Visszatért a magyar piacra a nyomtatott StarCraft, de csak a rajongók élvezhetik igazán

Aki otthonosabban mozog videójátékos körökben, annak aligha számít újdonságnak a StarCraft neve. Ha valaki mégsem tudná miről van szó, a StarCraft egy klasszikus nyersanyag kitermelésre, építkezésre és nagy csatákra kihegyezett katonai sci-fi témájú valós idejű stratégiai játék. A földi emberek örökösei, a terránok, a rovarszerű zergek és a technikailag fejlett idegenek, a protossok sokfrontos háborúját az addig megszokotthoz képest kidolgozottabb sztoriba ágyazva követhették a játékosok. Az összeesküvéssel, árulással és fordulatokkal teli történet pedig egészen filmszerű küldetések közti átvezető videókkal egészült ki, így a videójátékos történetmesélést is egy magasabb szintre emelte. Az 1998 óta nagy népszerűségnek örvendő eredeti játék még a második rész 2010-es érkezése előtt is népes játékostábort tudhatott maga mögött, sőt, a második rész utolsó nagy kiegészítő pakkja után kapott egy felújított verziót is. A StarCraft nem csupán a valós idejű stratégiai játékok egyik legkiemelkedőbb darabja, vagy a lan partik egyik nagy sztárja volt, de minden bizonnyal az e-sport intézménye sem létezhetne a ma ismert formájában a StarCraft köré szerveződő klánok és versenyek nélkül. Kétségtelenül egy olyan popkulturális jelenségről van szó tehát, ami még gamer körökön kívülről érkezők számára is szabad szemmel jól látható volt, így persze nem kerülhette el, hogy elinduljon a franchise-zá, vagy még inkább transzmédia élménnyé válás útján. Ha van előnye a játékosokat célzó franchise regényeknek, akkor az egyik mindenképpen az, hogy képesek lehetnek olvasót nevelni a nyomtatott médiumot kevésbé fogyasztó közönségből is. Természetesen a StarCraft rajongók sem maradtak a játék történetét más szemszögből újramesélő (Jeff Grubb: Tűzkeresztség, Aaron Rosenberg: A pengék királynője), vagy azt kiegészítő (Tracy Hickman: Ámokfutás) könyvek és képregények nélkül, amik közül néhány itthon is megjelent. Üröm az örömben, hogy az akkoriban elérhető könyvek közül sem jelent meg összes, az utolsóként érkező, 2007-ben kiadott Nova óta eltelt időben pedig még tovább gyarapodott a StarCraft játékokon kívüli története, így van még mit bepótolni ezen a téren. Aki viszont csak mostanában eszmélt, hogy lemaradt a magyarul megjelent kötetekről, már nehéz dolga van, ha legális forrásokból szeretné behozni a lemaradását.

Érdekes helyzetben vannak azonban a nem papíralapon megszületett fantasztikus franchise-okhoz kapcsolódó regények. Mivel alapvetően egy szűkebb, jól célzott, az adott brandhez érzelmileg is kötődő közönség igényeinek kiszolgálására születtek, ezért a szélesebb sci-fi/fantasy rajongói bázisban is egyfajta gettóba kerülnek. A transzmédia narratívába elég korán belépő Star Wars azért napjainkra eljutott oda, hogy önmagában is egy népes rajongótábort szolgál ki, és a regények, novellák írásában már a franchise-on kívülről ismert és elismert, díjakkal kitüntetett írók is részt vesznek (például Rebecca Roanhorse, Nnedi Okorafor vagy Ken Liu). A kisebb népszerűségnek örvendő címek azonban jobbára még mindig a lelkes rajongótáborra vannak utalva, de ha előbbre szeretnének lépni, ez önmagában kevés lehet. A StarCraft Timothy Zahn bevonzásával már tett egy gesztusértékű lépést nemcsak a saját univerzumának bővítése, de az olvasótábor potenciális növelése felé is. Zahn elsősorban onnan ismert, hogy a Star Wars kiterjesztett univerzumának egyik legnépszerűbb karakterét, Thrawn főadmirálist hívta életre legendássá vált trilógiájában, és azóta is ő egyengeti a karakter fejlődési ívét a könyvek lapjain. Az Evolúcióban is hasonló taktikát követ, hiszen erősen épít egy korábbi médiumban megjelent történetszálra, de azt többnyire új, eddig a StarCraft világában nem létező karakterek segítségével gondolja tovább.

