Képregény

Anna Krztoń neked is segít, hogyan szedd össze magad

A kísérleti darabjairól (A nagy Csé, Minden belefér) elhíresült Szépirodalmi Figyelőnek köszönhetően immáron idehaza is olvasható Anna Krztoń díjnyertes műve, a Szedd össze magad, amely jó párszor kibeszélt, hétköznapi témákat állít a fókuszba, de ezeket olyan nagyszerűen, remek humorral, megértéssel és pazar vizuális ötletekkel prezentálja, amire talán csak a legnagyobbak képesek. Képregénykritika.
Korábban a témában:

A hazai képregénykiadásról már régóta csak szuperlatívuszokban lehet értekezni. A nemzetközi szenzációk – a járvány ellenére – folyamatosan érkeznek, emellett jelent már meg képregénytörténetet (vagy annak egy nagyobb szeletét) összegző kiadvány, illetve alkotókról készült portré. Ám aminek talán a legjobban lehet örülni, hogy a nagyközönségnek ismeretlen vagy kevésbé ismert, obskurus darabok is egyre többször tűnnek fel idehaza. Jelen kritikánk tárgya például egy itthon totálisan ismeretlen, lengyel szerző munkája – ez a Szedd össze magad.

Anna Krztoń grafikus, illusztrátor jóideje benne van már az iparban: művészeti diplomáját 2013-ban szerezte, művei hazája, Lengyelország mellett például Amerikában is megjelennek. A 2018-as Szedd össze magad az író-rajzoló eddigi legnagyobb, önéletrajzi ihletésű munkája. A szerző kamaszkorából, a ’90-es évek végéből induló, a végén a fiatal felnőtt létbe megérkező, több mint egy évtizedet felölelő képregény egy édes-bús óda a barátsághoz, ami képes lehet legyőzni a mindennapok legnagyobb sötétségeit is.

Anna Krztoń

A Szedd össze magad három barátnő, Ania, Aisa és Iga életének egy szakaszát meséli el. Krztoń nem kertel: a lányok egymásra találása, megismerkedése, a közös bulizások, valamint – hiszen művészeti sulikba járókról van szó – az imádott, egymásnak kölcsönadott képregények, filmek és könyvek kibeszélése mellett megjelennek azok az egyébként teljesen mindennapi jelenségek, amelyek egy életre megnyomoríthatják az embert, és akár barátságokat is eltéríthetnek, szétszakíthatnak (egyikük egy hosszú kapcsolat befejezése után nem találja helyét, más a mérgező szülői magatartás elszenvedője).

A szerző – a lehető legnemesebb okból – háttérbe szorítja magát a történetben. Ugyan a Krztoń-t megszemélyesítő lány problémáit is megismerjük, de ezek javát az adja, hogy azon gondolkodik, hogyan segítse ki barátait a bajból. A mű nem győzi hangsúlyozni, hogy ha valakiben magunkra ismerünk, és ha úgy érezzük, összetartozunk vele, akkor kutya kötelességünk legalább megpróbálni kihúzni őt abból a lelki posványból, ahová éppen aktuálisan került.

A Szedd össze magad ezt a műveletet kellő komolysággal és drámaian, ugyanakkor aranyosan, nem tolakodó humorral hajtja végre. Ekképpen válik olyan alkotássá, amelynek egyik oldalát olvasva a könnyeinkkel küszködünk, két oldal múlva pedig már elmosolyodunk valamin. Volt már hasonló olvasmány idehaza: a “három barátnő, sok drámai-humoros helyzet”-felállás a nemrégiben elstartolt Egyetemre mentem (Giant Days) című képregényt idézi. Ám Krztoń a családi, mentális és egyéb zavarok bemutatása során mélyebbre, sötétebb helyekre merészkedik, mint John Allison Eisner-díjas, egyébként szintén kiváló műve.

A Szedd össze magad további erősségei – az érzékletes illusztrációk, a felvázolt korkép és popkulturális utalások – kapcsán érdemes megemlíteni egy másik életrajzi jellegű művet: Marjane Satrapi Persepolisát. Satrapihoz hasonlóan Krztoń is fekete-fehér, egyszerű, de a szereplők érzéseit remekül átadó rajzokkal dolgozik – zseniális például, mit tud kihozni egy ceruzafirkából.

A kulturális referenciák (megemlítik például a pont akkoriban befutó Neil Gaimant, és persze az első nagy európai felfutását élő animék sem maradhatnak el) is legalább olyan fontosak, mint Satrapinál. Itt is kiemelkednek az identitás létrehozásának szempontjából, de a lengyel szerző a közösségek, a barátok összetartozásának bemutatása végett is alaposan rágyúr ezekre. A különféle technikai-technológiai vívmányokat (klasszikus levelezés, mobiltelefon) pedig a lányok közti kommunikáció okán a történet szerves részévé teszi. A techcuccok fejlődése (az ormótlan monitoros gépből picike laptop lesz, a floppy-t CD-lemez váltja, és a végén a közösségi média is benéz a klasszikus levelezés helyett) az idő múlását szépen, a maga természetességében tárja elénk.

Talán pont a természetesség a Szedd össze magad kulcsszava.Megmutatja, milyen mély kríziseket élhetünk át, ugyanakkor kiutat is kínál belőlük – anélkül, hogy egy pillanatra is elkomolytalankodná, súlytalanná alakítaná választott témáit. Anna Krztoń számára nagy jövőt, képregényének pedig minél több olvasót kívánunk!

Anna Krztoń: Szedd össze magad
Kiadó: Szépirodalmi Figyelő
Kiadási év: 2021
Fordította: Kellermann Viktória
Eredeti megjelenés: Weź się w garść (Gildia Internet Services, 2018) 
Értékelés: 10/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.