Film

A bárányok soha sem hallgattak el: Az átváltozás mint A bárányok hallgatnak fő motívuma

Hannibal Lectert, a kannibál pszichiátert harminc éve ismertük meg. A karakter ellentmondásos módon vált közönségkedvenccé, rajongott gonosztevővé, akit  a mai napig horrorikonként tartunk számon. Clarice Starling pedig az a hősnő, aki azonosulási ponttá, példaképpé vált. Jonathan Demme kultstátuszú rendezése, A bárányok hallgatnak nem veszített fényéből 1991-es bemutatója óta. Témái mai is relevánsak, hisz a filmben megjelenik a társadalmi elvárásokból fakadó belső feszültség mint motiváció, a történet maga pedig feminista olvasatú is lehet. Mindkét értelmezést az átváltozás motívumán végigvezetve érdemes tárgyalni és vizsgálni. A közvéleménnyel ellentétben ennek a filmnek a középpontjában nem az emberevő doktor áll, hanem Clarice, aki maga is fejlődik, csak úgy, mint Buffalo Bill, akit minden áron elkapna a nő, hogy elhallgattassa saját szorongását. Az átváltozás szimbólumának vizsgálata A bárányok hallgatnak filmklasszikusban.
Korábban a témában:

Gyilkossághoz öltözve: Buffalo Bill fizikai átváltozása

A “gyilkossághoz öltözve” motívum igen régóta vezérfonala bizonyos horrorfilmeknek, kezdve slasheröktől egészen az egyértelmű pszicholgóiai horrorokig. Egyes darabok unortodox módon támogatják is a transznemű közösséget, holott a gyilkos alakjával, viselkedésével, motivációival mutatnak be egy közösséget, szubkultúrát, viszont hangsúlyozzák a kibírhatatlan feszültséget, ami a nem megfelelő testbe való bezártságból fakad. Ilyen például A halál angyala slasher-camp klasszikus, a Dr. Jekyll & Sister Hyde, pszichológiai horror vagy Brian de Palma saját Psycho-ja, a Gyilkossághoz öltözve. Más művek  a szexuális frusztrációval kötik össze, ha az ellenlábas transzvesztita (azaz nem a társadalmi nemének megfelelő öltözékben szeret lenni), lásd: A texasi láncfűrészes mészárlás slasher-klasszikus vagy a Rocky Horror Picture Show horrorvígjáték. Példaként még említeném a francia klasszikust, a Magasfeszültséget is.

Ezt a motívumot dolgozza fel A bárányok hallgatnak is. A film cselekményében fizikai átváltozáson áteső szereplő, Buffalo Bill karakterét Harris valós sorozatgyilkosokból gyúrta össze. Hannibalnak és a regényciklus két, meghatározó nyomozójának, Will Grahamnek és Clarice Starlingnak, valamint az ő, más gyilkosokkal való kapcsolatukat is valós esetek, beszélgetések inspirálták. Ahogyan az író, úgy a rendező, Jonathan Demme is törekedett a hitelességre, éppen ezért szorosan együttműködött a stáb az FBI Viselkedéskutató Intézetével, egyrészt a gyilkosok profilozásának pszichológiai kontextusának életszerűsége miatt, hogy ne tűnjenek az állítások légből kapottnak, másrészt, mert az FBI potenciált látott a filmben, hogy hitelességének köszönhetően, női hallgatók szívesebben jelentkeznek az FBI egyetemére (minderről a cikk későbbi részében írok bővebben).

A regény és a film is eljátszik a gondolattal, hogy a gyilkos motiváció mögött mentális zavar áll; gender dysphoria, azaz a test nem összeegyeztethető a genderidentitással. A gender társadalmi nemet jelent, azt, amit az aktuális társadalom elvár, a sztereotípiák, amiket a biológiai, születési nemhez tartanak megfelelőnek, hogy hogyan viselkedjen egy férfi, hogyan egy nő.

Buffalo Bill esetében a cselekmény előrehaladtával egyértelművé válik, hogy nem transzneműségről van szó, a feszültség mélyebbről fakad.

