Film

Mortal is, Kombat is, Brutál is, Buta is – Kritikality

Rajongók izzadt tömege várt nagyon sok évet arra, hogy végre elkészüljön a legendás kultklasszikus, a Mortal Kombat modernizált, „látványosított” átiratára. Egy olyan méltó verzióra, ami egyszerre szállít érdemlegeset a harcművész fantasy és a beleken citerázó brutalitás műfajában. Nos annyi vitán kívüli tény, hogy az áprilisban megjelent Mortal Kombat valamit szállított. Spoilermentes Mortal Kombat Kritika.
Korábban a témában:

Ed Boon és Jon Tobias legendás, játéktermekre szabott árkád videójátékának rengeteg verziója, spin-offja készült már el mind a videójáték, mind pedig a film műnemében. Az 1992-ben megjelent program a tervezőasztalon eredetileg egy erős főhajtás lett volna a brüsszeli muszkli Jean-Claude Van Damme előtt saját sztorival, meg mindennel. Ám menet közben úgy döntöttek, hogy inkább nem ennyire térdelnének a spárgák koronázatlan királya elé. Helyette megalkották a Mortal Kombatot, Van Damme-ot meg letudták azzal, hogy belerakták Johnny Cage karakterét, mint örök digitális emlékművet (ezért volt egy kicsit gyalázatos, hogy az első, 1995-ös filmben nem Van Damme játszotta a nagypofájú, de tökös hollywoodi harcművészt, bár ennek nyilván megvoltak az objektív okai).

A terjedelmi keretek miatt nem venném végig a Mortal Kombat több évtizedes fejlődéstörténetét kezdve az első játékoktól egészen a 2011-től indult reboot-epizódokig. Nem taglalnám részletesen, mennyire volt „jó” az első Mortal Kombat filmadaptáció, mennyire volt rossz ennek a második része, és arról sem beszélnék, hogy az 1998-ban indult Mortal Kombat Konquest című sorozat miért kapott kaszát az első évad után. Abba sem mennék bele, hogy a rajongói pozitív visszajelzések ellenére miért nem ölelte fel a Warner a Mortal Kombat: Legacy című websorozatot, ami kicsit újragondolta volna ezt sztorit narratíva ügyileg.

A részletekbe nem mennék bele, a felsorolt filmipari alkotások sorsa és kritikai megítélése alapján azt a konklúziót levonhatjuk, hogy Mortal Kombat filmet, igazán jó Mortal Kombat filmet gyártani úgy néz ki, hogy nehéz, de nem is erőltetik meg magukat a stúdiók. Ebben valószínűleg az átok is szerepet játszik. A videójáték adaptációk átka. Ezek a darabok általában sorra mennek a kritikusi és nézői kukába, mert a készítők egyszerűen nem tudják megfelelően megragadni az adaptált mű narratív-, de legfőképpen cselekmény-esszenciáját (amit tényleg nehéz, hiszen egy interaktív médiumról beszélünk, amiben a cselekményt a játékos végzi, a történetvezetésre pedig nem két óra van adva, hanem 20-30). Na meg azért, mert a Mortal Kombat rettentesen sok karakterrel dolgozik és majd mindegyiknek megvan a maga kis rajongóbázisa.

Ezt a tömeget kiszolgálni pedig nem hétvégi, baráti seggrepacsi.

Jó, persze, a filmeseknek nehéz dolguk van egy komplexebb narratívával rendelkező játék adaptálásával, na de a Mortal Kombat? Ami csak vér, meg bél, meg arcleharapás, lumbágó műtét csatabárddal, prosztata vizsgálat jégcsappal, és herén csapkodás egy aréna közepén. Ezt olyan nehéz? – kérdezheti a laikusabb olvasó. A válasz pedig a reboot játékokban van, amibe epizódonként ad a NetherRealms stúdió egy bő 15-20 órás harcművész fantasy akciófilmet, ami nem csupán látványos, de történetvezetési szempontból megvizsgálva is jól strukturált, összeszedett, már-már koncepciózus és piszok szórakoztató, cserébe nem mély. – Hogy erre mennyire van igénye a Mortal Kombat játékos bázisának, azt az eladási számokból lehet kikövetkeztetni, de az hétszentség, hogy kidolgozottabb sztori miatt még nem köveztek meg alkotókat.

A Mortal Kombat 11 a lappangó harag és a szadizmus villámhárítója
Kipróbáltuk a Mortal Kombat 11-et, amelyben úgy robban ki a szereplőkből a vér, mintha túlnyomás uralkodna a testükben. Tesztünkből kiderül, ez jó-e vagy sem.

