Film

A Roboraptor kedvenc filmjei 2020-ból

Legjobb filmes lista 2020-ban? Az évben, amikor a koronavírus-járvány megölte a mozit, kétszer is? Ugyan már, meg lehet ezt csinálni - röhögtünk a gonosz 2020-as év képébe. Geekes tematikánkat kibővítve - a jövőben erre egyre többször számíthattok majd nálunk! - sorra vettük, mit adott nekünk egy olyan év, mint 2020 filmek terén. 2020 legjobb filmjei a mozik bűzlő hullájának zsebéből, a Roboraptor szerkesztősége szerint.
Korábban a témában:

A platform

A spanyol filmesekre érdemes odafigyelni, hiszen rendre előállnak valami izgalmas koncepcióval. Nem volt ez másként idén sem: spanyolhon legújabb dobása, a Netflixen elérhető A platform (El hoyo) bravúros alkotás. Galder Gaztelu-Urrutia rendezése egy kamaradráma keretei közt szabadítja el allegorikus történetét és fogalmaz meg magvas gondolatokat szegényekről és gazdagokról, társadalmi rendszerekről, meg úgy általában rólunk, emberekről. Mindezt pedig rendkívül komor hangulatban teszi, azonban néha megenged magának pár (groteszkül) vicces közjátékot – de persze ez is csak arra szolgál, hogy még erőteljesebben szembesítsen önmagunkkal és embertársainkkal. Ha csak egyetlen filmet nézel meg ebből az elszabott évből, akkor az mindenképpen az utóbbi évek szociálisan érzékeny, rendszerkritikus mozgóképeinek (Mi, Joker, Élősködők) útját járó A platform legyen, hiszen tökéletesen mutat tükröt sanyarú valóságunknak.
(Szente Ádám)

The Vast of Night

A The Vast of Night a semmiből érkezett az Amazon Prime kínálatába a nyáron és sajnos azóta sem vert óriási hullámokat. Pedig egy igazán hiánypótló, emlékezetes élményt nyújtó film, amiről érdemes beszélni – nem hiába jelentkeztünk róla külön írásos kritikával és podcast adással is. Az első filmes Andrew Patterson képes volt minimális költségvetésből blockbustereket megszégyenítő látványvilágot és feszült atmoszférát teremteni szerelemprojektjében, miközben tökéletesen alkalmazta az ötvenes-hatvanas évek inváziós sci-fi-jeinek zsánerelemeit. Azt persze nem mondhatjuk, hogy a The Vast of Night bármilyen szempontból formabontó lenne, vagy újat mutatna, de a film pont attól olyan élvezetes, hogy tökéletesen fekszik rá a nosztalgiára, miközben saját egyénisége is erőteljesen jelen tud lenni. Egy olyan minimalista alkotás, ami könnyedén veszi fel a versenyt a legnagyívűbb sci-fi filmekkel is.
(Hartai Dávid)

Van valami az éjszakában - Roboraptor Podcast #80
A 80. Roboraptor Podcastban a The Vast of Night című sci-firől beszélgetünk.

David Attenborough: Egy élet a bolygónkon

Kevés olyan film létezik, ami olyan demagóg, mint az Egy élet a bolygón és talán nem is létezik még egy olyan, ami ennek ellenére nem vált ki viszolygást az emberből. Ugyanis David Attenborough narrálja. Az a David Attenborough, aki már 94 éves, és bár egész életében arról forgatott, hogy milyen csodák vesznek körül minket a világban, ezúttal arról beszél, miként tettük ezt tönkre. Ezt pedig összes természetfilmje közül a legszemélyesebb módon teszi, hisz egyfajta vallomás a narrációja. Ugyanis ő sem ismerte fel időben, hogy pusztulnak az esőerdők, olvadnak a jégtáblák, hanem csak tudósított róluk, kvázi végignézte. Egészen furcsa látni, hogy a tőle megszokott hangnem mennyire más ebben a filmben. Viszont nem lenne hű önmagához, ha nem kínálna alternatívákat is, mivel lehetne még időben megmenteni a bolygónkat. Ha ezek pedig csak néhány ember gondolkodását változtatják meg, már van szemernyi esély arra, hogy 2100-ra ne csak cseszhessük az élőhelyünket.
(Muchichka László)

