Sorozat

A 12 legemlékezetesebb Trónok harca pillanat

Teljesen mindegy, milyenre sikerült a Trónok harca 8. évada, a sorozat nem csak az álközépkori fantasyk műfajának vált meghatározó darabjává, hanem mérföldkövet jelentett a televíziózás történetében, új korszakot nyitott meg a sorozatok előtt, hivatkozási alappá vált. Azóta pedig minden szolgáltató rekonstruálni próbálja a sikert, legyen szó A vajákról, a The Neversről vagy az Amazon Prime Videóra érkező Gyűrűk Uráról. Mindehhez több tényező játszott közre, amit ezúttal egy toplistával járok körbe. A Trónok harca első évadának 10. évfordulója alkalmából sorra veszem a legmegrázóbb, legemlékezetesebb, leglátványosabb, legvitatottabb epizódjait ennek a minden tekintetben rendhagyó sorozatnak. 12 legemlékezetesebb pillanat a Trónok harcából.
Korábban a témában:

2011. április 17-én (Magyarországon április 18-án), a jól ismert, fehér zajból kirajzolódó HBO felirat után felcsendült a nyitány, amit még az a naiv nyári gyermek is felismer, aki tíz év után sem látott egy Trónok harca részt. Már az első epizódnál egyértelművé vált, nagyon más lesz ez a sorozat, mint az eddig látottak. A nagyközönség számára a fantasy A Gyűrűk Urával jelentett egyet, George R.R. Martin regényeit pedig igazán csak a műfaj rajongói ismerték. Tíz hét alatt viszont egyértelművé vált, az HBO óriásit kockáztatott, amivel zászlóshajójává vált a presztízs-sorozatoknak, és megreformálta a televíziózást. Újra a köztudatba hozta a fantasyt, ahol a zsáner-motívumok csak a jégfal csúcsát jelentik, a sárkányok, erdő-gyermekek és mások csak a mitikus elemei egy olyan világnak, ahol az emberi karakterek állnak a középpontban.

Az évforduló kapcsán szerkesztőségünkben természetesen felmerült, kinek mit jelent a Trónok harca? Melyik volt az a jelenet, amire mindenki emlékszik? A legmonumentálisabb vagy az, amelyikben a legjobb párbeszédek voltak? Lehet jelentőségteljes egy rész, ha inkább negatív benyomások maradtak meg belőle? Ezekből a gondolatokból állt össze a lista.

Amikor egyértelművé vált, senki sincs biztonságban (Baelor 1×09)

Martin regényfolyamában előszeretettel végzi ki különböző brutális módokon szereplőit. De nem csak a jelentékteleneket, hanem a főhősöket is, amivel abszolút szembemegy a klasszikus hőstörténetek szerkezetével. Azonkívül, hogy rögtön sokkal izgalmasabbá válik a cselekmény, miszerint a kedvenceinket nem védi plot armor, életszerű is egyben. Egyértelművé tette, ebben a játékban a túlélés a tét, aki pedig nem keveri jól a lapjait, alábecsüli az ellenfelét vagy egyszerűen csak naiv, közelébe sem kerül a hatalmasok játszmájának. Mindezt sikeresen és merészen ültettek át a sorozatba is.

Ned Stark (Sean Bean) halála meghatározta a sorozat koncepcióját, emellett katalizátorává vált a nagy házak harcának. Kilenc epizódon át építették a készítők a tipikus hőst, a lovagi erények megtestesítőjét, a morális iránytűt, akinek az elvei még a családjánál is fontosabbak. Nyílt lapokkal játszott, aminek az ára a feje, házának meghurcolása, valamint több évnyi szenvedés és háború lett. A televízió-történelem egyik legmegrázóbb pillanata, a marketinggépezet húzó nevének kiírása a sorozatból. A készítők pedig hagyományt teremtettek azzal, hogy a következő évadok kilencedik részeire tartogatták a  legnagyobb cliffhangereket, leglátványosabb csatákat és meghatározó fordulatokat.

Az epizód legemlékezetesebb pillanata maga a lefejezés. Ned Starkot mindenki szerette, ő az azonosulási pont, akiért a néző szorít, akinek a győzelmét várja. Az évad teljes mértékben használta ki ezt a nézői igényt és építette a karakter útját. Azt szerettük volna, ha ő ül a Vastrónra, de szinte triviálisan válik árulás áldozatává. Még az utolsó pillanatban is ott a lehetőség a megmenekülésére, hogy megússza kevesebbel. De ez a Trónok harca, a lefejezés pillanatában pedig ezt tökéletesen megértette mindenki.

