Sorozat

Bejáratott módszerek, akadozó történet – Tudhattad volna pilotkritika

Egy újabb idillikusan működő, jómodú család. Egy újabb New York-i bűntény. Egy újabb, társadalmi problémákat tét nélkül ábrázoló sorozat, amely a hatáskeltésen túl nem tervez a jelenséggel. Így indul tehát a Tudhattad volna című minisorozat.
Korábban a témában:

A Nagy Alma és sikátorai, amelyek a New Yorkiak kifürkészhetetlen életéhez hasonlóan ködösek és zegzugosak, olyan téma, amiben igazán nehéz újat mondani. A Blue Jasmine hamis fényűzése és a Végzetes vonzerő világa ezúttal egy, A viszonyhoz hasonló családon belüli kriminek ad helyszínt, aminek természetesen egy dráma ágyaz meg, ahogyan azt megszokhattuk. Ha egy ennyire kiismert, sokat használt milliőbe főszereplőként egy tehetős orvos szülőpár és egy hegedűn játszó fiú kerül, aki kiskutyáért könyörög, akkor kizárólag a cselekményre hárul minden feladat, hogy újat és thrillerhez illő feszültségkeltést tudjon mutatni.

Ha valaki képes lehet ilyet alkotni, az David E. Kelley, akitől a Hatalmas kis hazugságok után már szinte elvárjuk, hogy kezdjen is valamit ezekkel az amúgy szélsőséges és elnagyolt társadalmi bemutatásokkal. Korábbi sorozatában lenyűgözően használta fel ezeket az elemeket, amelyeket itt is mintaszerűen hozott. Újra találkozhatunk a már bizonyítottan sikert hozó thriller/dráma összetevőkkel. Egy csapat igen módos szülő, az elit magániskola, a bűnnel szorosan összeforrt gyerekek, és egyetlen nő, a társadalom spektrumának másik végéről, aki – feltehetően – egy férfi agressziójának áldozatává válik. Míg a történet, és az alappillérei zavarbaejtően hasonlóak (nem beszélve a karakterekről, akik közül néhányan Nicole Kidmanen túl szintén könnyedén beazonosíthatóak a fenti sorozat szereplőivel), az üzenetérték – amennyire a pilotból megítélhető – jócskán elmarad elődjéhez képest.

Az HBO sikervárományos drámasorozatával kapcsolatban nem kevés elvárás merült fel az író személyétől kezdve az Emmy és Golden Globe-díjas rendezőn (Susanne Bier) át a két A-listás színészig.

Amikor egy alkotás ennyire jónak ígérkezik, az azon túl, hogy garantálhatja a sikert, picit tovább gondolva azonban kétségeket is ébreszt a befogadóban, hogy vajon mit próbál majd a produkció kompenzálni ezekkel a ígéretes tényezőkkel. Ebben a sorozatban, úgy érzem ez a gyanakvás bizonyítást nyer.

Fraserék egy összetartó kis család, Manhattan egyik legelőkelőbb részén nevelik egyetlen fiúkat. Az apa (Hugh Grant) egy kissé zsémbes gyermek onkológus, akit valószínűleg munkában töltött évei tompítottak érzelmileg kissé barázdálatlanná. Az anya (Nicole Kidman) a tökéletes kontrasztja, külseje, csakúgy mint jelleme makulátlan, végtelenül kedves, de profi pszichológus, aki a temérdek munka ellenére is hibátlanul látja el háztartásbéli és anyai tevékenységeit. Természetesen az anyagi jómód és a nő nemessége szükségszerűen magával hozza a jótékonykodás kérdéskörét, amely a nyitó rész központjává válik. Jóllehet az elit iskolának, (ahol ötvenezer dollár az éves tandíj) aukciót szervezni és több ezer dollárért elárverezni egy pohár vizet, talán nem akkora altruizmus, mint amekkorának elsőre tűnik. Ez azonban nem tartja vissza az anyákat, hogy erejükön felül, egy teapartin összeülve megszervezzék az aukciót. Ekkor ismerkedünk meg a történet másik főszereplőjével, Elenával (Matilda De Angelis), akiből egyszerre árad a fojtogató melankólia és a szexuális vonzerő. Jelentőségét, rejtélyes szűkszavúságát kompenzálandó, a rajta alkalmazott szuper plánok is igyekeznek fixálni.