Pszichológiai kontextusába nem mennek bele, de vagy ezredik látásra több olyan motívum is feltűnt , ami közelebb vitt a motivációk megismeréséhez. Bill házának alagsorában rengeteg női ruha áll próbababákon, valamint egy, az áldozatok bőréből készült női test-jelmez is; mintha a férfi a női nemet felsőbbrendűnek tartaná, hisz átváltozásának végstádiuma a nővé válás. Viszont, ahogyan a nyomozást, profilozást segítő Lecter is elmondja, Bill nem illik abba a pszichológiai kórképbe, hogy frusztrációját nemátalakító műtéttel oldják fel. A szobájában több náci jelkép is van, ami viszont már arra enged következtetni, hogy az embertelen könyörtelenség, amit a nők ellen elkövet abból a feszültségből fakad, hogy számára összeegyeztethetetlen a nemi orientációja, biológiai és társadalmi neme a világnézetével, amiben csak a fekete-fehér, konzervatív maszkulinitásnak megfelelő élet fér bele.

Természetesen a regény és az adaptáció sem reprezentálja a transznemű közösséget, csupán a saját poklukban őrlődő karaktereket mutatja be. De arról egészen biztosan mesél, mennyit árthat a társadalmi elvárásokból fakadó belső feszültség. Nem ez az egyetlen, társadalmi hozzáállást megjelenítő motívum a filmben, mert életszerűen mutatja be a mindennapi szexizmust is, amit a belső átváltozáson áteső szerelő, Clarice él meg munkája során.

A bárányok hallgatnak mint feminista történet: Clarice Starling mentális átváltozása

Bár a központi karakter a hírhedt kannibál pszichiáter, Hannibal Lecter, ő csupán indikátora a többiek fejlődésének. Legyen szó sorozatgyilkosokról vagy nyomozókról, átváltozásuk gyújtópontjában Lecter áll, akin végül továbblépnek, morálisan többé, máskor kevesebbé vagy éppen tökéletesen egyenrangúvá válnak vele. A regényciklus első kötete, A vörös sárkány például (amit először 1986-ban adaptáltak, Az embervadász címen, melyben Brian Cox alakította Hannibal Lectert) Will Graham nyomozó emberségéről szól. Miközben próbálja elkapni a Fogtündért – akinek legnagyobb vágya, hogy istenséggé fejlődjön -, sorsa menthetetlenül összefonódik a nyomozást segítő pszichiáterrel, a szinte mentorává és barátjává előlépő Hanniballal.

De nem Graham lesz a doktor tökéletes társa, a másik fele, akivel kiegészítik egymást minden morális különbség és cél ellenére (kettejük  kapcsolatát bontotta ki és mélyítette el az NBC 2013-as, Hannibal sorozata), hanem Clarice Starling.

A bárányok hallgatnak kapcsán általában Lecterről beszélnek, pedig ő a mellékszereplő, aki útjára indítja a nyomozót, Clarice-t karrierje legfontosabb állomáshoz. Képregényes analógiával élve Clarice és Hannibal Harris regényeinek Batmanje és Jokere, a két ellenpólus, akik hatással vannak egymás életére. Nemezisek, önálló személyiségek, de valahol nem tudnak egymás nélkül létezni. Sorsuk összefonódik, akkor is, ha évekig nem részei a másik életének.

A még egyetemi éveit töltő Clarice-t kiemeli mentora, Jack Crawford, hogy a Baltimore-i elmegyógyintézetben kérdezze ki a hírhedt Hannibal Lectert, aki eddig egy szakmabelivel sem állt szóba. Társai mind úgy gondolják, hogy Clarice-t a neme miatt választotta a feladatra, hogy nőként, a külsejének köszönhetően szóra bírja a sorozatgyilkost. De Crawford tisztában van azzal, amire Clarice is rögtön ráébred, hogy Lecter olyan intellektualitást birtokol, amibe a sztereotípia direkt gúnyként fér csak bele és nem befolyásolja az emberről alkotott képet. Crawford szándéka valójában az, hogy rávegye Lectert, működjön közre a Buffalo Bill utáni hajtóvadászatban és pontosan tudta, Clarice lesz a kulcs ehez. Hogy miért? Mert a rengeteg különbözőség ellenére érződik, a nő és Lecter tökéletesen egyenrangú felek, két ellentétes pólusban, aminek csak a férfi van tudatában.

