Fald fel a hatalmat! – Juliska, Jancsi és a kannibalizmus

Az emberevés sújtotta Európa feszültségét dolgozza fel a Grimm-mese

A népmese a kollektív tudat, a mindenkori embert foglalkoztató témák lenyomata. Olyan kérdésköröket jár körbe, amelyek ősidők óta foglalkoztatják az emberiséget. A jó mesei befejezés pedig feloldja az ezekből a kérdésekből fakadó feszültséget, megnyugvást okoz a katarzissal. A jó győz, a rossz elnyeri méltó büntetését. A legtöbb népmese korai változata viszont nem gyerekeknek szólt, felnőttek meséltek egymásnak, szinte terápiás jelleggel. Éppen ezért hangsúlyosak a felnőtteknek szóló motívumok is; a szexualitás és a horror nyújtotta feszültségoldó vágy.

A Grimm testvérek, akiket ma már a klasszikus gyermekirodalom első képviselőiként tartunk számon, tudományos jelleggel járták a németajkú földeket, hogy a germán folklórt foglalják írásba. Első kötetük a Gyermek – és családi mesék tanulmányi jellegű volt. Meséikben igen sok, pszichológiai kontextusban is értelmezhető motívum jelenik meg, például: irigység, kirekesztettség vagy az emberevés. A kannibalizmus szimbólumának gyökerei szintén visszanyúlnak a középkorig, aminek történelméért a mesegyűjtő testvérpár is rajongott.

A kannibalizmus európai eredetét érdemes a 14. században keresni. Az 1300-as évek európai társadalmát az éhínség sújtotta. Többek között az ázsiai vulkánkitörések miatt megváltozott a klíma távolabbi vidékeken is, ésa hidegebbre és csapadékosabbra fordult időjárás nem kedvezett a takarmánynak. A népesség ütemesen növekedett, ezért már a legkisebb termény-csökkenést is megérezték az emberek. A feszült, megosztott társadalom helyzete még inkább kiéleződött, hisz az átlagpolgárok nem tudták megvenni maguknak még a legalapvetőbb élelmiszereket sem.

Ezekben a sötét időkben pedig az emberek megtették azt, amiről ma is azt hisszük, soha nem tennénk, holott valószínűleg a legalapvetőbb, ösztönös cselekedet lenne szükség idején; felfalták egymást vagy a holttesteket.

A népesség két, legkiszolgáltatottabb rétege sínylette meg az éhínséget leginkább. Az öregek, koruk miatt nem vették magukhoz a minimális ételmennyiséget sem, hogy inkább a fiatalabb, aktív korúakat segítség. Sok család ellenben a gyerekek fejadagját próbálta megspórolni azzal, hogy magukra hagyták vagy megették őket. Nem szabad elfelejteni, hogy ekkor és még évszázadokkal később is a gyereket apró felnőttnek tekintették, nevelésük szerves része volt a testi fenyítés és ahogy tudták, munkába állították őket. (Egészen a felvilágosodásig, a pszichológia tudományának megjelenéséig várni kellett a mai gyerekkép kialakulásáig.) A gyerekek elhagyásának, bekebelezésének motívuma leginkább a Jancsi és Juliska történetében jelenik meg, aminek megannyi változata ismert.

Annyi változat, mint kenyérmorzsa az úton: a Jancsi és Juliska meseváltozatai

Ahogyan az előző bekezdésben is taglaltam, a népmesékben megjelennek társadalmi jelenségek is. A kannibalizmus szimbóluma leginkább a Jancsi és Juliskában érezhető. Bár a Grimm testvéreknek tulajdonítjuk a Jancsi és Juliska klasszikust és az általuk lejegyzett változat a legismertebb, sokkal korábbi írásos nyomai is vannak a mesetípusnak.

A történet egy prototípus mese, aminek témái egyszerűségük és hétköznapiságuk miatt számos variációban terjedtek el a világ minden táján.

