Film

A személyes nyomorúság elől nincs hová menekülni

Már a horrorfilm se a régi - panaszkodhatnak azok a zsánerrajongók, akik hirtelen bevágásokra, rémisztő hanghatásokra és patakokban folyó vérre (vagy egyéb testnedvekre) vágynak. Aki még nem unja az elátkozottak legendáját, a szellemjárta kastélyokat, vagy a gonosz lelkek által megszállt gyanútlan áldozatokat, az ne nézze meg ezt a filmet. Mert a Kinek a háza? azoknak szól, akik túlléptek már mindezen. Filmkritika.
Korábban a témában:

Nem szokványos filmet időzített a Netflix október 31-re. Remi Weekes első önálló rendezése csak nyomokban tartotta meg a horror klasszikus elemeit, a hangsúlyt inkább a személyes drámára és a közelmúlt nagy aktuálpolitikai témájára, a menekültválságra helyezte. A Kinek a háza? nem kifejezetten arról szól, amit a cím sugall, és csalódni fog mindaz, aki visszatérő/gonosz kísértetekre (és a halloween-i bemutatóidőpont miatt feltehetően) egy egészestés borzongásra számítana. A lényegi elem itt nem a tipikus szörnyes/zombis/holt lelkes rothadás, bűz, vér és halál, hanem a lelkiismeret próbája és az igazságkeresés.

A történet szerint két dél-szudáni menekült, Bol (Sope Dirisu, Black Mirror) és Rial (Wunmi Mosaku, Lovecraft Country) érkezik Európába a tengeren át. Az út során gumicsónakjuk megsérül, a menekültek egy része, köztük a házaspár lányával, a tengerbe vész. Férj és feleség eztán Angliában kapnak letelepedési lehetőséget, ami némi anyagi juttatással (tulajdonképpeni segéllyel) és egy lakóházzal jár együtt, szigorú szabályok betartása mellett. Az Angliát jelképező ügyintéző (Matt Smith, Doctor Who, The Crown) betanult üdvözlőszövege nagyjából össze is foglalja, mit lehet és mit nem a háborúmentes Nyugaton csinálni, Bol és Rial pedig örüljön, hogy saját házban élhet, ami annyira jó fogás, hogy nagyobb, mint a született, fehér bőrű angolé.Természetesen a háznak nevezett peremvárosi putriban akklimatizálódó, kéz helyett késre-villára átszokó, földön fekvés helyett asztalnál étkező dél-szudáni házaspárnak hamar rá kell jönnie, hogy megpróbálhatnak ugyan angolobbak lenni az angoloknál (értsük jól, európaiaknál), mindez nem fog menni. Úgy pedig pláne nem, ha közben bejelentkezik napi szintű kísértésre a horrorelemekkel kidíszített elvesztett lányuk halhatatlan emlékezete.

Adott tehát másfél órányi játékidő, ami nem a mindent elborzasztó rettegésről szól, hanem egy trauma sajátos feldolgozásáról, amely során abban sem lehetünk teljes mértékben biztosak, hogy mindaz a rendellenesség és természetfelettiség valóban megtörténik-e a szereplőkkel, amit két üresjárat között megmutatnak az alkotók.

Mindehhez felhasználnak szokványosnak mondható vizuális eszközöket is, mint például a sötétség misztikussága, az őrület klasszikus tünetei, a szemet szemért-elv ősi törvénye, mégis újszerű a témafeldolgozás abban, ahogy a modern kor emberét foglalkoztató társadalmi kérdés beleolvad a horrorba úgy, hogy nem véres masszaként csorog ki a végefőcím után az ember fülén.

A Kinek a háza? sokkal inkább kőkemény dráma, amely a lelkiismeret-furdalásról és a veszteségről szól, nem pedig rémisztő vagy félelmetes lények inváziójáról, bár azért nem teljesen mentes tőlük sem a történet. A remek témaválasztást viszont nem sikerült úgy tálalni, hogy végig lekösse és megtömje a néző agyát. Gyakoriak az eseménytelen, cselekményszegény negyedórák, és sok egyéb lehetőséget sem tudott (akart?) teljesen kiaknázni a történet. Pedig nagyon érdekes jelenet például az, amikor Rial eltéved a házuk környékén, és három fekete tinédzser fiútól kér útba igazítást, akik előbb összezavarják, majd durva szavakkal mutatnak hazautat neki Afrikába. A jelenség társadalmi vetülete, a többször belengetett szomszédasszony funkciótlansága, a beilleszkedési nehézségek mélyebb bemutatása sokat dobott volna a személyes drámán, sokkal átélhetőbbé tette volna a karaktereket. Közelebb hozta volna őket a nézőhöz, aki szorongóbb szívvel is végigizgulhatta volna, milyen döntést hoznak meg végül a látványosra sikerült utolsó fél órában.

A politikai/társadalmi üzenet és a misztikusság keveréke egy időnként lassú, szépen fényképezett, szimbólumokkal és ravasz dramaturgiával fűszerezett filmet eredményez, amelyet akkor is érdemes legalább egyszer végignézni, ha sokkal keményvonalasabb, paráztatós filmekhez vagyunk hozzászokva. Csak a kliséfanok kerüljék el messzire, mert a Kinek a háza? tulajdonképpen nem is horror, hanem egy horrorelemeket is bekebelező, kulturális különbségeket feszegető művészfilm.

Kinek a háza? (His House) – angol thriller/misztikus/horrorfilm, 93 perc. Gyártó: Netflix. Bemutató: 2020.10.30. Értékelés: 7,5/10 raptor

A Kinek a háza? teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.