Film

Van-e élet a halálod után? – Pieces of a Woman

Mundruczó Kornél és Wéber Kata első angolul beszélő, de egyetemes nyelven szóló filmje, ami érintettségtől függetlenül ragadhat magával mindenkit. Pieces of a Woman filmkritika.
Korábban a témában:

Az anyaság fogalma és misztériuma az utóbbi években egyre több film alaptémája, vagy nevezzük inkább cselekménymozgató motivációnak. Az anya már nem csak a művészek sokat emlegetett gondos, ölén ringató menedéke, az alkotók gyermekkorának és így művészetük egyik meghatározó jelensége (vagy traumája). A Westworldben, A szolgálólány meséjében és A farkas gyermeikeiben is úgy ábrázolják mint megmagyarázhatatlan és kiirthatatlan ösztön, ami földön túli erőket mozgat meg. A szolgálólány magáért beszél azzal, hogy egyetlen nő egy országot, sőt egy teljes diktatúrát képes megingatni, csak hogy újra láthassa a gyermekét. A Westworldben ez volt az egyetlen felülírhatatlan program, míg A farkas gyermekeiben épp a program volt az, ami nem szabadulhatott ettől az emberi ösztöntől. Érdekes, ahogy ezek a világhírű, utópisztikus, sőt sci-fi sorozatok közel ugyanazt állítják az anyaságról, amit ez a magyar készítők keze által munkált, szinte művészfilmnek nevezhető, véresen realista kamaradráma.

Abban tehát ezek a művek mindentől függetlenül egyetértnek, hogy nincs olyan, amire egy anya ne lenne képes, hogy megóvja a gyerekét és ott legyen neki, amikor szüksége van rá.

De mi történik akkor, ha az anya megszületik, a baba viszont meghal? Ha a gyermek az anya egy részének tekinthető, hogyan élhet tovább úgy, ha az a darab már örökre hiányozni fog belőle?

Sean (Shia LaBeouf) egy keményen dolgozó hídépítő, Martha (Vanessa Kirby) egy jó családból származó, harmincas éveiben járó nő. Ők ketten összeszokott, bensőséges kapcsolatot ápoló pár, akik első gyermeküket várják. Aki azonban a vártnál előbb érkezik, borítva ezzel a szülési tervet, aminek következtében nem a megbeszélt szülésznő érkezik, hanem egy a végtelenül kedves, de talán picit inkompetensnek beállított bába (Molly Parker). A vajúdás (látványosan) és gyorsan zajlik, azonban az otthonszülés során komplikációk merülnek fel. A kislány megszületik, de mindössze néhány percig él, ami épp csak arra elég, hogy a szülők végérvényesen beleszeressenek és többé ne tudják nélküle elképzelni az életet. Pedig kénytelenek, az élet ugyanis megy tovább, Sean és Martha pedig különböző mintákat követve élik meg a gyászt. Mivel így képtelenek együtt megélni a fájdalmat, a trauma ékként szorul közéjük és darabokra szakítja őket. Közben a lány családja a maga módján igyekszik segíteni, de ahogy Seannal az érzelmek, itt az ideák és az életfelfogásbeli különbségek állják útját annak a vigasznyújtásnak.
Martha végül teljesen egyedül marad, egyetlen társa a kislánya iránt érzett gyász, amelyet nem csak, hogy nem tud, de nem is akar feldolgozni, inkább elhunyt gyermeke utolsó darabjaként dédelgeti.

Ahogy említettem a készítőpáros első angol nyelvű filmje, amihez olyan nagy nevek társultak, amelyek egy alapvetően magyar eredetű filmnél igazán egyedülállóak. A három főszereplőn túl Martin Scorsese, mint executive producer még akkor is ámulatba ejtő a mi kis “balkáni” viszonylatunkban, ha adott esetben csak a nevét és az ezt jelképező támogatást adta hozzá. És nagyon örülhetünk, hogy így alakult, mert ez a film minden figyelmet megérdemel. Pedig nem univerzális, nagy tömegek által átélhető témája van, ami az emberi lét eredendő kérdéseit feszegeti, mint a rendező korábbi művei, a Fehér Isten vagy a Jupiter holdja. A Pieces of a Woman egy szinte már önkényesen személyes és kisszerű dráma, ami semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a nagyobb tömegek elérése vagy a könnyebb emészhetőség érdekében. Ennek egyik első, ékes bizonyítéka a több, mint húsz perces szülésjelenet. Azon túl, hogy az üvöltve vajúdó Kirby olyan vérfagyasztó látványt nyújt, ami a mi izmainkat is összehúzódásra készteti, semmilyen egyéb szuggesztió vagy túlzás nem kíséri a látottakat. Szinte már túlontúl reális.

