Magazin

A festett kezűek után kíváncsian várjuk, mi rejlik még Odabenn

Bár a hangjáték önmagában nem teljesen ismeretlen fogalom itthon, az Odabenn mégis egy Magyarországon eddig kevésbé elterjedt formában kísérli meg újraértelmezni a mára megkopott népszerűségű műsorformát. A szkriptelt podcast sorozat első része nagyon is bizalomgerjesztő, de a pilot epizódok tipikus csapdáit nem mindig sikerül elkerülnie.
Korábban a témában:

A dramatizált hangjáték elég hamar a rádiók kedvelt műsorformája lett, és a televízió széleskörű térhódítása előtti időkben nagyon nem is kell kutatni a miérteket. A színészek által előadott történetek hallgatása az otthoni szórakozásnak egy könnyen elérhető, de az olvasásnál valamivel mégiscsak ingergazdagabb alternatíváját kínálta. Itthonról is számos példát találunk rá, legyen szó akár az olyan szinte mindenki által ismert és hivatkozási pontként szolgáló Szabó családról, vagy ha már jelen cikkben is egy science fictionről van szó, a Szíriusz kapitányról.

A rádió folyamatos háttérbe szorulásával azonban mégsem halt ki a műfaj, és az internetre költözve újra elkezdte meghódítani a hallgatók figyelmét – csak manapság dramatizált, vagy másképpen szkriptelt podcast formájában.

Talán az is jelzésértékű lehet a formátum népszerűségét illetően, hogy a Neil Gaiman képregényéből készült, az alkotó narrálásával ellátott Sandman hangoskönyv vagy hangjáték olyan sztárok előadásában kel életre, mint James McAvoy, Andy Serkis, Kat Dennings, Taron Egerton, és nem mellesleg az Audible leghallgatottabb produkciójává is vált. Továbbá a Marvel is készített Rozsomák főszereplésével egy podcast formában jelentkező hangjátékot 2018-ban, ami a mai napig fut (egyébként a Marveltől amúgy sem idegen ez a történetmesélési forma, hiszen már a hetvenes években is készítettek rádiójátékokat). Bár az itthoni repertoárban is találunk példát modern hangjátékokra (Kocsma a Holdon, Obiectiva Theodora), de az Odabenn az úttörők között lehet, ami a folytatásos dramatizált podcast megjelenési formát illeti.

A történet önmagában nem rejt nagy újdonságokat vagy egyediséget. Ez persze nem feltétlenül baj, pláne, hogy egy eddig többé-kevésbé szokatlan történetmesélési formáról van szó. A Föld több kataklizmikus esemény folytán lakhatatlanná vált, ezért az emberiség kirajzott a Naprendszerbe, hogy az egykori anyabolygót egyfajta rezervátumként és kalandparkként értelmezzék újra. A Föld jelenlegi lakói azonban nem tűntek el, és a zordnál is zordabb körülmények közt túlélők mindennapjait még az abszorboknak nevezett mutánsok is megkeserítik – vagy éppen fordítva? A callistói nagykövet (Xavier – Bodor Géza) fiával együtt (Athias – Ács Balázs) érkezik a romokban heverő bolygóra, de a túra nem éppen úgy alakul, ahogyan azt eltervezték.

Ami már első hallásra is nyilvánvaló, hogy az Odabenn technikai szempontból szinte támadhatatlan. A profi hangzás minden finomságának teljes körű élvezetéhez persze szükség lehet egy jó minőségű fejhallgatóra, hiszen a színes hangkulissza legapróbb zörejei így tudják leginkább megtámogatni a cselekményt.

A fantasztikus zsánerek, mint a sci-fi, a természetfeletti thriller vagy horror azért is lehetnek vonzóak ebben a modern hangjáték formában, mert a hangkulissza nemcsak egy jóval ingergazdagabb, érdekesebb környezet megteremtését teszi lehetővé, hanem a történetmeséléshez is további pluszt jelenthet egy-egy szokatlan hang beemelése.