A francia variációban például egy elszegényedett uralkodó pár három alkalommal hagyja magára a vadonban három lányukat. A legokosabb, Finette kétszer túljár az eszükön, elsőként cérnát, majd hamut szór el az úton, hogy hazataláljanak, de harmadjára az elszórt borsószemeket felcsipegetik a galambok. A nővérek ezért elvesznek a sűrű erdő mélyén, majd egy boszorkány udvarházához érnek, amiben a banya ogre férjével él együtt. A házban Finette felmelegíti a sütőt, majd megkéri az ogrét, ellenőrizze; elég forró-e. Természetesen a szörny a sütőben végzi, boszorkány feleségét pedig lefejezi a lány. A testvérek a kúriában maradnak, a mese második része pedig a Hamupipőke elemeiből áll. Az orosz változatban pedig Vasilisát küldi el gonosz mostohaanyja nővéréhez, Baba Yagához, a kannibál boszorkányhoz az erdőbe. A mostoha nem akarja etetni a gyereket, ezért küldi el otthonról, a banya pedig a cukorkaház felfalásával akarja felhizlalni a gyerekeket, hogy végül ő egye meg őket.

A feldolgozásokban változik, hogy a szülőpár melyik tagja küldi ki a gyerekeket az erdőbe; van, hogy a mostohaanya, máskor a szülőanya, de az ok mindig ugyanaz: az éhezés, a felnőttek nem tudják eltartani a gyerekeket. Az erdőmélyi mézeskalács-ház tulajdonosának személye is változik, egyszer egy boszorkány, máskor ogre, olykor akár maga az ördög, de célja mindig az, hogy felhizlalás után bekebelezze egyik vagy mindkét gyereket.

A befejezés mindig jó, a szörnyet különböző brutális halálnemekben éri a vég, a gyerekek pedig hazatalálnak a házban rejtegetett kincsekkel.

A Jancsi és Juliskában több, hangsúlyos motívum jelenik meg; az erdő, a mézeskalácsház, a kenyérmorzsák elszórva az erdei úton, a sütő. Az elem, ami minden változatban benne van és keretezi a történetet az ez éhség, az evés és a kannibalizmus.

Az emberevés lélektana: a kannibalizmus az a tabu, amit szavainkkal minden nap megszegünk

Úgy szeretlek majd megeszlek! Egyem a zuzádat! Ennivaló kisbaba! Farkas éhes vagyok! “Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik, igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, mely tiérettetek kiontatik.”

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az emberevés az a tabu, ami a civilizáció egyik alapvető követelménye; nem esszük meg fajtársainkat. Holott valószínüleg ez lenne az első túlélési ösztön, ha a környezet megkívánná. A kannibalizmus viszont sokkal ősibb és nem csak az éhínség szülte, hanem a rituálék, a vágyott tulajdonságokkal való azonosulás, a világ felfedezése a szájon át. A kannibalizmussal ebben a cikkben nem mint gasztronómiai szokásról, hanem spirituális rituáléval foglalkozom.

A tudomány a rituális emberevést két kategóriába sorolja.

Az endokannibalizmus a rokonok felfalását jelenti, mikor a gyászfolyamat részeként az elhunyt szerettet eszi meg a család, hogy tovább éljen bennük az emléke. Az exokannibalizmus viszont az ellenség és az idegenek elfogyasztását takarja, ami nem csak a legyőzött fél megalázásában, hanem vágyott tulajdonságainak elnyerésében merül ki, azaz az vagy, amit megeszel analógia mentén. Egyes kultúrákban az örök fiatalság kutatásában és megszerzésében van nagy szerepe a placenta mellett az elhalt magzatok elfogyasztásának is.

De miért tulajdonítanak az (ember)evésnek spirituális erőt? Miért tud azonosulni egy gyerek a Jancsi és Juliskával és miért tudja hatásosan oldani a gyerekben (adott korban) felmerülő tudatalatti feszültséget a történet?

