Film

Az otthontalanság otthona – Malcolm és Marie

Karantén van. Csend van. Kívül. Belül őrület. Nem érhetünk egymáshoz és nem hagyhatjuk el az otthonainkat. A halállal néz szembe, aki most élni mer, de ahogyan a Donnál ragadt hadifoglyok színházat csináltak, jelmezként szögesdrótot és az egyetlen szövetkabátjukat használva, a művészet ezúttal is utat talál magának a szenvedésben. Ahogyan a legújabb karanténmű, a Malcolm és Marie is próbálja.
Korábban a témában:

Sam Levinson rosszul viseli a bezártságot; az Eufória második évada előtt kiadott két, a járványügyi szabályoknak engedelmeskedő különkiadást a sorozatához. Ezúttal pedig egy egészestés filmmel állt elő, mely teljes egészében a jelen szituációra reagálva készült. A kétszemélyes kamaradráma egy pár viaskodásáról szól, akik a legmélyebb kapcsolati sérelmeken túl “mellékesen” érintik még a filmtörténet egyes kérdéseit is.

Álom egy rekviemről - Eufória különkiadás
Az Eufória két különepizóddal kívánta csillapítani a sorozat iránti elvonási tünetekkel.

Az ötlet születésétől a Netflix premierig figyelemreméltóan rövid idő, mindössze egy év telt el, ami azonban jobban meglátszik a produkción, mint kellene.

A szerelemről csak a bolondok asszociálnak jóra. A pillangók a gyomrunkban egy gyors metamorfózis után hamar görccsé alakulhatnak, ha a társunkban nem a másikat, hanem önmagunk egy jobb verziójának lehetőségét reméljük. Az együtt eltöltött idő miközben a másikba projektált képünket lassan valósággá erodálja, a kapcsolat értékét is növeli, így téve egyre nehezebbé, sőt néha lehetetlenné, hogy elhagyjuk a partnerünket. A folyamat pedig az idő előrehaladtával mindkét komponensében – az egymásban való folyamatos csalódásban és az ennek ellenére elmélyülő érzelmekben is – súlyosbodik. Ilyen toxikus a két címszereplő kapcsolata is, ahol Malcolm egy, a tragédiájával inspiráló múzsát lát Marie-ban, aki viszont egy tisztább élet lehetőségét remélte a férfiban.

MALCOLM & MARIE (L-R): JOHN DAVID WASHINGTON as MALCOLM, ZENDAYA as MARIE. DOMINIC MILLER/NETFLIX © 2021.

Az évek azonban elteltek, és bár minden okuk meglenne az örömre, hiszen Malcolm filmjének sikeres premierjéről térnek éppen haza, a felfokozott emóciók nyomán a verbális adok-kapok is elkezdődik. A tipikusnak nevezhető “Mi a baj? – Semmi” kezdetű vita gyorsan eszkalálódik és bár az elején semmitmondó dolgokon alapszik, láthatóan minden egyes odaszúrást közvetlenül a forrásprobléma generál. Amíg azonban annak feltárásáig eljutnak, “egymás húsába beletépve” az érzelmi skála jókora részét bejárják.

A toxikus kapcsolatok sajátjaként is nevezhető érzelmi mérleghinta nagyon jól és valósághűen kerül bemutatásra. Míg Malcolm örömmámorban úszik, és élete egyik legvarázslatosabb pillanatát éli át, szerelme “értelemszerűen” mélyponton van. Marie-t pedig csak a férfi őrült toporzékolása közben látjuk mosolyogni.

Ez a libikóka-jelenség egyrészt remek lehetőséget nyújt a két figurának, hogy rövid idő leforgása alatt, külső befolyás nélkül (hiszen ketten vannak egy üres házban), csupán egymástól katalizáltan képesek legyenek megélni karakterük csúcs- és a mélypontját egyaránt. Ezek a grandiózus érzelmek aztán könnyen magával is ragadhatják a nézőt, különösen, ha a párbeszédek stílusa és amplitúdója is olyan jól szolgálja az esetleges katarzis megélését, mint ebben a filmben. Ugyanakkor a mérleghinta-minta hamar fel -és kiismerhető lesz, amelytől a jelenség (akárcsak egy ilyen kapcsolat az életben) fárasztóvá válhat a befogadó számára.