Szóval, ha beszélhetünk róla, a rajongóknak az említett játékok miatt is voltak elvárásai az új filmmel szemben történetügyileg is. Igazuk is van, hiszen a Mortal Kombat tényleg nem csak a bunyóról szól. Olyan 40%-ban a világunk védelméről, a hősi áldozatokról, a bátorságról és a bajtársiasságról is. Mindezt egy nagyon sokrétű, több világot felölelő fantasy univerzumban. A rendező Simon McQuoid-nek és a forgatókönyvíró Dave Callahamnek  nem kis feladat jutott osztályrészül. De hát…minekmentekoda?

Ha őszinték akarunk lenni, a két név rezüméje sokat elmond arról, hogy mennyire vette ezt a Mortal Kombat adaptációt komolyan a Warner meg a New Line Cinema.  Simon McQoid eddig csak reklámokat rendezett, Callaham pedig leginkább társforgatókönyvíró volt olyan “klásszikus” műveknél, mint a 2005-ös Doom, az első és második Feláldozhatók (persze bedolgozott még a 2014 Godzillába, a Wonder Woman 1984-be, a Zombieland: Double Tapbe, de még az ősszel érkező Shang Chi-be is), és még ebben az esetben sem dolgozott egyedül, társa Greg Russo volt. –

Legyünk tényleg őszinték: a Warner és New Line Cinema sokad-vonalbeli filmesekre bízta a világ egyik legismertebb, tényleg legendás videójátékának adaptációját, aminek a hatása minden porcikáján érződik a filmnek.

De még mielőtt erről arra asszociálnánk, hogy a Mortal Kombat úgy ahogy van, egy hajnali kagyló mellé irányított pössentést nem ér, leszögezném, hogy nem így van. Sőt, pont emiatt, a hibái mellett is egy egészen kompakt, narratív szempontból féleszű adaptációt készítettek, ami egy üres és felejthető mókának tökéletesen megteszi. Ha képesek vagyunk elengedni az írói dekadenciát.

A történet (ami létezik) komplex, több szereplőt mozgat, a keretezés pedig az eredeti Mortal Kombatét használja. E szerint bizonyos időközönként megrendezik a legendás, címadó viadalt, aminek a tétje nem kevesebb, mint a Föld megszállása. Ősi viadal ez, amit a teremtő ősi istenek szerveztek, hogy miért, az nem derül ki, de ez egy ilyen balladai homályba burkolt megállapítás. Ha a Föld kiválasztott bajnokai képesek legyűrni az ellenfeleiket, megnyerik a viadalt, a Föld biztonságban van, ha nem, akkor egy másik dimenzióban lévő birodalom, az „Outworld” (Külső világ?) leigázza és uralja azt. Spoiler: az Outworld szar hely, a vezére pedig, Shang Tsung egy szó szerint lélekfaló mágus, olyan mint Hszi Csin-ping, csak Shang Tsung már meg sem erőlteti magát.

A viadalon különböző fajok képviselői is részt vesznek saját érdekeik mentén, így a földi delegáltaknak nem csupán emberekkel kell küzdeniük, hanem természetfeletti erővel bíró népekkel is. Szerencse, hogy a földi kiválasztottak is egy edzés során felfedezhetik magukban a természetfelettit, az ún. árkánumot, így egyenlő eséllyel indulhatnak a megmérettetésen.

Nos, a Mortal Kombat nem ezt a viadalt mutatja be.

Shang-Tsung Raidennel szemben

Hanem az előkészületét, és azt, hogy Shang Tsung, félve a bukástól, hogyan próbálja szabotálni a földi jelölteket, akik között ott van a személy, aki egy jóslat szerint legyőzi majd az említett mágust. Ez a prófécia arról beszél, hogy az utolsó, a Föld sorsáról döntő viadalon Shang Tsung vereséget szenved majd egy kiválasztott által, aki a Shirai Ryu nindzsaklán vezérének, Hanzo Hasashinak a leszármazottja. El is küldi hű csatlósát, Bi-Hant, hogy ugyan oldja már meg a vérvonal kérdését vérontással.

Az az olvasó, aki még nem látta a filmet, már sejtheti, hogy igen, a Mortal Kombat is egy bevezető epizód. Lelkes pettingje egy nagyívű eposznak, aminek a felét majd biztos egy negyedik rész meséli el hat év múlva, ha elmeséli. Attól függ, hogy mennyit fizetünk. 

