Könyv

Hadat viselni a nép türhősége ellen csak kéziszótárral érdemes

A cenzúrát úgy lehet legjobban kikerülni, ha a valóság szörnyűségeit, ridegségét, igazságtalanságait egy képzeletbeli világhoz társítjuk. Éppen ezért voltak betiltva bizonyos diktatúrákban olyan irodalmi művek, mint például a Szép új világ, vagy az 1984. Ha szocialista érában már létezett volna A nép igazsága, pontosan ilyen okokból előkelő helyen szerepelne ezen a listán. Könyvkritika.
Korábban a témában:

Az szerző könyve a Twister Media kiadó [bekezdés]-program egyik 2018-as nyertese. A [bekezdés] az Aranymosáshoz hasonló, évente visszatérő regénypályázat, mely olyan magyar szerzőknek nyújt megjelenési lehetőséget, akiknek még nem jelent meg kereskedelmi forgalomban önálló kötete.

Németh Gyula illusztrációja

Tarja Kauppinen könyve cseppet sem lányregény. A humor és az erőszak kéz a kézben jár lapjain. Annyira valós és valószerűtlen egyszerre, hogy ha filmes feldolgozást kapna, leginkább a tarantinoi filmes nyelv tudná hűen visszaadni a regény hangulatát, a kissé epizodikus, de azért összefüggő, kissé nyers, de briliánsan megalapozott történet. A regény cselekménye egy képzeletbeli, zord vidékre kalauzol, melynek neve Havasfelföld. Lakói nem éppen jómódban élő, egykor magas művészeti- és szépérzékkel rendelkező zwelfek, valamint bűnözésre hajlamos emberek, és egyéb élőlények. Egy nap megérkezik hozzájuk a Gyehenna Magisztere, a női bőrbe bújt Sátán, és célt ad sivár életüknek, háborúba vezetve ezzel a zwelfek seregét. Már-már azt hinné az egyszeri olvasó, hogy kap egy szokványos, harcokra és hatalmi viszályokra épülő, az “elnyomottakból elnyomók válnak”-típusú regényt, de A nép igazsága nem áll meg itt. A cselekmény két részre osztható, a háborús időkre, és a háborút követő interregnum belviszályainak taglalására, ahol az intrika és az új hatalmi elit törekvéseit csupa ismerős mozzanat mentén kísérhetjük végig, a fehérgalléros bűnözéstől kezdve az elcsatolt területek sorsáig.

Tar Attila illusztrációi

Szatirikus jellege mögött erős társadalomkritika húzódik meg, kínosan ismerős pillanatokkal és jelenetekkel, fantáziavilágba oltott igazságokkal. Már a történet elején ötletes, jól felépített alapozást kap az olvasó, amikor a világ természetrajzának ismertetése olyan rendellenes információkra is felhívja a figyelmét, amitől a hajunk is égnek áll. Kendőzetlen őszinteséggel ismerteti a szerző az elmúlt évszázadokat és a valaha élt havasfelföldi polgárok nemlétező erényeit. Grim dark jellege abban is tetten érhető, hogy már az első oldalakon az olvasó arcába, hogy ne várjon hősöket, különleges képességű kiválasztottakat, mert a világnak e szegletében mindenki türhő, szőröstalpú, erőszaktevő és paraszt, a szó legrosszabb értelmében véve. Az infrastruktúra pocsék, az itt élők lopással és bűnözéssel tompítják nyomorúságukat, és aki erre a vidékre téved, annak bizonyosan semmiféle jó szándéka sincsen.

Számos illusztráció is segíti az olvasót abban, hogy belehelyezkedjen Havasfelföld világába, egy-egy emlékezetes jelenetet, karaktert (legyen az ember vagy sem) segítenek vizuálisan memorizálni Németh Gyula elismert képregény illusztrátor munkái, aki nem kezdő már a szakmában. (Hamarosan H. G. Wells illusztrációk kapcsán találkozhatunk a nevével.)

A gyönyörű nevű Havasfelföld, különösen annak Fenyvesmélye nevű központi régiója nem éppen barátságos helyszín, zordsága és nyomora miatt kiváló terület ahhoz, hogy az elégedetlenség lángjai fellobbanjanak. 

