Egy jó főcím nem csak arra hivatott, hogy röviden bemutassa a sorozat stábját, hanem képes pár másodpercben összefoglalni a mű alapvető hangulatát is. Egy jó főcím alapján a néző el tudja dönteni, hogy a képernyő előtt marad-e, menyire érdekli adott széria. A legjobb főcímek azonban nem csak magukhoz csalni tudják a közönséget, hanem képesek arra is, hogy mélyen az agyunkba másszanak és már-már pavlovi reflexként törjön fel bennünk az érzés, hogy újranézzük/folytassuk kedvencünket, mikor meghalljuk a jól ismert dallamokat, vagy látjuk a kitörölhetetlen képsorokat. Most a Roboraptor szerkesztősége összegyűjtötte a Top10 legjobb, leginkább felejthetetlen sorozat főcímet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Twin Peaks
A Twin Peaks nem csak TV történelem, hanem a médium egy mai napig páratlan és lenyűgöző alkotása. Ez pedig már a főcímen is érződik. Hiszen egy olyan korban, ahol a televíziós sorozatok intróinak túlnyomó többsége gyors vágásokkal, bombasztikus zenével és persze a főszereplő sztárok gyakori mutogatásával operált, Mark Frost és David Lynch mindennek az ellenkezőjével indították Cooper ügynök és szürreális társainak heti kalandjait. Egy majd három perces intro mai szemmel sem tűnik rövidnek, különösen, ha figyelembe veszük, hogy tulajdonképpen semmi nem történik benne. Lassan pergő képek a helyi fatelepről, a hegyekről, folyóról és a várost jelző tábláról. Mindezeket természetesen Angelo Badalamenti melankolikus szerzeménye kíséri, és az egész úgy tökéletes, ahogy van. Mert bár a sorozat lényegi részéből valóban semmit nem látunk, a főcím szekvencia így is tökéletesen alapozza meg a sorozat lírai hangulatát, kiragad minket a valóságból és felkészít egy egészen másik világra, ahol az elkövetkező majd egy órát töltjük majd. Tekintve pedig, hogy ma már a legtöbb sorozat hasonló szellemiségben fogant, a sorozat bemutatása helyett az atmoszféra teremtésre fókuszáló főcímmel nyit, egyértelmű, hogy a Twin Peaks ebben is messze megelőzte a korát. A The Return alcímmel érkező 2017-es, harmadik évad sok mindenben eltért a klasszikus sorozat formulájától, de főcímében hű maradt az eredetihez. Miért is ne tette volna? (Pongrácz Máté)
Daredevil
A Marvel és a Netflix közötti, kicsit több, mint négy éves együttműködés gyümölcsöző volt a tartalmak minőségét tekintve. Olyan egymásba kapcsolódó történeteket sikerült a TV-k képernyőjére varázsolni, mint a Punisher, a Jessica Jones, az Iron First vagy éppen a Daredevil. Utóbbi sorozat nem csak látványos harckoreográfiáival, parádésan megírt karaktereivel és frappáns párbeszédeivel emelkedik ki a felsoroltak közül, de tűpontosan eltalált stílusával is, amelyben elvitathatatlan szerepe volt a sorozat főcímdalának. A Daredevil intrója képi és hangi világában is sokat elárul a sorozatról: zeneisége sok esetben a keresztény egyházi zenék hangulatvilágát idézi, utalva arra, hogy a hitvallás kulcsfontosságú a főhős, Matt Murdock karakterének megértéséhez. Különös jelentőséggel bír a több mint egy perces főcímdalban a dobokat helyettesítő szívdobogás hangja is, lévén Matt Murdock látás hiányában egyéb érzékszerveire, kiemelten a hallására kénytelen támaszkodni. A főcímdal képi világában is minden apró részlet a történetet idézi meg: Jusztícia feltűnése, aki vakon küzd az igazságosságért egyértelmű párhuzamot mutat a főszereplővel. A mindent átható vérvörös szín a sorozat brutalitására hívja fel a figyelmet, de New York és Hell’s Kitchen számos vérrel áztatott látványossága is feltűnik, amit végképp betetéz a záró képsor, amin egy templomot vigyázó angyal képe mosódik át Daredevil ikonikus fejfedőjévé. Ugyan a legtöbb sorozat esetében nehéz kivárni egy ilyen „hosszú” intrót, a három évadot megélt sorozat egyetlen epizódja alatt jutott csak eszembe áttekerni. (Lányi Örs)
HIRDETÉS
Dark
