Film

Nem Luke Skywalker, hanem Indiana Jones nyírta ki a “felnőtt” filmeket

A filmes történetírás egyik legnagyobb közhelye, hogy a Cápa, de leginkább a Star Wars volt az a fordulópont, amikor a "felnőtt" közönséget célzó alkotások hanyatlásnak indultak, és helyüket átvették az olcsó szórakozást kínáló popcornfilmek. De ha a modern blockbusterek prototípusát keressük, Az elveszett frigyláda fosztogatói sokkal inkább adja magát.
Korábban a témában:

De miért nem az említett két mű? A Cápa kétségkívül az első blockbuster-szintű filmjelenség volt, de formulája tekintetében sokkal inkább tekinthető a hitchcocki horrorok továbbélésének, mint a látványos közönségfilmek előképének: témái (mint a fürdőzők biztonságával mit sem törődő városvezetés) még mindig inkább “felnőttek”, műfajisága markáns és viszonylag ritkán tesz humorról vagy lazaságról tanúbizonyságot. A Csillagok háborúja pedig lehet, hogy ennek szöges ellentétét képviseli, de már IV. résszé címkézettségében is jelzi, hogy egy nagyívű, nagyszabású ötletekkel operáló, eposzi mű, miközben a legtöbb blockbuster tudatosan egyszerhasználatos szórakozást kínál. Ezt ellentmondásnak tűnhet a moziverzumok és franchise-ok korában, de vegyük észre, hogy az ezeket képező produkciók többsége valójában sokkal inkább önálló egységeket képez, mint a Star Wars eredeti trilógiájának részei. Hiába egyetlen történetfolyam része a Marvel Kapitány és a Bosszúállók: Végjáték, az előbbi ismerete valójában egyáltalán nem szükséges az utóbbi élvezetéhez, ugyanez a Halálos iramban– vagy a Bond-mozikról pedig még inkább kijelenthető. És ez természetesen teljesen szándékos, elvégre egy blockbusternek azokat is meg kell szólítania, akik nincsenek képben 25 filmnyi háttéranyaggal. Ehhez képest a Star Warsnál nemcsak előnyös ez a tudás, de az új trilógiában egyenesen a fő hatásmechanizmus része a korábbi művekre utalgatás.

Hollywoodtól tehát mi sem áll távolabb ma (de egy-két Gyűrűk Ura-féle anomáliát leszámítva valójában mindig is távol állt), mint hogy egyetlen, eposzi narratívát daraboljon több filmre, és ebben a tekintetben nehéz párhuzamot látni a Csillagok háborúja és egy tetszőleges 2020-as blockbuster között. Ezzel szemben Az elveszett frigyláda fosztogatóiban megvan minden, ami az azóta eltelt negyven évben is kötelező összetevője egy gigaköltségvetésű hollywoodi filmnek – ennek megfelelően pedig pont ugyanannyira hiányzik belőle minden olyan vonás, ami ettől többre nemesítené.

Vegyük például Indiana Jonest, aki egymaga teremtette meg Jack Sparrow-t, Ethan Huntot, a teljes Dwayne Johnson-életművet, azaz azokat a hősöket, akiknek külsejét, mozdulatait, stílusát álmunkból felkeltve is fel tudnánk idézni, de nehéz lenne két mondatnál többet megfogalmazni lelkivilágukról, mozgatórugóikról. Indiana Jones nem egy személy, még csak nem is egy drámai hős, akinek karakterfejlődést lehet írni (még az utolsó előtti pillanatban is a kincset választaná a szeretett nő helyett), mindössze jellegzetes szövegekből, megmozdulásokból, egyszóval karizmából áll. 

Persze ez azért nem feltűnő és ezt azért nehéz valódi kritikaként megfogalmazni, mert alapvetően maga a narratíva sem igényel valódi főhőst, pusztán egy kellemes arcot, akivel lehet menni a különböző kalandok során. Hiszen maga a forgatókönyv is jószerével az azóta csontig lerágott problémamegoldás-formulákkal tölti ki a játékidőt, mai szemmel nézve döbbenetes alapossággal sorolva fel az összeset: bejutni valahová, kijutni valahonnan, megszerezni valamit, menekülni a rosszfiúk elől, üldözni a rosszfiúkat. A Frigyláda vitte sikerre először azt a receptet, hogy nincs szükség drámai konfliktusokra, de tulajdonképpen még csak konfliktusokra sem a cselekmény életben tartásához, bőven elég, ha menetrendszerűen érkeznek a rejtvények, csapdák és a főszereplő nyakába lihegő verőemberek. 

