HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Kapitalista szuperhősök transzgenerációs viszálya a vasárnapi ebéd utáni műsorsávról

A Netflix nagyszabású Millarworld adaptációs projektjének első darabjaként érkezett a streaming platformra a Jupiter hagyatéka, ami a nemrég itthon is megjelent Mark Millar – Frank Quitely képregényből indul ki, de az abban fellelhető koncepciókhoz máshonnan közelít. Ez pedig egy egészen különös kettősséghez vezet: a sorozat jobban körüljárja ugyan a képregény miniszériában csak elejtett mondatokból felsejlő társadalmi hátteret, de egyúttal olyannyira belassítja és kiaknázatlanul hagyja a történetben rejlő lehetőségeket, hogy az egész évad nem érződik többnek egy kegyetlenül hosszú pilot epizódnál. Spoilermentes kritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Hősökre mindig a kemény időkben van szükségünk. Nem véletlen tehát, hogy a mára archetipikussá vált szuperhősök megszületése is a nagy depresszió idejére tehető. Az 1929-es tőzsdekrachot követő gazdasági válság a fennálló rendszer addig jobbára csak lappangó problémáit sodorta sokszorosan felerősítve a felszínre. A kapitalizmusban gyökerező optimista és idealista amerikai álom sokak számára egy csapásra lidércnyomássá vált, és a szociális problémák, az egyre növekvő társadalmi feszültség, valamint a második világháború előszelei olyan iránymutatást, morális tartást adó, a reményt szimbolizáló és a korábbi rendet visszaállító hősöket hívott életre, mint Superman, Batman, Wonder Woman vagy Amerika Kapitány. És mint Sheldon Sampson, azaz Utópia/Álomkép (attól függően, hogy Sepsi László képregényes fordítását, vagy a Netflixest használjuk).

Sheldon (Josh Duhamel) a saját bőrén tapasztalta meg az apja által vezetett acélgyár nyújtotta gazdasági biztonságot és privilégiumokat, mígnem megtörtént az említett tőzsdekrach. A cégből kikerülve, apja rémképének látomásaitól gyötörve útra kel, hogy felderítse a vízióiban felbukkanó titokzatos helyet. Később pedig egy csapatot szervezve hajóra száll, az utazás végén pedig egy sziget várja őket. A természeti anomáliákat és egyéb viszontagságokat rejtő szigetről azonban szupererővel térnek vissza, hogy visszaállítsák a korábbi rendet és értékeket a világban. Persze a hatalmi játszmáktól és a kormányok dolgaitól messze maradnak, céljuk “csupán” a gonosz erőktől megvédeni az emberiséget, nem pedig a rendszer gerjesztette egyenlőtlenségek kiküszöbölése. Majd’ száz évvel később, immár meglett hősökként, egy megváltozott világban, egy új szuperhumán generációt istápolva viszont azzal szembesülnek, hogy a régen felállított Kódex alapvető értékei már nem feltétlenül helytállóak. A fiatalok szerint ráférne a szabályokra egy alapos felülvizsgálat, míg Sheldon ragaszkodik az elveihez, így a súrlódás elkerülhetetlen. De mi történik akkor, ha már a régiek is elkezdik megkérdőjelezni a működésüket szabályozó értékrendszert? Vajon a végletekig szított paternalizmus és kontrollmániás ragaszkodás nem vezet-e a szuperhősök ligáján belül ugyanahhoz az elnyomó egyeduralomhoz, ami ellen fellépnek?

JUPITER’S LEGACY (L-R) TYLER MANE as BLACKSTAR in episode 1 of JUPITER’S LEGACY. Cr. STEVE WILKIE/NETFLIX © 2020

Le kell szögezni: a Jupiter hagyatéka nem egy szöveghű adaptáció. Millar képregényének történetét csak részlegesen érinti, több hátteret és motivációt ad a karaktereknek (új dinamikákat teremtve ezzel), és bizonyos elemeit jócskán kiterjeszti – vagy, mint Brandon, azaz Eszménykép (Andrew Horton) esetében, átértelmezi. Egy valamiben azonban sikeresebb, mint a képregényes alap: feltárja és bemutatja azt a társadalmi berendezkedést (annak előnyeivel és hátrányaival együtt), ami a szuperhősöket megteremtette. A hősök keletkezéstörténete a képregényben kevésbé hangsúlyosan van jelen, és nagyjából ott kezdődik, ahol a sorozatban véget ért, azaz a szigetre érkezéssel. Az alapvetően akcióorientált megközelítést alkalmazó képregényben nem is vette volna ki jól magát ez a messzire nyúló, hosszadalmasabb felvezető, és bizony a sorozatban is elképzelhető, hogy sokaknak inkább kizökkentő lesz. Jelen és múlt eseményeit párhuzamosan követhetjük, de az általánosságban egyébként jól működő váltakozás dinamikája nem mindig egyenletes az epizódokban. Hol a múlt hangsúlyosabb, hol a jelen, a szekvenciaváltások pedig időnként könnyen aránytalanságokhoz vezetnek. Mire a néző elmerülhetne az egyik idővonalban, már kapja is a másikat, miközben újra fel kell vennie a fonalat egyikben és másikban is. Ezzel természetesen mindaddig nem is lenne baj, ha az egyes történetdarabok önmagukban is egy viszonylag kerek egységet alkotnának. De sajnos megesik, hogy az egyes építőelemek között nemcsak furcsán kilógó jelenetek, de betemetetlen árkok is keletkeznek – mint ahogyan, például Chloe (Elena Kampouris) és Hutch (Ian Quinlan) hirtelen szintet lépő szerelmi szálával is történik.