Mortal Kombat tervezetten egy trilógia, vagy – a pletykák szerint – egy tetralógia első része, ami csak bemutatja a kezdőcsapatot. Bár, ha ezek továbbra is úgy irtják egymást a viadal előtt, ahogy ebben az „epizódban”, akkor azt is el tudom képzelni, hogy a viadal érdeklődés és résztvevők hiánya miatt elmarad.

Raiden és a csapat

A film abszolút a rajongóknak szól, így nem tölt túl sok időt a történet valóságának magyarázásával. A Mortal Kombat-szüzek a miértekre nem fognak választ kapni, de aztán ezt ők is elengedik, mert a harmadik bunyó után látni fogják, hogy itt nem ez a lényeg. Ha ez lenne, akkor olyan óvatosan és tudatosan válogatott volna az írók és rendezők között, mint ahogy a napjaink közmédiája válogatja a munkatársait.

Ennek a filmnek a lényege nem a történetmesélés, hanem a szórakoztatás a videójátékgyilok élőszereplősítésével. Mert a Warner és a készítők csak ennyit látnak a játéksorozatban és a rajongói igényekben. Egy bizonyos szempontból még igazuk is lehet. 

A látványos néző-invitáló bunyós nyitány után a készítők elkezdenek ugrálni a karakter-expozíciók között. Már ebben a nyitányban megismerjük a közönségkedvenc Hanzo Hasashit azaz Scorpiont és annak eredettörténetét, aki összecsap a már említett Bi-Hannal, azaz Sub-Zeroval. A klán feje elbukik, csecsemőkorú lánya elárvul, de ekkor megjelenik Raiden, a villámisten, (aki nem egy Christopher Lambert), a Föld védelmezője, majd magával viszi a csecsemőt.  Ezt követően ugrunk az időben és jön az epizód szereplőinek seregszemléje. Bemutatja nekünk a bukott ketrecharcos Cole Youngot, rajta keresztül megismerjük a bunyóval foglalkozó Jaxet, akin keresztül pedig a Mortal Kombat után kutató Sonya Blade-et, Sonyán keresztül pedig Kanot, vadparaszt, notórius bűnelkövetőt, ezeken keresztül pedig Kung Laot, Liu Kanget és Raident. Itt megjegyezném, hogy Cole Young karaktere azért különleges, mert ő a film saját “hozzáadott értéke”, ő nem szerepel a játékban. Igazán megsüvegelendő, hogy azért a készítők próbáltak valami sajátot beilleszteni a már létezőbe. Már csak átgondolni kellett volna, mert jelenleg Cole Young árkánuma tulajdonképpen egy MCU Fekete Párduc variáns. Az egy másik kérdés, hogy az eredeti széria két központi szereplőnek mondható karaktere Kung Lao és Liu Kang emiatt az új karakter miatt szorul háttérbe, degradálódik ún. “plot device-szá”, pedig ők aztán jó sok játékédiőt és narratívát érdemelnének.

Kug Lao és Liu Kang

A játékidő fele karakterek pozicionálására (sok verekedéssel) megy a másik pedig a küzdelemre Shang Tsung pribékjei ellen (csak verekedéssel), akik között csapatkapitányként, obergruppenführerként ott van Bi-Han, művésznevén Sub-Zero, Mileena, Kabal, a négykezű óriás Goro és Nitara.

A film gyors tempójú enumerációja mind a jó, mind pedig a rossz oldalon végighalad. A ritmus gyors és kimért. Az iram nem meglepő, hiszen két óra alatt kell érdemben összefoglalni a főszereplőket, a film pedig egészen jól gazdálkodik a rendelkezésre álló idővel úgy, hogy közben a történet és a cselekmény végig, a maga hanyag és buta módján koherens maradjon.

Merthogy a Mortal Kombat végtelenül buta, de ez nem rossz filmmé teszi, hanem irgalmatlanul amatőrré.

És pont ezért nem csapkodtam a homlokom akkor, amikor Cole Young és családja konkrétan haza menekült a hó és fagy idéző szupernindzsa elől, aki a legrandomabb helyen, egy gyorsétterem teraszán is megtalálta őket. Még akkor sem röhögtem fel hangosan, amikor Cole Young teljesen nyugodtan elaltatta fiatal tini lányát, betakargatta, majd a feleségével haláli nyugalomban megbeszélték, hogy akkor ez a jeges ninja van és minket kerget. Még annak ellenére sem érzem rossz filmnek, amikor ugyanez a család teljesen nyugodtan, a gyilkos természetfelettivel szembesülés megdermesztő traumája nélkül néz szembe a kinti fészerből nagyon finoman előbújó háromméteres, négykezű izomkolosszussal, akit a papi szó szerint kibelez. A Young családnak kötélből vannak az idegeik, nyilván ez a magyarázat.
Sonya és Kano sem lepődik meg a környezetbe olvadó reptilián gyíkemberen, és egyikőjük sem dob egy hátast attól, hogy létezik egy faszi, akit Raidennek hívnak, világít a szeme, villámot szór a kezéből és amúgy egy istenség.- És ez csak az írói dilettanizmus gyermeki közül, amelyek a filmben vannak. A Mortal Kombat elfelejt karakterizálni.