Felkészülés egy meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre

Egy 2020 Legjobb filmjei listáról nem hiányozhat Magyarország idei Oscar-nevezett filmje, a Felkészülés. Horvát Lili második filmje a romantikus film zsánerét vegyíti a thrillerrel, ezzel járva körül a szerelem abszurditásait, és ennek a megmagyarázhatatlan erőnek a működését. Ennek tökéletes alanya a végtelekig racionális Márta, aki orvosként mindig két lábon a talajon áll – kivéve, ha szerelmes lesz, mert akkor ugyanis minden a feje tetejére áll de annyira, hogy még az orvosi szakma se talál rá magyarázatot. Bár akadnak a cselekményben megmagyarázhatatlan pillanatok (a szerelmen túl), racionálisan fel nem fogható történések, ám ezek a pillanatok tökéletesen illenek a film alapkoncepciójához. A Felkészülés egy viszonylag egyszerűnek tűnő mondanivalót képes teljesen kitágítani, megragadni az  az mögött rejlő érzelemhullámokat. Az emberi bizonytalanságot, a szerelemből fakadó ellentmondásos érzéseket thrillerszerű narratívába csomagolja, így téve ezeket teljes egészében átélhető és kézzel fogható jelenségekké.
(Scheirich Zsófia)

Felkészülés a racionalizáló néző összezavarására
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre filmre nem csak a hosszú címe miatt érdemes felfigyelni.

Előre

Aki a Pixar filmjeit szereti, annak az Előre sem fog csalódást okozni: nagyszerű fantáziavilágba röpít el, szerethetőek a szereplői és képes a maga nagyon egyszerű üzenetét minden erőltetett közhelyesség és zavaró giccs nélkül, a stúdiótól megszokott humorral átitatva közvetíteni. Klasszikus hőssztori kicsit modernizálva, pont elég meglepetéssel ahhoz, hogy ne érezzük sablonosnak. Azt pedig külön ki kell emelni benne, hogy családi filmként egy komoly tragédia feldolgozásával foglalkozik, amivel üdítő kivételnek számít, hiszen a mesék nem igazán tárgyalják az ilyesmit – elég, a Jégvarázsra gondolunk, amelyben a szülők elvesztése megmarad valami távoli, múltbeli eseménynek.
(Barna Benedek)

Az 5 bajtárs

Az 5 bajtárs Spike Lee legkomplexebb, legambiciózusabb és legkevésbé nézőbarát alkotása. Utóbbinak csak részben okozója az, hogy a rendező képtelen meghazudtolni vagy visszafogni magát és fullba nyomja Spike Lee-t. Azaz nyíltan, kendőzetlenség vagy különösebb árnyaltság nélkül mondja ki, hogy mit gondol a jelenlegi amerikai politikáról – mondjuk egy szerzői filmtől miért is várnánk mást? A másik ok, hogy rendezőként sajnos már messze nem olyan fókuszált, mint politikai aktivistaként. Így Az 5 bajtárs egy csiszolatlan gyémánt, amelynek számos tematikai és stilisztikai elemét nem mindig sikerül maradéktalanul összefésülni. Ám Lee filmje még ennek ellenére is egy letaglózó, érdekes és ami legfontosabb: hiánypótló tablója a vietnámi háborúnak. Képes új és egyedi szemszögből ábrázolni a konfliktust és annak következményeit. (Nagy kár, hogy mint a legtöbb amerikai/nyugati feldolgozás Lee filmje is alig foglalkozik a vietnámi oldal – sokkal nagyobb mértékű – traumájával.) Egy kétségtelenül különleges filmélmény, amelyben Lee visszatérő témái mellett egyaránt megjelenik a Sierra Madre kincse és a Cannon akciófilmek öröksége is. A bitang erős atmoszférájánál pedig csak egy dolog erősebb: a színészi játék. Különös képen, ami a főszereplő Delroy Lindo – Oscar kaliberű – jutalomjátékát illeti. Talán nem olyan egységes színvonalú, mint Coppola klasszikusa, Az 5 bajtárs mégis a legkomplexebb film Vietnámról az Apokalipszis most óta.
(Pongrácz Máté)