A gyerek, aki bekebelezi a világot: az evés és a száj szerepe a gyerek személyiségfejlődésében

A válaszokat a fejlődéslélektan tudományában érdemes keresni. Az egyik legelső fejlődéslélektani teória Sigmund Freud nevéhez köthető, akinek tézisét mai napig használja a tudomány, annak ellenére, hogy Freud személye és munkássága megosztó. A cikk szempontjából Freud fejlődéselméletének első szakasza, az orális (köznapi elnevezése a csecsemőkor) lesz releváns.

Freud vitatott teóriája szerint a kora gyermekkori tapasztalatok hatással vannak a későbbi személyiségfejlődésre a felnőtt lét egészséges vagy kóros elváltozásaira. Fejlődéselméletében kitüntetett szerepet kaptak az ösztönök révén a szexuális késztetések (a libidó)  személyiség alakulásában. A szakaszokhoz testrészeket rendelt, melyeknek köszönhetően a gyermek örömöt él át. Az első három fejlődési szakaszban konfliktussal találja magát szembe a gyerek. Ha a konfliktus nem oldódik fel, kialakul a fixáció, aminek oka kettős; vagy annyira kiszolgálja a fellépő igényt, hogy nem tud továbblépni egy magasabb rendű szakaszba vagy annyira frusztrált, hogy a kielégülésig képtelen továbblépni.

Csecsemőkorban, az orális szakaszban a gyerek felfedező szerve a száj.

Az evéssel, szopással kötődik anyjához és a világhoz. Szinte felfalja a környezetét, miközben megismeri. Mindent a szájába vesz, megízlel, felfal, hogy magáévá tegye. Ebben a szakaszban, a fixáció miatt kialakulhatnak személyiségvonások, mint például optimizmus-pesszimizmus, bizalom-bizalmatlanság, függőség, hiszékenység. A fogak megjelenésével az orális-szadisztikus fázisba érkezik fejlődésében a gyerek, mikor az öröm a harapásból, rágásból fakad. Ebből a fázisból alakulhat ki a verbális agresszió személyiségvonása. Az első nagy konfliktus maga az elválasztás, ami, ha megfelelő időben történik meg, a gyerek személyiségében kialakul a bizalom és a kölcsönösség mások iránt. Ha a konfliktus nem megfelelően oldódik fel, kialakulhat az “orális karakter”, aki későbbiekben a szakaszra jellemző vonásokkal próbál magának örömet okozni, vigasztalni magát (például bánat-evés, dohányzás, ujjszopás, körömrágás, hajevés). Személyiségjegyekben pedig megjelenik a mások szimpátiájának elnyerésére való törekvés, pesszimista vagy optimista hozzáállás, követelőzés és irigység.

Egyél vagy megesznek – kannibalizmus a Juliska és Jancsi filmben

Mivel rengeteg Jancsi és Juliska típusú mesét inspirált az európai éhínség a középkorban, vezérmotívuma ezeknek a történeteknek a kannibalizmus. De nem csak az éhség fizikai aspektusából, hanem az emberevés rituális szertartásosságát is feldolgozzák ezek a mesék. Az irigység és a bekebelezés kéz a kézben járnak ezekben a történetekben, főleg a Jancsi és Juliskában. Oz Perkins rendezésében pedig a vágyott hatalom, tulajdonság megszerzésének eszköze az evés. Mivel innentől filmelemzés következik, óhatatlanul spoilereket tartalmaz a film cselekményére vonatkozóan.

A bonyodalom ezúttal is a gyerekek magukra hagyásából fakad.

Apjuk meghal, így a két gyereket anyjuknak kellene eltartania egyedül, holott eddig is szegény körülmények között éltek. Az éhhalál elkerülésért Juliska próbál munkát találni, de a prostitúción kívül nincs más választása. Anyjuk elméjét kikezdi a gyász és az éhség, és elüldözi őket otthonról.