A zajok, zörejek itt is sikeresen teremtik meg a kellő hangulatot, amit az iamyank és Cseterki Tamás nevéhez fűződő zene is jól működően húz alá. Ahol kell, mélyen búgó atmoszférazajként bújik meg a háttérben, de ha arra van szükség, az akció intenzitását fokozza, és van, amikor csak csendes aláfestésként szolgál – de egyik esetben sem tolakodóan, vagy az összképből kilógó módon.

A színészek játéka a legtöbb esetben szintén jól sikerült, azonban itt már nem annyira egyenletes végig a színvonal. Általánosságban elmondható, hogy az elsőre túlartikuláltnak, netalán túljátszottnak tűnő kifejezésmód valamennyire a műfaj sajátja, és szükség is van rá a megfelelő hatása elérése érdekében. Az ismertebb szinkronszínészek játéka, mint Peller Anna, Bodor Géza, Köleséri Sándor és Rácz Zsuzsanna rengeteget ad az összképhez, de a feltörekvő, esetleg első szerepükben feltűnő színészek sem rosszak – még ha a későbbiekben kisebb korrekciókra is lehet szükség.

Rácz Zsuzsanna

A párbeszédekben azonban nagyon is tetten érhető a bevezető, pilot jelleg, ami leginkább a természetesnek szánt dialógusokba sűrített töméntelen expozícióban mutatkozik meg. A túlcsorduló infóáradatban a fogalmazásmód helyenként picit megbicsaklik és esetlenné válik. A weblapon olvasható rövid történetleírás mellett talán elfért volna még egy felvezető narráció is az alapszituációról, bár az is igaz, hogy ettől némileg anokronisztikussá vált volna a végeredmény. Mivel még a történet legelején járunk, nagyon sok nem is derül ki róla (legalábbis olyan, amiről spoileres cselekmény leírás nélkül lehetne beszélni), de jó lehetőségek rejlenek az alapvetően nem túl eredeti, mégis érdekes háttérvilág kibontásában, valamint a lehetséges konfliktusok alapjai is le lettek fektetve.

Azonban külön érdekesség, és első hallásra furcsának tűnhet, ahogy a szereplők gondolatai hallható formát nyernek. A formátumtól picit idegen dramaturgiai fogásról azonban hamar kiderül, hogy nemcsak szándékos, de egy a történetet meghatározó hangsúlyos elemről van szó – így az elsőre furcsa elem ötletes fogássá válik.

Közel sem arról van szó, hogy az említett (és amúgy is csak helyenként érzékelhető) hiányosságok bántóak, esetleg fárasztóak lennének. Az Odabenn A festett kezűek című első epizódja a célját nagyon is hatásosan éri el, és a rész végén érkező cliffhanger pedig ügyesen ágyaz meg az érezhetően előre gondosan kitalált folytatásnak (aminek elkészültében a stáb a közönség segítségét is kéri.) Az Odabenn így a hazai podcast világ egyik figyelemreméltó történetmesélős színfoltja, és csak remélni tudjuk, hogy a sztori folytatása mellett másokat is megihlet, hogy még több színvonalas hangjátéksorozattal találkozhassunk a későbbiekben.

Odabenn – A festett kezűek (1×01). Magyar sci-fi hangjáték. Első rész játékideje: 39 perc. Csatorna:  Spotify, iTunes, SoundCloud, YouTube. Megjelenés: 2021. január. 21. 

A depressziós robot a múlté, megszületett a szuicid hajóelme!

A Nagy Futás néven ismert kivándorlás során számos bolygót gyarmatosító emberiség társadalmi különbségeiről, emlékezetkiesésben szenvedő, öngyilkosságra készülő mesterséges intelligenciáról, és egy titkos küldetés utáni nyomozásról szól a Mindig egyre több.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.