Kano nyer a reptilián ellen

Nincs a karaktereknek stílusuk, bájuk, szellemük. Nincsenek valóságos, emberi reakciók, pont olyanok, mint egy narratíva nélküli verekedős videójáték mozgatható figurái. Mindenki szögegyenes és funkció szinten létezik a történetben, nem karakterként. Nincsenek ívek, csak egydimenziós karakterek és átváltozások vannak.

Ilyen például az öntelt Kanoé is, aki egy tojásostekercs kapcsán kapott némi kritikát a harcosi mivoltára és minőségére nézve. Annyira megsértődött és pipa lett a lelkem, hogy hirtelen elkezdett lézert lőni a jobb szeméből – Nincs benne logika, nincs benne tudomány, csupán egy dühös agyhúgykő, ami lézerszemként materializálódott. Mint a stressz, ami meg cukorbetegségként köszön vissza egy hellósziát. S a film csak dobálja tovább azokat a momentumokat, amiktől minden amatőr írónak megjön az önbizalma. Például Cole olyan gyorsan hagyja ott a családját – akit elviekben nagyon szeret – a Mortal Kombatért, mintha a Wishről rendelte volna őket, de sajnos hibás árut kapott. Még csak el sem köszönt, csak elmondta, hogy menni kell, még csak annyit sem mondott, hogy “majd jövök”. Cole családja ezt pedig olyan nyugodtan veszi, mintha már régóta lecserélték volna egy dögösebb és gazdagabb gázszerelőre.

Jax legyőzi az ellenfelét

Ugyanilyen együgyűen és ötlettelenül kezeli a film a nevek legendáriumát is, ami azért kellemetlen, mert a Mortal Kombat nevek olyanok, mint a szuperhősnevek. Kvintesszencia van bennük, mindegyik része a Mortal Kombat-élménynek, ezért, ha a játékban nincs is kőbe vésve, egy ilyen “előzménytörténetnek” kötelező szinten kéne hozzáadott értékként foglalkozni a néveredetekkel. Ezt a film meg is teszi, de szintén ötlettelen, dilettáns módon. Itt van Bi-Han karaktere. Ő pár száz év elteltével úgy gondolja, hogy jobban áll neki a Sub-Zero név. A nézőnek majd nyilván leesik, hogy hát ő jeget teremt, ez így olyan beszédes. Ehelyett az is jobb lett volna, hogy mondjuk gúnynévként adja neki a cselekmény közben az egyik ellenfele, amit ő, amolyan „power move-ként” elkezd használni a legyőzöttet gúnyolandó. A filmben felbukkanó Scorpion is csak úgy felveszi a nevét, brahiból, ahelyett, hogy az írók megpróbálták volna értelmezni, jelentést adni neki. – Körülbelül annyi értelme van, mint a Banánhinta Consuela Hercegnőnek. Pont ennyire random.

Sub zero vs Jax

A Mortal Kombatban minden karakter úszik az árral, a folyam pedig stabilan halad a maga rögös, véres útján.  – Erre a színészi játék is rámegy, ugyanis a filmben ebből nagyon kevés van, igaz, szarból nehéz várat építeni, ahogy a mondás tartja. Talán a forgatókönyv karakterizációjának híján a színészeken nem igazán érezni azt, hogy most ők szeretnék ezt a filmet megcsinálni. Említésre egyedül a Scorpiont játszó Hiroyuki Sanada érdemes, de őt sem kiemelkedő munkájáért (bár 60 évesen még mindig bírja a tempót), hanem azért, mert ő a nyugati ember által elképzelt szamuráj archetípusa. Ha ő egy ilyen szerepet kap, akkor ő azt fogja adni, amit minden néző látni szeretne, ha az hallja, hogy szamuráj, vagy nindzsa. Imigyen amennyi játékidőt kap, ott teljesen japán kardos nemes a vakok között meg ugye félszemű az isten.

A kellemetlen írás mellett a lényeg, a bunyó azonban jól sikerült. Mindenképpen érdemes megdicsérni a rendező munkáját, mert elsőfilmesként korrekt harcművészfilmet tett le az asztalra akciószekvenciák tekintetében.