Amikor a királydrámába fantasy elemek kerültek (Fire and Blood 1×10)

A Trónok harca női karakterei kiemelkedően erős, független, önálló és remekül megírt karakterek. Egy patriarchális berendezkedésű társadalomnak ők a valódi fogaskerekei a cselekmény gépezetének, a legnagyobb játékosok, akiknek egy idő után egymással is szembe kell nézniük. Legtöbbjük évadok során alakult át teljesen és vált (anti)hősnővé, de közülük a legnagyobb utat Daenerys Targaryen (Emilia Clarke) járta be.

A legnagyobb és leghatalmasabb uralkodóház egyik utolsó életben maradt sarjaként üldözöttből vált egy nomád király rabszolga-feleségévé és már tíz rész alatt a lovas urak királynőjévé, aki évadokon át elszeparálva létezett a cselekményben, a saját útját, történetét járva be. Talán senki nem gondolta volna, milyen messzire jut el a sorozat fináléjáig, de egyértelművé vált már az első évadban, hogy sokkal több rejlik a törékeny szépségben. A legjobb évadzáró jelenetek egyike, ahogyan a tűztől sértetlenül, immár sárkányokkal a vállán néz szembe az előtte álló úttal. Természetfeletti védelmet, hatalmat kap, amivel azonnal valós fenyegetéssé válik. Ekkor válik az álközépkori királydráma fantasyvá, mert a sárkányok születésével (és a Mások feltűnésével) visszatér a mágia ebbe a Trónok harca világába.

Ami miatt igazán jó volt ez a sorozat; remekbeszabott párbeszédek (The Climb 3×06)

A Trónok harca mérföldkő a televíziózás történetében, többek között a hihetetlen költségvetés miatt, ami évadról-évadra, a sárkányokkal egyenesen arányosan nőt. Mozifilm minőségű látványt élvezhettünk kis képernyőn, hétről hétre. De nem a fantasyelemekért volt igazán kiemelkedő és egyedi ez a sorozat, hanem a fantasztikusan megírt karakterrajzok és párbeszédek miatt. Évadok teltek el utazással, beszélgetéssel, borivással és elmélkedéssel, de ezekért a pillanatokért volt érdemes nézni a hatalmasok játszmáját.

Legjobb példa erre a sorozat egyik legnagyobb játszmása és legérdekesebb karaktere, Petyr ‘Kisujj’ Baelish (Aiden Gillen) monológja saját ars poeticájáról és a Trónok harca esszenciájáról.

Három és fél perces jelenetről van szó, egy szinte üres trónteremben. Lecsupaszítva, mintha színházi szcéna lenne, sárkányok, látványelemek, körítés nélkül, két színész képességeire támaszkodva. Éppen ezért annyira hatásos, mert a szavaknak valódi erejük van, a monológ pedig a valódi hatalom mibenlétét érzékelteti kiválón.

Amikor a játék a legkegyetlenebbé vált (The Rains of Castamere 3×09)

Két évad kellett, hogy valamelyest túl tegyük magunkat Ned Stark halálán és úgy tűnjön, újra egyesül a Stark ház, akik méltó kihívói lehetnek a Lannistereknek. Robb Stark (Richard Madden), apjához hűen szintén morális iránytűvé, azonosulási ponttá, hőssé vált, aki képes volt megszorongatni a regnáló hatalmat. Egyetlen hibája volt: ő sem értette meg a játékszabályokat, a szívére hallgatott, ami az ő és minden tündérmese vesztét jelentette.

Közhelyszámba megy a Vörös nászról beszélni, de megkerülhetetlen jelentőségű jelenetsor, ami miatt a rész emlékezetes lett. A szereplők tömeges kiirtása legtöbbször olcsó, megúszós trükk és általában akkor következik be, ha az alkotók már nem tudják semerre sem vinni a szereplők útját. A Stark család felének lekaszabolása viszont újfent hangsúlyozta, senki sincs biztonságban, és, bár nincs főszereplő, minden fontos karakter meghalhat, ha rosszul lép a sakktáblán. A jelenet rendkívül dinamikusan van felépítve, folyamatosan növekszik a feszültség, öncélúság nélkül hatásos, a katarzis elmaradásával pedig emlékezetes.