A művészfilm jelleget pedig a készítők hihetetlenül jól adagolt, finom jelzései és megoldásai szolgáltatják. Ilyen például a növények, mint az élet metaforái: ahogyan a gyászoló Marthanál hervadt élettelen virágok lógnak a plafonról, addig anyjánál, aki “bezzeg” képes életben tartani egy életet, zöldellnek. Az alma visszatérő motívuma, majd a magcsíráztatás pedig érzelmi túlkapás nélkül képes egy új reményt sejtetni.

Eképpen a híd toposza is szépen kíséri végig a filmet. Sean a készülő hidat már az első perctől kislányának “szánja”, aki végül át is kel rajta, ezzel vezetve át őt az életből a halálba.

A jól adagolt, apró, de jelentőségteljes mozzanatok nem csak a látványban, hanem a karakterekben is sikeresen megvalósulnak. Sean a faragatlan, tanulatlan férfi archetípusa, mégis képes mély érzelmeket megélni és végigjárja a gyász összes fázisát, melynek eredményeképp, érthető módon végletes önsorsrontásba kezd.

A toxikus anya (Ellen Burstyn), aki csak a saját konvencióit és elvárásait hajtaná be a lányán szintén egy szélsőséges és kiszámítható karakternek tűnik, de a monológgal, a háborúban átélt borzalmakról kellőképpen árnyalva lett ahhoz, hogy hitelesen mutasson be egy új (és még fájdalmasabb) nézőpontot az életről – ezúttal, mint lehetőségről. A transzgenerációs traumák a tárgyalótermeben oldódni látszanak, Martha azon döntése nyomán, hogy nem ágál tovább a halál ellen, nem próbál bosszút állni vagy magyarázatot találni, csak emlékezni szeretne arra a pár percnyi életre, ami az övét végleg meghatározza.

Kirby alakítása pedig nem véletlen Oscar-díj esélyes. A forgatókönyv, a rendezés és a színészi játék együttműködésének diadala az ő karaktere ebben a filmben. Elképesztően jól árnyalt, túlzásoktól, heves megnyilvánulásoktól mentes szerep az övé, melyben megkérdőjelezhetetlen hitelességgel alakítja a gyermeke elvesztésétől szinte kataton érzelmi állapotba ragadó, kívülről érzelemmentesnek tűnő, belül a tébollyal hadakozó nőt. Látható, hogy a tragédia végleg leválasztotta őt a kapcsolatáról úgy Seannal, mint a családdal vagy a teljes külvilággal.

Külön kiemelendő, hogy egy ennyire emocionálisan túlfűtött történetben sem a baba halála, sem a temetés, vagy a visszaeső apa megcsúszásai nem adnak okot a készítőknek arra, hogy elengedjék a gyeplőt, noha saját traumájukat dolgozzák fel a műben. Egy-egy érzékletesebb jelenettel intézik ezt (pl. a yoga labda, mint anyaméh kiégetése), valamint gondosan elhelyezett kamera állásokkal. Számos alkalommal látjuk a főszereplőket távolról, másik helyiségből, ajtó vagy tárgyak mögött megbújva. Ettől a néző kéretlen, alkalmatlan szemtanúnak érzi magát, aki ugyanolyan tehetetlen az eseményekkel szemben, mint a szereplők. Mert talán a “tanulság” ez. Hogy vannak olyan tragédiák, amelyekben nincs hibás vagy felelős. Nem könnyíti a helyzetünket egy bűnbak, egy utazás a problémáink elől vagy egy  “tisztességes temetés”. Csak az emlékképek maradnak és az a sötét szoba bennünk, ahol előhívjuk őket.

A nő maga pedig már szinte csak tükröződésekben látszik. A vitrin tükrében, amely mögött hol anyja háborúból mentett családi relikviái, hol halott gyermekek csontvázai vannak kiállítva. A képernyő tükrében, amelyen az ő családi drámáját cincálja a média, vagy az üvegben, amely kislánya ultrahangos képeit tartja.

Ezekből a szilánkokból áll össze; ezek egy nő darabjai.

Szerző: Rudas Dorka

Pieces of a Woman – amerikai-kanadai-magyar  film. Játékidő: 126 perc. Csatorna: Netflix. Megjelenés: 2021. január 07. Értékelés: 9,5/10 raptor

A Pieces of a Woman teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.