Clarice rendőr apja miatt választotta maga is a szakmát, hogy elhallgattatasa bűntudatát, végre megmenthessen valakit. Sugárzik róla a szorongás; bizonytalan, hisz ezt a pályát a férfiak uralják, ő ráadásul még tanuló, mégis tudja, Lecter miatta válik segítőkésszé. Párbeszédeik szikráznak, megszűnik körülöttük a környezet. Míg a többi jelenetben Clarice nézőpontjából látjuk a szereplőket, akik a kamerába néznek, áttörve így a negyedik falat, vizslatva a nézőt – aki pedig a nő helyében találja magát -, addig a Lecterrel való kapcsolatát még az operatőri munka is kiragadja, egyenlővé teszi; eltűnnek a zárkák, transzparenssé válik az üvegfal, szinte nem tudni, ki, melyik oldalon áll.

Demme rendezésében, Tak Fujimoto fényképezésével rendkívül érzékletesen ábrázolják a hétköznapi szexizmust.

Jodie Foster soha sem néz a kamerába, mindig kicsit mellé, mondandójának befogadójához fordul, miközben ők egyenesen a kamerába, a nézőre, magára Clairce-re tekintenek. Érdemes megfigyelni ezeket a közeliket, Crawfordban nincs az a felsőbbrendű, lekezelő hozzáállás, mint Dr. Chiltonban. Crawford partnerként kommunikál Clarice-szel, nyitott, érdeklődő testbeszéddel, a szexizmust pedig direkt használja ki, nem a nő, hanem kollégái felé irányítva, hogy leszerelje őket. Chilton viszont az első pillanattól degradáló, agresszív és tudálékos, akinek vizslató szempárjától a néző is viszketni kezd. Lecter tekintete pedig vérfagyasztó. Ő nem nézi le Clarice-t, próbára teszi, szarkazmussal méri fel a nő bizalmát, bizarr módon próbál hozzá kapcsolódni, kötődni, amit Clarice is lassan viszonozni kezd. Lecter bátorítja, inspirálja a nyomozónőt, miközben a lelkéig hatol tekintetével és kérdéseivel is. Üzletel vele, információt csepegtet Clarice számára, a nő múltjának megismeréséért cserébe. Paradox módon terapeutájává is válik Clarice-nek, aki visszamegy az időben, elmerül a fájdalmában, feltépi a sebeit, amivel megvilágosodik előtte célja, a gyógyuláshoz vezető út, ami önbizalmat és erőt kölcsönöz neki.

A nyomozás egészében tapasztalja meg Clarice, mit jelent a szakmában nőnek lenni; degradáló tekintetek, elhallgatott információk, megjegyzések feltételezett képességeire, gyengeségeire. Mindezt konkrét jelenetekkel is érzékelteti Demme. Mikor nem kettesben van a mellékszereplő férfiakkal, Crawforddal, Lecterrel és Chiltonnal, Clarice mindig szakmabeli kollégái gyűrűjében van, szinte eltörpül közöttük, mégis minden esetben belülről erőt merítve kerekedik felül a helyzeten és kezeli azokat. A szexista megnyilvánulások nem csak szavak szintjén merülnek fel, de szexuális zaklatásnak is ki van téve, mikor első találkozására kerül sor Lecterrel. Felelőtlenül, szinte teljes felügyelet nélkül eresztik be a zárt osztályra, ahol atrocitás is éri. Ennek kapcsán derül ki Lecter valódi, őszinte hozzáállása a nőhöz, miszerint teljesen egyenrangúnak tartja, a kezdeti cinizmusa csak leplezte mindezt. Folyamatosan fejlődik, mert Lecter önbizalmat ad neki, egymás után szedegeti fel az ügy elszórt morzsáit, míg végül elér oda, ahol minden külső tényezőtől megtisztul, ő maga áll szemben a gonosszal, akihez a saját képességeinek köszönhetően jutott el és most fizikai rátermettségében is szembeszállhat vele. Ő nem Hannibal Lecter teremtménye, hanem független individuum, aki végül, ha csak egy időre is, de el tudta hallgattatni belsőjének segítségkérő kiáltásait.