Baran bo Odar és Jantje Friese sorozatát nem csak az agyeldobós, mindennel minden összefügg történetéért lehet szeretni, hanem a fura, de mégis emlékezetes és megkapó nyitójáért. A zenealapot az elektronikus zenében utazó német Apparat szolgáltatja a Goodbye c. számával, melynek melankólikus hangvétele és földöntúli atmoszférája könnyedén belesimul a német széria titokzatos erdőségeibe. Magától a nyitókliptől nem csak ennyit kapunk, hanem a sorozat koncepciójához tökéletesen illeszkedő képsorokat is. Bár a váltakozó, Rorschach-tesztet idéző képek évadról évadra módosulnak, de az alap ugyanaz marad: egymásra tükrözött apró mozzanatok, motívumok széttöredezett, majd amorf formában újra összeálló egésze. Egy ilyen egyszerű ötletből pedig egy olyan főcím született, amely ezeregy asszociációt képes elindítani a néző fejében, továbbá megidézi a történet tételmondatát: minden mindennel összefügg, egy pillangó szárnycsapása hatalmas változásokat képes előidézni. Egy sorozat főcím listáról nem hiányozhat a Dark. (Scheirich Zsófia)
Firefly
Joss Whedon kultikus sorozatának, a Firefly-nak nyitánya alapvetően nem a vizualitásával fogja meg az embert, hiszen annak tekintetében elég konzervatív: egymás után mutatja meg a főszereplőket, és közben felvillant néhány jelenetet a szériából. Igazán hangulatossá és emlékezetessé a főcímdal teszi, a The Ballad of Serenity (azaz „A Serenity balladája”) című szám Sonny Rhodes blues énekes előadásában. Maga Whedon írta a dal szövegét, amely lényegében egy rövid felvezetésként is értelmezhető, hiszen lírikus formában összefoglalja, ami a főhőssel történt a múltban, a sorozat előtt: arról szól, hogy elvesztette a földjét, de mégis szabad tudott maradni, hiszen az űrt járja, nem köti semmi. A ballada tökéletesen megadja a sorozatnak a westernes alaphangulatot. (Barna Benedek)
Westworld
Lisa Joy és Jonathan Nolan HBO berkein belül fogant sorozata az első évadával gyorsan magával ragadta az intelligensen titokzatos, rejtélyeskedő sorozatokra éhező nézők figyelmét. Az 1976-os, azonos című film sorozat-verziója egyszerre volt egy kiváló egyenlet, amit a néző epizódról epizódra meg akart oldani és egy ontológiai diskurzus és válaszkeresés az emberi öntudat mibenlétének kérdéseire. Roppant erős karakterek, elgondolkodtató sorsok, morális-etikai kérdések és a mesterséges intelligencia, mint élő egész – a Westworld a 2010-es évek legjobb sorozataként indult, amit aztán utolért a túlgondolás, majd a kommerszesedés átka (tessék e cikk elolvasás után ide kattintani és elolvasni a kritikáinkat). De attól még, hogy a sorozat – ugyan javíthatóan – lejtmenetbe kezdett, van ami mind a három évad alatt tökéletes, beszédes és sokatmondó maradt: az intro. Minden képi és hangi eleme tükrözi a sorozat esszenciáját és cselekményét. Benne van az androidokat alkotó Ford istenkomplexusa, a megalkotott létezők (az androidok) kezdeti harmóniája, a nekik parancsoló akarat, majd az isteni „engedelemmel” történő elszakadás A főcím dallamát adó melankolikus, egykedvű teremtői hangulatot árasztó hegedűszó a teremtmény zongorajátékának harmóniájával, valamint az „összeszerelő üzem” vizualitása közösen mesélik az utat a megszületéstől az öntudatra ébredésig. A gépek sora általi összeállítás alatt álló zongorán a szintén megalkotott zenész játszik egészen addig, míg a zongora képes nem lesz folytatni magától a dallamot, de még így is csak a hangsúlyosabb tónusú hegedűszóval válik melódiává. – Ha elmerülünk egy kicsit a sorozat téziseiben és morzsolgatjuk a filozófiai vonzatú eseményeit a cselekménynek, az intro egy csodálatos audiovizuális élmény, amit a nagy Hans Zimmer pártfogoltjának, Ramin Djawadinak köszönhetünk. Az ő Munkájával közvetve vagy közvetlenül rengeteg szuperprodukció score-jában találkozhattunk már. Nem is kell messze mennünk hozzá, elég ha elindítjuk az Trónok harca főcímét, amit szintén ő szerzett. (Szaniszló Róbert)
True Detective (A törvény nevében) – 1. évad
