Könyv

Naomi Novik Roxfortjában nem a tanárok, hanem maga az iskola pikkel a diákokra

A több neves díjat magáénak tudható amerikai írónőt, Naomi Novikot először a Temeraire-sorozat révén ismerhette meg a magyar olvasóközönség, melynek részei az Agave gondozásában jelentek meg. 2016-ban a Rengeteg, majd 2018-ban az Ezüstfonás című regényei is magyar fordítást kaptak, ezúttal a GABO Kiadó jóvoltából. Legújabb trilógiájának első részét, A végzet iskoláját 2021 áprilisában újfent Heinisch Mónika fordításában jelentette meg a GABO. A történet egy régi erdélyi  legendából született, mely Scholomance-ről az elrejtett, sötét varázslatokat tanárok nélkül oktató iskoláról szól. Ebben a legendában az utolsó vizsgázó lelke volt a fizetség az évekig tartó oktatásért. Novik ezt a történetet gondolta tovább, amivel félresöpri a varázslóiskolák kívánatos, idilli mivoltát. Kritika.
Korábban a témában:

A végzet iskolája önmagában is egy szemet gyönyörködtető kiadvány, melyben két részletes grafikát is kapunk Solomanciáról, és annak működéséről. De hogy mi rejlik az ízléses küllem mögött, arra valószínűleg az olvasók többsége nem számít. Solomanciában nem egy leányálom diáknak lenni, ugyanis egyáltalán nem garantált, hogy valaki eljut a vizsgákig. Minden lefolyócsőből, a menzai kaják közül, a küszöb alól, az alagsorból, de még egy szerszámos ládából is szörnyek lesnek a tanulókra, akik csak úgy élhetik túl a tanárok nélküli tanéveket, ha összefognak. Az iskolai élet pedig csak egy ízelítő ahhoz képest, ami majd a való életben vár rájuk. Főszereplőnk, Galadriel –röviden csak El élete fenekestől felfordul, amikor egyre több támadás éri, önkéntes megmentőjétől a falra mászik, ráadásul még szövetségeseket is kénytelen keresni, miközben többször is farkasszemet néz a halállal. Egy olyan magányos farkasnak, mint El, ez maga a pokol.

Nem egy szokványos, cselekményközpontú, időben lineárisan építkező regényt kapunk A végzet iskolájával, hanem folyamatos monológok áradatát (azaz stream of consciousness-szerű elbeszélést), ugyanis Naomi Novik igen különös módját választotta annak, hogy beavassa az olvasókat ebbe a sötét varázslatoktól és szörnyetegektől hemzsegő világba.

El önmagában is különlegesnek számít, nem csak félig indiai, félig walesi származásának köszönhetően, hanem a sötét mágiához való viszonya tekintetében is. El utolsó előtti iskolaévét tölti Solomanciában, ahol semmi nem olyan, mint egy szokványos iskolában. Solomancia sokkal inkább hasonlít egy haláltáborhoz, mintsem egy iskolához. Galadriel elbeszéléséből kiderül, hogy annak idején egy sokáig együtt élő varázslóközösség biztonságos hely reményében emelte Solomanciát az űrbe, de hiába. Ezeket a varázslóközösségeket nevezik enklávéknak, és az iskolában is mindenki szeretne bekerülni ezekbe az elit közösségekbe.

Az enklávék azért építették az iskolát, mert kívül még rosszabb. A szellőzőkben, csövekben és az ajtók alatt csúszó-mászó malifikáriák nem a Solomanciában keletkeztek – utánunk jönnek az iskolába, mivel idebent lakunk.

Solomancia az idők folyamán olyan hellyé vált, ahol a szerencsétlenebb diákok szakadt ruháikban kénytelenek járni évekig, miközben még fürdeni sem mernek egyedül, mert mindent ellepnek a malifikáriák, azaz a szörnyek, amelyek csak arra várnak, hogy megrághassák a gyanútlanul tusoló diákok lábszárát. Ezeket a legkülönfélébb neveken illetik a könyvben: vannak itt lélekfalók, szirénpókok, kimérák, és a legveszedelemesebb bendőszájak is. De miért is akarna bárki egy ilyen helyre járni, ahol bármelyik percben letépheti a fejét egy szörnyeteg?