Amikor kiderült, a vér nem kötelez (The Children 4×10)

Tyrion Lannister (Peter Dinklage) közönségkedvenc, egyrészt, mert egy igazi különc, aki mindemellett főszereplő, fantasy műfaján belül képviselt karaktertípusa – a törpe – pedig ritkán szokott az lenni. Másrészt az egyik legintelligensebb szereplő mind közül. Az Ördögfióka végigitta a sorozatot, de közben hatalmas karakterutat járt be. Egy pökhendi, testi élvezeteket előtérbe helyező nemesúrból marionett mesterré vált. Ehhez szükséges volt csalódnia, mernie megélni az érzelmeit és végre objektíven vizsgálni a családok közötti konfliktusokat. Tyrion nem árulta el a családját, hanem nem áldozott fel mindent és mindenkit csak azért, mert összekötötte a vér az aktuális hatalommal. Mert önállóan gondolkodni és cselekedni, vállalva a következményeket. (Nem véletlenül Tyrion Martin kedvenc karaktere)

A Lannisterek sokkal többek az ellenségképnél. A sorozatban nem is igazán lehet találni klasszikus jó és rossz figurákat (ez sajnos az utolsó évadra már nem volt igaz), ahogyan az oroszlán ház tagjai is mind különbözőek, szerteágazó motivációval. Míg Cersei a gyermekeit védi az utolsó leheletéig, addig bátyja bármit megtenne a szerelméért. Apjuk, Tywin pedig a hatalomra született, aki a család és nevük megőrzéséért volt hajlandó a legszörnyűbb tettekre, ő feláldozta volna gyermekeit is az elveiért. Éppen ezért ironikus, ahogyan eléri a vég, a legnagyobb stratégával saját, megvetett fia végez. Abban a pillanatban ébred rá gyengeségére és hibáira, önnön kegyetlenségére, arra, hogy milyen életre kényszerítette családját az örökség megőrzéséért.

Az apagyilkossághoz több tényező vezetett. Tyrion megvetett szerepet tölt be a családjában, első lélegzetvétele óta. Cersei, a nővére gyűlöli, mert anyjuk belehalt a szülésbe, aminek felelősségét öccsére hárítja, akinek soha nem tudott megbocsátani. Kettejük kapcsolata rendkívül ambivalens. Mindkettőjüknek fontos a családi kötelék, de Cersei nem tekinti öccsét a családja részének és egyértelműen gyűlöli. A férfi, akit szeret – történetesen ikertestvére, Jamie – viszont védelmezi Tyriont és testvéreként kezeli. Apjuk, Tywin sem tartotta gyermekének soha Tyriont, a családi vérvonalat, a név és cím hagyatékának súlyát Jamiere helyezte a kezdettől, lányában pedig nem ismerte fel a képességet a teher elbírására. Cersei méltó lett volna örökségére, de neméből fakadóan soha nem ismerték el. Az évad fő cselekményszála épült fel a Lannister család hatalmi átrendeződésére, a famílián belüli kicsinyes bosszúk kiélésére. A hihetetlenül feszült és diszfunkcionális kapcsolatok kiéleződésének csúcspontja pedig a szerelmi csalódás volt Tyrion számára. Ekkor döntött a saját elvei és értékei mellett, még akkor is, ha azok szembe mennek a család által képviselt felfogással.

Amikor a fan service még nem volt öncélú (The Dance of the Dragons 5×09)

Az ötödik évad vízválasztó volt, mert az alkotók a fináléra beérték a forrásműként szolgáló regényfolyamot. Természetesen egy olyan összetett és nagy volumenű történeténél, mint Martin könyvei több karakter, esemény is kimaradt, melyeket a rajongók szívesen láttak volna megelevenedni is. Ezek közül vannak, amiket soha nem láthattunk (Lady Stonehart), a könyvekben még nem, de a sorozatban megtörtént (Havas Jon öröksége) vagy a színtiszta, funkció nélküli fan service (8. évad első két része).

De voltak olyan várva-várt momentumok, amelyek előre mozdították a cselekményt vagy az adott karaktert. Az egyik ilyen az első sárkány-lovaglás. Daenerysnek minden évadban megvoltak a mérföldkövei a sárkányaival; amikor kikeltek, miután az egész világ azt hitte, több száz éve kihaltak, amikor először védték meg anyjukat az első Dracarys hívószóra, amikor először perzseltek fel egy várost és, amikor először engedte az egyik, hogy hátasállatként is a háború részese legyen.