Wolfwalkers

A Disney és a Pixar évente szállítja mondanivalójában a Wolfwalkershez hasonló rajzfilmeket, ám mégis van egy olyan faktora ennek az alkotásnak, ami miatt úgy érzem, érdemes rajta lennie ezen a listán. A Cartoon Salon ír tematikájú trilógiáját teljessé tevő darabja erős szimbolikai animációval támogatja meg a szeretetről és barátságról szóló meséjét. Minden egyes rajzolt jelenet falra kívánkozik. Ezenfelül pedig külön felüdülés kézzel készített animációt nézni, főleg ennyire sokrétűt és szimbólumokban gazdagot, mint amilyen a Wolfwalkers. Méltó követője a Kells titkának és A tenger dalának. Igazi ereje azonban a jól felvezetett karakterfejlődésben és a szereplők közötti kapcsolati rendszerben rejlik. Nagyon erős a bensőséges anya-lánya kapcsolat ábrázolása, amelyet még a világnézeti kérdések sem tudnak végleg megtörni. Emellett pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni a burjánzó erdők leveleitől a pék kemencééig átható mondanivalót arról, hogy igenis tiszteljük az anyatermészetet.
(Scheirich Zsófia)

Farkasokkal táncoló kislányok - Wolfwalkers filmkritika
A Wolfwalkers pont az a családi film, amire szükségünk van 2020-ban.

Tenet

A koronavírus-járvány alaposan megbolygatta a filmes világot, ugyanis a legtöbb film bemutatóját minimum hónapokkal, sok esetben határozatlan időre eltolták, így ez az év egyértelműen a streamingek időszaka volt. A Tenet viszont köpött az aktuális trendekre, és Christopher Nolan kitartásának hála a filmszínházakban kötött ki a film, ahol jó alaposan össze is kuszálta a nézők gondolatait. A film ugyanis egy rendkívül komplex világot épít fel a maga két és félórás játékidejével, mely során az időinverzió bemutatásán túl vagy tíz országba eljutunk, a Főszereplő – igen, ez a neve – és társai felrobbantanak mindent, ami az útjukba kerül, a karakterekhez viszont egy cseppet sem kerülünk közelebb.

A Tenet így sajnos nem tud több lenni egy rendkívül okos látványfilmnél.

Ugyan sokkal összetettebb világot épít fel, mint egy klasszikus akciófilm, pont ez a komplexitás adja a film legtöbb hibáját is, mivel a történet sokszor szembeköpi a saját szabályrendszerét és egyszerűen túl sokat vár el a nézőtől – így leginkább csak második-harmadik megtekintésre lesz teljesen érthető, és befogadható a konklúzió. A végeredmény ettől függetlenül Nolanhez hűen rendkívül csavaros, valamiért mégsem tudott olyan hatást elérni, mint tették azt a rendező korábbi munkái. Ettől függetlenül simán befér az idei év legjobbjai közé.
(Lányi Örs)

Tenet jelenet
Az igazi, ambiciózus "nemtudommitörténik" élmény - TENET kritika
A TENET egyszerre parasztvakítás, blöff és egy isteni, alaposan átgondolt audiovizuális élmény.