Mindent összevetve Noviknak az volt a leplezetlen célja, hogy bebizonyítsa, hiába a roxforti idill, ott sem voltak biztonságban a gyerekeknek, sőt. Minden évben érte őket valami halálos fenyegetettség, a szülők mégis hagyták őket ott tanulni. Erre a magyarázat, hogy a világ kívül még veszedelmesebb hely, ha ott van Voldemort. Novik ugyanezt a szemléletet tükrözi vissza a Solomanciában. A Harry Potterrel ellentétben viszont kőkeményen az olvasó arcába is vágja, hogy az iskolán kívüli élet sokkal keményebb, védekezni pedig csak itt, ilyen kegyetlen körülmények között tudnak igazán megtanulni. Mondhatni tényleg az életre neveli az iskola a gyerekeket.

A varázslatnak ebben a regényben is megvan a maga ára, hiszen az erőnek jönnie kell valamiből. A diákok többféle módon juthatnak az erő birtokába: vagy manát gyűjtenek a saját maguk erőfeszítései által, vagy másokból szipolyozzák ki a maliát, így viszont már a kezdetektől fogva malifikárrá válnak. Nevéből adódóan ez kvázi a Halálfalók megfelelője is lehetne, hiszen sötét varázslatról van szó, melynek súlyos ára van. Főszereplőnk szigorúan manaelvű, saját energiáit latbavetve gyűjtögeti a manákat, hogy a záróvizsgán sikerrel felhasználhassa azokat. Ráadásul addig is túl kell élni valahogy a mindennapokat, amit maga az iskola épülete sem könnyít meg.

Ebben az iskolában ugyanis nincsenek tanárok, maga az intézmény az úgynevezett tanító, amelynek kvázi saját akarata van, és úgy formálja a tanulók életét, ahogyan gondolja. Sokszor nem túl kegyesen. Ilyen például amikor olyan idegennyelveket erőltet egy-egy tanulóra, melyekhez hírből sincs köze az adott embernek. Olyan folyosókra vezetheti őket, ahol lesben álló szörnyek áldozatává válhatnak. A könyvtár sem könnyíti meg a diákok dolgát: szándékosan változik, hol segítve, de inkább hátráltatva a fiatalságot. Ráadásul El fogékonyságát a sötét mágiára még a könyvek is kihívásnak tekintik. Hiába akar a lány egy egyszerű takarító varázslatot, a könyvek rendszeresen halálos pusztító igékkel traktálják a lányt, melyeket könnyűszerrel tudna alkalmazni, ha akarna. A vizsgákra és leckékre is szigorú szabályok vonatkoznak, melyeket jobb nem megszegni. Tanárok híján a tanulók tehát csak magukra számíthatnak, illetve ha szövetségeseket keresnek, akkor rájuk.

Adott tehát El, akinek utolsó előtti évében vészesen szüksége van szövetségesekre, hogy túlélje a záróvizsgát, anélkül hogy sötét mágiához folyamodna. Rögtön a történet legelején megismerjük Orion Lake nevű iskolatársát, aki puszta jelenlétével akaratán kívül idegesíti a lányt. Orion egy tipikus hőskarakter, akit a harc éltet, a gonosz malifikárok elpusztítása, az általuk elnyert erő szétoszlatása az enklávéjában, éppen ezért mindenki rajong érte. Kivétel ez alól El, aki nem esik hasra előtte. A fiú egyre többszöri felbukkanása a lány közvetlen környezetében sejtetni vél egy halványka romantikus szálat, melyet Novik többször is a földbedöngöl azzal, hogy a bátor Oriont kvázi mazochistává teszi. Érthetetlen módon a fiú még azt is hajlandó elviselni, hogy a lány indokolatlanul durván és bunkón viselkedjen vele. Viszont az egyre sűrűsödő támadások oly mértéket öltenek, amely felett már nem hunyhat szemet senki az iskolában. Elnek döntenie kell, hogy félreteszi büszkeségét és zárkózottságát, majd szövetséget köt, vagy egyedül végzi valamelyik szörny gyomrában. Ennek következtében több érdekes szereplőt is megismerhetünk, mint például Aadhyát vagy Liut, akiknek a későbbiekben feltehetőleg nagyobb szerepet szán majd az írónő. Mivel minden szereplőt El szűrőjén keresztül ismerünk meg, aki alapból nem egy egyszerű természet, sokkal nehezebb a mellékszereplők közelébe kerülni érzelmileg.