Az egyik leglátványosabb jelenet ahogyan feloldják a Meeren-i konfilktust. Az évadban Daenerys cselekményszála a hatalom megtartásáról szólt. Sárkányokkal kormányozni nem lehet, csupán hódítani. A fináléra pedig tarthatatlanná vált a polgárháborús helyzet, aminek a tetőpontja a merénylet a küzdőveremben. Ezúttal is vízválasztó jelenetsor, hisz hajszálon függ több főkarakter sorsa. Epizódok óta nem részesei a történetszálnak a sárkányok, éppen ezért lepődünk meg együtt a szereplőkkel, mikor a feszültség teőfokánál megjelenik Drogon. Először a hangját halljuk, majd megjelenik kétszer akkorára nőve, mint amikor utoljára láttuk. Veszélyesebb, hatalmasabb és az anyja védelmére kel. De a csúcspont Daeneryszel közös kapcsolatának szintlépése. Miután anyja ellenségeinek nagy részével leszámol, demonstrálja erejét, amivel megkönnyíti a polgárháborúval való leszámolást, hátasállattá válik és kimenekíti az arénából.

Amikor jól látszott, itt nincs jó és rossz oldal (Mother’s Mercy 5×10)

Cersei Lannister közutálat tárgya és csak kevesen merik kimondani hogy az egyik legjobb karakter, éppen a morális kétségek ellenére. Életeket nyomorított meg, családokat tett tönkre, mindent feltett egy lapra, a politikai játszmákban sokkal inkább kiismerte magát, mint a férfi karakterek. Az első pillanattól uralkodott és mozgatta a szálakat. Ha kellett, felhasználta a vallási fanatizmust és fegyvert adott a kezébe. Mindezt tette azért, hogy megvédje gyermekeit, akiknek biztonságát a hatalom megőrzése jelentette.

Sokan várták a hírhedt megszégyenítését, ami jól megérdemelt büntetése és következménye volt a játszmáinak, mégis itt vált újra hangsúlyossá; ebben a sorozatban nem létezik tisztán jó vagy tisztán rossz karakter. Cerseit az emberi jóízlés és etikusság miatt kötelező utálni, és valóban egy rendkívül unszimpatikus karakter, akinek vérfertőző kapcsolata testvérével volt a legtisztább tette a sorozatban. Természetesen érdemes elgondolkodni azon is, hogy mennyi szörnyűséget lehet elkövetni az anyaság motivációja mögé rejtőzve.

Rendkívül nyers jelenet a szégyenséta. Cerseit megfosztják minden külső elemtől, ami meghatározta, ami a hatalmát adta. A meztelensége, hajának levágása a személyiségének megtörését hivatott elérni. Kiszolgáltatott, védtelen, lecsupaszított. Már önmagában a közszemlére tétel megalázó, ami azonnal átüt a képernyőn, de a karakter bűnhődése csupán ezután kezdődik. A hosszú percekig tartó sétával elérik, hogy Királyvár polgáraival együtt a néző is levezesse a feszültséget Cersei-en. A tömeggel együtt köpjük le, hurcoljuk meg, üvöltjük az arcába a sérelmeket, hogy ő is kiszolgálja a hatalmat, ami miatt nyomorúságot érzünk. De a séta végére már szánalmat érezünk iránta. A szereplő megbűnhődött, megtisztult és új fejezetet indított saját karakterívében.

Ahogyan a sorozat az ötödik évaddal, a cikk is válaszvonalhoz érkezett. Vitathatatlan érdemei vannak ennek a sorozatnak és tény, hogy alapjaiban rengette meg a televíziózási szokásokat és a sorozatok fogalmát. De a pozitívumok mellett negatívumok is vannak, amik leginkább a hatodik évadtól (amire talán ki lehet mondani közmegegyezéssel, hogy az utolsó, igazán jó szezon volt) kezdtek kiütközni. Hogy ne csak egy best of lista legyen, a szerkesztőségben felmerültek a negatívumok is, mint emlékezetes pillanatok.

Amikor már a hatásvadászat adta a meglepetés erejét (The Door 6×05)

A hatodik évad már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a mitológia építésre és a fantasy elemekre. Az egyik legmegrázóbb jelenet Hodorhoz (Kristian Nairn) kötődik és ahhoz a részhez, amiben a Mások valódi fenyegetéssé válnak. A sorozat többször játszott különböző műfajokkal, az itteni barlang jelenet pedig színtiszta horror. Egyrészt igazi, vérfagyasztó zombihorror, másrészt megrázó dráma, hisz átütve a tér-idő falát megismerjük az egyik állandó szereplő tragikus háttértörténetét.