The Wolf of Snow Hollow

Egy lányáért küzdő apa keserédes, húsba vágóan valóságos és zavarba ejtően személyes története és a farkasember. Ez Jim Cummings második rendezése, amelyben előző filmjének (a remek Thunder Road) témái keverednek a klasszikus farkasemberes horrorok toposzaival. A végeredmény pedig épp annyira lebilincselő, mint amennyire bizarrul hangzik. Egy megkapó, remek humorú és tartalmas fekete komédia a Fargo nyomdokain, amely bámulatos frissességgel dolgozza fel és át a klasszikus rémfilmes hagyományokat. 2020 kevés pozitív meglepetéseinek egyike, egy páratlan és igazán semmi máshoz sem hasonlító filmélmény, megfejelve a nem rég elhunyt Robert Forster megható jutalomjátékával.
(Pongrácz Máté)

A bennünk élő farkasemberen nem fog az ezüstgolyó - The Wolf of Snow Hollow
Íme az év eddigi legjobb filmje egy rendhagyó, megkapóan eredeti és baromi szórakoztató farkasember horror-dramedy.

Kollektíva

A fesztiválokon tavaly bemutatkozó és az HBO GO kínálatában idén debütáló Kollektíva (Colectiv) különösen megrendítő filmélmény a koronavírus évében. Pedig szó sincs benne bármiféle járványról: Alexander Nanau dokumentumfilmje egy 2015-ös tragédia következményeit örökítette meg. A bukaresti Colectiv klubban egy koncert során ütött ki tűz, melynek 27 halottja és 180 sebesültje volt. A nem életveszélyes égési sérülésekkel kórházba került betegekből többen is belehaltak különféle fertőzésekbe, ami arra sarkallt egy újságíró csapatot, hogy utánanézzenek a betegellátás körülményeinek.

Kutatásaik során kiderült, hogy a kormány és a kórházi vezetőség megdöbbentő gátlástalansággal zsigerelte ki olyan szintig az egészségügyet, hogy oda bekerülni már-már egy halálos ítélettel ért fel.

A Kollektíva első fele a kórházak körüli pénzlopások leleplezéséről szól, a második pedig az ideiglenes szakértői kormány új egészségügyi miniszteréről, Vlad Voiculescuról, aki megkísérli megreformálni a mélyen korrupt rendszert, miközben a befolyásos elit mellett a bizalmatlan román társadalom is ellene van. Felesleges lenne eltitkolni, hogy a Kollektíva iszonyú nyomasztó film – különösen a magyar helyzetre vonatkoztatható párhuzamai miatt – és nem is szolgál optimista végkifejlettel, de némi vigasszal szolgálhat a tudat, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik passzív beletörődés helyett Dávidként mennek neki a korrupt Góliátnak.
(Rácz Viktória)

Jojo Rabbit (Jojo Nyuszi)

Az új-zélandi rendező, Taika Waititi saját, igazán jó humorú stílusában hajlítja a náci Németország csoporttudatának jellemzőit egy mókás szatirikus kontextussá, amiben ott él ez az ártatlan hitlerjugend, Jojo. Jojonak egyetlen nagy álma van, hogy a Führer személyi testőre legyen, egy igazi árja náci, a közösség megbecsült tagja, aki megmenti a nácikat az emberevő, szarvakat viselő, egy hallal történt közösülés után pikkelyes, gondolatolvasó, barlangban lakó, de leginkább a náci fejekben élő denevérszárnyas, kéményen leereszkedő csecsemőzabáló zsidóktól (meg az oroszoktól, akik kutyákkal szexelnek). Csak az a baj, hogy valahogy csak nem tud beilleszkedni. Pedig tényleg komolyan gondolja ám. Annyira, hogy a képzeletbeli barátja maga Adolf Hitler, aki hasznos tanácsokkal látja le az ifjú náci-padawant. Jojo élete akkor borul fel igazán, amikor kiderül, hogy a házban, ahol él, rejtőzik egy zsidó lány, akit az édesanyja bújtat. A lány megfenyegeti a fiút, hogy a zsidósága minden erejével súlyt le rá, ha szólni merészel bárkinek egy szót is. Ám Jojóval, a tízéves büszke nácival nem lehet szarozni, így kompromisszumot kötnek, és elindul egyfajta barátkozási folyamat, ami egyre jobban körvonalazza, hogy

Jojo nem náci, Jojo csak egy kisfiú, aki szeretne valahová tartozni.