MALCOLM & MARIE (L-R): ZENDAYA as MARIE, JOHN DAVID WASHINGTON as MALCOLM. DOMINIC MILLER/NETFLIX © 2021

Különösen mert az ezalatt eltelt játékidő során köztünk és a szereplők között nem alakul ki az az érzelmi kapcsolat, amely – ahogyan őket egymáshoz – minket a képernyőhöz láncolna. Ez pedig annak köszönhető, hogy a történet nem szolgál elég kontextussal a szerelmesekhez. Kiderül ugyan, hogy Marie drogfüggő volt, aki Malcolm mellett lett tiszta, közben viszont feladta az álmait és a színészi pálya helyett most párját segíti az előrejutásban. Valamennyit megtudunk Malcolmról is, főleg, ami az exeit illeti. De nem tudjuk meg, mitől olyan különleges ez a kapcsolat, ami megérné a kínzó gyötrelmet, ami vele jár. Míg a férfi részéről érezhető a ragaszkodás, addig a Zendaya által alakított nőben keresve is nehéz felfedezni, hogy a színészi pálya és a drogmentes élet ígéreténél mi többet látott a rendezőben. Pozitívum azonban, hogy a film még annak ellenére sem kényszeríti választásra az elvált szülők gyermeke szindrómájába szorult nézőt, hogy közben Marie-t érzelmi zsarnokként állítja be. Mindkét karaktert olyan alaposan árnyalja (jóllehet egy ilyen szűkre zárt, kétszemélyes drámában másra nsem kellett a játékidő), hogy az elfogultabb nézők sem tudnak egyértelműen dönteni, kinek az oldalára is állnának. Mindkettőjüknek elég oka lenne a távozásra, de mintha a ház elhagyása nem is igazán lenne opció. Ha el is távolodnak tőle, elhagyni képtelenek – akárcsak egymást. A véget nem érő harc, melynek a film során a szerelem szinonímájává válik, odabent zajlik.

A ház, mint a kapcsolat leképeződése, a maga körülhatároltságával egy külön világot teremt meg, melyben csak ők ketten léteznek. A kint-és bentlét egyértelműen lelkiállapotokat határol el egymástól; a belső őrület elől kimenekülő fél már a vélt távolságtól is tisztábban lát, mindaddig míg a viaskodás már oda is kigyűrűzik. Az egyhelyszínes jelleg miatt a helyiségek váltakozása jelzi a történet előrehaladását.

A konyhában a mac and cheese felett elszórt “finom szurkálódásokat” a folyosón zajló hibáztatás követi, onnan pedig egyenesen az út a nyílt támadásba, amelynek elsősorban a film legerősebb, fürdőszobai jelenete ad helyet.

Egy “kádas jelenet” legtöbbször az erotika és az intimitás megnyilvánulásának egyik jellegzetes színtere, itt azonban másról van szó. A férfi a kádon, mint problémán kívül álló fél, kegyetlenül osztja ki a nőt, aki ruha nélküli sebezhetőségében, szó nélkül hallgatja a ráolvasott borzalmakat. A körülötte úszó zavaros folyadék képtelen megtisztulást hozni Marie-nek, aki mintha csak a saját mentális betegségében fürdőzne víz helyett, ami még arra is alkalmatlan, hogy legalább belefulladjon.

MALCOLM & MARIE (L-R): JOHN DAVID WASHINGTON as MALCOLM, ZENDAYA as MARIE. DOMINIC MILLER/NETFLIX © 2021

Talán ez a jelenet olyasmi lehet a későbbiekben, amilyennek láthatóan az egész filmet szánták. Egy “született klasszikus”. A szokatlan filmeleji stáblista, a fekete-fehér beállítás, az enteriőr és a ruhák is arra engednek következtetni, hogy akár egy másik korban is lehetnénk, a civakodó héja-pár témája is időtlen, a párbeszédek pedig az említett módon nagy volumenűek és átélhetőek. A film a kortalanságon túl – lévén, hogy karanténmű – egy nagyon aktuális helyzetre reagál,  továbbá egy aktív problémát is feldolgoz. Nevezetesen az alkotót láthatóan felettébb izgató film és sajtó közti kapcsolat témáját.  Mindez mintha a pontosan idézett receptje lenne a “Hogyan készítsünk klasszikust?” című meg nem írt könyvnek. Gondoljunk az Aranypolgárra és máris érthetővé válik, mire gondolok. Minden fent említett ponton egyezik, sőt a kamaradráma alapkonfliktusaként szolgáló múzsakérdés is mintha kísértetiesen hasonlítana Orson Welles örökbecsű darabjáéra.