A hatás viszont már súrolja az öncélúságot. Bran szerepe és képességei nem lettek kellően kibontva az évadok során, éppen ezért váratlanul, de igazi kontextus nélkül hatott Hodorra mért befolyása. Funkcióját tekintve a tér-idő utazásnak csak későbbiekben lett értelme, ezúttal inkább csak technikai megvalósítása miatt emlékezetes. Érdekes, hogy ezt a szálat – Hodor háttértörténetét – nem a showrunnerök írták a cselekményhez hanem Martin utasításai alapján mutatták be, hisz a szál az író elmondásai alapján része lesz az érkező Winds of Winter kötetnek.

Amikor már van, aki sebezhetetlen és a plot armor áttörhetetlen (The Broken Man 6×07)

A Trónok harcát meghatározta, hogy egyik szereplőt sem védi a cselekmény pajzsa, bárki meghalhat, ha rossz lapot húz. A hatodik évadra rendkívül sok közönségkedvenc és funkcióját tekintve lényeges karaktertől búcsúztunk el, tragikus vagy kegyetlen módokon, éppen ezért vált kissé nevetségessé Arya Stark (Maisie Williams) kaszkadőrmutatványa. Mindemellett kezdte elveszíteni a súlyát és tétjét a karakter léte, hisz ez volt az első alkalom, hogy a realitástól elrugaszkodva élt túl egy szereplő egy támadást, csak, mert későbbiekben még szerepet kellett kapnia a cselekményben.

Arya epizódok óta volt a nyomorpornó főszereplője saját történetszálában. Az Arcnélküli Istent szolgálva bántalmazták nap mint nap, kényszerítették rabszolgamunkára, hullák eltakarítására, gyilkosságra, harcművészetre, a későbbiek fényében igazából funkciótlanul. De arra azért még őt sem képezték ki, hogyan éljen túl belső vérzést, súlyos szervi sérülést, miképp szökelljen házról házra nyílt, vérző sebbel, ússzon a folyóban és fusson maratont, vakon.

Amikor A király visszatér (Battle of Bastards 6×09)

A súlyosabb negatívumok előtt még következzen egy összességében pozitívan megítélt rész, ami több emlékezetes jelenetet is tartalmazott. A fattyak csatája a legjobban megkoreografált jelenet, amit kitartott, klausztrofób nagy totálokban, vágás nélkül követhettünk végig, napvilágnál. Az operatőri munka megidézi A király visszatér híres csatajelenetét, az összhatás tényleg szemkápráztató és a néző is úgy érzi, a harc sűrűjében áll, levegőért kapkodva.

Katartikus rész és több karakter fejlődésében jelent fordulópontot. A társadalmilag megvetett fattyú, Havas Jon a Stark ház élére áll, megnyeri a csatát, amivel visszaszerzi családjának ősi otthonát, helyreállítja a megtépázott címet és nevet, Észak őrzőjévé és királyává válik. Theon bűnbocsánatot nyer Sansa és Jon szemében. Talán ő járja be a legnagyobb utat, hisz elárulja a nevet, a családot, akik felnevelték, vérszerinti örökségétől elszakítva. Ártatlanokat gyilkolt le és adta át az ellenség kezére Derest, majd szenvedett rendkívül sokat, még a személyiségét is megtörték, hogy újra lehetősége legyen bizonyítani hűségét és szeretetét a Starkok felé. Ramsay, aki Geoffrey után a leggyűlöltebb karakterré vált végre megbűnhődik. Primer igényeket kielégítő módon, hisz Sansa tépeti szét vadászkutyáival, ahogyan Ramsay tette ellenségeivel, kedvtelésből.

Fan service, de van funkciója, nyers, ahogyan azt a sorozattól megszokhattuk és technikailag kiemelkedő.

Amikor talán véget érhetett volna a sorozat (The Winds of Winter 6×10)

Több szempontból is keserédes rész a hatodik évadzárója. Újfent kiderült, Cersei Lannister semmitől sem riad vissza és tanult a hibájából, ezúttal ügyesebben játszott tovább és vágott vissza. Baelor szentélyének berobbantása és Királyvár felének kiirtása feledhetetlen jelenet volt, amelyben összeért az Őrült király elvetemült terve és az édes bosszú, aminek Cersei minden pillanatát kiélvezte. Nem kevésbé őrült és ádáz, mint ami ellen harcolt, de a családja még életben maradt tagjainak védelmében tette, ártatlanokat feláldozva a hatalom újbóli megszerzéséért. Természetesen a Trónok harca a másik végletet sem képviseli és nem abban merül ki egyedisége, hogy a rossz(nak mondható) győzedelmeskedik, ezért a nőstényoroszlánnak sincsen ráhatása más akaratára, még akkor sem, ha a saját fiáról van szó. Visszatekintve kijelenthető, mégis ő nyerte klasszikus értelemben a trónok harcát, hisz ő ült utoljára a Vastrónon.