Perkins rendezésében megváltoztatta a főszereplők korát. Jancsi nyolcéves, míg Juliska tinédzser, tizenhat körüli. Ha freudi pszichoszexuális fejlődési szakaszokba szeretném sorolni a karaktereket, akkor elmondható, hogy mindketten lappangási, látencia korszakába értek, mikor a gyerekek a családon kívül keresnek kapcsolódási pontokat. Nincs mélylélektani konfliktusuk, vagy nem jár olyan belső feszültséggel, inkább felfedezik, tanulják a külvilágot, miközben újraélik és újrarendezik fejlődésük előző fázisait. A kor megváltoztatása, főleg a lány esetében rögtön hangsúlyozza, ezúttal felnövéstörténetet látunk tanmese helyett. Nővé érése nem csak a prostitúció, mint kényszer lehetőség megjelenésekor kerül fókuszba, hanem a cselekmény beindulásának mozgatórugója is. Juliska vándorolni kezd, szimbolikusan házról házra jár, kezdve az otthonától át a bordélyon az erdőben lévő, emberi jelenlétet utolsóként jelképező kőházig, hogy végül nőiségének kiteljesedését a boszorkány otthonában fedezze fel.

A kis falu rozoga, baljós házainak falai közül kiszakadva a testvérpár az erdő mélyén találja magát. Céljuk, hogy átjussanak a sűrű erdőn, munkát találjanak, aminek köszönhetően csillapítani tudják éhségüket és új életet kezdjenek, mert számukra már semmi sem maradt.

Az erdő mélye, mintha otthonukul szolgálna, annak ellenére, hogy folyamatos veszélynek vannak kitéve. A civilizációt, az emberek jelenlétét képviselő utolsó bástya képében eljutnak egy másik házhoz, ahol magával a Vadásszal találkoznak, aki általában minden mese segítője. Először itt jutnak élelemhez, miközben ismerkednek, tanulnak, tapasztalatokat gyűjtenek egy másik karakter életével, saját történetével kapcsolatban. Aztán innen is menekülniük kell, hangsúlyozva, hogy egyiküknek vagy mindkettőjüknek nincs helye az emberi világban. Juliska felteszi a kérdést; milyen szinten lehet vagy kell megbízni idegenekben, akik menedéket, élelmet ajánlanak fel? Eddigi tapasztalatai azt támasztják alá, önzetlenséget nem várhat, egyszer a testéért kellett volna fizetnie a kosztért és kvártélyért, máskor anyjuk állította válaszút elé; elmenekül, vagy meghal.

Másodjára az erdei gombák nyújtanak pillanatnyi teltségérzetet, de szerencsétlenségükre hallucinogén, mérgező fajokat esznek meg. (Perkins egyértelműen felhasználta az Alice Csodaországban tudatmódosító gombáinak szimbólumát.) Ezek az események, az elfogyasztott étkek mind hozzájárulnak Juliska útjának kiteljesedéséhez és megismerjük a személyiségét is. Ő lépett elő öccse anyjaként, már az ő felelőssége és boldogan vállalja is ezt a terhet. Felnőttként kell viselkednie, miközben ő is csak egy éhes gyerek, de szerepének megváltozásával fejlődni kezd és egyre inkább tudatában lesz saját belső erejének.

Ezt az erőt fedezi fel benne a boszorkány, miután végre elérik viskóját. Ezúttal nincs mézeskalács-ház, de van roskadozó, hússal, tejjel, mézzel és süteményekkel megpakolt étkezőasztal, ami a ház szívéül szolgál. Itt talál menedékre a testvérpár. Meglepő módon a boszorkány oltalmazójukként lép elő. Jancsit még mindig fel akarja falni, de a rituáléban kell keresni ennek okait. Juliska a boszorkány számára fiatal, sötétség által még érintetlen önmagát és lányát testesíti meg. Miután Juliska a “mézeskalács-házban” átesik a gyerek- és felnőttkort elválasztó, biológiai határvonalon, az eddig anyjaként viselkedő boszorkány mentorává lép elő. Önállóságra és függetlenségre akarja nevelni, ennek pedig egy útja van, ha Juliska elfogadja, hogy a benne szunnyadó erő kihasználásához el kell fogadnia a gonoszságot, sötétséget is. A lány pedig hajlandó tanulni. Enni és fejlődni, és minél többet venni magához az átváltoztatott ételből – ami a kunyhóban megfordult és összelopott gyerekek húsa -, annál nagyobbra nő a hatalma. Az elfogyasztottak erejét is magába építi.