Fontos kiemelni, hogy a film nem fröcsög a nácikról vagy a náci ideológiájáról, nem ez az üzenete. Csupán felhasználja, viccé ferdíti ezt a történelmi környezetet úgy, hogy közben nem bagatellizálja el az eszme szörnyű gondolatvilágát. Minden vicc mögött felsejlik a tanulságos valóság, ami abszurd módon félelmetes. Ezért a szatírába csomagolt, sokszor zsengén abszurd komikumot érzelmes, megható és szomorú pillanatok váltják. Taika Waititi filmje egy csodálatos társadalmi tanmese. Allegóriája annak, hogy valahol mi is hitlerjugendek vagyunk (nagyon átvitt értelemben persze). Izomból akarunk egy közösség megbecsült tagjává válni, mert a közösség is azt üzeni, hogy mindenki ide akar tartozni, mert itt a legjobb és itt lehetsz te is király. Pedig nem is kellene nekünk oda tartozni, mert nem is vagyunk odavalók. Emellett csodálatosan elmés hasonlatokat használ és humorral beszél arról, hogy mennyire eltorzítja a csoporttudat az ítélőképességünket. (Szaniszló Róbert)

The Hunt (Vadászat)

Az senki sem gondolta volna, hogy majd pont Blumhouse-tól kap egy olyan erős és rohadt szórakoztató szatírát, amin aztán másnap még pöröghet az agya – 2020-ban ilyet is kaptunk. A The Hunt, vagy magyar címén Vadászat egy üzenetpotens véres, de igazán szórakoztató szatíra, ami nem biztos, hogy tökéletesen érthető, de ami biztos: úgy akar mondani valamit, hogy közben totálisan értelmetlennek látszik. Valami elképesztően csavart módon analogizálja magát Orwell Állatfarmjával, és többszintű metaüzeneteivel az igazán szeretnivaló “mi a f*sz???” kategóriába farol be nagy erőkkel. A sztori szerint a politikailag minden oldalról korrekt liberális elit egy maroknyi csoportja vadászatot rendez, ám a vad nem állat, hanem olyan szélsőjobboldali kommentszekciós, konteóhívő, soviniszta személyek apró halmaza, akiknél nettó magasabb rendűnek érzik magukat (az elit annyira PC, hogy még egy feketét is integrálni akart a prédák közé, mert hát a diverzitás az mindig fontos). A vadászat elkezdődik, ám mint kiderül, az egyik préda hatékonyabb a többieknél, ennek következtében pedig a vadászokból vadak lesznek.
Az az igazság, hogy a film egyáltalán nem arról akar értekezni, hogy az egyik oldal miért jobb mint a másik. Sőt, a legzseniálisabb húzása az, hogy nem foglal konkrét álláspontot, sőt igyekszik úgy kommunikálni, hogy mindkét oldal elfogult olvasata megtalálja benne a táplálékot, ezzel is igazolva a film szerintem valódi mondanivalóját. A The Hunt a maga kaotikus, kitekert módján arról beszél, hogy semmi különbség nincs az ideológiai oldalak között akkor, amikor azok elhajolnak a szélsőségbe és vegyülnek a gondolattal: jobb vagyok xy típusú embernél. Mindkettő, ilyen, vagy olyan módon, de önbeteljesítő jóslatként válik olyanná, amit megvet akkor, amikor elkezdi egyfajta racionalizált gyűlölettel vizsgálni a másik oldalt. Tipikusan az a film, ami után leülsz a haverokkal és megpróbálod interpretálni a látottakat és boncolgatni a megfogalmazódott kérdéseket.