A hatalmi ágak átrendeződésével párhuzamosan pedig újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a sorozat; Daenerys végre kiszakad saját cselekmény buborékjából, hogy Westeros felé induljon. Ő hat évadon át teljesen külön létezett a többi szereplőtől, a kontinenstől, a saját történetét írta meg, de eljött az idő, hogy a királynők útjai keresztezték egymást.

Talán kimondhatom, de az utolsó katartikus finálét láthattuk, amikor minden szereplő a helyére került és a folytatás fényében jobban jártunk volna, ha a befejezés a fantáziánkra van bízva.

Amikor először csalódtunk hatalmasat (The Long Night 8×03)

A Mások elleni csata pozitív és negatív értelemben is meghatározó állomása volt a sorozatnak. A hetedik évad fináléjában áttörték a Falat, az Éjkirály feltámasztotta az egyik sárkányt, így még nagyobb veszedelmet jelentve léptek át az élők birodalmába. Éveket vártunk erre, hogy elérkezzen a pont, amikor a trónok harca háttérbe szorul, hisz a fenyegetés túlmutat a nagy családok hatalmi játszmáin, a tét pedig az emberiség túlélése. Nyolc évad építkezett folyamatosan, hogy a Hosszú éjszaka csatája legyen a tetőpont, ahol ellenfelek vállt vállnak vetve harcolnak az élet mellett. A Mások a sorozat igazi gonoszai, akiknek hátteréről sajnos nem sokat tudtunk meg, de már több ütközetben megmutatták erejüket.

Ennek megfelelő elvárásokkal ült le mindenki a rész elé és sajnos kevesen tudtak jóízűen csettinteni utána.

A sorozatot záró dokumentumfilmből (Trónok harca: Az utolsó őrség) és magából a részből is kitűnik, a stáb hihetetlen munkát fektetett ebbe az epizódba. Kaszkadőrök tömkelege, hónapokon át tartó, embert próbáló körülmények közötti forgatás. Precíz és szervezett koreográfia. Mindebből viszont semmit sem láttunk, mert érthetetlen módon sötét a fénybeállítás. Szó sincs spórolásról, még így is jól látszik, mennyire epikus a rész, de megérdemelték volna a szakemberek és a nézők is, hogy teljes valójában lássuk mindezt.

A deresi csata legnagyobb áldozata maga a Trónok harca lett
Miért okozott a Trónok harca eddigi legnagyobb küzdelme csalódást, és miért nem illett a sorozathoz? Spoileresen kitárgyaljuk!

A technikai erényein túl nem sok pozitívum maradt a részben. Nyolc évad után egy órában elvarrták – inkább elvágták – az addig módszeresen és kigondoltan felépített cselekményszálat. A Mások és az Éjkirály elvesztette a súlyát, legyőzésük logikátlansága pedig a sietségben rejlik. Persze már nem voltak könyvek, amikre támaszkodhattak volna a producerek, akik ezúttal a forgatókönyvért is feleltek, csupán Martin útmutatásait követték, de nem vették figyelembe a sorozatban funkcióval ellátott jóslatokat és összecsapták a szálak elvarrását.

A leszámolás mellett pedig abszolút tét nélkülivé vált, hogy ki éli túl a továbbiakban, mert még egy ilyen csatában is életben maradtak azok a karakterek, akiknek ott kellett lenniük a fináléban, attól függetlenül, hogy volt-e szerepük a lezárásban.

A sorozat fináléja szintén történelmet írt és bemutatta milyen, ha egy eposzi cselekményt sietve szeretnének az alkotók elvarrni. Nem arról van szó, hogy a nézői igények kielégítése a cél, hanem megszoktuk, hogy a cselekmény lassú folyású, karakterközpontú, éppen ezért ez a befejezés is jó lett volna, ha több idő marad a fordulatok és lezárások kibontására.

A negatívumok ellenére a Trónok harca meghatározó sorozat, ami méltán hivatkozási alap. Debütálása után megváltoztak a nézői szokások, elhozta a kábelcsatornák és a streaming térnyerését, az alkotói szabadságot a nagy vásznakon kívül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.