A még az erotikus jelenetekbe is becsordogáló súlyos médiakritika a film másik fő szála, amelyet mintha személyes sértettségét feldolgozandó foglalt volna a műbe az író/rendező. Ez, illetve a kapcsolati konfliktus egymás mellett haladó, szinte egyenrangúan fontos témaként jelennek meg filmben, azonban nem reagálnak egymásra, egymás alá sem rendeli be, sem egymással szembe nem állítja őket az alkotó, ami a film fókuszvesztését eredményezi. Mindez nem csak struktúrában, de a tartalomban is megtörténik: Levinson azt mondja, színesbőrűeket filmben megjeleníteni nem szükségszerűen politikai megmozdulás, közben Malcolmot többször is Spike Lee-hez hasonlítja, akinek védjegye, hogy filmjei által politizál. Továbbá azt is állítja, hogy a bőrszínnek, társadalmi vagy vallási hovatartozásnak nincs feltétlenül jelentősége a művészet szempontjából, miközben saját alkotásában jócskán derogáló módon nyilatkozik a fehérbőrűekről.

Mintha egy képzavarral küzdő fehér férfi, egy John David Washington által, habzó szájjal elordított monológban vezekelne a “white supremacy” (“fehér fölény”) miatt.Mindezek mellett a darab ellen felhozható színpadiasság, a párbeszédek dagályossága vagy az esetlegesen elhibázott színészi manírok már csak szubjektív szőrszálhasogatásnak tűnnek.

De tény, hogy – ahogy a mostani való életben – egy ilyen bezárt, frusztrált szituációban minden apró hiba megítélése torzul és sokszorosára duzzad. Érdemes ezzel egyidőben tehát az értéket is keresni benne, amelyek közül az egyik legszembetűnőbb egyértelműen az operatőri munka. Rév Marcell az Eufória után most bizonyítani tudta, hogy nem csak az extrém, túlingerelt atmoszféra megteremtésében kivételes tehetség. Egy látványban szinte néma világot is képes apró mozdulatokba rejtve hitelesen, mégis izgalmasan megalkotni. A rendre másik helyiségből forgó kamera a befogadót a szerelmes pillanatokban kéretlen kukkolóvá, az üvöltözős veszekedésjelenetekben pedig az említett elvált szülők gyermekévé teszi. Bár itt szintén felüti a fejét a dramaturgiában is jelen lévő szájbarágósság és túlzás, például az osztott képernyőn külön-külön nyugovóra térő szerelmesek vagy a hitvesi ágy szemszögéből fotózott pár jelenetében.

MALCOLM & MARIE (L-R): JOHN DAVID WASHINGTON as MALCOLM, ZENDAYA as MARIE. DOMINIC MILLER/NETFLIX © 2021

Mindent összevetve a Malcolm és Marie egy érzelmileg túlfűtött kamaradráma, ami olyan gombokat stimulál, amelyekre biztosan sokan reagálnak majd pozitívan, hiszen a végtelennek tűnő, állott hétköznapokban üdítő élmény lehet azt látni, amint valaki telitorokból leüvölti a másikat. Azáltal viszont, hogy úgy döntött, inkább a primer érzelmeket elégíti ki, el is esett a kitűzött “klasszikus” megnevezéstől, amihez pedig minden lehetőség adott lett volna.

Szerző: Rudas Dorka

Malcolm és Marie (Malcolm and Marie) – amerikai dráma. Játékidő: 106 perc. Elérhető: Netflix. Bemutató: 2021. február 5. Értékelés: 7/10 Rév-raptor

A Malcolm és Marie teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

A depressziós robot a múlté, megszületett a szuicid hajóelme!

A Nagy Futás néven ismert kivándorlás során számos bolygót gyarmatosító emberiség társadalmi különbségeiről, emlékezetkiesésben szenvedő, öngyilkosságra készülő mesterséges intelligenciáról, és egy titkos küldetés utáni nyomozásról szól a Mindig egyre több.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.