A jó sorozatintro egyik ismérve, hogy az ember nem tekeri át, hanem szépen végignézi, ezzel is hangolódva az adott epizódra. A True Detective (avagy bénácska magyar címmel: A törvény nevében) első évadának introját talán alig akadt ember, aki átugrotta, hiszen annyira szép, jellegzetes a zenéje pedig tele van van furcsa komorsággal (az előadója egyébként egy Új Mexicó-i házaspár, a Handsome Family, a dal címe pedig Far From Any Road). Ez a sorozat nemcsak Matthew McConaughey-t emelte vissza a komolyan vehető színészek közé, de a krimi műfaját is visszahelyezte az őt megillető polcra, lesöpörve onnan a béna helyszínelős szériákat. Ehhez pedig menő főcim is dukál, amiben csodaszép szereplősziluettekben jelennek meg apró hintek az évadból. Egy magyar csapat tavaly készített egy Star Wars inspirálta verziót ebből, elég faintos az is. (Muchichka László)
Trónok harca
A legendás(an sokáig dolgozó) George R.R. Martin írásai nyomán készített Trónok harca-széria a rossz szájízt hagyó lezárása ellenére is egy megsüvegelendő mozgóképes teljesítmény. A David Benioff – D.B. Weiss duó alkotása megjósolhatatlan fordulataival, bevállalós erőszak ábrázolásával és realizmusával a fantasy műfaját, blockbustereket megszégyenítő látványával a sorozatok világát reformálta meg. A különlegességre való törekvés az intróban is megfigyelhető. Ramin Djawadi (Vasember) a középkori miliőt megidézni kívánó muzsikák fúvós arzenáljával szemben a merengős, szomorkás hangulatot árasztó vonósokhoz nyúlt. Amikor pedig erre a zenére a kamera átsiklik a Trónok harca miniatűr, komputerizált világa felett, hamar hangulatba kerülünk ahhoz, hogy eme izgalmas, intrikákkal alaposan megterhelt világot befogadjuk. (Szente Ádám)
Sons of Anarchy
Az Fx egykori kultsorozata híres a nagyon jól eltalált zenés-montázsairól. Nem csoda, hogy főcíme is hasonlóan nagyszerű érzékkel vezeti be a nézőt a sorozat hangulatába. A Sons of Anarchy csúcspontjai felejthetetlenek, és a sorozat semiképpen sem maradhat ki, ha a peak TV legjobbjairól beszélünk. Azonban az is igaz, hogy szükséges egy alapvető beállítottság a klasszikus rock és blues, vagy a motoros kultúra iránt, hogy rajongani tudjunk Jax Teller és bőrmellényes charmingi testvéreiért. A This Life tökéletesen alapozza meg a SOA szellemiségét, a tetkókból átalakuló stáblista pedig igazán stílusos bemutatása a szereplőknek. A rajongók számára szinte lehetetlen, hogy ne egy a kaliforniai országúton kényelmesen száguldó chopper jusson eszükbe, ha meghallják azt a jólismert dallamot. (Hartai Dávid)
Vikingek
A 2013-ban induló dráma-kaland sorozat igazán különleges főcímet kapott, ami azonnal behelyezi a nézőt a kívánt hangulatba. A villanásnyi képek, amint a csatatérként szolgáló óceán elnyeli a kincseket és az értük küzdő testeket, bepillantást nyújtanak abba, ami ránk vár az epizódok során. A Fever Ray- If I had a heart című dala pedig a vészjóslóan misztikus hangszereléssel megágyaz a sorozat fantasy vonatkozásának is. Az Emmy-díjas produkció a hatásos látványon és a magával ragadó atmoszférán túl is szolgál értékkel, ugyanis valós történelmi eseményeket dolgoz fel, jóllehet a teljesség vagy a pontosság igénye nélkül. A sorozat visszavezet minket egy erőszak-alapú, brutális világba, amit a skandináv mitológiával ötvöz sikeresen. Az intro pedig – bár önmagában is élvezhető – méltó felvezetése mindennek. (Rudas Dorka)
Maffiózók
A többszörös Emmy és Golden Globe- díjas amerikai sorozatot nem véletlenül tartják a világ egyik legjobban megírt történetének. A James Gandolfini főszereplésével hat évadot megélt sorozat minden tekintetben igazi popkulturális ikonná vált. Vele együtt pedig az Alabama 3 nevű együttesnek is meghozta a sikert. A Woke Up This Morning című számuk lett a Maffiózók főcímzenéje, mely teljességgel adja át a New Jersey-i életérzést. Miközben Tony Sopranot kísérjük végig a Lincoln alagúttól egészen kertvárosi házának kocsi beállójáig, totálisan belelazulhatunk ebbe a fülbemászó country-s dallamvilágba. (Demencze Ilona)