Sőt, mi több, bőven elég, ha minden egyéb történetvezetési megoldás csak kifogás arra, hogy ezek a helyzetek előálljanak: Dr. Jones még szinte be sem tette a lábát Kairóba, már egy komplett bérgyilkos-osztagot küldenek rá, majd megpróbálják megmérgezni, de a film összes többi fordulópontján megkímélik az életét, sőt még a James Bond-féle “nem öllek meg, hanem halálos veszélybe sodorlak valamilyen mechanikus eszköz révén, amiből viszont még kiverekedheted magad”-klisét is sikerül csúcsra járatni egy ponton. Nincs magyarázat arra, hogy Belloq mivel kontrollál egy dél-amerikai indián törzset, hogy főhőssel látványosan jó barátságban lévő Sallah-t miért hagyják békén és miért engedik vissza az ásatásra, hogy a német hadsereg miért grasszálhat szemrebbenés nélkül a brit érdekszférában – persze, hogy nincs, hiszen csak annyi a lényeg, hogy Indiana Jones verekedhessen arabokkal, menekülhessen kígyók szorításából és teherautóval üldözhesse a nácikat. (És mielőtt felhangzana az “Ez CSAk eGy fIlM, KAPcSoLD ki aZ agYad”-kórus, ne feledjük, hogy a rajongótábor konszenzusa szerint egy atomkísérlet túlélése egy hűtőben már túl hihetetlen ugyanebben a világban.)

Az Agymenők klasszikus, szőrszálhasogató poénja, miszerint a főszereplő híján is pont ugyanúgy zajlottak volna le az események, még csak nem is ragadja meg a lényeget, hiszen annál, hogy Indiana Jones-nak mennyi ráhatása volt az események folyására, sokkal fontosabb az, hogy ezeknek az eseményeknek mennyi ráhatása lett volna Indiana Jonesra. A válasz pedig az, hogy nagyjából semmi: egy érdekfeszítő horror-etűdnek lehettünk volna tanúi, ahol a nácik kiásnak egy ereklyét a sivatagban, majd meghalnak tőle, miközben a régészprofesszor otthon éli életét. 

És ez az az attribútum, amiben a Frigyláda teljes mértékben előképe a modern blockbusternek, és például a Csillagok háborúja nem az. Hiszen egy klasszikus eposzi hősnek, mint Luke Skywalkernek vagy Harry Potternek személyes érintettsége (is) van a világ lelki üdvéért folyó összecsapásban, míg Transformers-főszereplő bárkiből lehet, ha történetesen az ő hátsó kertjébe pottyan egy alakváltó robot – és erre a felcserélhetőségre persze szükség is van, mert egy stúdiónak mindig nyitva kell hagyni a kaput, hogy egy eladhatatlanná vált vagy hisztis színészt szemrebbenés nélkül lecseréljen.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy a forgatókönyv cselekmény-generálása tulajdonképpen azért is ilyen jellegzetesen izzadságszagú és kifogásszerű, mert lépésről lépésre azt is meg kell indokolnia (jellemzően egy túszul ejtett romantikus partnerrel vagy családtaggal – vö. Halálos iramban-széria legújabb epizódjai), hogy főhősünk miért nem hagyja ott a küzdelmet. Ugyanis, mint fentebb láthattuk, nem valódi karakterekről beszélünk, akiket fontos drámai kérdések és saját motivációk vezényelnek ezen az úton, pusztán eszközökről, akikkel feladatokat lehet megoldatni és borsot lehet törni az ellenfél orra alá. Ennek megfelelően pedig egyszer sem merülhet fel bennük (vagy legfeljebb csak a néző átverésének kedvéért), hogy feladják a harcot, amihez alapvetően semmi közük.

Ebből következik az a jellegzetes ismertetőjel, hogy a cselekményt megtöltő akciószekvenciák roppant katarzismentesek. Természetesen, ha a Transformers-hős megszereti a robotját, vagy Dom Toretto kiszabadítja aktuális túszul ejtett családtagját, valamennyi érzelmet ki lehet csiholni ezekből, de soha nem gyűr úgy maga alá az élmény, mint amikor egy karakter élete legfontosabb küzdelmét vívja. Amikor Indiana Jones megmenekül egy csapdából, annak gyakorlatilag semmi (drámai) jelentősége nincs, viszont éppen ezért is olyan könnyű előállítani ezeket a történeteket. 

Hiszen amit a modern blockbusterekben látunk, nem bug, hanem feature: nem a történetmesélés ügyetlenebb művelése, hanem a nézők rendkívül alacsony szintű kielégítésének mesteri szintű gyakorlata, aminek első példája a Frigyláda volt. Lehet a Csillagok háborúja bűnének felróni a “blockbuster” fogalmának megteremtését, de a Csillagok háborújának volt világosan kirajzolt, következetes történetíve, nem csak tárgyakra vágyó figurái és fontos érzelmi fordulópontokat képviselő akciószekvenciái. A mai, olyannyira átkozott blockbustereket, a sekélyes, de jellegzetes főhősökkel, az ad-hoc akadálygenerálásból álló narratívákkal valójában sokkal inkább Az elveszett frigyláda fosztogatói (és sikere) szülte meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.