Már az első eseménysorozatokat, valószerűtlen történéseket is pazar nyelvi megoldások kísérik, miközben egyre ismerősebb, kitalált, mégis déja vu érzést keltő mozzanatok adják meg a regény szatirikus jellegét. A Gyehenna Magiszterének fejéből kipattanó terv, a környező országok és népek leigázásának bizsergető motivációja és a nyalka, csinos egyenruhába bújtatott Sötét Sereg olyan érzékletesen reflektál a Náci Birodalom hódító szándékaira, a hitleri nagyzolás, sérthetetlenség és zsarnoki őrület megnyilvánulásaira, hogy még annak is átjön a finoman rajzolt párhuzam, aki nem követi sem a napi politikai eseményeket, sem pedig érdeklődése sincs az elmúlt 100 év nagy háborús hadmozdulatairól.

A nép igazsága további erényei közé tartozik, hogy megpróbálja annak ellenére realisztikusan formázni Havasfelföld világát, hogy az olvasóban nyilvánvalóan felmerül a kérdés: egy olyan helyen, ahol a bűnözés mindennapos, és ahol emberek verik agyon egymást egy satnya igáslóért, mégis hogyan maradhatott fent az emberi és nem emberi élet? Sőt, mi több, ha nehezen is, de hogyan juthat el az ipari forradalom, vagy éppen a kultúra?

Tarja Kauppinen a valóságban és a regényben (Németh Gyula illusztrációja)

Havasfelföld nem az egyetlen ország a képzeletbeli kontinensen, de sajátos ismertetőjele, hogy történelme tele van hányattatásokkal, rossz döntések következményeivel, felemelkedő és elbukó hősökkel. Ennek megfelelően olyan visszamaradott hely, ahol ha volt is kísérlet bárminemű fejlesztésre, az innovációkat hamar lesöpörte a színről a régi világ megszokott, jobbnak hitt megoldásainak édes-bús nosztalgiája. Népei pedig ennek a letargikus állapotnak tökéletes leképeződései, olyan karakterek nem csak simán jók és rosszak, hanem egyszerre jók és rosszak. Bár a hólepte csúcsok szüntelen fehérek, a sötét sereg egyenruhái pedig mély, fekete szövetükkel a közelben ólálkodó halál metaforái, a szereplők nagyon is szürkék. A koszlott vándorból lett fogadósnő egyszerre hidegvérű gyilkos és az igazság bajnoka, a szerencsétlen, csetlő-botló hentesinas született bajkeverő, a tanult, finnyás, fejedelmi leszármazott könyvtáros kisasszonynak meg sem kottyan a vér látványa a lakkozott fapadlón. Pontosan olyan teremtmények, mint a róluk olvasó közönség, az igazságot hirdető kommenthuszároktól a tevékeny politikai ellenállókig. Amikor nem spagettiwesternből ismerős, kocsmai csihipuhival küzdenek meg az igazukért, akkor kéziszótárakkal és választékosan fogalmazott riposztokkal pirítanak oda a műveletlenebbeknek.

Talán épp itt érhető tetten a szöveg kifogásolható része: a gyönyörű, választékos nyelv miatt  néha túlságosan elitista. Elvárja, hogy minden ritkán használt kifejezését, szellemes szófordulatát, nyilvánvaló, de nem türhő poénját azonnal értsük és respektáljuk. Fájóan hiányzik egy szószedet, gyűjtés, ami megakadályozná az egyszerű olvasót abban, hogy félmondatonként a google segítségét kérje a tartalom visszafejtéséhez.

Az akciójeleneteken túlmutató, már-már szépirodalomba hajló szöveget azok is élvezhetik, akik nem csupán cselekményközpontú történetre vágynak.

Ez pedig lehet nagyon ösztönző, vagy kifejezetten riasztó, attól függően, hogy a potenciális olvasó hová sorolja be magát – vagy hová sorolják be őt az eddigi könyvfogyasztási szokásai – a tájékozottság és alapműveltség közös skáláján.

Mindenesetre A nép igazsága nagyon sokat tesz – úgy tűnik, sikerrel – azért, hogy a magyar szerzős spekulatív irodalom új generációjának felemelkedését és olvasottságát elősegítse. Ez pedig nem könnyű feladat ott, ahol nemcsak a képzeletben, hanem a valóságban semmisítenek meg könyveket és ideákat, amihez havasfelföldi türhő módjára tapsol az aljanép a sötétség leple alatt.

Tarja Kauppinen: A nép igazsága

Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2020
Szerkesztő: Gaborják Ádám
Oldalszám:507
Értékelés: 9/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.