A folyamatos támadások közepette El kénytelen sötét varázslatot használni, hogy ne csak magát, de iskolatársait is megvédje.Összességében a történet lényege amellett, hogy a tanulók megpróbálják túlélni az évet, egyértelműen El karakterfejlődésében rejlik.Miután többedmagával felfedezi az iskola egy olyan gyengepontját, amely könnyen véget vethet sok ember életének a Solomanciában, cselekvésre készteti. Ha a szörnyek elszabadulnak, valóságos mészárlás lesz, amit ők biztosan nem akarnak. A bonyodalmak ott kezdődnek csak igazán, amikor kiderül, hogy mások viszont igencsak vevők lennének a szörnyes-véres tömegeseményre.

Történetvezetés szempontjából Novik nem éppen a legegyszerűbb utat választotta. Az egész regény alatt El mesél, egyenesen az olvasónak címezve szavait. Az édesanyjáról szóló részeknek köszönhetően ismerjük meg a családi hátterét, így magyarázatot kapunk arra, hogyan lehet egy ilyen csodás anyának ilyen sötét képességekkel megáldott gyermeke.

Mindemellett közelebb visz Solomancia működésének megértéséhez, amire valljuk be szükség is van. Ráadásul magáról a világról, melyben egyébként élnek, mégsem tudunk meg annyit, amennyire a teljes megértéshez szükség lenne. A legnagyobb baj ezekkel a közbeékelt információhalmazokkal, hogy sokszor inkább tűntek kicsapongásnak és indokolatlan közbeékelésnek, mintsem odaillő, a történet cselekményét felpörgető elemeknek. Sőt, kimondottan kizökkentik az olvasót az eseményekből, és mindig úgy kell visszatalálni fejben, hogy mi is történt a több oldalon keresztül húzódó, közbeékelt sztorizás előtt.

A narrációért pótol valamelyest a sötét hangulat, mely remekül illik ehhez a külvilágtól elszigetelt iskolai rémülethez. Az örök bizonytalanság, a diákok részéről az enklávékhoz görcsösen tartozni akarás azt tükrözi, hogy együtt minden sokkal könnyebb, és szükség van kapcsolatokra. A közös érdek olyan emberek között kovácsol köteléket, akik előtte abszolút nem törődtek a másikkal. Rávilágít arra, hogy ha előre akarnak jutni, akkor nem csak magukért, egymásért is tenniük kell. Ez pedig egy szép üzenete a regénynek, ugyanakkor hozza a Harry Potteres végkifejletet, hogy az összefogás mindenen átsegít, és csak együtt győzedelmeskedhetnek. Mindemellett hozza magával az egyéni karakterfejlődést.

Főszereplőink tehát összefogásuknak köszönhetően átvészelik utolsó előtti évüket a Végzet iskolájában, de Naomi Novik minden leleményességét latba vetve garantálja az olvasónak, hogy a rettegésnek még koránt sincs vége, ugyanis számos kérdést hagyott nyitva. Meddig képes még El szembeszegülni a sötétség hívogató erejével? Mi zajlik a világban, amelyről sokkal kevesebbet tudtunk meg annál, mint amennyit szerettünk volna? (vagyis nem sokat) És minden logikát felrúgóan merül fel a kérdés bennük, hogy El miért csak az utolsó előtti évben kap figyelmeztető üzenetet az anyjától?

Annak ellenére, hogy alig akad a könyvben párbeszéd, és El folyamatos információblokkjain keresztül ismerjük meg a világot, ami nehézkesebbé teszi az olvasást, mégiscsak van egyfajta beszippantó ereje. Ha nem is olyan erőteljes, mint elvárnánk, mégis felcsigáz annyira, hogy ne akarjuk félbehagyni a történetet, még úgy sem, hogy megvannak a maga hibái. Ennek legfőbb oka a teremtett atmoszféra, az a különleges világ, amibe Novik belehelyezi az egész varázslóiskolás sztorit. Az a furcsán bizarr sötét hangulat, amelytől másabb lesz, mint a többi, a fel nem fedezett külvilág, ami az iskolán kívül várja majd a szereplőket. Már aki túléli az utolsó évet Solomancián.

Naomi Novik: A végzet iskolája (Solomoncia 1.)
Eredeti cím: A Deadly Education
Kiadó: GABO kiadó
Kiadás éve: 2021
Fordította: Heinisch Mónika
Értékelés: 6/10 vérre éhes malifikária raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.