Könyv

Atomtól izzik a kopár sziklák alja, tikkadt nyurganyájak legelésznek rajta

Marko Kloos military SF-sorozatának következő darabja némi bemelegítő felvezetés után rendesen odateszi magát, merész elképzelés arról, minimum hogyan illik lerohanni egy ellenséges irányítás alá került szomszéd bolygót. Pereg a kinetikus töltet, ki tudja, hol áll meg. Bajtársak kritika.
Korábban a témában:

A német származású, katonamúlttal rendelkező Marko Kloos Frontvonalak című regénysorozatáról már írtunk itt meg itt, de azok kedvéért, akik csak most találkoznának a kortárs SF military szárnyának egyik legnépszerűbb képviselőjével, rövid gyorstalpalóként íme az alábbi összefoglaló: a közeljövőben  az emberiség számára nem csak saját túlnépesedése, a segélyszállítmányokból élő bolyvárosok népességének ellátása, és a sinoruszokkal (kínai+orosz szövetségesek katonái) vívott háborúskodás problémája okoz kihívást, hanem egy új, földönkívüli ellenség megjelenése is. A „nyurgák” névre keresztelt faj egyedei az emberek által gyarmatosított lakott bolygókat támadnak meg és vonnak irányításuk alá, így csökkentve a Nemzetközösség lakható világainak számát, elpusztítva az ott élő első telepeskolóniákat. A nyurgák igencsak agresszív, szén-dioxidkedvelő faj, bőrük vastag, tagjaik hatalmasak, fejüket páncélzat védi. Űrhajóik külső burkolatát a földi katonák fegyverzete épp, hogy megkarcolja, ezért a Föld népei félreteszik háborús konfliktusaikat későbbre, és közösen vonulnak hadba a félelmetes ellenséggel szemben. A győzelmek és veszteségek sora pedig ötödik kötete tart, megoldás, feloldozás hiányában pedig feltételezhető, hogy még egy darabig elzötyög, ahogy az a népszerű és jól fogyasztható sorozatoknál lenni szokott, megoldás pedig vagy lesz a végére, vagy nem. De nem is ezért szeretjük.

Amitől a Frontvonalak-regények működnek, az a szakzsargon, a katonamúlt miatti hitelességérzet, és a könnyen befogadható cselekményszerkezet. A nemrég megjelent Bajtársak egésze is pont ezt a receptet követi: egy kisebb, izgalmas felütéssel visszarázódunk az eddig ismert harci környezetbe, újra átélhetjük Grayson alhadnagy mázlista kalandjait, aztán egy kis pihenésre, átvezető nyugalmi családjelenetre is marad idő. A kötet második felét teljesen kitevő, mindössze egyetlen marsi nap alatt lejátszódó gigacsatajelenet végül gyorsan lepereg, és az ember megint függővé válik, mire a mondat végére felkiáltójelként kitett atomfelhőcskével véget ér a kötet. Lehet várni egy újabb évet a folytatásra.A Bajtársak nem akar még nagyszerűbb, még jobb lenni, mint a sorozat többi darabja, bár kétségtelen, hogy a negyedik, Renegátok címet viselő után igazi felüdülés visszatérni a fősodorba, és ellátni kissé a nyurgák baját, de a színvonal töretlen, izgalmas, szórakoztató, elképzelhető.

Idegenek járnak a Naprendszerben, mégsem vívunk űrcsatát velük
Marko Kloos military sci-fi sorozatának negyedik darabja ezúttal nem az idegen fenyegetésre koncentrál, hanem a Föld védelme érdekében egyesített emberiség belső konfliktusaira.

