Sorozat

Patakvérrel és tinidrámával vág földhöz az év legmenőbb szuperhőskontentje

 Az Amazon legutóbbi szuperhős sorozata ezúttal animációs formában érkezett, de minőségében és szellemiségében joggal hasonlítható a The Boys-hoz. Az Invincible képregényszériát is jegyző Robert Kirkman közreműködésével készült adaptáció szintén egy olyan posztmodern szuperhőstörténet, ami a DC hőspanteonjából indul ki és a Superman koncepciót teszi a parafrázis középpontjába. A fogyasztói társadalom kritikája helyett azonban egy, a hatalom természetéről szóló, aktualitásoktól sem mentes, kőkemény családi drámát nyújt, amiben ugyanúgy helye van a tiniszerelemnek, a világvége vízióknak és az egzisztenciális krízisnek is. És a legjobb az egészben, hogy sikeresen hozza egyensúlyba az eltérő hangulati elemeket és cselekményszálakat.
Korábban a témában:

Az első három epizódban tapasztaltak lényegében az egész évadra vonatkoztatva is megállják a helyüket. Az élőszereplős sorozatokhoz hasonlóan az Invincible minden egyes része tartalmaz valami epizódspecifikus konfliktust, miközben ezek mellett végighalad egy súlyos titkokkal terhelt átívelő szálon is. Ezek keresztmetszetében találja magát a Steven Yeun által szinkronizált Mark Grayson, aki egyszerre próbál helytállni kortárs közegében, és igyekszik megfelelni a toxikus maszkulinitás megtestesüléseként pózoló apjának, Omni-mannek (polgári nevén Nolan Grayson). Aki nem mellesleg egy Supermant is lepipáló Übermensch, egy mindenható, isteni erővel rendelkező űrfasiszta szuperfaj képviselője, J. K. Simmons kiemelkedő szinkronjával.

Mark coming of age sztorijában így egyszerre találhatók meg a sokszor, sok helyen látott tini-gimi melodráma sablonos elemei, és az erejével éppen csak ismerkedő, újdonsült szuperhős esetlenkedései is – szintén a megszokott paneleknek megfelelően, de azért kellő svunggal megtámogatva. Az apja segítségével egyre magabiztosabbá és erősebbé váló Mark sokáig nem is sejti, hogy mi a valódi küldetése a Földön, de amikor rájön, a családi perpatvar nem merül ki a puszta tányérdobálásban – ott már hegyek omlanak össze.

A sorozat végig nagyon jól mért időkezeléssel halad a katartikus, érzelmi Himalájákat és Marianna-árkokat rejtő összecsapása felé. Bár a nyolc, egyenként nagyjából háromnegyed órás epizód időnként kevéskének érződhet az egyes felbukkanó, külön-külön is rengeteg lehetőséget és parodisztikus kikacsintást rejtő cselekményszál tükrében, mégis rettentő hatékonyan működik a szükségszerű tömörítés és sűrítés. Ennek eredményeként könnyen lehetne kapkodó és sietős is, de az alkotók szerencsére nagyon jól megtalálták a balanszt, mind az időzítést, mind a hangulati elemeket tekintve. Mert tényleg van itt minden: könnyed, de szabadszájú gimis humor, fekete komédia, rejtély-fókuszú nyomozósdi (amiben a néző óhatatlanul is sokkal többet tud az érintetteknél), súlyos tétek és nem utolsó sorban explicit brutalitás. Ezek az elemek pedig éppen jó arányban váltják egymást: egyik építőkocka sem érződik erőltetettnek, minden akkor és ott érkezik, amikor annak kell, hogy teljes legyen az élmény.   

Ötletek szintjén is remekül teljesít az Invincible. Ha az apa-fia alapkonfliktusra építő központi történet nem is a legeredetibb, az eposzi méretű galaktikus fenyegetés a szintén sablonos jellege mellett is különösen félelmetes. A DC és Marvel ismert karaktereit pellengérre állító alakok mellett (külön érdemes odafigyelni a helyi Aquamanre!) pedig olyan finom humorforrással szolgáló figurák is helyet kaptak a történetben, mint például a Soundcloud rappereket megszégyenítő autotune-nal megszólaló robotgengszter. És ha már hangok: a valóban kiváló szinkronszínészi teljesítmény mellett érdemes megemlékezni a soundtrackről is, ami az (ál)heroikus filmzenés score-t inkább az urbánus R’n’B, hip-hop, rap tengelyre cseréli, ezt pedig némi alter rock és new wave számmal bolondítja meg – releváns, beszédes dalszövegekkel természetesen.

Az egyetlen pont, ahol valóban kritikával lehet illetni a szériát, az az animáció minősége. A kilencvenes évek végi, kétezres évek eleji animációs sorozatokat némi animés beütéssel idéző grafika mellett az összességében egész jó karakteranimációk a mozgalmasabb szekvenciákban képesek megbicsaklani. Ez pedig helyenként furcsán döcögő, vagy túlságosan is sima mozgást és látványt eredményez. Ugyanakkor ez mégsem ront annyit a teljes befogadói élményen, hogy valóban zavaró elemként legyen jelen – bár az erre érzékenyebb szemű nézőket elképzelhető, hogy kizökkenti.  

 Az Invincible kevésbé forgatja ki és állítja feje tetejére a szuperhőskoncepciót, mint a The Boys. Maga is szívesen tobzódik a zsánerre jellemző panelekben, hiszen lényegében egy Superman dekonstrukcióról van szó. De a popcorn sci-fi elemekkel együtt is egy brutális, kegyetlen, megrázó képet közvetít az isteni erővel bíró hősökről, miközben mégis emberközelivé és átélhetővé teszi vívódásaikat. Reméljük ez a lendület és hangulat/érzelemvilág kitart a nemrég bejelentett 2. és 3. évadokra is.

Invincible – amerikai animációs szuperhős sorozat, 1. évad, epizódonként ~45 perc. Csatorna: Amazon Prime. Premier: 2021. 03. 25. 9/10 viltrumite raptor.

Az Invincible teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

A depressziós robot a múlté, megszületett a szuicid hajóelme!

A Nagy Futás néven ismert kivándorlás során számos bolygót gyarmatosító emberiség társadalmi különbségeiről, emlékezetkiesésben szenvedő, öngyilkosságra készülő mesterséges intelligenciáról, és egy titkos küldetés utáni nyomozásról szól a Mindig egyre több.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.