A film nem zárul minden igényt kielégítő katarzissal. Clarice meg tudta menteni Catharine Martint, amivel elhallgattatta gyerekkori traumáját, amikor tehetetlen volt. Gondolataiban büszkévé tette rendőr apját, hisz nyomozóvá vált, első ügyével pedig felgöngyölítette az államokat foglalkoztató sorozatgyilkosságot. Nőként állt helyt a férfiak uralta pályán. De valóban megnyugodhat, valóban elhallgattak a bárányok? Legközelebb csak évekkel később találkozunk vele, amikor még mindig a sztereotípiákkal küzd és üvegplafonba ütközik karrierjében is. Ezekben az években Hannibal nem része az életének, ő maga viszont aktív. Leghíresebb ügye Buffalo Billé, de megannyi lehetőség rejlik előtte, ahogyan az érkező Clarice sorozat is fel tud nőni a feladathoz, mert van miről mesélni. A traumák nincsenek feloldva, csak a tünetek kezelve, a megnyugvás csak pillanatnyi.

Összefoglalás

Jonathan Demme rendezésése korát meghazudtolóan zseniális,: önálló lábakon áll, holott második részt adaptál, egyszerre veti fel a társadalmi nemből fakadó torz elvárásokban rejlő frusztrációt, az üvegplafont, amit a női munkavállalók nem látnak karrierjük kezdetén és nem tudják, mikor ütközhetnek bele, és a nyomozói szakmában megjelenő nemi egyenlőtlenségeket. A társadalmi kontextusba való ágyazást – a nemek közötti egyenlőtlenségeket – furcsamód az is hangsúlyozza, hogy sokan Hannibal Lecter történetének tartják A bárányok hallgatnakot. Mindezek mellett pedig lehetőség van a cselekmény tovább gördítésére, a karakter hiányzó éveinek felderítésére is, anélkül, hogy az eredeti film minőségére hatással lenne.

A bárányok hallgatnak bemutatta az egyik legösszetettebb irodalmi gonoszt, akit Anthony Hopkinsnak köszönhetően horrorikonként tartunk számon, de nem szabad elfelejteni Clarice Starlingot, aki az egyik legfontosabb női hősnő és példakép.

A bárányok nem hallgatnak tovább: Clarice jövője, Hannibaltól függetlenül

Éppen ezért lehet releváns az idén, februárban debütáló, CBS saját gyártású sorozata, a Clarice, ami egy évvel később, A bárányok hallgatnak eseményei után veszi fel a fonalat. A széria nagy elvárásokkal néz szembe, egyrészt bevallottan – az eddig látott marketing anyagok alapján valóban – közvetlen folytatása lesz a filmnek, másrészt a karakterek és a könyvek jogai más stúdióknál vannak. A Clarice nem utalhat majd Hannibal karakterére, ahogyan Bryan Fuller fantasztikus Hannibal sorozata sem építhette bele a cselekményébe a nyomozónő karakterét. A Mads Mikkelsen nevével fémjelzett Hannibal mégis működött önállóan, saját lábain a Lecter univerzumban, még úgy is, hogy sok változtatást eszközöltek a regény (A vörös sárkány és nyomokban a Hannibal) cselekményét, szereplőit illetően. A Clarice pedig ugyanúgy felnőhet a feladathoz, mert címszereplője nem függ egyetlen más szereplőtől sem, éppen ezért működhet a karakter Hannibal nélkül is.

Szerző: Kerényi Levente

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.