Nem mindegy, hogy a hülyék okoskodnak vagy az okosok hülyéskednek
Látszólag csak egy idióta B-slasher, azonban a Vadászat éppen attól zseniális, hogy nincs értelme. SPOILERES kibeszélő.

Úriemberek

Guy Ritchie szóban forgó filmjével nem tudta megismételni a Blöfföt, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne lenne faszaszórakoztató az Úriemberek. Sőt! Sokkal jobb, mint az elmúlt években megjelent munkái. A történet Mickey Pearsonról és az ő több száz millió fontot érő “szupersajt” ültetvényéről szól. Mivel a sztori szerint a füvet legalizálnák angolhonban, ő nem szeretné tovább vinni a bizniszt, mert hát túl sok vércsepp van a számláján, és nagyon tetszene neki az angol lordok kellemes, felhőtlen élete. Ezért eladásra kínálja roppant firnyákosan létesített ültetvényhalmát nem kevés lóvéért, amire természetesen akad vevő. Ahogy látható, Guy Ritchie ebben a filmben a szimpla suttyó gengszeterek helyett a suttyóból evolúcionált zakós, grófimitátor gengszetereket helyezi fókuszba, akik óvatosan, maníros és modoros nyelvhasználattal méregetnek péniszt az ebédlőasztalnál, de ha úgy van, oda is csapnak, és általában úgy van. Viszont a film nem a bunyóra fekteti a hangsúlyt. Rendezőnk továbbra is (inkább ismét) az a fazon, aki képes úgy szórakoztatóvá tenni egy ilyen gengszterfilmet, hogy alig van benne erőszak, viszont elmés, patikamérlegen kimért humorral dolgozó párbeszédek annál inkább. De ezek annyira jók, hogy nem is kell bele kendőzetlen, vagy éppen látványos tettlegesség. Ha valaki látta a már említett Blöfföt, tudja miről beszélek: csupa anti-hős, bűnöző, akiknek a valóságban rácsokat, szar matracot és közös zuhanyzót csúszós szappannalt kívánnánk egy anyaszomorítóval, itt viszont szurkolunk:

Csak nem cseszik át ezt a Mickey gyereket, hát jócsávó.

Az Úriembereket csak annyi választotta el attól, hogy igazi, többszörnézős kultfilmmé váljon, hogy keveset használja a rohadt jól kitalált karaktereit. Jobban mondva mindenből csak egy kicsivel többet kellett volna adni és ez a film simán felzárkózik azok sorába, amik a rendezőből legendát csináltak.

Lelki ismeretek

A film alapvetően egy Queens-i jazz zongorista, Joe Garner életébe és halálába ad betekintést. Joe egy általános iskolai zenekart tanít, ami nem teszi őt teljesen boldoggá, ugyanis a vágya mindig is az volt, hogy apja nyomdokaiba lépve híres jazz zenésszé váljon. Erre pedig meg is kapja a lehetőséget, ám a meghallgatás után szerencsétlenség éri, amelynek következtében életét veszti. Azonban nem nyugszik bele a sorsába, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a lelke visszajusson a testébe és életét új alapokra helyezze.

A Lelki ismeretek kétséget kizáróan a Pixar legérettebb alkotása

és nem csak az alapfelvetés és főszereplőválasztás miatt – nem éppen megszokott a lámpás cégtől, hogy egy középkorú fekete férfit helyez főszerepbe -, hanem amiatt is, amit képvisel: ha a Volt egyszer egy Hollywood.. a filmgyártásnak címzett szerelmeslevél volt, akkor a Lelki ismeretek egyértelműen egy óda az élethez. Pete Docter író-rendező és csapata megpróbál választ adni arra a kérdésre, amire a vallásokon és a filozófusokon túl nem igazán tett próbát senki az emberiség történetében, vagyis, hogy: mi van a halál után? Ezenfelül, gyermekeknek is targetált film révén viccesnek, közérthetőnek és átélhetőnek kell lennie, amit a Pixar sikeresen abszolvál. (Lányi Örs)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.