HIRDETÉS

JUPITER’S LEGACY (L-R) ELENA KAMPOURIS as CHLOE SAMPSON in episode 3 of JUPITER’S LEGACY. Cr. STEVE WILKIE/NETFLIX © 2020

A sorozat megpróbál a Millar – Quitely képregény szuperhős-dekonstrukciós rétegéhez is eggyel közelebb lépni. Akár a gazdasági válság idején játszódó szálat, akár a jelen idejű cselekményt nézzük, nem nehéz párhuzamot vonni a soha nem látott módon megosztott, polarizált USA jelene között (ugyanígy igaz ez a miniszéria keletkezési idejére is, ami szintén egy gazdasági válság után, 2013-ban látott napvilágot). A képregényes aranykort szimbolizáló szuperhősök heroikus idealizmusát löki tehát a guillotine alá a Jupiter hagyatéka, és azzal a lendülettel szembe is állítja a jelen rögvalóságán két lábbal álló, az öregek hit és értékrendszerét megkérdőjelező új generáció megváltozott igényeivel. A sorozat alaposabban kiélezi a konfliktusokat és jobban felépíti a szembefordulást kiváltó okokat is. Bár önmagában egészen jól működik ez a koncepció, azonban a napjainkra oly jellemző szuperhős mítoszromboláshoz vajmi kevés pluszt ad hozzá, főleg ha a The Boys, az Invincible, a Watchmen, esetleg Az Esernyő Akadémia tengelyén próbáljuk meg elhelyezni. Pláne úgy, hogy kritikát nem is igazán fogalmaz meg egyik irányban sem. Csupán a szereplők néhány szájbarágósan arcba tolt párbeszédéből hallhatunk karcosnak szánt, prédikációszerű ténymegállapításokat és körkörösen ismétlődő érveket a „megváltozott világ VS. Kódex” koordinátarendszerben.

És talán itt szenvedi a legnagyobb a csorbát a Jupiter hagyatéka: nem igazán talál kiutat ebből a körforgásból. A jelen idejű cselekmény azzal együtt is jóformán egy helyben toporog, hogy csak kis szeletét dolgozza fel a képregénynek. A múltban játszódó, klasszikus kalandfilmeket idéző szál mintha hangsúlyosabb lenne, viszont a hőssé váláshoz vezető út nem katartikus robbanásban, csak egy halvány pukkanásban ér véget. A generációk közti konfliktus bár jól érthető, és felépített, összességében csak a felszínig jut. Épp úgy, mint a társadalmi reflexiók. A sorozat sajnos vizuálisan sem kiemelkedő. A múlt és jelen elkülönítésére használt képarányváltásokat ugyan szépen használja, de például az első részek érthetetlenül imbolygó kameramozgását hiába is magyaráznák a nagyobb fokú realitásérzet megteremtésére hivatkozva. Mert ebből az élményből jócskán visszavesznek az effektek, valamint az öregített főszereplők megjelenése, az amúgy képregényhű, de gyengécske jelmezekkel együtt. Bár nem ezek az elemek befolyásolják a bukdácsoló történetvezetést és dramaturgia hiányosságait, de a nézők egy részét okkal zökkenthetik ki a sorozat élvezetéből. Ráadásul még a zsánerhez viszonyítva arányaiban kevés, és nem is igazán hatásosan képernyőre varázsolt bunyók is hagynak némi kívánnivalót maguk után. 

JUPITER’S LEGACY (L-R) IAN QUINLAN as HUTCH in episode 8 of JUPITER’S LEGACY. Cr. MARNI GROSSMAN/NETFLIX © 2020

A Jupiter hagyatéka tehát képregényadaptációnak nem elég szöveghű. Az alap néhány elemét jól gondolja tovább és terjeszti ki, de ezzel együtt, vagy még inkább pontosan ezért a képregény rajongóinak könnyen csalódás lehet. Szuperhős-dekonstrukcióként nem elég merész és újszerű, vagy akciódús, úgyhogy aki csak a szuperhősködés miatt nézne bele, azoknak is könnyen kiábrándító lehet. Társadalomkritikának és családi moralitásdrámának sekélyes, így aki egy formabontóbb drámasorozatra vágyna, és nem is zavarják a szuperhős zsáner külsőségei, valószínűleg azok sem lelik meg maradéktalanul a számításaikat. A kurtán-furcsán lezavart pilot évad mintha csupán csak arra szolgálna, hogy megágyazzon a későbbi konfliktusoknak, de a nyolc epizódja alatt semmit nem akar lezárni és jobban kifejteni a kissé túlnyújtott eredettörténeten kívül. Érthető az is, hogy a Netflix minél több bőrt kíván lehúzni az értékesnek gondolt szellemi tulajdonról, de az első etap után kérdéses, hogy fenn tudja-e tartani végig a figyelmet és az érdeklődést. Ugyanakkor, akik még mindig vevők a szuperhős témára, és a szabadidejükbe is belefér egy újabb darálás, azok a kereskedelmi csatornák ebéd utáni műsorsávjába szépen belesimuló minőségben kaphatnak egy közepesen szórakoztató, semmilyen szinten sem megterhelő tucatterméket. 

5 /10 szuperraptor

Jupiter hagyatéka

Jupiter's Legacy

szuperhős
8 epizód
1 évad
Premier: 2021. május 7.
Csatorna: Netflix

editor
Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!