Ahogyan említettem, a testvérpár fejlődésüknek a látencia, nyugvó tanulás korszakában járnak, melyben újraélik a gyerekkori pszichoszexuális fejlődési szakaszokat. Csecsemőként a szájuk volt a felfedező szerv, ahogyan ezúttal is elsődleges örömforrásuk; habzsolnak, falnak, amint kielégülnek, lépnek tovább a következő fázisba, fejlődnek és tanulnak. Az orális fixáció, orális karakter a horror műfajában a kannibalizmus vagy vérszívás motívumának manifesztációja. (A vámpír például maga az orlis karakter, akinek a szája az elsődleges örömforrása, kapcsolódási pontja, aki olthatatlan éhséget érez, hogy társat szerezzen magának, csillapítsa magányát.) Az orális karakter egyik személyiségbeli ismertetőjegye pedig az irigység. Ezt látni a a boszorkány esetén is, aki maga megrekedt a fejlődésben. Az emberhús tartja életben és adja mágikus erejét. Háttértörténetének megismerésével pedig egyértelművé válik a kannibalizmus irigységgel kapcsolatos rituális értelmezése.

A történetet egy keretmese fogja közre. A rózsaszín sapkás tündérszép gyermek, aki szinte mumusává válik Juliskának sokáig kilóg a cselekményből. Perkins A hamelni patkányfogó analógiájára építette fel, miszerint a gonoszságért egy gyönyörű, de veszélyes, titokzatos erővel bíró entitás felel. Az ő hatalmára áhítozott az erdei boszorkány is, aki olyannyira irigyelte és akarta a gyermek tulajdonságait, míg végül fel nem falta, be nem kebelezte azokat, akikből magába tudta szívni a fiatalságot, erőt, hatalmat, kiírtva magából a pozitív tulajdonságokat, a szeretetet, együttérzést, felelősségvállalást. Juliskának is ezt a sorsot szánná Jancsi felfalatásával, mint végső lépést a teljes hatalom megszerzése felé.

A lány viszont, miközben nővé érett, személyiségében fejlettebbé vált mint a boszorkány és rájött, megteremtheti önmagában az egyensúlyt, ahol a sötétség kiegyenlíti a jóságot, gonoszság nélkül válhat naggyá, az erdő védelmezőjévé; az új boszorkánnyá.

Juliska meséje tehát az önmagára találásról szól, amihez az evésen keresztül jut el. Tanul, a magához vett ételek, legyenek azok emberi maradványok többé, nagyobbá, függetlenné teszik. Útja végéhez érve felnő és egészen más szerepben találja magát, mint amilyenben fejlődésnek indult. Perkins adaptációja egyszerre feminista felnövéstörténet és hús-vér Grimm mese, amiben a kannibalizmus tabuja rituális szintre emelkedik és az átváltozás esszenciája.

Források:

Landy-Gyebnár Mónika: Hatalmas esők okozták Európa egyik legnagyobb éhinségét (National Geographic)

A középkori Európát káoszba és kannibalizmusba taszító éhínség ihlette Jancsi és Juliska meséjét (Műút)

Tankó Andrea: A kannibalizmus hagyománya: Homo antecessoroktól a kuruig (ELTE Online)

József István: A fejlődés pszichoszexuális megközelítése (PTE tananyag)