McQuoid és Callaham nagyon igyekezett kiszolgálni a rajongókat mind a verekedéssel, mind pedig az egysorosokkal. Nem csupán az összecsapások erőszakossága, de néha még a fényképezés is megidézte a mai Mortal Kombat játékok jeleneteit, legfőképpen a híres kivégzéseket, a Fatalityket. Főzelékké tapsolt koponyák, kalap karimájával ketté flexelt ember, kertitörpével szemen nyomott szarházi, kibelezett óriás – minden, amire szüksége van ilyen szempontból egy hasonló filmnek, az ebben benne van karöltve a meglepően jól fényképezett, vágott és koreografált verekedésekkel.

Kung Lao Fatalityje

Mert végül is ez a film az erőszakos, megalázós, farpofarepesztő verekedésről szól és éppen ezért kell helyén kezelni. 

Ez a film nem ad mást, csak annyit, amennyit a játék. Csak úgy, mint a játéknak, ennek a filmnek is az a funkciója, hogy az érdeklődő lásson némi látványos pelcsán rúgást, repülő végtagokat, minden értékelhető egyéb adalék csupán bónusz, extra, aminek örülünk, hogy van.

Scorpion

Az ilyen filmek  az üres szórakoztatás céljával készülnek, amit a Mortal Kombat megad. Ezeknél elég, ha a kung-fu rendezett, a cselekmény pedig lineáris, érthető és következetes, a szereplők pedig erősek és az akció közben logikusan cselekszenek. Persze, van határ itt is, ám ezt a határvonalat nagyon nehéz az értelmetlen akciófilmek esetében meghúzni, mert ezen a szinten a határvonal nagyon vékony a még szórakoztató és az abszolút, kukázni való trash között. A Mortal Kombat egyrészt ezt a határt nem lépi át, butaságát szörnyen kiemeli, hogy megpróbálja komolyan venni magát, viszont a szögegyszerű dolgait koherensen, biztos tempóval tartja. Másrészt ez a film a legvéresebb, kegyetlen-agyatlan brutalitásra építő videójáték adaptációja, ami erősen enyhítő körülmény.  – Emiatt a két ok miatt nem tudom azt mondani rá, hogy rossz film, csak azt, hogy amatőr. Az ehhez hasonló daraboknak megvan a célközönségük. Azok az emberek, akik műveltségi szinttől függetlenül szeretik, ha a tartalom (néha) nem ad szellemi táplálékot, de kielégíti a féktelen erőszak iránti romantikus vágyódást. Ilyen funkciót tölt be a Mortal Kombat videójáték változata.

S ez a másik ok, ami miatt nem tudom rossz filmnek nevezni a Mortal Kombatot. Egyszerűen a játékos sem az eszéért szeretjük!

Persze, el lehetne lamentálni azon, hogy mik azok a “kvalitások”, amik elfogadhatóvá, kis túlzással műfajjá változtatják csak szórakoztatni kívánó akciófilmet, és azon, hogy a honnantól számít rossznak egy ilyen agyatlan móka. De ez egy másik cikk témaköre. Annyi biztos, hogy a Mortal Kombat legendája ennél sokkal jobb átiratot érdemel még annak ellenére is, hogy a játékot sem a narratívájáért szeretjük. Nem elég csupán a kivégzésekkel és a játékban meccs közben, a karakterektől elhangzó egymondatosokat beletömni a cselekménybe. Szórakoztató? Persze. Kikapcsol? Naná! De ebben jóval több is lehetne. Jelenleg a Warner filmje nem több, mint egy nagy költségvetésű, direct-to-dvd fantasztikus akciófilm, ami sajnos nem egy élmény.

 Egy spontán rejszolás egy unott vasárnap délutánon, ahelyett, hogy egy hétindító édeshármas lenne. Szórakoztatónak szórakoztató, jól esik, de nem fogunk emlékezni rá egészen a következő alkalomig.

Mortal Kombat – amerikai harcművészeti fantasy-akciófilm. Játékidő: 110 perc. Megjelenés: 2021. április 23. Értékelés 6/10 Raptorality

A Mortal Kombat teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

A depressziós robot a múlté, megszületett a szuicid hajóelme!

A Nagy Futás néven ismert kivándorlás során számos bolygót gyarmatosító emberiség társadalmi különbségeiről, emlékezetkiesésben szenvedő, öngyilkosságra készülő mesterséges intelligenciáról, és egy titkos küldetés utáni nyomozásról szól a Mindig egyre több.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.