Elhihető, mert a stratégia, amivel az emberiség a Marsot elfoglaló és uralma alatt tartó nyurgák ellen vonul, akár működhetne is abban a közeli jövőben, ahol az űrhadszolgálat már nem fikció, hanem szükséges rossz. A hadmozdulatok, a tervezés és megvalósítás fázisai tökéletesen leképezik mindazt, amit a háborús stratégiákról tudunk (vagy átlagemberként, laikus érdeklődőként tudni vélünk), ezért a Mars visszahódításában nem az a nagy durranás, hogy a Marsról van szó, hanem az, hogy mennyi katonát és hány hajót küldjünk, azokat milyen hullámokban és mekkora fegyverzettel a bolygó körüli pályára. A hadmozdulat egyenes ági folytatása a II. világháború, a vietnámi-, afganisztáni-, iraki háborúk tervezéseinek, az űr, az űrhajók és az olyan kellemetlenségek, mint a súlytalanság, vagy a világűrben nem kifejezetten nyurgaölő atomtöltetek már csak részletkérdései egy fikciós, de egyenes ági harci evolúciós folyamatnak. A háborút a világűrbe importáljuk, ez nem kérdés, már csak azt nem tudjuk, pontosan mikor, és erre ad egyfajta fikciós variációt Marko Kloos írói munkássága. Minden élvezhetősége ellenére azonban vannak gyengeségek is az ötödik Frontvonalak-kötetben, és ezek leginkább az ellenségkép kialakításában érhetők tetten. A nyurgákról tudjuk, hogy nagyok, ház méretűek, hogy a páncéllal védett fejük helyett a törzsükre érdemes célozni, hogy az űrhajóikat húsz méter vastagságú, kemény anyag borítja, ami megakadályozza a földi hadi(űr)hajókat abban, hogy tésztaszűrővé lyukasszák őket. A Bajtársak elején az is szóba kerül, hogy a szén-dioxidban dús légkör mellett szeretik a meleget, és rendelkeznek bizonyos fokú intelligenciával, hiszen csapdába csalják emberi ellenségeiket, tehát képesek a stratégiai gondolkodásra. Igen ám, de ez vajon egy sorozat ötödik darabjánál elegendő? Hiába a csatajelenetek, katonai szakzsargon, epikus tetőpontok és cliffhangerrel záruló befejezések, ha a konkrét ellenség az olvasói fejekben még mindig csak egy nagy dínószerű, vaksi monstrum, ami valahogy így nézhet ki:

Maximális nagyítás mellett jól kivehetőek a vonásaik – a hatalmas koponyapajzs, ami másfélszer olyan széles, mint a fejük, a fogatlan száj, ami olyan, mint egy sztegoszauruszé, a magas, sovány test a háromujjú lábakkal és a négyujjú kezekkel.”

Nem csoda, hogy a borítókat tervező grafikusoknak fel van adva a lecke, ez az információ nem valami sok. Ahogy a szereplők pedig – bár kiváló tudósok és szakértők állhatnak rendelkezésére az épp egységes emberiség egészéből -, mégis meglepődnek azon, hogy egy másik faj, amely űrhajókat épít (de legalábbis valamiképp konstruál), és képes megváltoztatni a gyarmatosítandó bolygó légkörét, arra is képes, hogy stratégiai gondolkodást alkalmazzon, hadmozdulatokat tervezzen, csapdát állítson, és felhasználja az emberiség ellen mindezt a tudást. A leírás és meglepettség állatokként kategorizálja az idegen ellenséget, ami eléggé sztereotip. Ideje lenne többet tudni a nyurgák saját társadalmáról, biológiájáról, vagy akár történelméről, ha van, ha egyáltalán nyilvántartják azt. Ideje lenne megismerni, vagy legalább valamennyire felvillantani a kommunikációjuk, vagy fajok közötti kommunikáció lehetőségét, hiszen az „ismerd meg ellenséged” nem csak valami ostoba motivációs előadás üres figyelemelterelő frázisa. De éppen ezek a fontos és izgalmas kérdések, kívánalmak azok, amelyeket Kloos még körömheggyel sem kapargat meg, mert regényeinek egyszerűen nem képezi részét az ellenséges vonalak mögötti világ bemutatása, pusztán csak szórakoztatni akar, és egységbe terelni az emberiséget, hogy az egymás iránti tisztelet és kölcsönösségi viszony idealizmusa mellett arra is rámutasson, mennyire törékenyek vagyunk. Minden nyurga csak ürügy, hogy a kötetek ne a széthúzó emberiségről, hanem a jövő érdekében szükséges összefogásról próbáljanak valamiféle tanulságot átadni.

Marko Kloos: Bajtársak

Eredeti cím: Fields of Fire
Fordító: Beke Cz. Zsolt
Kiadó: Agave Kiadó
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 293
Értékelés: 8/10 nyurgaszauruszraptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.