljesen lezárni, mintha nem tudnák, hogy berendeli-e az HBO a 2. évadot (jelenleg nincs róla hír, csak Greennek vannak ebbéli tervei). Így hiába a számtalan ötlet és jól felépített karakterdráma, a lezárásuk elsietettnek érződik. Pár plusz epizódon keresztül, vagy egy háromepizódos évadzárón keresztül valószínűleg jobban el lehetett volna simítani mindent.

Az antológiasorozatokra jellemző szerkezet nem csak a lezárást terhelte túl, hanem a Lovecraft Country főcselekményét is. Túl sok időt tölt el szereplőivel, és kevés időt szán az átívelő szál építésére. Bár a regény is hasonlóan szövi a történetét, slusspoénként mindig megjelent a mindenkit összekötő Braithwhite leszármazott. Ez az adaptációban sok esetben elmarad. Christina általában máshol szervezkedik, és bár a főszálakat ő mozgatja, nincs köze bizonyos ügyekhez, sőt bakit is lő puszta a távolmaradásával, ha a végső mestertervére gondolunk. Erre kiváló példa a 9. epizód, amikor Atticus, Letitia és Monstrose visszautaznak 1927-be, hogy megszerezzék a Nevek könyvét. Christina nem avatkozik be küldetésükbe, hanem az 50-es években várja ki, mi lesz. De Diana (a könyvbéli Horace megfelelője) elátkozásánál is csak akkor jelenik meg, amikor Atticus és Leti külön-külön próbál meg tőle segítséget kérni. A Dee-t elátkozó rendőrök, Lancasterék Christina riválisai a szektában, akik ellen akár fel is léphetne magától is, nem csak azért, mert lehetőséget lát terve megvalósítására. Ilyen logikai hibának is nevezhető események miatt nem tud teljesen összekötő pontként működni az antológiaszerűen felépített sorozatban. A tessék-lássék Christina-bevonások még magyarázhatóak az elsietett évadzárással is.

A Lovecraft Country tipikusan olyan sorozat lett, ami sokat akart, de a legvégén megrokkant a sok minden alatt. Törekvései ígéretesek voltak, többé-kevésbé meg is próbálta beváltani a vállalásait, ám a végefele közeledve nem volt meg mindennek a kellő drámai hatása, de leginkább az idő nem volt. Ezért próbál kárpótolni a meglepő, ám bátor húzásokkal zárult évadfinálé, ami szerencsésen kerek és lezárt lett. Jó lenne így, még a csúcson meghagyni ezt az adaptációt.

Lovecraft Country – amerikai horrorsorozat, első évad. Epizód: 10 x 60 perc. Csatorna: HBO. Megjelenés: 2020. augusztus 17. Értékelés: 7/10 kultista raptor

A Lovecraft Country elérhető az HBO GO-n.

A Lovecraft Country teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.