A történet a Starcraft II: Legacy of the Void kiegészítője után veszi fel a fonalat. A fajok közötti második nagy háború kataklizmikus eseményei után megkötött fegyverszünet nyomán kialakult új status quoban mindenki a veszteségeit siratja, de az újjáépítésre koncentrál. Valerian Mengsk császárt egy zergektől érkező váratlan segélyhívás a korábban teljesen felperzselt Gystt bolygóra invitálja, ahol a zergek állítása szerint egy lehetséges protoss offenzíva vette kezdetét. A pattanásig feszült helyzetben a felek igyekeznek rendezni a nézeteltéréseiket, de a még mindig törékeny lábakon álló békét nehéz fenntartani. Pláne úgy, hogy titokzatos módon, a korábban néptelen bolygó most egy lehetetlenül gazdag flórát és faunát rejt, ami mögött a rovarszerű idegenek állnak. A zergek békés szándékuk jeleként beleegyeznek, hogy a terránok és protossok egy expedíciót küldjenek a bolygó felszínére. És ahogy mondani szokás: ekkor olyasmi történt, amire senki sem számított…

Zahn ezúttal is bizonyítja, hogy egy jó franchise-érzékkel bíró alkotó, akiben több rejlik egyszerű korrekt iparosnál. Bár a történet nem a hihetetlen komplexitásával fogja lenyűgözni az olvasókat, már-már politikai thrillerekhez hasonlóan keveri a lapokat a titkos katonai akciókkal együtt. A teljes egész azonban egy kiszámítható végjáték és fordulat felé mutat, ami tapasztaltabb olvasóknak hamar nyilvánvalóvá válik. Zahn jó érzékkel teremti meg az éppen, hogy csak megszilárdult békében folyamatosan ott motoszkáló paranoiát és a fajok múltjában gyökerező, egymás iránti bizalmatlanságot. Nem maradnak szó nélkül az elmúlt háború borzalmai sem. Az éhezés, a kipusztult világok, a megtört harcosok, a veteránok szociális helyzete és a fajok együttélésének dilemmái, erkölcsi kérdései sem maradnak ki a könyvből. A főbb karakterek, mint a protoss Ulavu, a pirokinetikus képességekkel rendelkező Tánya Caulfield, a terrán katonák, Whist és Dizz éppen elég háttérsztorit kapnak ahhoz, hogy joggal lehessen szorítani értük – bár a felskiccelt jellemek csak kis mértékben árnyalódnak. Ezen pedig a semmiből érkező, menőnek szánt egysoros beszólások sem segítenek az amúgy is párbeszédközpontú szövegben.

A sztori megalapozásában és felépítésében Zahn egészen remekel, ám nagyjából a könyv felénél, az expedíciós csapat bolygóra küldésénél mintha a videójátékos logika venné át az irányítást a cselekmény felett. Egy csendesebb szakaszt, ahol a kis csapat a cél felé halad, egy váratlan csatajelenet szakít meg (amiket Zahn egyébként szintén jó érzékkel vet papírra), majd folytatják útjukat, aztán ismét hol egy kisebb, hol egy nagyobb csata következik. A könyv végére ez a szerkezet egészen önismétlővé válik, a messziről jól látható fordulatból pedig minden erő elpárolog.

Az Evolúció narratív, dramaturgiai hullámzása ellenére azonban egy korrekt, akciódús katonai sci-fi. Bár igyekszik ellátni olvasóját a sztorihoz kapcsolódó megfelelő mértékű előtörténeti inputokkal (amit még egy, a könyv végén található idővonal is segít), de kétségtelen, hogy a játékokat jól ismerők hatalmas előnnyel indulnak befogadói szempontból. Ha valaki azonban most szeretné elkezdeni az ismerkedést a StarCraft világával, nem biztos, hogy ez a megfelelő belépési pont – vagy legalábbis szükségeltetik hozzá egy lore gyorstalpaló.