A teapartin finomkodó, álmosolyokba és small talkba gabalyodó anyák közt a babáját szoptató fiatal nő a maga természetességével és testiségével olyan jelenség, amely Elenát immáron nem csak anyagilag, hanem emberileg is végleg szegregálja a közösségtől.

Megértést és együttérzést egyedül Gracetől kap, aki felé is eredendő kedvességgel és odafigyeléssel fordul; ezt a lány – aki láthatóan nem szokott efféle emberi bánásmódhoz – valósággal cseppekben issza le a nő ajkáról. Az aukció másnapján azonban szörnyű híreket kapnak a szülők: Elenát rejtélyes körülmények között előző éjjel meggyilkolták. Ezzel egyidőben Jonathan, aki egy orvosi konferenciára indult egy másik városba, nyomtalanul eltűnik.

A Tudhattad volna első epizódja szinte kizárólag klisékből építkezik. A feljebb taglalt közhelyeken túl, mintha majd’ minden elemét az elérhető legkézenfekvőbb lehetőségek közül választották volna ki. A műfajban jártasabb nézők bizonyos fordulatokat akár a megnézés nélkül is tudhatták volna. A jeleneteket aláfestő közismert klasszikus zenei darabok, a gazdag gyerekek hegedű- és balett órái, a karakterek (Kidman kivételével) árnyalatlansága még magyarázhatóak lennének a pilot-jelleggel, hiszen ennek fő feladata, hogy elhelyezze az alkotást időben és térben, legyen egy alapállítása, melyet az epizód végén valószínűleg megkérdőjelez, ezzel ébresztve érdeklődést a nézőben. Ám a triviális jelenetek, mint a teaparti vagy az árverés, amelyek kis túlzással parodisztikusan közhelyesek, már nem magyarázhatóak ezzel az érvvel. Az Oscar-díjas operatőr (Anthony Dod Muntle), akinek a Dogville óta van tapasztalata Kidman fényképezésében, óramű pontossággal hozza a thrillerhez elengedhetetlen szürkés, rideg világot valamint a kontrasztként szolgáló szépiás múltat. Azonban még ő is vét olyan hibákat, amelyek a tartalmat jócskán alárendelik látványnak, így helyenként hatásos, de túlzó képi megoldásokat láthatunk.

Ezen kívül, bár két főszereplő remekül és hitelesen alakít külön-külön, de a két színész közt lévő kapcsolat hidegebb, mint a folyton gőzölgő New York-i reggelek.

Ezek összességéből pedig egyelőre egy nem túl rejtélyes, újat mondani aligha képes történet kerekedett.

Viszont természetesen semmi sincs veszve, hiszen további öt, közel egy órás részre számíthatunk, ahol mindezen még lehet fordítani, sőt görbe tükörként akár még bravúrosan fel is használhatóak az említett hibák és hiányosságok. Bízzunk benne, hogy Kelley a meggyőző látványt és forgatókönyvet nem végcélként jegyzi, hanem ezúttal is az erős üzenetek és a társadalmi felelősségvállalás szolgálatába állítja majd. Mindent összevetve a sorozat tehát sajnos nem feltétlen a pilot miatt, hanem annak ellenére, de mindenképpen érdemes a folytatásra.

Írta: Rudas Dorka

Tudhattad volna (The Undoing) – amerikai thriller sorozat, első epizód. Epizód: 54 perc. Csatorna: HBO. Megjelenés: 2020. október 26. Értékelés: 6,5/10 raptor

A Tudhattad volna teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.